AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:
01. Kovács Ádám Máté – Fortuna
Fortuna istennő, légy kegyes hozzám,
Tekints szerencsétlenségemre.
Teljes életem néked feláldozván
Taníts meg engem türelemre.
02. Dobó Georgina: Fortuna
“A szerencse forgandó”
Én nem hiszek benne!
Oh, Fortuna, kérlek segíts meg!
Kísérj utamon, ne hagyj el engem
Egy percre sem!
Tudd, van Nálad hatalmasabb erő, a Vasakarat, s a kéklő Ég,
Mely akkor is véd, ha Te épp
Szabadságot kérsz.
Hiába hiteted, létezik beteljesült Szerelem, én ebben már
Nem bízom,
Hát Barátom,
Ezzel ne kábíts el!
Mosolyod csalfa: több arcod van, mint
Az istenségnek.
Hol fanyarogsz, hol jobb lapokat osztasz nekem.
Mond! Földi Létünkkel miért ily csúnyán bánsz el?
03. Sági Klári: Hiába…
Hiába mondod, nem hiszem el,
hogy csak álom voltál,
minden szépet tőled kaptam,
bennem éltél, és én benned,
nem csalódtam sohasem,
a szerencse ránk néz és mosolyog,
nem adlak másnak, nem engedlek,
mi már egyek vagyunk,
s ennek így kell maradnia,
ne szállj szembe sorsunkkal,
ne dobd el múltunkat,
én semmit nem feledek
a mi közös, szép életünkből
A mi közös, szép életünkből
én semmit nem feledek,
ne dobd el múltunkat,
ne szállj szembe sorsunkkal,
s ennek így kell maradnia,
mi már egyek vagyunk,
nem adlak másnak, nem engedlek,
a szerencse ránk néz és mosolyog,
nem csalódtam sohasem,
bennem éltél, és én benned,
minden szépet tőled kaptam,
hogy csak álom voltál
hiába mondod, nem hiszem el
04. Kovács Ádám Máté – Szerencsekerék
Szerencsekerék az élet,
Mindennap megpörgetem.
Pörgése közben remélek,
Jót tartogasson nekem.
05. Varga Katalin: Szerencse lánya
Szerencse lánya vagyok , ez már biztosan igaz .
Nem nyertem a lottón , utamba patkó sem akadt .
De megtaláltam végre azt , akire már régen vágytam
Bár már nem is nagyon bíztam ilyen boldogságban .
Évekig éltem egyedül, nem volt kihez szólni .
Örömet bánatot nem volt kivel megosztani .
Ám megérte várni , a szerencse rám ragyogott .
Bar óvatos leszek, így szólnak költői sorok
“A szerencsével ne pörölj barátom .
Hogy reád nem néz , s mosolyog szüntelen.”
06. Kisznyér Ibolya: Várakozás
A Szerencsét elvárni mindig,
minden helyzetben, dőreség,
csalfa fogalom, játszik veled,
biztat, aztán mással évődik.
Délibábot kergetsz, eltűnik,
hiszed, foglyul ejtheted,
logikáját forgásában keresed,
mosolyának titkát lesed.
Sors szőttesét egészben látnád,
halhatatlanok szemével,
felfedeznéd véletlennek tűnő
mintáit, léted összefüggéseiben.
Bontsd ki életed fonalát, nézd,
mily sokszor ott volt veled,
okkal bizakodj, rád lel ismét,
derűsen várd érkezését.
07. Kovács Ádám Máté – Szegény ember
„Szegény embert az ág is húzza”,
Soha nincsen szerencséje.
Az álmait jól összezúzza,
A világ csak rúg beléje.
08. Horváth-Tóth Éva: A buszmegálló
A délután cseppfolyósan lensárga színével álmos macskaként nyújtózott a meleg betonon. Tapintható volt a renyhe csend. A nyírfa fehér kérgén elidőzött tekintetem, majd fürge barna mókusként felkaptatott a lombig. Figyeltem, ahogy a zabolátlan szellőgyerek csiklandozza a levelek hasát, s azok zörrenve-rezzenve kacarásznak. A meleg szinte csorgott a házfalak oldaláról. A buszmegálló, ahol ültem, olykor hangosan beleroppant plexijeivel a nesztelen utca poros álmába. Szomjas lettem. Nem, nem vízre. De még csak nem is sörre, vagy borra. Rád szomjaztam. Megint. Mindig. Terád, te csalfa asszony! Te kerek csípőjű, dús keblű, kacér szemű szende csoda! Rég láttalak, s erőst hiányollak! Főként ragyogó mosolyodat.
Egyszer egy sötét sikátorban, amikor féltem nagyon, tudom, hogy érezted, még ha nem is voltál ott velem. Tudom, hogy te küldted a rendőrt, aki megkérdezte, hogy jól vagyok e? Akkor eresztett el az a fickó, és én csak szorítottam tenyereimet a mellkasomra, mert annyira tombolt a szívem, hogy féltem, menten átszakítja testem és elszalad. Azt pedig nem engedhettem, ha már megmentettél, holmi szív-ügyek nem gátolhatják további életem. Igaz?
Persze vártam Rád azóta nagyon sokszor, s hiába. Olykor annyira sóváran, hogy szinte úgy tűnt, kórság támadott meg. Betegednek lenni nem is mindig jó ám. Akkor semmiképpen sem, amikor erős hittel várlak, az idő csak mélán csordul a számlapon, és mégsem jössz. Ahogy most sem. Se te, se a busz. Mindig megkísértesz, mióta csak tudok létezésedről, de mégsem lettél soha enyém. Úgy igazán, teljesen, csak az enyém, senki másé. Pedig becsülnélek. Szeretnélek örökig, ha mellém szegődnél. De tudom, te olyan vagy, mint tavasszal a szél. Te is a szívekbe ravaszul reményt érkeztetsz, virágillatot szórsz tenyeredből, lágymeleg érintéssel gombolsz ki kabátot, sziromcsókokat hullatsz, s kecsegtetőn nyarat ígérsz. De mindig csak a száraz sóhajok maradnak utánad, és a vágy, ami megkeseredik a szájban.
Láttam ám azt is, mikor más ölébe ültél, és selymet igéztél a tetteire. De nem bántam, hisz a selyem is elfoszlik, ha nem becsülik eléggé. S akkor majd továbbállsz te is. Ilyen vagy. Ettől csak még jobban vágylak. Hiszem, hogy egyszer érdemes leszek Rád! De talán nem ma, nem most, mert nem jössz sem te, sem a fránya busz. És lassan már nem csak Rád szomjazom, hanem néhány korty finom, félédes vörösbor hűs csókjára is, amit ajkamon feled a pohár rideg szája. És ez a magassarkú is töri a lábam, nem visz rá a lélek a gyaloglásra. Pedig milyen szép cipő és most hogy utálom ezért…
Ahogy csodáltam a piros topánt, megállt egy autó előttem, benne ragyogó mosollyal az, akit titokban évekig szerettem, persze mindhiába. (Még az oviban. Régi ügy. Alig emlékszem arra az időszakra, folytonos boldogság delíriumban úsztam, amit a sok fogócska és homoksütizés okozott…) Felajánlotta, hogy hazavisz. Boldogan és kecsesen az ülésre huppantam. Közölte, hogy újra a városban él, a helyi éttermet üzemelteti, s meglepett arcomra válaszul meghívott egy pohár vörösborra mielőtt letenne otthon. Őszi töklámpásként vigyorogtam Rá, s feledtem a buszt, azt a csapodár 11y járatot. Pistiért cserébe. Nem nagy áldozat, lássuk be.
De téged, te csodás asszony, magamban egekig magasztaltalak, s gondolatban dédelgettelek, szeretgettelek, amiért abban a pillanatban – a forró buszmegállóban -, mosolyodat, azt a fényesen ragyogót, nekem szántad. Köszönöm Fortuna, te istennők gyöngye! Köszönöm neked Pistit, és a bort is! A bort főleg.
09. Kovács Ádám Máté – A mélyből kiáltok Hozzád
“Egy sötét színű, mocskos végtelen felé
Araszol a lelkem napról napra,
Minden történés mintha rúgna belé,
Segítséget sehonnan nem kapva.
Magányosság szókészlete el nem fogy,
Pedig annyiszor írtam róla már,
Testem végül erőtlenül összerogy,
Lelkemben repül egy viharmadár.
Találkoztunk többször, megtanult szállni,
Szárnyait most is szélesre tárja,
Magától soha nem fog meghátrálni,
A lelkemben lévő vihart várja.
Abban pedig bőven van ily’ érzés,
Saját magamnak is titkokat rejt,
Megfogalmazódik megannyi kérdés,
Lelkem bizonytalan mocsárba ejt.
Vihar magassága után jön mocsár,
Ahol bűzös magányvirág terem,
A partján van egy üres fonott kosár,
Melybe magányvirágait szedem.
Bűzös mocsárnak minden egyes szintje
Egyre mélyül, sötét virágokkal.
Keresném, hogy van-e neki liftje – de
Végig kell járnom magány-átokkal.
Leértem alulra, itt már nincs semmi,
Itt még a magányvirág sem terem.
Lelkem erőtlenül feladta: ennyi!
Mélyből kiáltok Hozzád Istenem!”
10. Klotz Mária: Marad a régi
Szerencse egy álom, érkezésére egyre jobban vágyom.
Elszáll lebegve mellettem, nem barátkozik velem.
Rám nem mosolyog, fénye ritkán ragyog.
Esetenként meg-meg csillan, életembe résnyire bevillan.
Nem is bánom, így utamat magam járom.
Csodavilág nem létezik, fényes arany ritkán érkezik.
Ezért marad a vágyódás, régi kottából vidám dalolás.
11. Kovács Ádám Máté – Szerecsen-szerencse
Egyszer egy szerecsen elment messze,
Nem szeppent meg, felejthetetlen lett
E tett, mert rengetegben megevett
Egy epret, melyet keze szedett le.
Mellette kecske legelt, megfejte,
Melegen tejelt be kecsketejet,
Elfelejtette: egy epret evett.
Remegett, feneke „berezel-e”?
Szerecsen-szerencse: Nem rezelt be!
12. Győri Nagy Attila: Fortunához
Miért kérnélek számon Fortuna,
mikor sötétbe borul az ég alja?
Az én Istenem mindent megadott.
A reményt, hogy újra kisüt a nap,
a támaszt, mely újra mosolyt csal
arcomra, hisz gyönyörű e világ.
A hitet, végtelen szeretetet
életem, jövendőm iránt.
Nincs oly keserű pillanat,
mely éket verhet belém,
s nincs hálátlan gondolat,
önző sóhaj felé.
Szerest hát, ki kezedért könyörög,
segítségre szoruló lelkét
erősítsd, ha kéri némán.
Szavaim nem szállnak feléd,
s ha a balszerencse elér,
én állok stabilan.
Folyhat könnyem, remeghet
testem, csak múló pillanat
e hosszú út részeként,
s általuk erősödve
még nagyobb szivárvány
lesz e föld egén.
13. Kovács Ádám Máté – Folyamatos küzdelem
„A Szerencsével ne pörölj barátom,
Hogy reád nem néz, s mosolyog szüntelen,”
Van számodra szívből jövő tanácsom:
Az élet egy folyamatos küzdelem.
14. Kisznyér Ibolya: Sóvárgás
A Szerencsével vitázni,
ma is szokása embernek,
mit elhagyni nem bír,
hisz gyarlónak született.
Kicsiny, saját világában,
vágyakozik egyre, másra,
időt sürgeti változásra,
előtte áll saját korlátja.
Amit kíván rögtön teljesülne,
talán nem lenne értéke,
a küzdés hajtóereje,
fejleszti őt érdemekre.
Míg más szerencséjét irigyli,
önnön életét keseríti,
elengedő türelem segíti,
savanyú arcát felderíteni.
15. Kovács Ádám Máté – Ok-okozat
„A Szerencsével ne pörölj barátom,”
Értetlenkedsz, ezért megmagyarázom:
„Hogy reád nem néz, s mosolyog szüntelen,”
Biztos oka van reá bőségesen.
16. Kutasi Horváth Katalin: A részletekben rejlik
Forgandó minden e földön,
Megszűnik, s újra feléled!
Szerencséd is sérülékeny,
Átbukik könnyen egy rönkön.
Lehet, hogy fel sem tud állni,
Hisz baljós csillagod árnya,
S bár nem tudsz magasra szállni,
Nem mondhatsz le róla már ma!
Bízz a magad erejében,
Szerencse nélkül is nyerhetsz,
Tapasztalat mindenképpen
Kerülhet így mérlegedre.
A szorgalom inkább fontos,
Mint a szeszélyes szerencse,
Legyél hát igazán gondos,
És ügyelj a részletekre!
17. Kovács Ádám Máté – Lefolyó
Mikor Lelked önmagát vonszolja,
Mindenért magadat okolod,
Testedet is marcangolja,
Hidd el, jobb lesz a sorod.
Ne keress kifogást
Többé, semmi mást,
A Szeretet
Lelkedet
Áldja
Meg.
18. Dobó Georgina: Szerencsecsillag
Csillag száll az Égen:
Szerelmünk záloga,
Hiába vívódom,
Fortuna már nem adja oda!
Száll a nyári napsütésben,
A zord szélben, a rideg télben.
Pert nem indítok, csak
Sírok szüntelen:
Hogy Istenem, mit
Tettem vele!
19. Kovács Ádám Máté – Szimbólum
A szerencsétlen ember kifogást keres,
Minden dolgában másokra mutogat,
Ez az igazság emberben egyetemes,
Találd meg benne a szimbólumokat.
20. Klotz Mária: Bányászfohász
„Szerencse fel! Szerencse le!
Ilyen a bányász élete.” –
énekelte gyakran apukám,
mielőtt leszállt kis vonattal a bányába.
Anyukám
hagymás zsíros kenyeret csomagolt neki uzsonnára,
azt vitte magával a mély aknába.
Felvette vastag egyen zubbonyát,
felhúzta kapcával tekert lábára csizmáját.
Fejére sisakot helyezett,
zsebébe rongyzsebkendőt tett.
Vállán vászontarisznya lógott,
kezében erős bányászlámpa világított.
Hogy mi várt rá a föld alatt, ott?
Sötétség, por, néha halott.
Szerencsefohász naponta,
vájárok kívánsága dalolva.
Ne érje őket omlás, veszély,
inkább derűs nap, kedély.
Lámpafény pislákolt a sötétben,
csillogott a lelkük, reményben.
Kattogott az éles csákány,
repült a mocskos kátrány.
Nehéz bányászélet nem szegte kedvét,
csiholta, fényezte jellemét.
Büszke volt, hogy van munkája,
érettségivel szállt le a halálgyárba.
Dala élesen harsogott,
családja életében helyet kapott.
Hirtelen haláltól sohasem félt,
jó szerencsét naponta remélt.
Szép bányászfohász fülemben zeng,
tartalmáról elmém elmereng:
„Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel, fel!
Szerencse fel! Szerencse fel! Szerencse fel!”
21. Buday Anikó: Bízz ÖNMAGADBAN
Tedd össze két kezed,s
nézz az égre fel,
kérj erőt, s hitet, meglásd,
Istenünk felel neked.
A szerencséd rajtad áll,
s ha hited önmagadban
szívedbe fogadod,
gyengeséged erőre kap,
egyre kevesebb lesz gondod.
Rád is süt majd a nap,
csak gyere ki a fényre,
átitatja borongós lelkedet, s
Kinyílik a lehetőség ajtaja előtted.
22. Kovács Ádám Máté – Q & A
Te magad vagy szerencséd kovácsa,
Hát vedd kezedbe kalapácsodat.
Fogalmazd meg, mi a szíved vágya,
Kérdésedre te adj válaszokat.
23. Dobó Georgina: Fortuna
Csalfa Remény,
Fortuna kegye!
Oh, ne hagyj kérlek Engem el!
Drága Barátom, Rád néz szüntelen
Két kék Szemem.
A bajban segíts meg,
Hozz Rám víg napokat,
Ha Bú emészt!
Szerencse Csillaga, add meg a
Viszonzott Szerelem Örömét!
24. Kovács Ádám Máté – Lét-törvény
A kerék csak pörög, de megállni hol fog?
A lét-törvény örök, így nincs is más dolgod,
Mindent elengedni, mi Lelked láncolja,
Elég csak szeretni, Isten „parancsolja”.
25. Gáthy Emőke: NULL HÉT
HÉTFŐ 10h a.m.
Harmadszorra nem sikerül bejelentkeznem a fodrásznőmhöz, sima tavaszi hajvágás céljából. Ma éppen egy napos szabadságot vett ki. Sebaj ! Akkor valamikor a napokban. Néhány milliméter ide vagy oda már nem számít !
10h 40’ a.m.
A kezem között, az orrom előtt fagy le totálisan a PC – m.
Sokadszor. A fénykép feltöltéseket követő USB eltávolítás tűnik a vétkes pillanatnak. De előtte már három házbeli gép csimpaszkodik az ÉN hálózatomra. Véletlen lenne ?
17h 25’
Kossuth klub. Tíz részes József Attila Szabadegyetem sorozatom ikszedik előadása. Azaz csak lenne. Az épületben filmet forgatnak. Számomra és még ötünk számára ez csak a tetthelyen derül ki. Sajna.
18h 30’
WestEnd. Magamagamat kárpótolandó könyvesbolt látogatásra térek be hazafelé. És mert tudom, hogy ez egy – másfél óráig is eltarthat, fél liter citromos zöldteával a hónom alatt. Illetve, hol is a zöld tea? Csak a mosdóban maradhatott. Némi habozás után vissza. Tizenöt perc várakozás míg felszabadul a fülke, ahol italomat – biztos ami biztos – a WC kagyló mögé helyeztem. No ez legalább előkerült.
PÉNTEK
XIII. kerület, Egészség Központ. Gyógytorna. Mint már hetek óta minden pénteken. Sehol egy teremtett lélek. Azért leülök, előveszem a beutalót. Mindig nagyon pontosan két órakor kezd az izületes – csukló – tornás csoport. Ma nem. Mert dátum szerint a kezelés szerdán lett volna.
Itt kezdek elmélkedni a null napok valahol régebben olvasott miértjéről.
Hozzáértők szerint fizikai, szellemi, érzelmi energiáink megoszlása nem párhuzamosan történik. Hullámzásuk olykor keresztezi egymást. Ha ritkán mindhárom a mélyponton, beszélünk null napról, null napokról. Ilyenkor választunk, döntünk, határozunk általában tudat alatt számunkra hátrányosan. És mert ez alól senki sem kivétel, hol ennek, hol annak, hol ezeknek, hol azoknak vannak null napjai. Esetleg hetei. Közhelyesen mondván, a szerencse forgandó.
26. Holécziné Tóth Zsuzsa: Az alkotás jutalma
„A szerencsével ne pörölj barátom,
Hogy reád nem néz, s mosolyog szüntelen”.
Az életben vannak jó s rossz napok, úgy látom,
Hiszen az élet nem más, csak küzdelem.
Sok éven át csak tanulsz, építesz, tervezel,
Szerelmes vagy, vagy épp szeretetért koldulsz.
Aztán jön a vírus, s te majdnem elveszel,
S keservedben, lásd: a Jóistenhez fordulsz.
Azt kérded minek hát ez a sok küzdelem?
Tudd meg: az alkotás öröme adja a reményt.
Hogy mitől tud mosolygós lenni az életem?
Az a pár „köszönöm” éltet, mit irásaival az ember elért.