Asszociáció 28.

AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:

“majd megérkezel az alkonyatban
tévedéseid macskakövein lépdelsz”

(Jenei Gyula: Majd megérkezel)

1.
Szabó Edit Irma: Egybenyíló vágy

Égi lepel alatt
eloson a csend,
rajtaütésszerű
lépted idebent.
Jöttöd meglepetés,
bágyadt-nyújtózó,
misztikus holdvilág
kísér utadon.
Kis kanapéra dőlt
hunyorgó hiány,
repedésbe olvadt
álmodó talány.
Ruhátlanná váló
lopakodó árny,
örömrésbe bújó
egybenyíló vágy. 

2.
Dobrosi Andrea: Űrkutatás
 
„majd megérkezel az alkonyatban
tévedéseid macskakövein lépdelsz”
(Jenei Gyula)


           Emlékszel? Úgy döntöttél, másik géppel mész, hogy hamarabb kiérj a konferenciára. A természeti erőforrások ma is végesek, s azok hatékony és hasznos kiaknázásáról már nem tudunk meg többet általad.
          Milyen lelkes voltál pedig mindig, már tíz éves korodban is csak azt lehetett látni, hogy virágokat gyűjtesz a méheknek, nehogy munka nélkül maradjanak, levelekből hangyalabirintust is építettél, hogy kondiban legyenek, sőt, még nevet is adtál nekik. Felnőtt korodban is ilyen voltál. Ha elkezdtél valamit, mint a gőzös haladtál előre, nehéz volt megállítani.
          Egy időben pilóta is akartál lenni, hogy meglesd felülről az esőerdőket, meg lásd a lombok közt cikázó majmokat. Adtam neked egy fürt banánt, és be sem állt a szád, csak mondtad, mondtad, hogy Dél-Amerika így-meg úgy, és te tudod, és te majd…
          Aztán mégis kutató vált belőled, mert jobban lekötött a természet, mint a technika világa. Ez volt a te utad, a konferenciák, missziók, a tudomány minden áron. Elismert szakember lettél, és sokat utaztál. Engem is elvittél legutóbb magaddal, együtt csodáltuk az orchideák csodás világát, láttuk a színpompás leandereket, s csak hallgattuk eszmefuttatásodat a pampákról.
          Akárhogy is, de sokszor vitáztunk, emlékszem. Te inkább idealista voltál, én realista. Furcsán közelítetted meg az elért kutatási eredményeket, vagy túl naiv voltál, nem tudom, de nem értettünk mindig, mindenben egyet. A vége persze az lett, hogy neked lett igazad. Valahogy mindig meg tudtál győzni.
          A géped lezuhant. Minden összeomlott. Sírásra késztetnek az esőerdők, a majmok, a méhek, orchideák, leander, pampák, ha meglátok egy repülőt, vagy hangyákat, virágokat, s eszem egy fürt banánt. De a viták is hiányoznak. Vajon a természet része az is, hogy egy anya elveszti a fiát? Ezt vajon kutatják? Mondjuk az űrkutatók; mert nagy az űr… 


3.
Gősi Vali: Majd megérkezel
 

*„Majd megérkezel az alkonyatban”,
és én várlak, ahogy vártalak
az első pillanattól, már akkor,
amikor még sohasem láttalak,
csak elképzeltelek magamnak:
megidéztelek csukott szemeim mögött,
és láttam, ahogy valami állandósult
félhomályban felém imbolyogsz,
lassan, akár az árnyék, és minden
alkalommal mintha hatalmas, sűrű
ködgomolyag állta volna az utadat,
amely szinte megszilárdult előtted…
Talán utat kellett volna vágnod rajta,
hogy egyre közelebb érj hozzám,
és én végre megérinthesselek… 
Akkor még nem tudtam, hogy éppen
felém indultál, csak éreztem valami különös,
reményteli, meghitt, benső békét,
ami arra ösztökélt, hogy kezdjelek el várni téged,
aki kezdetben csupán az álmaimban léteztél,
de mire megpillanthattam volna elképzelt arcodat,
már hiába nyúltam feléd: eltűntél hirtelen,
belevesztél abba a gomolygó, sűrű,
áthatolhatatlan, álombéli ködbe, és
– ahogyan néha valóságos életünk burka is –
mintha kilyukadt volna,- a helyeden
üresség tátongott, semmivé foszlottál… 
Ám én nem adtam föl soha: újra és újra
megteremtettelek magamnak, magamban,
újra és újra elképzeltem a lépteidet, az érintésedet,
a mosolyodat, és elkezdtelek várni.
És ez tart ma is, és tart túl az időtlenségen:
ott állsz az idők végezetéig, ahová
a képzeletem teremtett, és hiába,
hogy közben emberöltők telnek el,
én egyre csak várom, hogy végül
valósággá válik az az örökkévaló álom,
amelyben elindulsz felém,  és egyszer
*„majd megérkezel az alkonyatban.
*Evokáció: Jenei Gyula, Majd megérkezel 

4./
Varga Katalin: Mindig téged vártalak?


  Huszonegy éve váltam el. Érdekes ez a szerencseszámom Ennyi idő után  elcsitultak akkori fájdalmaim Ritkán jutnak már csak az eszembe, az akkori, gyötrelmes évek
Azóta nem is volt igazából kapcsolatom. Néhány futó találkozás, de az sem sok.
Miután összeszedtem magam testileg és lelkileg is, jó ideig nem vágytam újabb ismeretségre.
Féltem. Nem akartam közel engedni magamhoz senkit sem.
Éltünk Édesanyámmal szeretetben, megértésben Mozgássérültként egyébként is beszúkűlnek a lehetőségek.
Az igényeim megmaradtak Nem kell mindenáron valaki Azért, mert akadályozott a mozgásom, szellemileg teljesen épp vagyok. Sok férfi nem így gondolta
Jártam a Felnőtt korú Sérültek Napközijébe. Számítógépet vettem. Kitágult a világ.
Regisztráltam néhány Társkereső oldalon. Sérültek oldalain beszélgettem. Rájöttem, akik írtak, igazából egészséges társra vágytak Vagy kibírhatatlan volt a természetük.
Más helyeken is érdeklődtem. Személyes találkozásig szinte sosem jutottam el.
Aztán tavaly, hosszú idő után válaszoltam egy levélre az egyik oldalon. Hátha.
Ennek éppen egy hónapja. Ami talán problémát jelent, a távolság. Bár az a hatvan kilométer nem olyan sok.Van autója.Gyárban dolgozik, két műszakban
Ápolt kinézetű, egyidős velem Rendezettek a körülményei. Végre, nem a szex a fő témája
Hasonló a gondolkodásunk. Ő is elvált. Kilenc éves kora óta ő neveli a fiát. Ő most már 25 éves.
Vele találkoztam is személyesen.Nem jött be a lakásba. Megvárta, amíg bevittem, és vízbe tettem a gyönyörű rózsát. Mézet és két cseresznyebefőttet is hozott.
Elmentünk egy étterembe, meghívott ebédre. Jól eltelt ez a pár óra. Aztán ő haza is ment.
Azóta is naponta beszélgetünk. Rendszeresen találkozni fogunk, de nem minden héten. Jó beszélőkéje van.
Majd kiderül, hogyan tovább. A szimpátia meg van.
Nekem sorok jutnak az eszembe.
” Majd megérkezel az alkonyatban
  tévedéseid macskakövein lépkedsz”
Talán a szüleim küldték őt , onnan fentről? Az idő majd mindenre választ ad.

5.
Dobrosi Andrea: Marketing
 
„majd megérkezel az alkonyatban
tévedéseid macskakövein lépdelsz”
(Jenei Gyula)


Spekuláció-bolti akció: nincs bezárás,
csak váltott műszak. Tévedett?
Kérje tanácsadónkat!
Garantált siker mindenkor,
minden korosztálynak.
Ne hezitáljon, álljon, mint ló négy lábon,
aztán botlás, tudja? Mi elromolhat…
– nos megmondta Murphy –
megjavítjuk, csak tessék bejönni. 

6./
Kutasi Horváth Katalin: Billen a macskakő
             

Már megint ugyanaz az álom. Megérkezem az alkonyatban. De hová? Néha oly idegen ez a ház! Vagy tán én vagyok idegen neki. Ritkán fogad igazán be és el. De… Eljátszottam már a gondolattal. Igen, hogy itt élek. Hogy itt ébredek. Nem vendégként, s főleg nem idegenként. Hanem pont úgy, mint amikor a kis kakas nekünk kukorékolt, minket köszöntött, s legfeljebb egy karnyújtásnyira voltunk egymástól, de inkább csak egy ölelésnyire.
            Most is álmodom? Képzelődöm? Fantáziálok? Olykor ugyanis képzeletben még mindig otthonra találok benne. Ilyenkor igaznak hiszem. Valóságosnak, lehetségesnek. A helyet, a reményeimet. Ilyenkor a megszokott köveken lépdelek a házhoz, mely mintha megtelne élettel, és felsejlik, majd hirtelen ködbe burkolózik körülötte a jövő. Talán a pára csapódik. Vagy a köd szitál? Mintha néhány könnycsepp is vegyülne hozzá! Akkor most tényleg, hol vagyok? Oly igazinak tűnik a nyirkosság
            A valóságban is hányszor átélek hasonlót! Így aztán elbizonytalanodom. Honnan érkezem ilyenkor? Hát magamból! A másik énemből. A másik életemből. És kihez? Persze, hozzád. Vagy mégsem? Hisz olykor annyira magad vagy, és igazán nem engedsz egészen a közeledbe! Ha elszunnyadsz, és érzem a tested melegét, jólesőn figyelem szuszogásod. Tán most nyugodt vagy. Nem bánt semmi. Nem tudsz a világról, megfeledkezel az időről és a rabságról.
            De meddig maradhatok? Kifeszíteném a pillanatot. Őrizném az álmod. Őrizném az álmom. Hisz… Hol vagyok igazán én magam? Az is lehet, hogy most épp te őrzöd az én álmom, s ha nem billenne meg az egyik macskakő, nem inognék meg, nem veszíteném el egyensúlyom, nem ébrednék rá tévedéseimre. De megbillen! Így tudom, hogy nem akarok felébredni, vagy tudom, hogy nem álmodok, és nincs is értelme az ábrándozásnak. De persze  rájövök arra is, hogy muszáj álmodoznom, mert így tudok továbblépdelni a megszokott köveken… 

7.
Kühne Katalin: Csak tévedés?


A diktátorok sohasem mondták:
„Tévedéseinket bevallhatjuk,
megtévesztettük az embereket,
gyarlók vagyunk, mi nem ezt akartuk.” Ők tömegek előtt üvöltöztek,
akik hittek nekik, megbűnhődtek.
Idegen földet vérrel öntöztek,
az áldozatokat csak ők hozták. Bennünket elárultak, rászedtek,
bűnös nemzetté nyilvánítottak,
pedig csak honunkat védték, ellene
a nagyhatalmak mind összefogtak. Magyar katonáinkat kiküldték
messzi távolba, a hómezőkre.
Honfiúi szeretetből, büszkén,
önként ment sok fiatal. Örökre idegen ország földjén maradtak,
ifjú bakák lekaszaboltattak.
A hófehér mezőn véres testek,
hó alól kinyúló fagyott kezek. Puskát célzó karjuk megdermedt,
megdöbbentő merev tekintetek.
Hiába várta anyjuk, nem jöttek,
sínylődtek lágerekben, meghaltak. Így lett kétszázezer magyar hőse
a második nagy világégésnek.
Betegen tértek haza, hallgattak.
Becsületükbe gázoltak mélyen, azt hazudták, gyáván elfutottak,
utolsó percig hősként harcoltak,
megvédték ősi határainkat.
A temetetlen halottainknak Urivnál kopjafát állítottak.
Népeink közt megbékélést hozhat,
sírokon nárcisz, nefelejcs nyílhat,
értük szórja fényét minden csillag. Megbocsátunk, de sosem feledhetünk.
Alkonyatban, majd fekete éjben
nyugodt álmunk, semmitől sem félve
hajnalban új napra ébredhetünk. Régi macskakő helyett sima út.
Sáros rögöket ráhordunk, járunk
kijelölt pályánkon, így haladunk
előre, együtt messzebbre jutunk. 

8.
Lám Etelka: Irisz

Faragott félig leomlott antik görög szobrok,
hirdetik a múltat, élettelen szemekkel
kisérnek, némán sors utadon.
Ám Irisz az Istennő hirnöki  pálcájával int, és lepereg életed!
Vajon ez álom vagy valóság?
Végig vonúl életed, a főszereplő te vagy.
Letűnt ifjúságodat, letűnt szerelmeidet,
gyermeki tisztaságodat idézi fel és ezután
” majd megérkezel az alkonyatban
tévedéseid macskakövein lépdelsz”
Okulj és tanulj életed utolsó leheletéig
suttogja Irisz az Istennő és
ezerszínű fágyolban burkolt
alakja  beleolvad  a sötétkék éjszakába.
A hárfa halk hangjai távoli békét kinálnak
fájó lelkednek.
 
9.
Mukli Ágnes: Törékeny álmok


Sorsod az egyetlen örökséged,
ismétlődik benned minden kárhozat.
Felejtened kellene,
hogy vesztesnek születtél,
hogy elhagytak,
hogy akaratlan bántottál másokat.
Tévedéseid macskakövein lépdelsz,
céltalan utakon gondból gondba jutsz,
sajgó csapásnak marad meg a lépted,
fájó pofonként csattan el a juss.
Hánykolódva kerested önmagad,
a múlt emléke hajszolt a rosszba,
mert nem tudtad,hogy ki vagy.
Nem feledheted,hogy egyszer
számon kéred teremtőd vétkét,
vágyaidat, ha visszanézel,majd
megérkezel az alkonyatban,
egy torzóvá torzult tegnapon. 
 
10.
Hajdú Mária: Macskakövek


  Ha megérkezel, elém térdelsz,
“tévedéseid macskakövein lépdelsz”
mert azt hiszed, ha térden kérlelsz,úgy magad mellé, újra csak engem képzelsz.

11.
Golán Angéla Gabriella: Egyszer…

Egyszer elapad szavaid sora
s a csend, mint szürke lepel, mostoha
telepszik le rád.

Neked akkor tél terjeng a tájon
s a fény vakmerő táncot lejt, barátom
földízű a fagy.

“Majd megérkezel az alkonyatban”
s a szemed rezdületlen néz, halkan
kitárul a tér.

Tévedések macskakövén lépkedsz,
s hátrafelé vágyakozva nézhetsz,
de itt van a vég. 

12.
Dittrich Panka: Út-szél-én
 

Egy alkonyon jött a sötét.
Eltévedtem, macska kő. Vén
az eső. Esik, esik, hempereg.
/Lesz napsütés. Jaj, illa-berek./
Változtattam dőlés szögén,
bogáncs szúrt a fenekembe
na így jártam, hát egye kefe!