AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:
01. Lénárt Anna: A házi feladat
A konyhaablak függönyének rejteke mögül, mosolyogva nézte fiát, aki hazafelé sietett az iskolából. „Hogy szaporázza lépteit” – gondolta. Pár perc múlva kivágódott az ajtó…
– Édesanyám, édesanyám!
Kezeit kötényébe törölte, ahogy gyerkőce elé sietett.
– No, minek örülsz ennyire? – kérdezte, és magához ölelte csemetéjét.
– Tudod… – a súlyos iskolatáskát a folyosón lévő régi szennyesládára tette. – ma különleges magyar óránk volt.
– Különleges?
– Igen – bólogatott huncutul.
A kisfiú elcsendesedett, nézte az anyját.
– Hallgatlak.
A gyermek, mintha csak erre várt volna… Elkezdett beszélni, keze-lába járt, úgy mondta…- és kaptunk házi feladatot is –fejezte be a mesélést.
– Ha jól értettem… verset kell írnotok? – anyja ámulva kérdezte.
– Igen – ujjongott, kipirosodott arccal, a kis költőpalánta.
– És tudod már, miről fogsz írni? – Örült annak, hogy fiacskája szinte minden szabad percét a könyveknek szenteli, a többi korabeli gyerekkel ellentétben, akik egész nap az utcán csavarognak és rakoncátlankodnak az idősebbek bosszantására.
– A tanító néni kíváncsi, hogy mi jut eszünkbe, milyen gondolatokat, történeteket ébreszt bennünk egy vers két sora.
– Azt tudod, hogy Kati néni melyik versből vette az idézetet?
– Juhász Gyula egyik verséből. Azt hiszem a címe: Harmóniák.
Anyja felállt a konyhaasztal melletti székből, megigazította kötényét, meghajolt és…
– „Szenvedni tudj és tűrni merj
És várni, sírni, érni,
A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni
És minden veszne, törne bár
S ha semmit el nem érne,
A lelked él még s vár reád
Titokkal teljes és vigasszal teljes éje.”
– Édesanyám, te ismered ezt a verset? – az apróság kikerekedett szemekkel, gyermeki csodálattal bámult szülőanyjára.
– Ugye nem nézted ki belőlem? – kacagva kérdezett vissza és barackot nyomott a fiacskája fejére. – … és melyik az a két sor?
– „A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!” – a szemében tűz égett, ahogy szavalt. – Édesanyám én nem félek és te se félj! – dobbantott a lábával, majd folytatta…
„A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!”
Takaród viharfelhők legyenek,
álmodban én is benne legyek!
Reggel, ha felébredsz, itt leszek melletted,
ha éhes leszel, sütök neked kenyeret,
ha vizet kívánsz, szomjad oltom
virágok kelyhében lévő harmatcseppekkel.
A fiúcska elhallgatott. Mozdulatlanul állt. Édesanyját figyelte. Szemébe könny szökött…
– Nagyon szép! – kiáltotta anyja és zokogva ölelte át, szeretett gyermekét.
Battonya, 2017. október 9.
02. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Lélektársulás
Ülj csak mellém kedves
Pihenj velem e szirteken
Nézd, hogy hajlik fölénk
A szikrázó világegyetem
Itt e magasságban
Nincsen idő sem tér
A kozmosz lüktetése
Hallhatatlanságot ígér
Itt nincsen hamisság
Gonoszság és gyilok
Ha ideülsz mellém
Kézen fognak a csillagok
Lélektársulás ez
Mennybéli táncterem
Simulj bele a mába
A jövő kép rejtelem.
03. Győri Nagy Attila: A szikla peremén
nem akarok határokat
amiktől megijedek
mert komfortzónámon kívül esik
ment nem úgy neveltek
vagy csak mert kényelmetlen
és aztán bárki azt mondja:
Nem merted!
vakmerően akarok kiállni
a sziklák szélére
a farkasok fogai elé
úszni a cápák között
repülni a sasok előtt
egyik se mondhassa el:
Nem merted!
nem akarok gátakat szabni
keretek közé kényszeríteni
bármit, ami az enyém lehet
ami örömet hozhat
ami bánatot adhat
ne lássam a szemekben:
Nem merted!
csak egy lépés a tapasztalat
csak egy ugrás az ismeretlen
nem akarok félni
és aztán bennragadni
a szürke mocsárban
ahol suttognak felém:
Nem merted!
a szürke mocsárban
a jelen elviselhetetlen közönyében
az unalom ismerős mosolyát
nézve, ahogy bámul rám
kíméletlenül ásva síromat
rajta a felirattal:
Nem merted!
04. Lénárt Anna: Vágyakozás
Tudtam szenvedve tűrni,
némán bízni és remélni…
Oly sokszor hallottam:
„A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!”
Körülöttem minden veszett,
kinevettek… rosszulesett…
Lelkemben él a titkos vágy;
valahol vár rám a boldogság,
„Titokkal teljes és vigasszal teljes éje.”
05. Kutasi Horváth Katalin: Szembenézve
„A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!”
Szilaj vizeken állod a szelek próbáját, bár járni nem tudsz a háborgó vízen. Azt hiszed, a felszínen tudsz maradni. Vigyázz, más felszínesnek lenni… Megfeszülsz, akaratodat makacsul szorongatva nekifeszíted magad a víztömegnek.
Hol erősebben tempózol, próbálsz végtagjaiddal kapaszkodni, olykor markolod a vizet, de az csak szétfolyik kezed közül; görcsösen görbíted lábujjaidat is, mintha egy láthatatlan korlát feszülne odalenn, melyen megtámaszkodhatnál, mely segíthetne rajtad, legalább egy apró érintés erejéig. De még így is nehéz lenne megmaradni a helyeden, ahova hiszed, hogy tartozol… Vagy mérgesen csapkodsz, ugyanis tehetetlennek érzed magad. Szeretnél fennmaradni. Szeretnél visszaütni a Sorsnak, vagy bárkinek, de ez képtelenség. Így a vizet csapkodod, pedig így is csak magadnak vagy képes fájdalmat okozni…
Máskor meg hagyod, hogy felkapjon egy hullámtaréj, bár lehet, hogy egy szirtnek ütközöl. Nincs valódi rév, nincs megbékélés, csak becsapódás, megütközés, hányódás, vergődés. Ha olykor lecsitul a tenger, és szelíd habjai ringatnak, ne feledd, hogy dolgod van e világban! Egy kicsit megpihenhetsz, a szirtek párnájára hajthatod fejed, elcsendesítheted jajod, megidézheted egykori álmaid, de tán mégis jobb, ha kicsit felülemelkedve helyzeteden csak előre nézel. Mérlegelj, de ne ingadozz!
Ilyenkor akár még találkozhatsz is egykori önmagaddal, valamikori és leendő lényed összesimul veled a jövő, a végtelen egy pontján. Ne félj hát a végtelen jövővel szembenézni, nem segít, ha nem veszel tudomást a zátonyokról, s nem elég, ha csak a távoli partokat fürkészed. Nem a megérkezés a fontos, hanem maga az út. A Te utad! Nem hagyhatod ki egyetlen szakaszát sem, és nem járhatja be helyetted senki más!
06. Mukli Ágnes: József Attilához
„A szirtek párnáján pihenj”meg,
kérj balsorsod ellen feloldozást,
felhőjátéknak hangos nevetést,
zuhanás ellen, szorító kézfogást.
Szédítő magasból szédület a mély,
határtalannak tűnik minden ismeretlen,
magányos megsemmisülésedben,
füledbe zokogva sír álmokat a tenger.
Valóságban élj alakoskodás helyett,
koldulj ölelést válladra, szemedbe fényt,
hiányokból teremts dacos akaratot,
szerethető, szerető új reményt,
„S ne félj a végtelen jövővel szembe nézni!”
Juhász Gyula idézete
07. Szabó Eszter Helka: Kikötő
folyamatos verkli úgy rémlik ugyanazokat a köröket futod
kiszállnál céljaidat is rég elveszítetted nincs part ahol kiköss
még mindig ugyanaz a hajó még mindig vele hányszor
megígérted magadnak ez az éjszaka lesz az utolsó
nem volt merszed szakítani tudod hogy gyáva vagy nagyon
a szirtek párnáján pihenj hát az apró kövek nyomják a hátad
a nehezebbje most jön eddig is tudhattad volna könnyen
mondják az okosok ne félj a végtelen jövővel szembenézni
halszeme van és tátog szavát nem érted hiába szeretnéd
08. Vermes Szeles György: Sorsnézőben
„A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!”
Lógasd a lábad, és figyelj,
S merj az űrbe kutató szemmel beleveszni!
Nézd, itt ülsz a semmi végén,
Örvénylő szél simítja izzadó homlokod,
Gondolkozol Isten képén,
Alattad a Teremtés eredménye dobog!
Értőn felemeled fejed,
Alkotni kell,s nem szakadékba belelépni!
09. Dobrosi Andrea: Szívembe szállj!
Pörög a csillár körül egy bogár,
szemed sugara – mint óramutató – körbejár,
farkasszemet nézel a holddal paplanod alól.
Te nem pihensz
csak a madárdal.
Bár csak aludnál kedvesem,
„A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni”* sem…
…ha rád néz a mély,
mint a hold,
te akkor is remélj,
hidd a másnapot,
ahogy ölelő karja int:
a madárdalok.
Hidd és reméld a holnap vijjogását,
benne én altatlak el,
hozzád szárnyalok;
s Te is
a szívembe szállj!
* Juhász Gyula
10. Varga Katalin: Jó tanács az égből
Huszonnyolc éve már, hogy elvesztettem Édesapámat. Pótolhatatlan űrt hagyott maga után.
Három éve Édesanyám is követte őt.
Mi voltunk a ” Szent család ” , ahogyan sokan neveztek minket. Harmónikus, szerető légkörben nőttem fel. Jó útravalót kaptam.
Édesapámtól az írói vénát, többek között.
Édesanyámtól a gyakorlatiasságot .
S, olyan gyorsan lett vége ennek.
Édesapámat három hónap alatt legyőzte a gyilkos kór.
a tüdőrák.
Édesanyám akkor Budapesten lábadozott a csípőprotézis műtétje után.
Soha rosszabb Karácsonyt.
Igaz, nekem ott volt a vőlegényem. De ez eegy másik történet.
Én sem voltam egészséges, Papa halála után műtétek sora
várt. Meg egy rossz házasság.
Emberi roncsként kerültem haza. Szerencsse hogy volt hova jönnöm.
Ott volt Anyum. Ketten vettük fel a harcot minden rosszal szemben.
Rájöttem, alig negyven kilósan is lehet valaki erős.
Végig kellett néznem Édesanyám leépülését is.
Én mindent megtettem érte, ami tőlem telt. Etettem, Tartottam benne a lelket,amikor amputálták a bal lábát térd felett.
Hiába a kezelések, felfekvéses sebei voltak.
Végül ez okozta a halálát. A keresztcsontján lévő sebtől vérmérgezést kapott.
Kórházban volt már.
Nagyon nehéz időszak volt ez. Éreztem, hogy nem fog már hazajönni többé. Féltem, ha megszólalt a telefon.
Aztán a halála előtti éjszakán egy álmot láttam.
Ott voltak mind a ketten Édesapámmal együtt. Beszélgettünk.
Hirtelen mindketten eltüntek. Egyedül voltam, s az asztalon egy papírt láttam meg.
Édesapám írásával, amit mindketten aláírtak.
” A szirtek párnáján pihenj.
S, ne félj a végtelen jövővel szembenézni. “
Saját sírásomra ébredtem fel.
Aznapi látogatásomkor Édesanyám egy paraván mögött volt, lepedővel letakarva. Alig másfél órája volt akkor halott.
Utoljára még megsimogattam jéghideg, vékony karját.
Senkinek nem kívánom ezt az érzést.
Egyre az álmomban olvasott üzenet járt a fejemben.
Azóta ők beköltöztek a szívembe. Rendszeresen álmodom róluk, velük.
Álmomban mindig vidámak, vigyáznak rám.
Ígérem, nem félek a végtelen jövövel szembenézni.
Erős leszek. hogy büszkék lehessetek rám.