- Horváth-Tóth Éva: Szívem pitvarában
Esős nap ez a szombat,
bugyog a tócsa,
annyira zuhog, bokáig ér
a víz az utcánkban.
Hideg a sok kövér csepp,
ahogy bőrömre hullik,
borzong és didereg
testem epidermisze.
A levegőben a pára
fojtja a légcsövem,
a tüdőlebenyeim
nehézkes moccanása
sípol bele a szemerkélő
csendbe. Homlokomon
gyöngyös pártát fon
a hirtelen monszun.
Rothadó halál szagát
veti ki magából a föld,
gőzölög a tegnapi nyár
rekkenő melege
ma már nyirkos és hideg.
Valahogy így volt veled,
és majd velem is így lesz.
Egy nap még… aztán meg…
De velem vagy száz emlékkel,
nincs nap, hogy ne jutnál
valamiről eszembe.
Ma az eső nyitotta aortám
jobb pitvarának ajtaját
– meg persze a vénákból
beömlő vér – és rólad talált
egy illatot, egy ölelést,
amibe szívbelhártyám
is beleremegett.
Velem vagy minden nap.
Az esőben, a napban,
egy fuvallatban, keringési
rendszerem központjában,
lüktető ereim hálójában,
mert megőrizlek magamban,
ettől maradsz halhatatlan.
- Dobrosi Andrea: Érezni nem lehet…
Érezni nem lehet gyökerek nélkül,
mindben benne van a földöntúliság,
mit kergetsz, de megfoghatatlan végül:
a nem létezőben létező világ.
S a gyökerektől juss el a lombokig,
sőt, repítsd a fellegekbe sóhajod,
ernyedjen csak el minden, ami szorít,
a szívedben gyúljanak fel csillagok!
Mi több, építs rakétát, azzal utazz,
süvíts, repülj túl az Óperencián,
ahol neked világít a Hold-lugas,
mint valami örök fényű vad lián.
De hiába az Ég sárga szőttese,
mert, ha nem látsz, nem vagy benne még te se.
- Szabó Eszter Helka: Deák téri érzés
amikor az urnatáblát csavarozták az altemplom falába
nem hallottam hangot nem suhant el az angyal
előtte mikor még a pap mondta mi mormoltuk vele
mégis olyan volt mint a csákány robaja a pici csavarhúzó
végső vágya Marokkó helyett a felejtés azúr egekben
nem utazik bár ki tudja mi van a túlvilág Bosch-buborékjában
valahányszor a Deák téren járok eszembe jut a táblája
sosem merek bemenni csak elmormolok egy imát
nevet és hátrál a tenger bennem kővé válnak az ő hullámai
- Kutasi Horváth Katalin: Hogy is van ez?
Hány emberi lény
veszítette már el
az érzékletességet?
S hány érző szeretné,
ha inkább állandósult
közönyüket veszítenék el,
mert az érzék helyett
nem lelhetnek semmit,
ami megragadhatja őket.
Az érzések valószínűleg
nem programozhatók.
Bizony nincs semmi
az értelemben,
mi nem volt előtte
az érzékleteinkben…
A tapasztalás
igazolja a valóságot.
De attól még
létezik az is,
amit még sohasem
tapasztalhattunk…
Képesek vagyunk-e
vajon túltapasztalni
a tapasztalást?
Van-e értelme
kifinomítani érzékeinket
egy olyan világban,
ahol megmondják,
mit kellene éreznünk,
s az elvárások
felülírják
tapasztalatainkat…
- Petres Katalin: Halottaimhoz
Körülöttem vagytok.
Némán beszélek Hozzátok.
Látom arcotok, szemetek
metakommunikációit,
mindig vigaszt válaszoltok…
Itt felfoghatatlan a HALÁL,
de túltapasztalva a tapasztalást
vár ránk együtt az ÖRÖKKÉVALÓSÁG…
- Jószay Magdolna: A semmi megtapasztalása
Mikor már érzelmeim kivesztek,
úgy néztem fentről az egészet,
mint ahogy te néztél rám, ha gyűlöltél,
inkább szerettem volna egy horrorfilmet.
Mikor már érzékeim eltompultak,
se érzés, se érzék – belülről elhaltak,
engem csak egy érdekelt: a szabadulás,
nem voltam ideges – ösztön volt csak.
Jött felém a semmi, s vágytam odamenni,
de az érzék helyett semmit nem talált…
Azt hiszem, az egész olyasfajta volt,
mikor túltapasztaljuk a tapasztalást.
- Gáthy Emőke: Víz – Kecske évében születtél
Bogi unokám 19. születésnapjára
Mottó: „Túltapasztalva a tapasztalást”
(T.S. Eliot)
B ármerre visz életutad
O ltalmazzon ez a versem
G ondolatban sok bátorság
I gyekezet rejlik benne
- Petres Katalin: Pünkösdi kérdőjelek
AKKOR csupán ötven nap kellett
Húsvét után a tanítványoknak…
Az emberiségnek megadatott
többezer esztendő…
Mégis hol és hová tart
megtapasztalva a Feltámadást
két világégés után?
Pünkösd üzenete mikor
ragadja el, fogja meg
és hatol be lelkébe
túltapasztalva a tapasztalást?
- Győri Nagy Attila: Üres volt
Üres volt. Idő kellett,
és lassan tisztult a kép.
Felvérteztem erővel, mely
vonz, mint mágnes, erősen.
Tartalmat láttam szemében,
vágyat sugárzott felém.
Álom volt, vagy csak
képzeletem száguldott sebesen?
Játszottam a gondolatokkal,
együtt szaladtunk a réten,
kézen fogva hűsöltünk a fák
árnyékos tövében.
Újra benéztem, s a józanító
zuhany oly soká jött.
Hideg párája letaszított a földre,
hűvös leheletétől most is
rázkódva borzongok.
Kedves vágyak, mily gyötrőek,
lennék érzéketlen,
lennék mindörökre.
El kell távolodnom, bízni
az idő lassú kerekében,
talán most gyorsabb lesz a felejtés.
Újra és újra.
Átkozott képzelet,
majd a maró közöny.
Kit sajnál a szerelmes,
a tartalmatlan lehetőséget,
vagy önmaga magányát?
Átkozott képzelet,
maró közöny.
- Kisznyér Ibolya: A Teremtő titka
Fénylő hideg világ, kisded ordít,
vér, verejték, kín útján született,
anya pihen, reménye szép élet,
baba piheg, dobogó szív felett.
Halandóságról nem szól senki sem,
életnek örül, hosszú utat vár,
egészséges gyermek, száll kék madár,
Árny súg, írva vagyon mikor vigyem.
Mit a kígyó ígért a két fánál,
ember nem leli, a tudás tárul,
ám az örök élet titka zárul,
ember akar, teremt, a föld pusztul.
Az ember keresi élet titkát,
hol a lelke, mitől élő a lét,
halál után hová lett mi érzett,
testet látja, mit bomlaszt enyészet.
Oly sokféle elképzelés, talány,
feltételez, találgat tudatlan,
ha elfogadná lét végességét,
szeretet adná léte értelmét.
- Gáspár Klára: A hatodik érzék
Hol az érzék, mely minden kétséget kizár?
Egykor láttad, mára már csak látomás.
Bár láthatatlan, mégis füledbe kiált.
Ordít a vágy, mely mégiscsak rád talált.
Hol az érzék, mely minden kétséget kizár?
Egykor hallottad, mára már csak hallomás.
Bár néma, mégis érzed émelyítő illatát.
Ordít a vágy, mely mégiscsak rád talált.
Hol az érzék, mely minden kétséget kizár?
Egykor szagoltad, mára már csak illanás.
Bár elillant, mégis érzed bőrödön a simogatást.
Ordít a vágy, mely mégiscsak rád talált.
Hol az érzék, mely minden kétséget kizár?
Egykor ölelted, mára kezed csak levegőt tapint.
Bár nincs veled, nyelved hegyén mégis érzed ízét.
Ordít a vágy, mely mégiscsak rád talált.
Hol az érzék, mely minden kétséget kizár?
Egykor órákon át ízlelhetted édes csókjait.
Bár nem csókol már, de lénye tudatodba égett.
Ordít a vágy, mely mégiscsak rád talált.
És a hatodik érzék, mely minden kétséget kizárt.
Már tudod, hogy vágyod őt, csakis őt:
az édes, az illatos, a lágyszavú, a selymes látomást.
„Túltapasztalva a tapasztalást.”