A BÖLCSESSÉG, AMIRE REAGÁLUNK:
Néma gyereknek anyja sem érti a szavát
/ ősi magyar bölcsesség /
1, Eszter Szabó: Arany
Egy életen át hallgatok.
Mindig, mindenhol hallgatni –
aranytojást tojó tyúkként őrzöm
titkaim nem ismered anyám.
Úgysem értenéd morzejeleim
összeütközését, az egymásba
csimpaszkodó jelentésrétegeket.
Azokat egy másik galaxisból
küldtem. Nincsenek rá szavak.
Neked adom részvétem maradékát.
Téged az ég selymeibe burkollak.
Veled átdorbézolom az éjszakát.
Ha elmondanám, amit akarok,
egymásba csúsznának a csigolyák
a nyak halálcsavarjában.
2, Kutasi Horváth Katalin: Beszédes némaság
Igaz, ha nem szólok,
Akkor nem érthetnek,
Ám hogyha beszélek,
Félreértik szavam.
A tölgy meg sem szólal,
És mégis sugalmaz,
Békességet áraszt,
Szellőről mesél.
A hegycsúcs is néma,
Mégis büszke orma,
Igenis megértem:
Az égre ír jelet.
Érzem, mert láthatom
Mindazt, amit áraszt,
Nyugalomról susog,
Nem kellenek szavak!
A patak is csobog,
S bár nem tudja nyelvem,
Értem, miről regél,
Hisz megsúgja szívem.
Szabadságról árad,
Szerelemről dalol,
Megmutatja arcom,
S beszédes, mit látok.
Nem tud szónokolni
A csúcson a kereszt,
Mégis jól megfeszül,
Megrándul sóhaja.
Majd ha körülnézek,
Alattam tekereg,
Kacskaringós ösvény
Árulja el utam.
Látom, merre tartok,
Madár is dalolja,
Tanultam virágul,
Illatfelhő vezet.
Kárörvendő holló
Figyelmeztet arra,
Bármerre is megyek,
Biz’ ugyanaz vár rám.
Beszélnek a tárgyak,
Hiába is némák,
Emléket idéznek,
Életem tükrözik.
Elárul a szemem,
S kezem érintése,
Minden rezdülésem
Egyszerű: nyílt titok!
Hogyha nem is szólok,
Akkor is beszélek,
Ha rám figyelsz, egyből
Megérted bánatom.
Ha némán ücsörgünk,
Akkor is mesélünk,
Ugyanarra nézünk,
S arra is gondolunk
3, Dél Tamás: Miért sírsz?
Egy szomorú anyukával találkoztam az egyik nap a játszótéren. A kislánya ott ült a homokozó szélén; nézte a többi játszó kisgyermeket, és keservesen sírt.
– Mi a baja a kislánynak? – kérdeztem.
– Nem tudom. – Loidának cerebrális gyermekbénulása van. Az orvosok azt mondták, hogy sohasem lesz képes járni vagy beszélni, sőt még megérteni sem minket.
De én úgy érzem, hogy sok mindent megért. Ezért egyszerű könyveket olvasok neki, és igyekszem megtanítani az ábécére. De Loida semmi jelét sem adja annak, hogy felfogja, amit mondunk neki.
– De miért sír?
– Talán, mert bántja az, hogy nem tud szaladgálni és játszani, mint a többi gyerek. – Bár, egyszer akkor is könnyekre fakadt, amikor a nővére felolvasott nekem a tankönyvéből.
Igazából nem tudom, hogy miért sír. – Tudja milyen elkeserítő, amikor nem tud beszélgetni a gyermekével?
Ezután elváltunk egymástól.
Az anyuka hazament. – Sokszor fordult Istenhez így könyörögve:
– Kérlek segíts, hogy kommunikálni tudjak a kislányommal!
Az imáira szokatlan módon kapott választ:
A fordulópont akkor jött el, amikor a többi lányuk újratapétázta a hálószobájukat. Mielőtt leszedték a régi tapétát, Noemí néhány nevet írt a falra: bibliai neveket, valamint barátok és családtagok nevét.
Rut nevű lányuk kíváncsiságból megkérdezte Loidát, tudja-e, hova van írva, hogy „Jézus”.
Csend lett. Ránéztek Loidára. De mit is vártak.?….
Meglepetésükre Loida, az Ő kacsázó léteivel odament a falhoz, és odarakta a fejét Jézus neve mellé. – Rut kíváncsi volt rá, hogy felismer-e más neveket is, s ezért próbára tette. – Rut megdöbbenésére Loida fel tudta ismerni az összes nevet — még olyan neveket is, amelyeket nem látott korábban leírva! – Loida tudott olvasni!
Idővel kitaláltak egy módszert, amely segített Loidának, hogy „beszéljen” hozzájuk. Hosszú előszobájuk falára felragasztották az ábécé összes betűjét. – Amikor Loida közölni akart valamit, lebetűzte az üzenetét, mégpedig úgy, hogy odament a falon lévő betűkhöz. – Kilométereket kellett gyalogolnia azért, hogy összeállítson egyetlen oldalnyi üzenetet, s mindez több órát is igénybe vett!
Ám Loidát fellelkesítette, hogy képes „beszélgetni” velük.
Ez volt az első üzenete hozzájuk:
– „Nagyon boldog vagyok, hogy most már tudok kommunikálni. Hála ezért Istennek.”
Döbbenten kérdezték Loidától:
– Mit csináltál, miközben egész nap egy helyben ültél?
– „18 éve arra vágyok, hogy beszélgethessek veletek. Amikor Rut iskolába kezdett járni, egyedül elolvastam a tankönyvét — mondta. — Mozgott a szám és kiadtam néhány hangot, de nem értettetek meg. Gyakran emiatt kezdtem el sírni.”
– De miért sírtál akkor is, amikor átöleltünk?
– „Rendkívül igazságtalannak tűnt, hogy a testvéreim tudnak beszélni és tanulni, én pedig nem — mondta. — Borzasztóan mérges voltam. Volt olyan, amikor jobban szerettem volna halott lenni.”
– Ne haragudj, amiért nem értettelek meg jobban!- mondta könnyek között az anyuka!
– „Jó anya vagy, és sohasem adtad föl. Mindig is boldog voltam melletted. Nagyon szeretlek. Hagyd abba a sírást, jó?” – mondta Loida.
Loida különösen érdeklődik az idősek és a betegek iránt. Az egyik ismerősüknek amputálni kellett a lábát. .
– „Tudom, mit jelent az, ha valaki nem tud járni”— mondta nekik Loida.
Vagy ott van egy fiatal fiú, Jairo, aki a fejétől lefelé le van bénulva. Amikor Loida hallott arról, milyen rossz helyzetben van a fiú, „írt” egy levelet neki. Többek között ezt „írta”: „Nemsokára Isten gondoskodik róla, hogy jobban legyünk. A Paradicsomban nem lesz szenvedés. Akkor majd versenyre hívlak ki. Nevetek, mivel jó móka lesz. Hát nem csodálatos az a tudat, hogy olyanok leszünk, amilyennek Isten teremtett minket, búcsút intve a betegségnek?”
Loida még a kommunikáció ajándékával megáldva is sok nehézséggel néz szembe.
Ijesztő látni, ahogy néha rángatózni kezd, szinte fuldoklik, és a kezével és lábával össze-vissza rúgkapál. – Ráadásul, bármilyen fertőzés — még egy egyszerű megfázás is — jelentősen legyengíti. – Időnként pedig depresszióssá válik az állapota miatt.
Mi segít kitartania? Hadd mondja el a saját szavaival:
„Az ima óriási segítség. Roppant boldoggá tesz, hogy beszélhetek Istenhez, és közel érezhetem magam hozzá. Értékelem azt a szeretetet és figyelmet is, amelyet mások mutatnak irántam. Igazán szerencsésnek érzem magam, hogy betegségeim ellenére csodálatos szülők neveltek fel, akik nagyon szeretnek engem. Sohasem felejtem el, amit a testvéreim már eddig is tettek értem. Azok a gyönyörű betűk a falon megmentették az életemet.
4, Holécziné Zsuzsa: Kapunyitás
Ma délután elgondolkodtam azon, hány magányos ember él körülöttem – és rá kellett döbbennem: sokkal több, mint akikről első látásra hinné az ember. Itt van mindjárt a fiunk: velünk él, mindig, minden programunkba bevonjuk, soha nem indulunk el nélküle nyaralni, kirándulni vagy színházba – még az étkezési időpontokkal is igyekezünk alkalmazkodni a munkaidő beosztásához. Bár messze került a barátaitól, és csalódott a társkereső oldalakban, de vannak munkatársai, akikkel beszélgethetne a korosztályát érdeklő dolgokról… és mégis! Ha magára zárja a lakása ajtaját, nyolcadik éve egyedül van, nincs akihez szóljon, nincs akivel az örömét – bánatát megoszthatná.
De eszembe jutott az egyik legkedvesebb volt munkatársam is, akinél jobb szívű, önzetlenebb lányt még nem láttam. Van már vagy 5 keresztgyereke, vannak szerető édesanyja és nevelőapja, van saját lakása és kocsija – megvan tehát az önállósága is, és mégis: most hogy a barátnői sorra férjhez mentek, gyereket szültek – egyre magányosabb, egyre többet van egyedül.
De mondhatnám a szomszédasszonyomat is – aki un. „társas magányban” él – mert a nárcisztikus és egoista férje soha nem hallgatja meg őt, ha itthon van vagy magát dicséri – vagy másokat ócsárol. Ez a kis asszonyka pedig csendben teszi a dolgát: kiszolgálja az ő végtelenül elkényeztetett férjét, végzi a házimunkát és csinosítja a kertet, és ha úgy véli: senki sem látja csendben sírdogál, vagy beszélget a növényeivel.
Olvastam valahol, hogy a magányosság szomorúságot és stresszt okoz. Minden embernek szüksége van arra, hogy elmondhassa, hogy mi van s szívében. A magányos emberek ezért néha magukban beszélnek, más esetben kutyájukkal, macskájukkal osztják meg gondolataikat. Természetesen ez nem az igazi, csak silány pótlék. Megfigyelték, hogy a magányos emberek rövidebb ideig élnek, mint akik nem magányosok. Azok tudtak átvészelni kríziseket (fogság, komoly betegség stb.) akik tudták, hogy számítanak rájuk, várják őket.
Szükségünk van közösségi támogatásra a stresszel való sikeres megbirkózáshoz. Sokszor ez a segítség nem érkezik meg. Ez egyrészt a környezet hibája: nem veszik észre, hogy valakinek szüksége van segítségre. A mai, rohanó világban nagyon kevés ember veszi észre, hogy valakinek a környezetében értő hallgatóságra lenne szüksége a magánya enyhítésére. Természetesen vannak intézmények és egyházak, akik felvállalják, hogy segítséget nyújtsanak – de ehhez a magányos embernek be kellene látnia, hogy szüksége van hozzáértők segítségére. Legtöbbször az egyén zárkózottsága az oka, hogy nem kerül sor segítségnyújtásra. „Néma gyereknek anyja sem érti szavát” – tartja a közmondás.
Egy jól ismert szituációval szeretném megvilágítani, hogy miért marad el a segítségnyújtás:
Tételezzük fel, hogy kaptunk egy címet egy ismeretlen városba. Megérkeztünk, s bízva abban, hogy felbukkan előttünk a keresett utca névtáblája, végigmentünk a városon. Amikor kiértünk a városból, megfordultunk, s újra próbálkoztunk. Múlik az idő, fogy a benzin, halmozódnak a kilométerek. A vége mégis az lesz, hogy megállunk, és egy járókelőtől segítséget kérünk. Ha ezzel kezdtük volna, időt, pénzt, fáradtságot, bosszúságot takaríthattunk volna meg. Miközben a felesleges köröket róttuk, egyre nőtt bennünk a feszültség: miért nem sikerül megtalálnom? Bennem van a hiba? És talán arra is gondoltunk: miért nem segített nekem senki? De hát hogyan segíthetett volna bárki is, ha nem tudta, hogy segítségre van szükségünk? Hisz „néma gyereknek az anyja se érti a szavát”.
Így van ez a magányosoknál is. Létezik egy sor intézmény, és nagyon sok jó érzésű ember, aki megoldaná a gondjukat. De ehhez nekik is meg kell tenniük a szükséges lépést. Segítséget kell kérniük. Lehet, hogy ez megalázónak látszik, de nem az. Ha egyszer nekibátorodnak, hogy odaforduljunk más emberekhez, sajnálni fogják azokat az éveket, amelyeket társak nélkül töltöttek el.
Az egyedüllét nem magány! Viszont lehet páros magányban is élni. Amikor elbeszélünk egymás mellett, amikor nem mondjuk ki mit várunk a másiktól, és közben őrlődünk, hogy miért nem veszi észre, mire lenne igazán szükségünk? Mivel nagyon sok olyan helyzet van, amelyben az emberek egyszerűen nem mernek megszólalni, elmondani a másiknak, mit és hogyan gondolnak, így félreértéseket hagyva maguk mögött, élik tovább a mindennapjaikat. Ezekből aztán súlyos kapcsolati válságok alakulhatnak ki. A magány egy olyan ketrec, amelynek a zárja belül van. Nyissuk ki még ma!
5, Varga Katalin : Rég volt
Tizenhét éves voltam. Az akkori Világ Ifjúsága újság levelezési rovatában találtam néhány címet .
Levelezni kezdtünk egy húsz éves fiúval . Tolna megyei volt . Szemüveges , értelmes fiatalembernek tűnt .
Ki tudja miért , de én kikötöttem, közöttünk csak barátságról lehet szó .Tartalmas csevegést folytattunk írásban.
Az évek során elértük az ezredik levélváltást is .
Sőt , hangos levelek is készültek, fényképekkel együtt.
Beszámoltam neki a nagy kapcsolataimról is .
Ő , mint egy bölcs barát , mindig figyelmeztetett , nem kell mindent elhinni . Főleg a jóképű lovagoktól óvott .
Nekem ő akkor is jó barát volt. Mert nem volt egy Addonisz? Ki tudja :Aztán egyszer csak megírta, menyasszonya van, hamarosan megnősül.
Örültem neki . Sőt, idővel megismertem a feleségét és a három fiát is
Közös hajó kiránduláson vettünk részt.
Két testvérével és a barátjával , népi hangszereket észítettek. Az országban , vásárokon árulták , s meg is szólaltatták ezeket .
Eljutottak Sopronba is. A Fő téren volt a hadi szállás. Három kalapos, hosszú hajú emberke mókázott velem.
A fiatalabbik öccse jött el. Na ő jóképű volt, olyan bohém, rassztás hajú , de zárkózott fiú .
Beszélgetni kezdtünk. S ő elmesélte , kisfiúként mennyit mesélt neki rólam a bátyus .
. Szerelmes volt belém, csak nem merte nekem elárulni. Mivel én ragaszkodtam a barátsághoz .
Nekem az jutott eszembe :
” Néma gyereknek anyja sem érti a szavát . “
Rá kellett jönnöm, milyen buta is voltam.
Idő közben a felesége izomsorvadást kapott. Mára ágyban fekvő, magatehetetlen beteg lett .
S , ő ápolja, gondozza szeretettel.
Ha én akkor másképpen nézek rá, s én lettem volna a felesége ?
De most már késő bánat .
Tartjuk a kapcsolatot velük telefonon. Példa értékű , ahogyan a feleségét ellátja .
Hiába , a sors útjai kifürkészhetetlenek
6, Győri Nagy Attila:Néma gyerek
-Figyelem, gyerekek! -a tanárnő várt egy percet, míg elcsendesedett az osztály. -Most átismételjük a tegnap tanultakat. Lediktáltam húsz magyar szólást és közmondást, ezen kívül a munkafüzetben is találhattatok jópárat. Arra kértelek titeket, hogy válasszatok ki egyet, amit szavak nélkül bemutattok, a többiek pedig kitalálják, melyikről van szó. A jól értelmezett, helyes bemutatásért és az első helyes találatért is piros pont jár. Tamás, kezdjük veled!
A fiú már előre levette arany nyakláncát, lerakta a padra maga elé, nyomkodott párat a telefonján, majd becsukta szemeit, mint aki alszik. Pár másodperc múlva a telefon megszólalt, ő kikapcsolta azt és rácsodálkozott a láncára. Ekkor egymás után három kéz emelkedett a magasba, Krisztián azonban elsőként bekiabálta: Ki korán kel, aranyat lel!
-Igen, Mónika! -nézett rá Kati néni az első jelentkezőre.
-Ki korán kel, aranyat lel!
-Helyes a válasz, mindkettőtöknek jár a pont. Krisztián, a kiabálást eddig sem vettem figyelembe, ezután se fogom -előzte meg a reklamálást.
-Akkor folytassuk Mónikával.
A kislány a padján lévő szándékosan összevissza letett tárgyakat elkezdte szépen sora tenni, párat közülük betett a fiókba, a füzeteket becsukta, szépen elrendezte őket. Nehezebbnek bizonyult az előbbinél, mert nem akadt jelentkező, aki kitalálta volna.
-Én már tudom -mosolygott a tanárnő. -Tessék csak gondolkodni, ez is elhangzott a múlt órán.
Piroska ekkor hirtelen rájött: -Rend a lelke mindennek!
-Helyes!
Így folytatódott az óra, ötletesebbnél ötletesebb előadásokkal és mindössze kettő volt, amire nem jött rá senki. Utoljára Danira került a sor.
-Te jössz Dániel, kezdd el! -nézett a fiúra Kati néni.
Dani azonban meg se mozdult, csak nézett maga elé meredten.
-Na, mi lesz? Csak sikerülni fog neked is, a többiek nagyon ügyesek voltak.
Még mindig semmi. Dani továbbra is meredt maga elé szótlanul.
-Hát jó, ha nem készültél, kénytelen vagyok fekete pontot adni. Pedig nem szerettem volna senkinek, annyira szép téma ez.
Ekkor tört meg a jég és hirtelen megszólalt a fiú.
-Na de, tanár néni. Azért, mert senki se találta ki, nem én vagyok a hibás.
-Pontosan mit is kellett volna kitalálni? -csodálkozott a tanárnő.
-Néma gyereknek anyja sem érti a szavát -felelte Dániel.
A csodálkozás ekkor átváltott széles mosolyba
7, Szabó Eszter Helka: Leltárhiány
Amikor a legelső jeleket észrevette, akkor kellett volna szólnia. Akkor, amikor az az ötszáz forint hiányzott a kasszából. Andi arra is emlékezett, amikor azt a szalámirudat előkapta a pultból. Gyanúsan könnyű volt. Habszivaccsal tömték ki a közepét. Azon a napon Ivett váltotta. Zsó a kasszánál volt, mint mindig. Aznap ketten zártak. Andi máig sem tudja, hogy Zsó szólt-e az ötszázas miatt. Feltehetően nem. Ő is mindenről hallgatott. Már bánja, hogy nem mondta meg Gábornak, a főnöknek, hogy hiányzik a pénz. Nem említette a szalámit. Minden az apró dolgokkal kezdődik.
Amikor már ötezer forint hiányzott, azt szóvá tette. Akkor is Ivett volt mellé beosztva, így őrá fogta a hiányt.
– Csúnya dolog a vádaskodás, Andrea! – jegyezte meg Gábor. Cinikus vigyor ült ki a férfi arcára. Végigmérte Andit, majd magára hagyta. A lány akkor ezt így érezte. Minden maradt a régiben, egészen a harmadik hónapig, amikor tízezer forint hiány keletkezett.
– Nem bírom tovább! – üvöltötte Zsó. A negyvenes asszony egészen kivörösödött. Már nehezen szedte a levegőt, úgy folytatta:
– Esküszöm, szólok Gábornak, hogy rúgja ki Ivettet!
Ezzel Andi is maximálisan egyetértett. Másnap Juli, aki Andi másik váltótársa és egyúttal legjobb barátnője volt, széttárta a karját:
– Nem fog menni, Andi! Tudod, Ivett Gábor szeretője – tette hozzá széles mosollyal.
– Utálom a szennyes fantáziádat! Neked mindenről csak „az” jut az eszedbe! – korholta Zsó és Andi szinte felváltva.
– Na, csajok, miben fogadjunk, hogy igazam van? – hencegett Juli. Társainak elment a kedve a választól.
Újabb év telt el, ezúttal lopások nélkül. Andi továbbra is utálta a „mindent jobban tudó” Ivettet. Nem múlt el úgy nap, hogy Ivett ne oktatta volna ki a többieket. Gábor azzal bízta meg Andit – immár a kis bolt helyettes vezetőjét -, hogy hétfőn, nyitás előtt rendezze át a kirakatot. Tegye ki az új táblát is az akciókról! Az utasítást Ivett is hallotta. Hétfőn ő volt a „reggeles” Andival.
Andi hétfőn hajnali ötre érkezett. Meglepetésére Ivett már ott tett-vett a kirakatban.
– Szia, Andi! Gondoltam, megcsinálom az egészet, mert szeretnék örömet szerezni neked – mondta széles, kissé erőltetett mosollyal.
– Vedd le rögtön azt az idétlen, plüss cicát a gombolyaggal a konzervek tetejéről! Tömény giccs! Elég az a bábu, a tüsihajú, szeplős fiúcska az ártábla tetejére – utasította Andi.
– Majd meglátjuk, mit szól ehhez Gábor! Ő a főnök, nem te! – szájalt Ivett.
Andi szólni sem tudott. Biztos volt benne, hogy Gábor első dolga lesz őt, a boltvezető helyettest leteremteni. Ivett már hívta is a mobilján a férfit. Gábor egy óra múlva érkezett, azaz pontosan hat órára, a nyitásra. Felpaprikázva a kirakattól szakadatlanul kiabált:
– Mi ez a giccsparádé? Andrea, hogy tűrhet el maga ilyet!?
Andinak várnia kellett, amíg Gábor lenyugodott, bár ehhez a törzsvásárlók is hozzájárultak. Mikor végre eljött az ideje, elmesélte Gábornak, hogy ez az egész Ivett magánakciója volt. A másik lány még mindig azon értetlenkedett, hogy miért nem tetszik Gábornak „az az édes, plüss cicuska”.
Egy hét múlva Gábor mégis rászánta magát, hogy kirúgja Ivettet.
– Ivettnek kiadtam a teljes évi szabadságát. Ne is lássam többé azt a hülye nőt! – kommentálta a férfi. Mégis lehetett köztük valami – gondolta Andi. Azon gyötrődött, hogy talán nem kellett volna másfél évet elvesztegetnie egy „szarkával”. Mindenkinek jobb lett volna, ha előbb szól. Zsó sem borult volna ki. Ivett miatt kár volt minden nap remegő gyomorral bemenni a munkahelyére. Ráment az egészsége arra, hogy nem szólt. Belépett mobilon a Google Drive-ba és megosztotta a naptárjában a barátjával, Csongorral a gyomortükrözése időpontját.