Asszociáció 22.

AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:

“Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.”

(Szergej Jeszenyin)

Varga Katalin

Kevés kertben találkozhatunk ezzel a különleges haszonnövénnyel, pedig régen nagy kincs volt a konyhában.

A kerti laboda (atriplex hortensis) Dél Európából és Közép Ázsiából származik innen indult el világhódító útjára, de sajnos ma már a spenót kiszorította a piacról. Régen a spenót helyett használták, de mára elfeledett kerti növény lett.

Egyéves növény, amely júliustól augusztus végéig virágzik, kiskertben is könnyedén termeszthető, kevés munkával is bő alapanyagot kapunk.

Talajban nem válogatós, szereti a napos fekvésű kerteket, de félárnyékban is szépen fejlődik, nyáron öntözzük bőven a földjét. A laboda saját magát szaporítja kertünkbe, vagyis ősszel elszórja magvait így jövőre újra kikel, ám ha szedni szeretnénk érdemes 3 hetente vetni a magokat így folyamatos lesz a termés is.

Varga Katalin: Őszi színkavalkád

Rozsdás levelekkel játszik a szél.
Fáradt hajnal, még verőfényt remél.
Köd sipka ücsörög a határon.
Károg egy varjú, fent a faágon.

Erdők fanyar illata párázik.
Madarak dala ritkán hallatszik.
Mint érett hölgy, ki tükrét igézi.
Sápadt Nap magát, tócsában nézi.

Zöld burkú gesztenye vígan koppan.
Lábunk alatt aztán barnán villan.
Hűs napok ezerszínű pompája.
Must illatát hinti a Világra.

Szőlőszemek puttonyba gurulnak.
Császárkörték hamvasan virulnak.
Most verssorok jutnak az eszembe.
Édes, bús hangulatot felidézve.

Költőtárs, kit e táj ihletett meg.
Engedd, írjak tőled idézetet.
„ Bokraink közt már az ősz barangol.
Kóró lett a fényes laboda.”

Schvalm Rózsa: Ősz barangol

“Ősz barangol” már a fák között,
szívembe is csendje költözött.
„Kóró lett a fényes laboda”
piros levelén rozsda foltja.

Lombsátorát bontja az erdő,
nap sugarát rejti a felhő.
Néha-néha makkok koppannak
avar zörren lépteim alatt.

Oly megható e kép, e látvány,
a lélek, beleborzong árván.
Tükrében látja saját sorsát,
érzi gyarló, ember mivoltát.

Mint ősszel fákról a levelek,
évek múltba hullnak, elmennek.
Időm örvénylő tengerében,
vajon hova sodor a végzet?

Ha beszállok hit csónakjába,
remény – szél visz a célirányba,
Végül majd,  mikor partot érek,
szeretet szigetére lépek.

Dobosi Valéria: Cím nélkül

kora őszi szénaillatot hoz a szél,
és a szélben még fehér pillangók lebegnek,
szárnyuk zsongása,mint édesen folyó méz
arany cseppje hullik meztelen kezedre,

a kék levegő megremeg,mint aki fél,
s reszketve tovább fut hűlő vizeken,
a tétova délután mezt már nem cserél –
úgy talál rá az árnyba bújó végtelen,

hogy újabb tavaszokat végképp nem remél,
szánandó telekbe álmodja a jövőt:
sivár,fehér és moccanatlan minden éj,

merev,kemény roppanó,hideg,mint a kő,
amelyik csikorog nehéz lépted alatt,
mikor tántorogva lépsz s fogod a falat….

Czégény Nagy Erzsébet: – tánc –

beoson az ősz a kertkapun,
a virágok észre sem veszik,
még teljes pompájukban virítanak,
szirmukon darázs legyeskedik,
illatorgiában fürdik még a kispad a
fűzfa alatt, de az elmúlás
rendíthetetlen, nem ad esélyt, halad,
– csak egyet legyint, s nyomában
vérzik a csipkebokor – új ruhát húz a
világra, színpompásat, hogy utolsó
táncát abban lejtse el, engem is
karon fog s olyan szorosan ölel, hogy
megadom magam, együtt siklunk a
szeptemberen, s ő csak visz, röpít,
alattunk világnyi táncterem.

Szakáli Anna: Kinn a hegyen

langyos szél nyargalász
játékosan cibálja a tőkék
napsugártól rozsdás szakadt levelét
előbukkanó fürtök gyöngyszeme mosolyog
a melengető Napra

laboda ácsingózik a pinceajtó mellett
elfeledett virág melyet az idős
gazdasszony őriz pótolni fájó csontok
romló anyagát s ha nem
hát anyja emlékét gyermekkorát

sorok között felbukkan
egy-egy emberfej hol fel s aláhajolva
szőlőszemet talál a földre pottyanva
kár lenne értük hisz minden csepp
aranyat ér melyet a földanya ad
hulló verejték bére ez a jutalom cserébe

telik a kád csordul a must édes leve
darazsak sokasága rajzik
lopkodni a nedűt nem átal kedvére
a gazda sem bánja csak pár óra még
és a szorgos napnak vége

holnap már a hordókban pihen a lé
aztán annál nagyobb erővel
duruzsolva forrja ki magát
oly fényben ragyogó itallá
mely a szenteket is megmámorosítaná
s a mennybe vinné fel

csattan a nevetés mindig akad tréfa
mikor az utolsó puttony is lekerül a vállról
a kondérban kész a jó falat
asztal és pad a vén diófa alatt
hozzá telepszenek
s leöblítik a hegy porát
csörren a tál a kanál kenyér illata száll
előkerül a harmonikás
elhussan a derékfájás
már ütemre dobban a láb
egy férfi átkapja egy asszony derekát
gazdag a szüret gazdag a lélek
itt nyoma sincs a szükségnek
mert szorgalom pótol minden mást

Szabó Edit Irma: Őszi sóhajtás

őszi sóhajtás
rőt-arany széllel lépő
nyárvégi tangó

csüggedten hulló
rozsdaszín levelekből
tarka kelmét sző

félszeg ökörnyál
must-illatú délután
pók hintáján leng

ténfergő bánat
hideg-kék éjszakában
öröm-álmot fon

Viemann László: Éden kertem

Eper benőtte kertem,
Ültetni nincs már helyem,
Sír lágyszárú növényem
Mókus eszi helyettem,
Vörösbegy lakja kertem.

Tudni sem lehet, mit tegyek?
Gonoszságot ültetnek,
Vad diót és gaz kórót.
Látszat, kertem már bozót
Várom téli fagyasztót.

Amikor e talajra
Léptem, lét Paradicsom,
Éden, szállt gondolata,
Vált mind haszontalan rom,
Nincs becsület munkára.

Eszik mint égi mannát,
Amíg az nem kér munkát,
Aztán a silány pusztás,
Majd vissza sírja múltját,
Elhanyagolt szorgalmát.

Csábít a vörös gyümölcs!
A csősz, szabadon pénzt költ,
A kertész gazdag tölcs,
Igyál neki az csak zöld,
Ha nem ad ijeszd vagy öld

Bokraink közt már az ősz,
S pazarolt csúf labóda.
Barangol kertet a csősz,
Mi lesz télen se bunda,
Ami van az csak monda.

Szakáli Anna: Asszonnyá érett az ősz

Asszonnyá érett az ősz
gyümölcsérlelő teste
szétterül égen földön
s hajába fonja a rétek
szőlőkertek aranyát

kukoricaszár száraz
zizzenése muzsikál
padlás szegletébe
meleget fogó csutakéve
védelmezőn áll őrt

búzaszemek sikérjébe
égette az élet erejét
almák húsába rejtette
a jövő magját
csókjától felhasadt
a dió zöld burka
lekoppanva kalács ízét
juttatja eszünkbe

játszik velünk az ősz
táncos kedvében
arany-bronz lesz
bokrok fák levele
mögéjük bújva
leskelődik az útra

asszonnyá érett az ősz
letette terhét az asztalra
töltve hombár kamra
dér csípi meg a tájat
sötét tollruhában
darvak járnak
éles károgásuk
hasít a csendben
s az ősz búcsút intve
lassan tovalebben

Mentovics Éva: Aranyló díszben

„Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.”
Bár fény rezdül még a kis patakról,
s nyílik az ősz ékes csarnoka,

néhol az elmúlás szaga árad,
ördögszekeret görget a szél,
vetkeznek a kócos almaágak,
a zöld gyep is egyre alél.

Ám az erdők díszes palettáján
tobzódnak az őszülő színek;
tűzvörösen, barnán, pasztell sárgán…
és emlékünk féltve őrzi meg

az elmúlás színpompás varázsát,
a leomló fűzfa-tincseket,
s a nemrég még viruló akácfát,
mely aranyló ingben int neked.

A part kövén is az ősz botorkál,
levéltutajt fúj a víz felé,
s a vadkacsa ott, a rőt bokornál
szárnyat legyint, mintha értené;

el kell húzni lassan más vidékre,
elvinni a szép emlékeket,
„vé” alakban szállni, szállni délre,
átrepülve rétet és hegyet,

s rigódalra visszatérni újra,
ha a fákon virágdísz fakad,
s lombjuk alatt látni összebújva
ölelkező, vidám ifjakat.

„Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.”
Álmodjunk bár nyárról, vagy tavaszról,
levél hull az álmos hantokra.

Rőt avarban lépdel már a lába,
tovalebben, suhan az idő…
neglizsében, mint éjjel a dáma,
mint egy buja, kacér úrinő.

Mentovics Éva: Laboda-tanoda
(Gondolatok a vakond-űző főzeléknövényről)

A kerti laboda hosszú utat tett meg hazánkig Dél Európából illetve Közép Ázsiából, ám egy időben méltatlanul elfeledett, már-már ritkaságszámba menő konyhakerti növényként jegyezték. Talajban nem túl válogatós, de magas vízigényű, őszre akár 2 méter magasra is megnövő egynyári növény, mely önmaga gondoskodik a szaporodásról. Ősszel elszóródott magjai biztosítják a gazdát arról, hogy a következő esztendőben újból kertjében tudhatja ezt a sokoldalú levélzöldséget.

Napjainkban talán reneszánszát éli, ugyanis a szupermarketek polcait manapság egyre inkább birtokba vevő „mikrosaláták” között is láttam felbukkanni az apró vörös laboda leveleket. Egyébként a laboda felhasználása hasonlatos a spenóthoz (amely egy jó időre kiszorította a konyhából), így lehet belőle mártást készíteni, de különféle töltelékeket is göngyölhetünk a levelébe – remek „csőben sült” alapanyag. Ami még értékesebbé teszi a spenótnál, hogy magas ásványi anyag tartalma mellett háromszor annyi C vitamint tartalmaz. Létezik zöld és piros levelű fajtája is.

A piros levelű labodáról jó tudni, hogy szintén igen gazdag vitamin- és ásványi anyag forrás, a levele pedig sok antociánt tartalmaz (mint általában sötét színű zöldségek és gyümölcsök), amely támogatja szervezetünket a szabadgyökök elleni védekezésben, hiszen erős antioxidáns. Rákgyógyításban, rákmegelőzésben is komoly jelentőséget tulajdonítanak neki.

És még valami, ami miatt a veteményes kertek gazdái különösen a szívükbe zárhatják ezt a sokoldalú, ám nem túl igényes növényt: a vakondok hanyatt-homlok menekülnek a tő 2 méteres körzetéből, tehát a legolcsóbb, és nem utolsó sorban természetes vakond-riasztó.

Mentovics Éva: Mi lehet a laboda?

Tekints ide-amoda!
Ez a kerti laboda.
Megfőzheted őkelmét,
ízes lesz a főzelék,
s akinek lesz csepp esze,
fokhagymát is tesz bele.

Tekints ide-amoda!
Ez a kerti laboda.
Ha locsolod, félted is,
őszre túlnő téged is.
Ha szépen nő, anya boldog,
mert elűzi a vakondot.

Gősi Vali: Titkon búcsúzunk

„Bokraink közt már az ősz barangol”,
harmatkönnyet sír az őszi táj,
halk neszével eloson szeptember,
hátrahagyva minden aranyát.

Homlokunkon új barázdák nyíltak,
mélyükön a bánat elsimult,
íriszünkön a tompuló fények
szelídek, mint csendes alkonyunk.

Esténként, a szürke fellegekkel
elmélázva, titkon búcsúzunk,
ébredünk-e újra napmeleggel,
vagy az örök télbe indulunk?

Halántékunk őszi dér-színébe
a régi éjek álmot rejtenek:
foszló emlék, mézillatú esték…,
elfáradtam, Isten veletek!