- Záruba Károly Valér: Kaiserstraße, útban a Bahnhof felé
A halványuló holdfény hitványul hivalkodó hetérákra hullott.
Hullámos hosszú hajukat himbálva hosszas, háborítatlan hetyegéssel hitegettek.
Hitetlenkedve, helyesebben hüledezve hallgattam halk hívogató hitvallásuk a szerelemről.
Nem hittem hirtelen hódításomban; hatásuk hovatovább meglepett mégis.
Hála, hirtelen hűvös, hevenyészett havat hozó, hatalmas szél kerekedett. Haza hajtott…
Hát, hamarost hazaérve hitvesemnek hencegve hazudtam, hogy hátborzongva húztam onnan el.
- Kristófné Vidók Margit: Eggyé válva
Hozzám hajoltál éreztem illatod,
hallgattuk a tűnő éj-melódiát,
hullámzó habok ringattak csillagot,
a mindenség ölén örökös izzás.
Elhervadt szirmok váltak időtlenné,
míg halk szívverésed magamba loptam,
észrevétlenül váltál velem eggyé,
míg suhantunk a halványuló holddal.
Lázas éjszakák, kín, fájó gyötrelem,
egy végtelen ölelésben elcsitult,
hamvas, hűs éjszakák ezüstös selyme,
izzó hajnal-lobbanással ránk borult.
- Klotz Mária: Körforgás
Úgy halványul a hold, ahogy az élet,
egyszercsak elsorvad, elillan, eltűnik.
Születésünkkor már kacsintgat a halál,
nő bennünk.
Ők ketten együtt fejlődnek, születésnapi és
halotti tort ülnek,
halkan, hidegen hamuvá hidegülnek.
Hajnali harangszóval hívogat a halál,
hiába hadakozol, megtalál.
Új élettel ismét kerek a hold, de újra és újra
kisebbé válik,
fényes öröklétbe vágyik.
- Szabó Eszter Helka: Tóparti este
Havas hársfa hív.
Hideg, huzatos a táj.
Zárt szemhéj a Nap.
Jön a sötét a tóra,
Lopva, akár egy róka.
Határtalan csend.
Hattyú hangját hallani.
Csitul egy hullám.
Halott horizont mögé
Hull a halványuló hold.
- Horváth-Tóth Éva: Halványuló hold
Zúzmara hintál ágakon
levél, s cinkedal lent hever
holtra fagyott fűfonálon,
csillag-bolyhokat dajkál a menny
és hideget hamvaz a tél
a hervadó kertek felett,
pocsolyákba fagyott a fény
– ezüstbe hajló híd, megremeg -,
de nem kel rajta át senki,
senki sem, talán csak a csend
merne rajta által menni,
míg a halványuló hold lemegy.
- Keczely Gaby: A halványuló Hold alatt
A halványuló Hold alatt
hűs hópihék szállonganak.
Hófelhők fedik a holdat,
hűvös hévvel elvonulnak,
közben szórnak hideg havat,
ellepik a téli tájat.
Fehér hó hullik szüntelen,
hamvas hópaplan fedi el
a fenyőket és a földet,
bokrokat és hegytetőket.
Csupa hófehér hólepel –
sok hetyke hóember fér el
a jégbefagyott föld felett.
Az égbolt már tisztább lehet,
a homályos Hold a keret,
mosolyog újra teneked,
boldog legyen e jelenet!
- Gáthy Emőke: Alliteráló hold
Holdanyó hálószobámban deres kintről szólongat
Hatalmasan harsány-sárgán űzi el az álmomat
Duna-parton templom tornya háromszor hármat kongat
Hétfő hajnal kel már a nap tiszta hetet tartogat
Holdanyó halványult arccal másutt keresi helyét
Ő a csalfa szemfényvesztő kölcsönfényű nagy lidérc
Oly jó lenne még pihenni ha három órányit még
De a lodzsán cinke csapat halk „H” mollban enni kér
Elfogyott a hullott dió mogyoró és mucimag
Felkelek és elkészítem ha már este elmaradt
Ők csak jönnek hófúvásban heves szélben is bátrak
Holdanyó a hegy peremén haloványan búcsúzgat
Megkövetem az öreglányt akár harsány akár halvány
Számít rám felelek értük az én kosztos öt madárkám
Köszönöm hát Holdanyónak hogy aludni nem hagyott
Hópelyhekkel harkály is jött nem baj neki is jutott
- Dobrosi Andrea: Talán megérkezett
Tudod, hogy ma épp mi van?
Mikor már hópelyhes hajam,
a kabátom meg csupa víz,
az idő, kilenc óra tíz;
valami hűs hozzám pereg,
a tél talán megérkezett –
minden lucsok, de végül itt,
nem akart hullni holnapig,
majd halványuló hold kacsint,
ahogy ablakon néz megint,
és én egyre csak rájövök:
tombolni fog a fák között…
- Petres Katalin: Téli éj
Hófödte, hűvös táj fölött lebeg
ezüstösen a halványuló hold,
óriás, hivalkodó hegyikristály
fényénél csillagok csillannak,
huncut hópihék hullanak,
remény tündérek táncolnak.
- Lám Etelka: Halvány hold
Emlékszel, mikor sétáltunk a
halványuló hold alatt.
Elrejtett minket az őszi éj számtalan
fényes csillag alatt, téli álmot igér.
A halvány holdnál, csendbe leszek
álomvilág felé haladok.
A nyári szellő eltünt, téli vihar
Itt van, körfolyosóra beosont.
Az ezüst holdvilág közt boldogságot építek
hajnali kékfények, kacéran nevetnek
A feljövő Nap aranysugarát ölembe ringatom
örömkönnyek peregnek kedves arcodon.
Halványkék angyal száll fel a tiszta égen
kivirágzik a lelkünk, csillagok és a halvány hold
szerelmet idéz csillogó szemedbe.
Gyöngyharmat ragyog és szikrázik,
néma csendben, titokzatosság fátyla lehull.
- Kisznyér Ibolya: Álmatlan éj
Álmatlan éj, hideg, holt csendjében,
halványuló hold kíséretében,
gyötrődve forgolódik, tévhitben,
hamvába holt terv vétlen vétkében.
Hite hagyta el, csúf kudarcában,
hiába, hibát lelt önmagában,
százszor elképzeli, másként, újra,
magát bántja, haragját halmozza.
Hajnal hűse még ébren találja,
hosszan húzódik elme nyugvása,
fáradtság győz, halk hálószobában,
nyűgös reggel éri, kávézásban.
- Jószay Magdolna: Hold habos dunnája
Ablakon át nézek a tiszta ragyogásra,
hópelyhek hullanak, lent leplet alkotnak…
Ez évszaknak is megvan a maga szépsége,
gyermeklelkünk örül a havas hangulatnak.
Újra elmúlt egy év, december beköszön,
habár hihetetlen, mintha most lett volna
az elmúlt karácsony! Mégis újra látszik
a halványuló holdnak habfelhő-dunnája.
- Gáspár Klára: Út hozzád
Elbújtam egy harmatcseppben a holdsugár alatt,
és nem lelek ma bánatomra helyes szavakat.
A holnap holdfényére hogyan emlékezzem majd én,
ha már ma csak borút látok a haragos hajnal egén.
De nem veszett el teljesen a holdnak sugara,
nem hagyott cserben minden remény,
hisz’ jól tudom, hogy a haldokló holdfény
a hullámzó habok között hamarosan új életre kél:
felemelkedik az árnyékok fölé, és
ezüst sarlóként ragyog a vízben tovább,
majd fényével hirtelen hozzád utat mutat.
Így hagyja el a hold hajnalban ezt az éjszakát.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Tűnődöm
Tűnődöm. Akár a halványuló hold, múlik el az életem.
A holnap hozhat még valami újat? Vár rám még öröm?
Vagy lehet, hogy holnap már más dimenzióba költözöm?
Mi mindent hagyok hátra? Nem hiszem, hogy hosszasan sorolhatnám.
Pár novella…egy regény – ez voltam én? Emlék néhány barát asztalán.
Elbúcsúznak. Pár könnyet tán ejtenek, s emlékem megőrzik talán.
Hamarosan hátrébb kerülnek könyveim a polcon – ez a sorsom:
kit érdekel majd mit írtam én? Nézem az egyre halványuló holdat,
és búcsúzom: ki tudja mit hoz a holnap? Holdtöltét vagy holdfogyatkozást.