AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:
„Mikor megszerettelek, építettem egy palotát a szívemben. Beköltöztél oda.”
(Zilahy Tamás)
1.
Dr. Vermes György: Szerelmi Saga
Mikor megszerettelek,
építettem egy palotát
A szívemben Teneked.
Beköltöztél, oda tehát!
Fészket vertél,
Jól érezted magadat,
Énekeltél,
Növelted a hasadat!
Majd kiköltöztettelek,
Nem bírtad ezt a kalodát!
2.
Dobrosi Andrea: Szívpalota
Egyre több az újság, internetes szájtok
ezekről a lakberendezési ideákról.
Úgy hasítanak, mint sztrádán a verda,
vagy a bájt a gépen,
megmondják milyen falak között,
milyen karosszékben,
milyen plafonon milyen lámpa,
tetőn cserép, meg a kandalló lángja,
merre járjon óramutató,
téglalapban vagy körben lenne jó –
s te erre buksz.
Hol vannak már a szerelmes szappanoperák,
a negédes sorsok, édesélet világ…?
Találtam is egy linket, valami humán www-t
majd vacsora után megmutatom,
na abban nézzél szét!
Nem egy cirádás hely, mégis palota,
mikor megszerettelek,
már akkor beköltöztél oda.
Ez az én lapom, a szívem,
ha nem is virtuális vagy papírszagú,
de személyre szabott, az örök divat,
s ezt minden randira magammal viszem,
nem kell a pomádé, a kirakat,
a legfontosabb nekem anélkül is csak te vagy.
A tulajdonjog fifty-fifty.hu és örök,
nem érdekelnek aktuális,
modern dizájnú tiszteletkörök.
3.
Kühne Katalin: Csalogattalak dallal
Eresz alatt „építettem egy palotát
a szívemben, amikor megszerettelek.”
Hívogattalak, mint fecskefiú párját,
csalogattalak dallal: jer ide, gyere!
Szépítgessük, tapasztgassuk, otthonossá
változtassuk e régi fészket, szép házzá.
Igyekeztünk csinosítgatni mindketten,
‘mikor elkészültünk, „beköltöztél” velem.
Ismerkedtünk egymással, cudar világgal,
próbálgattuk szárnyunkat, meddig mehetünk.
Feljutottunk együtt az égig, szerelmünk
erős vár lett, boldogan élünk mi hárman.
A kis „palota” ablakai fénylenek,
kályhánkban izzik a szeretet melege.
Fájdalommal, gonddal megrakodva vittük
életünk terhét, segített Isten-hitünk.
Megértük, hogy „palotánk” kertjében rózsák
virítanak, szelíd kis ibolyák ontják
édes illatukat cédrusaink alatt.
Hallhatjuk, unokáink hogyan kacagnak.
4.
Mukli Ágnes
Megszállott voltam.
Egy mondat volt mi tapogatózva
feléd lopódzott.
Csatangolt az éterben, türelemmel várt.
Egyszer csak válaszra talált.
Könnyelműen kergetőzött,
makacsul, engedetlenül.
Majd titkolózó ég haragján,
megszelídült.
Szelíd hangján, lelkemig ért el.
Naphosszat visszajárt, hallgatagon
biztatott, becézett a nesztelen éjjel.
Nyugalmat adott, nálam alhatott.
Belakott minden zegzugot,
belekacagott a szívembe egy
este, megérkezett oda.
Nem tudtam, hogy kicsoda.
Szeplőtelen patak fölé emelt,
gyökérként szorított magához,
igaz szavam szólt miden igazához.
Varázsos bársonya a végtelenbe ért,
mint a tenger, halkan zengett
zsongott, tiszta dalt fülembe.
Egyszer csak éreztelek.
Sírtam ha sírtál,
szerettem mikor nevetsz.
Elkábultam a tó tükrén,
kötelék lett az ég,
a holdfény nyurga fákról.
Áradt a szó,
hogy bűntelenül megbocsásson.
Egyszer csak megszerettelek.
Hiányoltalak.
„Mikor megszerettelek, építettem egy
palotát szívemben. Beleköltöztél oda.”
Újból izzott a lázas alkony, fecsegett a szél,
melengetett a hajnal minden mozdulatban.
Valótlan is valóságnak látszott,
bennem minden rózsa kivirágzott.
Nap összes sugara a földre ért,
lelkem újból, új dalt remélt.
Egyszer csak,
hervadni kezdett a csoda,
mert rózsából volt a palota.
5.
Kutasi Horváth Katalin: A szívek palotája
„Mikor megszerettelek, építettem egy
palotát a szívemben. Beköltöztél oda.”
– Nagyanyó, tényleg van a szívünkben egy palota? – tette fel váratlanul a kérdést a kis Panka.
– Ezt ki mondta neked?
– Hát nagypapa!
– Tudod, Panka, mindenki építhet egy palotát idebent! – felelte rövid kis sóhaj után a jobb tenyerét szívére téve Julcsi néni, miközben szeretetteljes mosollyal nézett ki férjére, aki a szőlőben bíbelődött.
– Én is tudok építeni?
– Persze, s már épül is!
– De én nem csináltam semmit!
– Dehogynem! Érző, jóindulatú leányka vagy, s ha jót teszel, ha segítesz, ha megszeretsz, megértesz, elfogadsz valakit, magától formálódik az a palota, s többen is elférnek majd benne. Egyre csak szépül a szíved-lelked, s egyre gazdagabb leszel!
– Hú, de izgalmas! Mesélsz a te palotádról, nagymama?
– Már ott voltak a szívemben a szüleim, a testvéreim, s néhány közeli barát… Aztán megjelent nagyapád…
Panka befészkelte magát a kanapé sarkába egy kispárnát szorongatva. Szerette hallgatni nagyanyja kedves, lágy hangját, s mindig valami érdekeset, szokatlant mesélt, bármibe is fogott.
– Már rég megszerettem a nagypapát, mikor még nem is tudtam róla, hogy szeretem. Pedig voltak, akik már sejtették ezt. Én nem voltam köztük… Talán azt hitték, mi is tudjuk magunkról, hogy szeretjük a másikat, csak éppen ravaszkodunk, s nem akarjuk észrevenni, hogy a másik mit érez, vagy csak nem akarjuk bevallani neki, vagy magunknak, vagy nekik, esetleg el akarjuk titkolni előlük vagy magunk elől. Vagy tényleg nem látjuk, nem értjük, ami nyilvánvaló?
Pankának ugyan kicsit furcsának tűnt a történet, s egyelőre azt sem értette, hogy fognak kikötni a nagyi palotájánál, de kíváncsi volt rá. Kissé bonyolultnak tűnt, de izgatóan rejtélyesnek.
– Tudod, Pankám, már rég beköltözött az én Pistám a szívembe, de csak később vettem észre, hogy belopakodott. Mikor rájöttem erre, azt is megértettem, hogy mennyire hiányzott eddig innen – folytatta a történetet önkéntelenül is ismét a szívéhez nyúlva a nagymama.
– Megtapasztaltam ekkor, hogy mennyivel meghittebb, emberibb, lakályosabb lett a papától ez a zug… Talán ő sem vette észre, hogy már idebent van, hogy otthonosan mozog nálam, s hogy már nemcsak a saját szívében botorkál.
– Egyszerre csak itt volt nagypapa? – tette kis kezét csodálkozva Panka nagyanyja szívére. Julcsi néni elérzékenyülve bólintott.
– Valamikor, s nem tudni, mikor lehetett ez pontosan, egyszerűen összenőtt a szívünk, átjárhatóvá vált a lelkünk. Én is észrevétlenül bóklásztam odaát… nagyapónál.
– Ó! Hát ez lehetséges? Mesélj még! Olyan szépen hangzik!
– Várj csak, mindjárt jövök, megkavarom egy kicsit a lekvárt!
Így legalább volt egy kis ideje átgondolni mindezt ennek a csöpp lánykának. Sok mindenre ráérzett a hallottakból és az eddig tapasztaltakból, s most még kíváncsibb lett a folytatásra. Visszatérve Julcsi néni úgy találta Pankát, ahogy hagyta, mélyen magába mélyedve.
– No, te lány, de elgondolkodtál! – s míg mosolyogva megsimogatta szeretett kis unokája arcát, már folytatta is:
– Nem is volt időnk és alkalmunk palotát építeni egymásnak, magunknak, magunkban, vagy a másikban, mert akaratlanul is ott vendégeskedtünk már egymásnál. Ráadásul rájöttem, hogy…
– …hogy nem kell palotát építeni, mert már régóta épül benned! Hogy ott élnek a szüleid, a testvéreid… örökre… S hogy nagypapa szívében is van egy! – fejezte be a kislány a nagyi helyett, aki igazán örült annak, hogy Panka megértette ezt a bonyolult mesét.
– Igen… Egyre ismerősebb lett minden odaát, a papánál, s nemcsak kiismerni volt könnyebb az ő szívét, vágyát, várát, palotáját, de… meghallottam benne a múlt muzsikáját, megláttam a szellemeit, megéreztem valamennyit a titkaiból, és megértettem, hogy mennyire összetartozunk, s egyre inkább elválaszthatatlanokká váltunk. Hogy is lehetett előtte másképp?
Pankának nagyon tetszett, amit hallott, de még volt kérdése. Nem is egy. Csak úgy záporoztak:
– Ugye anyuék is ott vannak a palotádban? Ugye anyuék is valami hasonlót élhettek meg? Ugye az ő szívükben is van palota?! Ugye én is ott lakom anya, apa, nagypapa és a te szívedben?
– Mit gondolsz, kicsim?
Válasz helyett csak odabújt, megölelte Panka a nagyanyját, ki néhány pillanat múlva örömkönnyekkel nézett csupa szív unokája után, ki nagyapja felé tartott…
Közben arra gondolt, hogy az ő Pistájával egymás értékeit feltárva és egymás szívéhez megtalálva az átjárókat kölcsönös érzelmeiknek színtere még díszesebb királyi lakhellyé minősült át, s hogy szerelmük, egymást megbecsülő szeretetük még inkább megszépítette érzéseik helyszínét, legyen az a szívük, a környezetük, az életük…
6.
Dittrich Panka: Viktória
Az volna jó, ahogy ölel a nap melege,
és szobád ablakának függönyén
árnyék és fény kergetőznek szelíden
és te láthatod azt minden ébredésben.
Az volna jó, ahogy fenn az égen
a bárány felhő árny-kékjén,
hiszed a mesék szőtte estékben
a csillagok fényes létezését.
Az volna jó, hogy apád csokit ad kezedbe,
elmajszolod, és bátran kérsz még egyet!
Aztán futsz az udvaron át a kertbe,
kifáradsz, és pihenésként ügyes kézzel
az üde virágokból színes ihlettel
babér koszorút fonsz, játékbabád fejére.
Az volna jó, hogy úgy hintázz,
hogy repít a képzelet ezer csodán,
és láb-lógatva szemléled a fákat,
a sejtelmes levelek zörgésében,
hol van az a pacsirta, az a kicsi madár,
aki neked, és csak is neked énekel.
Az volna jó, amikor érzed kis kezeden
egy apró katicabogár gyengén csipeget,
tán mit akarhat tőled? – babusgatva kérded.
A hátán a pöttyeit számolgatva felfedezed.
Nem bánt, ha elszáll, és ott a fű pázsitján
helyette egy négy levelű lóherét találsz.
‘Mikor megszerettelek, építettem egy
palotát szívemben. Beköltöztél oda”
Úgy hinném, hogy látni és járni kezdesz
Ó, Istenem! Hogyan is higgyek benned?
Ha betegen jönnek a világra gyermekek,
csak a nevetésük, azok morzsolnak el
megannyi szökni vágyó könnycseppet.
Hát csak csiklandoztam tenyerét,
így együtt nevethetek Vele!?
7.
Varga Katalin: Lélektárs
“Mikor megszerettelek, építettem egy palotát a szívembe. Beköltöztél oda”
Kutyaszíved minden húségével, szeretetével kezdted el, rabolni a lelkemet..
Elég volt egy pillantás, simogatás, s te kiválasztottál magadnak. A kérdés eldőlt. Én leszek a gazdid örökre.
Soha jobb természetű kutyát, mint te. Bár foxi vagy, néha megmutatkozik. Ilyenkor te vagy a falkavezér. Ez egyértelmű.
Remélem, lassan elfelejted a régi, sanyarú éveket. Téged többé senki sem fog láncon tartani, megverni, éheztetni.
Nem kell Menhelyen élned. Félteni az ételt a kutya társaktól.
Olyan természetes téged szeretni, etetni, itatni gondozni.
Előző életed megpróbáltatásai sajnos, nem múltak el nyomtalanul.
Epilepsziás vagy. De kapsz gyógyszereket. Odafigyelek rád.
Egyedül maradtam, de te itt vagy velem. Ha fáj valamim, lelkileg magam alatt vagyok, te megvigasztalsz.Lélektársam lettél.
Pedig vannak ám rossz emberek. Tudod? Mérget szórnak le a fűbe, szöget tesznek a húsdarabokba.
Egy ilyen gonosz ember nem tudja mit jelent egy kutya szeretete.Nem látja hogyan tudsz örülni, ha megjövök valahonnan. Nem élvezi a szertelen hancúrozásokat együtt.
Igaz néha ugatsz. De hát véded a területedet, a lakást. Védesz engem is.
Ezért költöztél be a szívembe, életembe, kicsi kutyám.Remélem, sokáig velem maradsz.a palotámban.
8.
Gősi Vali: Megszerettelek
Mielőtt megszerettelek,
már itt éreztelek a közelemben,
pedig azelőtt sohasem láttalak.
Hatalmas csönd volt körülöttem,
de meghallottam a lélegzetedet,
és valami könnyed, légies dallamot…
– ma már tudom: a szíved ritmusa volt.
Időtlen béke költözött akkor
észrevétlenül a szívembe.
Egyszerre körbefont, átölelt
valami végtelen nyugalom,
mint egy puha takaró,
vagy elhagyott, finom pulóver,
melyből árad a rég átlényegült kedves illata ma is,
és átjár itt hagyott, bársony-melege…
Szerelem ez, tudom,- múlhatatlan, tiszta, éteri.
A szívemben épült palota ajtaja
azóta naponta kitárul,- várja, beengedi
a lábujjhegyen érkezőt,
és egy hang halkan kérleli:
csak meg ne szökj…!
– s hogy visszataláljon,
távozáskor mindig kulcsot ad neki.