- Ordas Andrea: Dermedt szív
Deresen didereg odakünn a táj,
Idebent szívem új tavaszra vár,
Dermedtté fagyva, szomorún didereg,
Hiányod dadogva, dúltan kesereg.
Dérlepte tájra Napsugár mosolyog,
De dermedt szívem szomorún mocorog,
Délceg dobogása a régmúlté már,
Derűs vidámsága is már messze jár.
Múlik az idő, de szívem még dohog,
Hiába jött tavasz, dideregve dobog,
Eljött az új nyár, majd ősz és újra tél,
Nélküled nincs más, csak didergő dér.
Ám jött egy álom, amivel rám szóltál,
Ne dideregj tovább, ebből elég volt már,
Emlékem legyen dilis, csak mosolyogj,
Táncolj dobogva, legyél újra boldog!
Dermedt szívem nem didereg tovább,
Dirr-durr tűzijáték szilveszterre vár,
Mint mikor dobogva táncolva roptuk,
S pezsgő durranása adta a ritmust.
- Dudás Judit: Didergő dér
Dérlepte fűcsomón csúszik a fény,
dühöngve dacol a széllel a tél.
December dölyfösen elvonul már,
diadalmenetben jő Január.
Dülleszti daliás mellét a tél,
s kőpadon vacog a didergő dér.
Tavaszt vár, nem kell a csikorgó zúzmara,
dünnyögőn dadogva tapad a kőpadra.
Dicső pompában felragyog a Nap,
diadalittas, délcegen halad.
Nem retten széltől, sem fagytól a fény,
sóhajtva olvad a didergő dér…
- Kristófné Vidók Margit: Valahol elvesztettelek…
Fázósan kuporog az emlék bennem,
szunnyadó érzések kelnek életre,
míg a düledező díszlet reccsenve
ringat dermedt csöndet opálos fényben.
Lassan a semmibe simul az árnyék,
didergő dér szikrázó szépsége gyúl,
derengő hajnal ölében halványkék
pára leng, s a szél dala dúlt, szomorú.
Kerestelek kószáló felhők felett,
az ifjúság ellobbanó parazsán,
dér szőtte diadémom töredezett,
átjáró voltam világok ajtaján.
Tovatűntél a hajnalló ég alatt,
látni akarlak, beszélni akarok
veled, de zúg, egyre zúg a sok harang,
a hófehér csönd csak magának akart.
4. Horváth-Tóth Éva: Téli alkony
Lombtalan ágon dermed a köd,
len-sárga lámpa dadogva dereng,
tócsa jegén most siklik a csönd,
fehérre sápadt rét felett az est,
didergő dér pókcsipkén remeg,
vízcseppben ringat fagyott fényeket,
gyémánt a pázsit, mint tű, hegyes
tej színű a hó, fátylaz bérceket,
éhes cinke dióról dalol,
formát ölt a trilla, mint pille száll,
jégvirágnak a szirmára hajol,
s roppanó lépttel jön a tél-huszár.
5. Petres Katalin: Téli pillanat
Dermedt dunna alatt a táj,
rajta hófehér hólepel
szikrázón telet muzsikál.
A kályha dalt duruzsol bent.
Éles kontúrozott ágak
eget szurkálnak kopaszon,
a didergő dértől fájnak
ujjaim, ahogy próbálom
a parázsnál melengetni,
dünnyögve fagyot feledni.
- Kisznyér Ibolya: Didergős szív
Didergő dér szívemet bevonta,
mint erdei faágat zúzmara,
dráma delejez, dac fagyot dermeszt,
derű, dicséret, olvasztja jeget.
Szív dobogása dúló, duzzogó,
kudarc, csalódás, s a dér dagadó,
hideg fájdalom, reszkető tagok,
érzelmek, mint barlangban jégcsapok.
Dicső, dőre élet, dobál, derít,
lassan érlel bölcsességet, s hevít,
a jég gyöngycseppenként hull, szív kinyit,
a dér helyén rózsaszín pír virít.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Egy régi karácsony
Gyermekkorom karácsonya messze tűnt.
Elmúlt sok év, az az ünnep elrepült.
Gyermek voltam, boldog gyermek,
jó szüleim úgy szerettek, dédelgettek!
Egykor kis tanyánkon a havas téli tájban
az ünnepet, a karácsonyt nagyon vártam.
Álmomban egy szép fenyőfa mellett
az angyalok karácsonyról énekeltek.
Didergő dér nem számított, apukámmal lehettem.
Erdőt jártunk, fűrészeltünk, duci diókat tördeltünk:
anyukával az ünnepre sok-sok bejglit kisütöttünk.
Dalokat dúdoltam a télről, miközben így készülődtünk.
Derűs deres reggelen vidám csengőszó ébresztett,
szobánkban a karácsonyfán piros alma, aranydió díszelgett!
Díszes doboz hajasbabát, a másik meg szép új ruhát rejtett:
azt a telet nem felejtem, örökre szívembe rejtem.
8. Keczely Gaby: Didergő dér
Dacol a dérrel a csúf idő,
bár fákon a dér is didergő,
mégiscsak dalol a kismadár,
dühösen dobol a szél is már.
Hideg van. De a nap újra süt,
dübörög hókotró, majd elüt,
dermedő december, újra szép,
fehérbe öltözött a vidék.
Danolva, délcegen úgy megyek,
lépteim derűsen döngjenek.
Fagyott dér dölyfösen ellenáll,
csilingel szélben a bokroknál.
Vakító díszessé dekorál
mindent, mi útjában elé áll.
Hiába didergő dér vár ránk,
csodásan télies szép látvány.
9. Jószay Magdolna: Didergő dér
Didergő dér vagyok,
mióta elmentél.
Nagyon is érzem magányom,
mert tudom, mesélnél!
Annyit beszélgettünk,
annyit filozofálgattunk,
annyira együtt, egységben voltunk,
de durván befagyott az egész,
mióta dominánsan dekadens múltunk
már nem tart sehova, mert vége.
De… de tudnod kell, én
mindig figyelek…
Dühös dúr akkordok szólhatnak,
én akkor is itt leszek!
Szólsz hozzám, s én
hallani foglak, érezlek.
- Gáspár Klára: Dalí-dal
Decemberben Debrecenben
dér dalt dúdol dideregve.
Dióesés dobolásra
daraeső dáridózna
Dacos darázs delenként
deres dolmányában díszeleg.
Didergő dolmányáért
dongó dalol dicséretet.
Délibáb a dombtetőre
dagaszt dermedt diadalívet
Didergő díszes dalomért:
diadal, derű, dobpergés, dicséret.
11. Gáthy Emőke: Karácsony a Dunánál, 2023
Sétálni indulok.
Pár lépés a rakpart.
Tegnapi didergő
dérnek ma nincs nyoma.
Napfényben fürdőzik
ünnep másodnapja.
Sirályok cikáznak.
A parkban meg varjak.
Sétál a három ház:
Szervusz ! hogy vagy ? szép nap…
Csak a híd dübörög.
De szokott robaja,
mintha harang zúgna,
terül a habokra.
Első hullámuk vajh
feljut a sétányra ?
Derűsen dorombol,
de elfúl a gondolat.
Méterekkel odébb,
most veszem észre csak,
duzzadó Dunának
sokadik hullámát
kerüli ámulva
egy idős házaspár.
Estére itt lehet,
megérkezhet az ár…
De dél van most. Karácsony.
S ilyenkor angyal száll.