Kristófné Vidók Margit: Miért is…
Újra és újra összetörjük
a legszebb érzést mi bennünk él,
a derengő napnál szégyelljük
a vágyódó gyönyör-ölelést.
Becéző szavak testhez érve
dübörgő zuhataggá válnak,
de oszlik az éjjel sötétje,
és megtagadjuk a hű társat.
Miért is félünk beismerni
nappal, a szerelem varázsát,
miért kell örökké színlelni
hogy vége… mégis van folytatás.
Hiszen, ha újra jő az este
megtalálom hozzád az utat,
csillagporba rajzolok jelet,
szeretlek te édes bódulat.
H. Tóth Éva: Ne hidd…
Ó, ne hidd, hogy tiéd lehet
örökké az asszony szíve!
Ne hidd, hogy a szerelemben
mindig honol pille béke!
Ha nem hevítsz’ izzó csókkal
arra szomjas puha ajkat,
ha ölelésed nem olyan
mindig mintha több se volna,
ha nem simogatják lelkét
szádról szavak, és ha csöndjét
csak úgy fázni hagyod pőrén,
s nem takarod hideg estén…
Ó, ne hidd, hogy tiéd marad…
e szerelmi háborúban
rombol a nap, s az éjszaka
leple építhet álmokat…
Gáspár Klára: Csak halvány a remény
Bárhogy rongálják lelkemet a borús nappalok
éjjel mégis új álmaimat szövögetem.
A gyémántként ragyogó csillagok.
azt súgják: nem minden reménytelen.
Majd a nap felkel a sötét után,
újra és újra sérül a szívem.
Körülöttem e sok gonoszság láttán
csak ámulok értetlenül, csüggedten.
Aztán a gyomok között kibújik egy virág,
és a fény felé fordulva megmutatja magát.
Remélem, hogy jó valahogy majd utat talál
hisz’ nem hagyhatjuk, hogy pusztuljon a világ.
Jószay Magdolna: Várj az új napra
Örülök, ha az éjjel álmot ajándékoz,
és reménykedem, hogy a reggel
megszépíti az előző napi káoszt,
pedig akkor is ugyanígy keltem,
mégis padlóra küldött engem.
Borzasztó volt az előző nap,
én már nem reméltem, hogy akár túlélhetem,
de igaz a szólás, aludni rá egyet,
mert valamivel könnyebb, ahogy megélhetem.
Az új napkelte majd segít nekem.
Gáthy Emőke: Éjszakák és nappalok*
Az éjszakai órákat
bódult eszméletlen
önfeledt alvásban
töltse testem lelkem
Ezt kérem
kérem
minden reggel este
tőletek ki ott fent
ebben illetékes
Oldódjék a nappal
sok tucatnyi göcse
mert Gonosz uralja
bármerre is nézzek
magát az Urat is
nem csak úgy a Földet
Jób módján kifosztott
kisemmizett népek
imádó háláját
követeli Isten
Rebegem hálámat
én is este reggel
ha már még élnem kell
emberként tehessem
Legyen mit ehessek
legyen mit felvennem
legyen a fejemet
hova lefektetnem
s testté szerveződött
miriádnyi sejtem t
tegye mind a dolgát
amint rendeltetett
egymást segítve
egymásra figyelve
De szép jó is lenne
nagyban és kicsiben
De hát a rendet
rendre lebontja
az a lebontó
fránya entrópia * *
*Máté Péter
** Entrópia – egy rendszer ( ami lehet akár maga az univerzum vagy egy emberi test is )
rendezetlenségi fokának tudományos jellemzője
Kisznyér Ibolya: Tűnő lobbanás
„Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra”,
égjen benned álmod lángja,
tüzét hű vágyad táplálja.
Hétköznapok szürkesége
nem ad színt, hamu, pernye,
nem maradhat csúf kétsége,
hűlő szívnek nincs mentsége.
Kornak aranyló alkonyán,
egyetlen cél a szív táján,
izzó fény élet parázsán,
szeretet lángol virágán.
Kalocsa Zsuzsa: Tüzet szítok
Rozsdás arcú ősz
érzésemmel játszik,
izzó nyár után a lelkem
is fázik.
Tüzet szítok,
libabőrös vagyok,
már jő a tél s hozza
a mínusz fokot.
Zárt ajtók mögött
csak szenved az élet,
pattogó tűzből
sziporkázó fények
adnak csöppnyi esélyt
a holnapoknak,
fák csupasz ágán
itt-ott dereng a nap.
Talán kényszerből
fakad a mosoly, s fény?
Ellenségként köszönt be
a hideg tél!
Az őrült időben
tompul a lényeg,
boldog életnek hívják,
vaj’ megéled?
„építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja”
(Kányádi Sándor: Felemás őszi ének)
Keczely Gaby: Álmaimban
Álmaimban szép az élet,
minden hibátlan lehet.
Nappaloktól fél a vérem:
ereimben bennreked.
Éjjel kijavítok mindent,
amit nappal nem lehet.
Újra és újra lerombol
a vérszomjas képzelet.
Mindig jóra vágyik lelkem,
de ez csak álom lehet.
A nappalok összedöntik
a megkívánt jó jelet.