- Klotz Mária: őszi arany
a természet arannyal spriccelte tele a tájat
tangós ecsettánccal köröz a szín-káprázat
elszunnyadna benned az elmúlásos bánat
még ne eressz a gyönyörűségre köd-fátylat
ősziesen ragyog az aranygyöngyös fényesség
ködpárába belesimuló nap-álmodó szentség
széltől dülöngélő levél-zuhatagos részegség
kegyelmet átvilágító gyertyalángos ékesség
aranysárga napsugár-lánc szitál a kéjben
szerelmes szívek kavarognak a légtérben
vágyálmok szunnyadnak a föld mélyében
még maradj arany-ősz sokáig szépségben
- Szabó Eszter Helka: Hazafelé
Van Gogh: Út ciprussal és csillagokkal c. festményére
Elindulnék a Van Gogh-i tájban veled.
Ciripelő ciprusok alatt fognám a kezed.
Visszafelé jövünk. A hasas bokor elereszt.
Ezt a búzatáblát, emlékszem, szeretted.
Őszi aranyba von minket a múltunk.
Vetettünk, kapáltunk, aggódtunk, arattunk.
Nem köröz kánya, ha az égre bámulunk.
Sötét settenkedik. Végére jár utunk?
Földutat taposni nap mint nap: ez maradt.
Gyáván kúszik fölénk az őszi alkonyat.
Vétked hallgat szeptember ciprusa alatt.
Vessük tűzre? Nem fáj. Hagyjuk a múltat.
- Szabó Edit Irma: Ősz-elégia
Szűrt fény lép a lombon,
kikerics-szirmokon.
Őzláb az utakon,
pőrén áll, csupaszon.
Rozsdamart falevél
fázósan szemerkél.
Táncol a fürge szél,
párja már őszt zenél.
Pirul már a csipke,
a kökényt dér csípte.
Szunnyadnak a színek,
lekvárok pihennek.
- Szabó Eszter Helka: Őszöm
A padlizsánra dér dermed a kertben.
A cserszömörce kigyullad bennem.
Gumicsizmám hullára fagy rendesen.
Szokatlan, hogy akáclevél sem rezzen.
Betakarítom a maradék termést.
Emelem zsibbadt lábam, amputált testrészt.
Isten fogja kezem, míg elhagyom e rést.
Tócsa bújtatja előlem a „jó egészt”.
Varjú száll most a kopár meggyfaágra.
Kérges karmával kapaszkodik rája.
Jaj, még nem vágyom a hullaházra!
Ősz után tél vetkőztet gatyára.
- Szabó Eszter Helka: Reggeli ősszel
Számban szőlőszem, szétmálló.
Mézédes, a zűrben szétfolyó.
Áldott aszú borra gondoló.
Elmondhatom, hogy csudajó!
Tányéromon alma mosolyog.
Pirosa kacéran rám pislog.
Felvágva látom: kukacok.
Piacon vágtak át: háborgok.
Azt mondják, Stanley a szilva.
Panel ablakán les be a szilfa.
Levele aranyba vonva hívja
pödört párját: haláltusáját vívja.
- Szabó Eszter Helka: Őszi színkavalkád
Az őszi színpompa kegyetlen kémia.
A levelek zöld színét a kloroffil adja.
Az útszéli nyárfának sem kell fáznia.
Színét kémhatástól függve változtatja.
Az antocianidok alacsony PH-n vörösek.
De érdekelnek-e, ha a levelek kedvesek?
A nyárfa a hidegben sem lesz részeg.
Egy turista bámulja, fotózza. Ő a félszeg.
A többi nyárfa levele mind sárga és barna.
Isten ecsetjén edződött e kanyargó paletta.
Folyvást fotonokkal cicáz a fény szirma.
Még felragyog a nyárfasor, mielőtt álmodna.
- Szabó Eszter Helka: Őszi túra
Hátul lihegek, ahol az ösvény kanyarodik.
Isten fölöttem lebegteti a célt, mint eddig.
Ködtündérek fehér fátylat vonnak: ez adatik.
Szilfa-szűzek tarkasága álomvilágnak látszik.
Más fotózik, új ösvényt keres, én csak ámulok.
Rátörni e tündéri tájra, van-e erre alap és jog?
A sáros kaptató nem hagy elmélázni, haladok.
Kőbanditák kísérnek, gőzöm sincs, mire jók.
Végre a célhoz, a TV-toronyhoz felértem.
Alattam kitárja köpenyét az ősz: ettől féltem.
A színek ölelkezését fotózni gyenge a gépem.
Innen csak lefelé visz a túraút, ésszel felérem?
- Horváth-Tóth Éva: Őszi merengő
Búsan dúdol lombok között a szél,
szárnyát bontja száz meg száz levél,
dió ízzel remeg fenn a lég,
károgás ül a menny peremén,
kacagva kabátot hajigál
bokrétafa gyöngye a járdán,
és mint fekete méz a téglán
csorog a nyúlt délutáni árny,
lágyan csendeleg a levegő,
ima száll a temető felől,
sem idő, sem út nem a végső.
Most ősz van. A föld csak egy bölcső.
- Gáthy Emőke: Őszi hármasság
Ősznek képzelem szeptembert
Mint hajlott korú vénembert.
Nem tudom, miért, miért se,
Hisz’ öregebb két testvére.
Október bezzeg borvörös.
Táncos, dalos, szüretelős.
Olykor napos, olykor esős,
Vénasszonyosan nevetős.
Faragott és sütött tök,
Halloween és elődök,
Forró tea, permetes köd,
November is beköszöntött.
- Gáthy Emőke: Szeretlek, ősz!
Sárga, barna hervadásban,
Köd – fátyolos nászruhában
IS szép év harmadik lánya,
Vele jöttem a világra.
Bár abban a gyászos évben
Szürkében és feketében
Reszkettek az őszi szelek
Európa s a világ felett.
Szeretem szeptembert mégis,
Októbert, no meg őszvégi
Novembert kik újrafestik
Évente mit nyár kiszárít.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: A kedvenc évszakom
Szőlő eszem, édeset,
Szilvafánk is integet.
Csodáld meg a kertemet,
S megkínállak tégedet.
Hűvös szellő lengedez,
Őszi eső permetez,
Biz’ a nyárnak vége ez.
Sok-sok gomba éledez’.
Színpompás a fa nagyon,
Betekint az ablakon.
Kedvem szegné? Nem hagyom:
Ősz a kedvenc évszakom.
- Varga Katalin: Színkavalkád
Rozsdás , száraz falevelekkel hogy játszik a szél.
Százszínű világot alkot az ősz , halkan mesél.
Fanyar avarillatban búcsúzkodva így regél.
Hűvösek már a hajnalok, így kopogtat a tél.
Tócsában a hiú nap büszkén önmagát nézi.
Zöldburkú gesztenye koppan a földön , gurulva.
Szüretek hangulatát a must illat átjárja.
Eső veri ablakod, ritmusosan kopogva…
Belegázolunk vígan már a fanyar illatú avarba.
Erdők mélyén alvásra készülnek az állatok.
Dér telepszik hűvösen kopasz fák ágára.
Köd varázsol, leplet borít némán , bús gomolygón.
- Jószay Magdolna: Őszi avar hangulata
Fanyar avarillat, az ősz illata!
Semmi másnak nincs ilyen hangulata.
Kedvencem az ősz, színek áradata,
mennyi szépség ez évszaknak titka!
Vadszőlő bíbora tölgyfára fut fel,
japánakác színvarázsa kábít ismét el.
Átmenetes, kápráztató, csodálatos színnel,
már csak a borostyán, mit hiányolnom nem kell.
A vaskos avarban gyermekkacagás,
hempergés, bukfenc, magasra dobálás,
hull a tömérdek színes levéláradás,
meg nem unható, minden ősszel más.
- Kalocsa Zsuzsa: Eső koppan
Izzik az erdő, a határ,
tovaröppen a sok madár,
hideget hoz el a naptár,
virág sem ontja illatát.
Eső koppan az avaron,
gyöngye csillog az ablakon,
gödrök, tócsák az utakon,
tájra ráül az unalom.
Kert alatt didereg a tél,
fákat felöltöztet a dér,
ágak közt villanó a fény,
rétek fölé űzi a szél.
- Gáspár Klára: Indián nyár
A sárga levelek összesúgnak a rozsdásak háta mögött.
Fecske is, gólya is csendben elköltözött.
Most már biztos, az ősz újra beköszöntött.
Felhőkabátot viselt, és egy napsugarat üldözött.
Ha útnak is kelt minden vándormadár,
minket felvidít még az indián nyár.
A sárga és a zöld levél együtt vidám táncot jár,
erre előbújik még néhány csodabogár.
Egy serpenyőben táncol a hiú gesztenye,
Úgy érzi, ezért érdemes volt élnie,
Hiszen az őszi ünnepnek, ő lett a hercege,
S vele lejti tüzes táncát gömbölyű hitvese.
- Gáspár Klára: Eltűn-ősz
Meztelen fa
– natúr akt.
Levél dala
– natúr art
Tél közeleg
– szél billeg.
Levél repked
– megdermed.
Eső hullik,
– fuldoklik
Kicsit fázik,
– megbújik
17. Petres Katalin: Október
Szép, színes őszi levelek csokra:
okkersárga, bordó, rozsdabarna,
halványuló zöld még kapaszkodna,
minden fa fejét álomra hajtja.
Hová tűnt a csalfa indián nyár?
Csupaszul kénytelen minden faág.
Téli hótakaróra vár e táj…
Szomorkodik az énekes madár.
Alma, körte, szilva, szőlő édes,
feledtetné a szomorú létet,
amíg zamatát a szádban érzed.
Lassan majszold el, hogy tovább élvezd…
- Buday Anikó: Őszi hangulat
Hajnalban köd borítja a tájat,
fa ága éneklő madarat már nem ringat,
fekete varjak lepik el a tarlókat,
szedegetik a földre hullott magokat.
A hegyoldal színes, vidám és hangos,
tőkék között dalolva jár a puttonyos,
ének zeng, kezek alatt munka ropogós,
borral telik a pince, boldog a tulajdonos.
Homályba veszett éjszaka,
őszt hozó nyirkos szellő illata,
apró gesztenye koppanó hangja,
itt van az ősz, fáradt falevél sóhajtva susogja.
- Takács László: Őszbe hajlok
Belesimulok még a színes nyárba,
csokrot kötök egy nagy szivárványra.
Nyomot hagyok magam után a mába,
és jó bort öntök egy giccses pohárba.
Aztán őszbe hajlok már jó magam is,
évgyűrüim közt sok lett már a hamis.
Kiiszom poharam immár csakazértis,
bár tudom ez most olyan szürreális.
Kint a fák színüket magukról lerázták,
búcsúdalt zengnek már az öreg hárfák.
Velük megyek, ősz homlokom ne lássák,
bűnös nyaraim egyszer negbocsássák.
- Takács László: Nyárbúcsúztató
Az ég mint fehér opál,
amint búcsut int a nyár.
A fény is oly halovány,
bronzszínü lett már a határ.
Csak a szél mi simogat,
itt terem röpke perc alatt.
Megkergeti a hűs avart,
közbe emlékeket kavart.
Létembe sarjadt mélabú,
mint fatörzsön üres odú.
Sivár lett minden, szomorú,
a nyár sirján bronszín koszorú.
- Kisznyér Ibolya: Az utcán
Varázsol szép színeivel a természet,
A nap gyengéden cirógatja a teret,
A táj fölé érkező felhő, siettet,
A szél tétova falevelet billent.
A dió zöld burka reped, leér, koppan,
Vadgesztenye tüskés héja barnán zuhan,
Szüret ideje, egy kép vidáman villan,
Alma íze harsan ízlelőbimbókban.
Egy kisgyermek ballag nehéz hátizsákkal,
Falevelet rugdal cipője orrával,
Az út szélén meglátja, valami mozdul,
Arca felderül, az avarban sün lapul.
- Kisznyér Ibolya: Ablak mögött
Eső kopog, üti-veri az ablakot,
Megérkezett az ősz, szél hátán lovagolt,
Szürkére festi a didergő kis szobát,
Bent ülő összehúzza magán a ruhát.
Sóhajjal köszönti az esőt, kelletlen,
Kávét vagy teát főzzön, olvasson, írjon,
Ténfereg, toporog, belső tűz ég még benn,
Mozogni nincs kedve, legyint rá csendesen.
Emlékképek merülnek fel ott legbelül,
Iskolába menet, hogy rebbent a levél,
Vidáman haladt, nem bánta, hogy fúj a szél,
Árad az érzés szívében, kipirul, él.
- Keczely Gaby: Pazar színek
Fújja a szél a leveleket:
barnát, sárgát és vöröset.
Felkapja újra kedvesen,
hordja az avart csendesen.
A hideg csípi arcomat,
élvezem őszi utamat!
A pazar színek világa,
ecsetre várnak – hiába!
Nincs nálam festőkészletem.
Sóváran, hogy csak nézhetem,
mélázok egy-két részleten
s csak emlék marad énnekem.
- Petres Katalin: Újra ősz
Felhős az ég felettem,
mégis szép színeknek
örvend most szemem,
színkavalkád a kertem.
Karmazsin árnyalatok,
sárga, zöld, barna lombok.
Lassan lepereg a homok,
lent zizegnek levélromok.
Bújnak rovarok, csigák,
túlélni készül a világ.
A Nap útja rövid már,
előkészítem a kályhát.
- Gáspár Klára: Vidám ősz
Kosaramból rám mosolyognak a fürtök,
a mai napon sok finom szőlőt gyűjtök.
Mily’ csodásak ezek az apró, színes gömbök!
Örüljetek! Hisz’ mind az asztalomra kerültök.
A levelek mögül sündisznó leskelődik.
Egy darabig a széllel még kacérkodik,
de aztán a faágtól a gesztenye is elbúcsúzik,
majd a földön egy nagy, barna levél alá bújik.
Dézsába gyűjtjük a lehullott kék szilvát,
mert abból főzik majd az illatos pálinkát.
Azt amelyik pirosra festi a férfiak orcáját,
miközben tántorogva térnek haza hajnaltájt.
- Dobó Georgina: Mamám
Berontott az Ősz, letépte a Nyár langy’ ruháját,
Ködösek a reggelek, sötétségbe borult a táj.
Mamám korai hívása többé nem vár.
Alszik Ő is, álmodik éberen, mint a Világ!
Átvirrasztanék 1000+1 éjjelt
És nappalt, ha hajnali rekedtes
Hangja újra felspannolna egyszer,
Ha ismét idegbe borítva keltene!
Él még Ő, pislákol 85 évével, remélem, sokáig!
Igazgatná minden léptem, ha hagynám, hangyányit.
Nem várom a telet, keserű a Karácsony, mégis itt van, itt.
Adj erőt, Uram, túlélnem Pirkadatig, a megváltó Tavaszig!
- Kutasi Horváth Katalin: Eliramlás
Magamra hagytál, vissza sem néztél.
Ezen a nyáron már nem reméltél.
Mindig szigorú mércével mértél,
Fájdalmas, milyen keveset éltél!
Látlak a hulló, őszi levélben,
Hangod is hallom, bújik a szélben.
Feltűnsz a ködben, árnyékod ében,
bár hinnék még a tündérmesében!
Átvérzi lelkem színes fa lombja,
remélem, elsimult szíved gondja;
rőt avar zörren, csörrenve mondja:
magányom emléked fel nem oldja. - László Orsii – Szerelemtakaró
Érzem már az ősz illatát
és hallom immár a dallamát
Látni lehet a változás nappalát,
s érezni az avar szúró tapintatát.
De mi bent melegedünk a házban
ez volt minden, amire eddig vágytam.
Csak te és én, egy kis magányban
míg odakint az eső szemerkél magában..
Kezünkben két bögre forró kakaó
összefon minket a szerelemtakaró.
Az ölelésed számomra oly nyugtató,
ma nem történhet semmi megbánható.