Asszociáció 29.

AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:

„Talán a hang, talán a szó, talán
a vers üt át a félelem falán”

(Moretti Gemma)

1.
Kühne Katalin: Határtalan kegyelmed

indultam hozzád sötét éjszaka
óceánokon érted átkeltem
azóta tízezer nap s éj telt el
vándorlásom telve félelemmel
hold ezüstje kísérte utamat

barlangok mély homályában
ködöt szurkáltam sajgó szememmel
sziklák peremén is kerestelek
havasi mezőn kéklő hegyeken
társaim hiteles szavában

kies völgyben zöldellő tisztáson
aranyló napsugár melegített
izzó parázs tüzével hevített
oltottam szomjamat forrásvízzel
repültem feléd pillangószárnyon

eléd tártam lelkem bíztam benned
testvéreim Holdnővér Napfivér
hitvallása ereje segítség
hozzád emelik emberek szívét
alázattal szentséges élettel

így én megtalálhattam Istenem
mindig itt voltál saját lelkemben
bíborszín köpenyedben rejtezem
bennem égi fényesség szeretet
eláraszt határtalan kegyelmed

2.

Tóth-Hekkel Arany: Baj nem kerül

Baj nem kerül
Fakó orcám
Mereng kövül
Napom ormán
Szivárványba
Bújt gazdagság
Sorsutamba
Vájt a gazság

Mérhetetlen
Kíméletlen
Szaggat széjjel
Ami rossz jel
Gondolati
Jelenléted
Egyengeti
Jelenlétem

Elmúl’ a félsz
“mert bennem élsz”
Golyvás-nyakú
Lét porondján
Óillatú’
Énünk múltján
Karolsz forrón
Sose múlón

Karnyújtásnyi
Villanásnyi
Fény leledzik
Arcom pírlik
S ettől gazdag
Mának vastag
Gyűrődésén
Véled a lét

3.

“mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.” 

Kutasi Horváth Katalin: Candide szemüvegével

            Bennem élsz. Kezdettől fogva minden utamon elkísérsz. Ritkán pihensz. Hosszú időre velem maradtál. Szelíden kértelek, majd visszakönyörögtelek. Soha nem akarlak elengedni! Hiába is kérnéd! Egyre szorosabban kapaszkodom beléd. Megszépíted a valót, könnyebben elviselhetővé teszed a kínt, s főleg: élhetőbbé a hétköznapokat. Védelmet jelentesz, hisz segítségeddel előbb-utóbb mindig megtalálom a megoldást, kizárom a rosszindulatot, s egyértelmű, mert megtapasztaltam, hogy gyógyító erő is rejlik benned. Velem vagy, így távol tudom tartani a görcsös félelmet, a sok újra és megint csak felmerülő sandán sötétlő gyanút.

             Ott éltél Candide-ban is annak idején, hisz a spanyolfal mögött is csak miattad merhette megcsókolni Kunigundát. Mi más vezérelte volna, hogy is mert volna ilyesmire vetemedni ez a dőre ifjú? Hol volt ő a lányhoz rangban, méltóságban? Nagyon is megérthetjük a báró-apát, hogy kiebrudalta őt a kastélyából.

            Hogy is élhette volna túl nélküled ez a naiv, nyíltszívű lélek a bulgár-avar háborút, a szörnyű földrengéseket, az inkvizíciót, az akasztófát?! Mindezek után hogy hihette Candide, hogy ez a világok legjobbika, s miért nem kérdőjelezte meg soha Pangloss mester igazságát? Nyilván azért, mert eluralkodtál gondolataiban, érzelmeiben! Fogva tartottad, megszálltad. Én pedig mindezt megértve nem eresztelek, a túlélés reményében, a megváltó változást várva nem akarok hatásod alól kijózanodni. Vágyom bűverődre, pozitív energiákat sugárzó közelségedre.

            Nem érdekel a kézzel tapintható kincs, hisz jelenvalóságoddal gazdagnak érzem magam. Mérhetetlen derűt, megelégedettséget sugárzol, áradoztatsz. Lényegemmé váltál, maradj továbbra is elválaszthatatlan társam, hű optimizmusom!

4.

Szabó Edit Irma: Ízisz-mágiában

Ismerem a tested
minden zugát,szegletét,
titokzatos vágyam
néha mégis elvetélt.

Ízisz-mágiámban
alvó, fénytestű varázs,
mágneses erejű
ősi, szakrális hatás.

Bennem élsz, mint lét-kép,
és mámoros képzelet,
ösztönömben fogant
mélytudatba rejtelek.

5.

Petres Katalin: Hitem
/2015. április 3. Nagypéntek/

Sokáig önmagamban bíztam csak
dacosan Nélküled lenni Jónak,
pedig sejtettem lelkem mélyén,
valami zavar, sehogy sincs rendjén.
Mikor a homály elszállt szememről,
hitem duzzadt téves önhittségtől:
“mert bennem élsz: minden baj elkerül.
És gazdag vagyok mérhetetlenül.”
Tudom már, a baj engem nem kerül,
Veled a megoldás, és az ég derült:
“És gazdag vagyok mérhetetlenül.”

6.

Dobrosi Andrea: Utazom…

Hajóra szálltam, minek tagadnám,
láthatod, fel-ledob az óceán,
mi több, az ívet is te rajzolod:
hánykolódjak, a gyermeked vagyok.
A gyermeked, a viharvert lélek,
ki része a valódi mesének,
tulaja a létnyi villanásnak,
hova hullámok, villámok járnak,
mert rendületlen kiáradsz, az ám,
nem is érzem, de bennem élsz talán.
S mert bennem élsz, minden baj elkerül,
és gazdag vagyok mérhetetlenül.
A gazdagnál is jóval gazdagabb,
ki veled járja óceánodat,
az országnyit, a rejtett erődöt,
hova vágynak utódok, elődök.
Így jó nekem, örökké inasnak,
utazom, amíg partra nem raknak,
mígnem elérem bársony éjszakám,
túlteszem magam izzó pléh szagán.
De akkor is viszem, viszem szívem,
a végsőkig kitart hajóm, igen,
nincs az a szikla, mely visszatartja,
szereteted utam, s őrzöl rajta.

7.

Mukli Ágnes: Vigyázlak

Védtelenné válok
szorító karodban,
rád fonom édes koloncom,
bolondos szerelmem,
árnyaktól ijedten
a sejtelem ködén.
A képzelet átér
hegyeken, völgyeken,
s a felhők fénykörén.
Reggel ha felébredsz,
kelts rigók dalával,
félts virító rétnek
tiszta harmatán.
Büntetlenül rebegj szerelmet,
mint egykor,
ébredő létünk
legszebb hajnalán.
Égjen lelkünkre
a szűk szavú éj,
mint a sors hazug istenverése,
ragyogjon álszentül szenvedése,
minden éledő fénye,
utolsónak hitt reménye..
Mégis, féltelek , óvlak,
rettegek érted.
Kesergek, Hitemmel
magammal rántlak,
ököllel ütlek, verlek,
gyöngéden vigyázlak.
Követlek észrevétlenül,
„mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok mérhetetlenül.”

8.

Varga Katalin: Szívemben élsz

Belépve az ajtón nem látlak már.
Üres az ágyad,hófehéren sivár.
Etetnélek, gondoználak, Mama.
Elmentél, a lányodat itt hagyva.

Ott fent most Papával vigyáztok rám-
Rést nyithatnátok magányom falán.
Hét hónapja nem látom mosolyod.
Nem ölel már át erőtlen karod.

Betegségedben, kislányom lettél.
Babusgattalak, te meg nevettél.
Nem akartál menni,dolgod van még.
Szükséged van rám,szép kötelesség.

Mindig ezt mondtad, aztán becsaptál.
Harcodban mégis győzött a halál.
Utoljára még simogattalak.
Te már az égben,így láttalak.

Álmomban oly sokszor találkozunk.
Nagyokat nevetünk,bolondozunk.
“mert bennem élsz,minden baj elkerül
és gazdag vagyok,mérhetetlenül.”.

9.

Dittrich Panka: Benned él

Az élet ad, ugyanakkor elvesz,
tavasszal rügyeket,
ősszel levelet vet,
de ne hidd, hogy mindent visz
mert amit ad, az örök,
még ha el is köszön,
a természet gyökerében,
vérben, és génben,
a látatlan ős-gyök,
mind-mind visszajön.

Ha nem nevelt anyád,
adj akkor is hálát,
nélküle nem tudnád,
milyen ez a világ,
mely folyton ad,
hajnalt ébredésessel,
fényeket, színeket,
bár sokszor vihar mossa,
csépeli a lelket.

Érzed szád ízében
ott a tej, cukor, és kenyér,
édes vagy keserű,
egy csók sem egyszerű,
bőrödön napsugár,
szellő szerelemmel,
harcos a szenvedély,
a füledben lágy zenék,
húrokon pendülő madár csiripelés,
bár karvaly is kiállt
és fáj a bűn, szenvedés,
van teremtő utad,
a szívedben szeretés,
szárnyatlan lebegés.

Kutatva meglátod,
a viharban napsütést,
kezeiddel öleld,
mi látatlan, és oly kevés,
ne hidd, hogy mindez
csak csalfa remény,
és holmi képzelgés.

Vannak szomorúbb napok,
mint az őszi levélhullás,
mondj imát, másokért
mondj imát, magadért,
benned él a világ,
és te ugyanúgy benne,
mondj imát, az Isten ért.