A BÖLCSESSÉG, AMIRE REAGÁLUNK:
JÓTÉKONY A TŰZ EREJE,
AMÍG AZ EMBER BÍR VELE…
(Schiller)
- Kovács Ádám Máté: Birkózás
Míg az ember bír a tűzzel,
Megbirkózik ezer szűzzel,
Amint fogytán van az erő,
Kék pirula lesz a nyerő,
Elűzi a magányodat,
Feléleszti parázsodat,
Tagjaidban erőt érzel,
Birkózni fogsz egész éjjel.
- Kovács Ádám Máté: Sebezhetetlenség
Amíg a tüzet kordában tartod,
Hasznosan használod fel erejét,
A tűz-sakktáblán nem kapsz mattot,
Közvetítheted üzenetét:
Tanuld meg tisztelni környezted,
Ne lázadj a természet ellen,
Addig tanuld meg, míg megteheted,
Mert senki nem sebezhetetlen.
- Kovács Ádám Máté: Reggel
/Kányádi Sándor: Aki fázik c. versének alapján/
Ha fázol, tégy ellene,
Tűz és meleg kellene?
„Földi érő kucsmába”
Menjél be a kocsmába.
Igyál meg egy kupicát,
Csókold a csapos Icát,
Azonnal felmelegszel,
Így indul jól a reggel.
- Kovács Ádám Máté: Tűzapó
Felkelt reggel Tűzapó,
A gyomra úgy korgott,
Felébredt rá Tűzanyó,
Ki ekképpen morgott:
Édesem, hát nem volt elég
A finom ágvacsora?
Mégis mennyi fér még beléd?
Udvaron egy zongora
Áll, reggelire edd meg – hogy
Ne halljam a panaszod,
De ha zenélni van kedved,
Játszhatsz tüzes dallamot.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Tűzre, vízre vigyázzatok
“Jótékony a tűz ereje
amíg az ember bír vele!”
Ha ételét főzi, otthonát felfűti,
a gyertya lángjánál a múltat idézi.
Harangot önt, vegyszert forral:
megbirkózik a pokollal.
De a tűz pusztító is lehet,
elpusztíthat testet-lelket.
Vulkántól menekülj, izzó láva elől,
otthonod perzseli, és a sorsod eldől.
Pernyéje takarhat földet és eget,
borít a városra rút hamu felleget.
“Tűzre, vízre vigyázzatok,
hogy le ne égjen a házatok!
Kérjétek a Szent Flóriánt,
hogy oszlassa el a nagy csapást.”
Strázsa ajkáról éjente ez hallatszott,
a városra – míg aludtak – ő vigyázott.
Régi idők! Nincs már strázsa,
aki álmunkat vigyázza.
A tüzet rossz ember okozza,
vagy teremtőnk bősz haragja?
Erdőt, pusztát, falvat perzsel,
mi okozzuk sok gaztettel!
Ajánljuk hát neki lelkünk,
s tiszta szívvel megmenekszünk.
Tűzvész, járvány, sok nyavalya,
Istennek van rajt’ hatalma.
Most kellene összefogni,
és közösen boldogulni.
- Varga Katalin: Félelem
Schiller szavai jutnak eszembe.
“Jótékony a tűz ereje,
Amíg az ember bír vele.”
Létezik a négy őselem: Tűz, víz, föld és levegő.
Nélkülük nincs élet.
Már az ősember is használta a tüzet.
Meleget ad, főzni lehet vele.
Hangulatos téli estéken jó nézni a lángok játékát a falon, a kandalló előtt.
Én mégis félek a tűztől.
Kilenc éve történt, bennem mégis félelmet ébreszt még most is.
Egy júniusi éjszakán égett szagra riadtam fel.
Higgadtan mentem körbe a panellakás minden részén.
Nálunk minden rendben volt.
Kinézve az ablakon megrémültem.
Valahol lent vörösen izzott minden. Az égett szag fokozódott.
Az alattunk lakó hangját hallottam.
Tűz van, tűz van!
Aztán mar láttam is a tűzoltóautók,
mentők lámpáinak villódzó fényét.
Ébresztettem mozgássérült Édesanyámat. Szegény azt sem tudta, hol van, mi történt.
Hamarosan kopogtak, rendőrök álltak az ajtó előtt. Mivel az áramot kikapcsolták, a lift sem működött.
Mindketten mozgássérültek voltunk.
Így kézben vittek le minket a tizedik emeletről.
Lent volt már minden lakó a ház előtt.
Minket beemeltek egy mentőautóba.
Ott volt már a fiatalasszony, akiknél a tűz keletkezett.
Hálóingben, mezítláb, remegve mesélte el, mi történt.
Este kint dohányoztak az erkélyen.
Nem aludt el teljesen a cigarettacsikk.
A szél a szivacskanapéra fújta a csikket.
Meggyulladt.
Akkora volt a tűz ereje, hogy még a vastag erkélyüveg is berobbant.
Felégetett mindent a nappaliban.
A nagy ropogásra ébredtek csak fel.
Férj, feleség és a két gyerek.
Talán, ha előbb ébrednek fel.
A tűz nem terjedt tovább.
Eloltották a tűzoltók.
De a lakás lakhatatlanná vált.
S a szomszédok is eláztak lent és fent is. Nem beszélve a lakók rémületéről!
Minket akkor felkísértek a mentősök.
De a rossz emlék örökre megmaradt bennem.
Így hiába lakunk már családi házban, kandallónk sosem lesz.
- Kisznyér Ibolya: Tűzcsiholás
Eltávolodtunk a tűz elemtől,
mint többi Földanya kincsétől,
földet, vizet szennyeznek emberek,
tiszta levegőt sem kímélnek.
Mily nagy eredmény a fejlődésben,
tüzet csiholó ember a hidegben,
ételét sütötte boldog elégedetten,
míg keselyű tépte tolvaját a hegyen.
Mesékből a kőleves a szegénynek,
rőzsehordó asszony, kit büntetnek,
míg aranyból a vízcsap egyik helyen,
nyomor, háború, éhínség a másikon.
A világ sarkaiból kifordult, meglódult,
tán tengelyén az érték, eltorzult,
a szépreményű XXI. században,
nem találják a helyes arányokat.
Kell a föld, művelni, termelni élelmet,
ezért felgyújtják az élő erdőket,
kinek lelke átérzi az égők kínjait,
szenved, remegőn mondana átkokat.
Ember nem fejlődik, tudomány igen,
mohó ember nem tanul önmérsékletet,
évezredek bölcsességeit könnyen feledi,
míg, két követ ütöget, s elölről elkezdi.
- Márton Csilla: Lángnyelven
Szívből áradó tűz, fűt és űz.
Megannyi szólamban mennyei hangon
égeti lelked.
Felemészt a vágy, hogy jóvá válj,
adj, csinálj értéket képviselj.
Amíg csak bírsz.
Szívből áradó tűz, melegít
épp annyit, amivel képes leszel
mint mag szárba szökkeni, nőni.
A természetben magadra találni,
egységet alkotni
s tovább elmélkedni mivé légy
mint érték.
- Kutasi Horváth Katalin: Őrizlek
Megmelegítesz, drága barátom, élvezem égő
lángod őseimet megidéző égi varázsát.
Ámulatot kelt, s megbabonáz még misztikus árnyak
fénytáncot járó ropogásának recsegése.
Húsom is isteni ízt nyújt, lángjaid hogyha simítják.
Átmelegíted a szívem, hadd nézzem lobogásod!
Ám ha az ösztöneidnek pusztító szava harsan,
terjednél tova gyorsan pusztítván nyomorultnak
búzavetését, hajlékára a rontást hoznád.
Őrizem inkább minden percben vágyteli lángod,
Ellobbanni se hagylak, ám ne is égj hevesebben!
- Kalocsa Zsuzsa: Őrizem…
Szerelmed úgy lángol, mint a tűz,
apránként és forrón hozzád fűz.
Félek, a szerelmed megéget,
ajkad, mikor csókol nagy hévvel,
szám kiáltja még, még – nem elég!
Hangod dallamot áraszt felém,
ez az örömdal csak a miénk,
boldogság perce, amit kérsz!
Szelíd láng nem hunyhat ki soha
a szívből, mindennapi csoda
a szemedben ragyog lázasan,
őrizem, te tudod legjobban.
- Szabó Eszter Helka: A Pascal-gyerek
Csodagyerekneki tartották őt a szűkebb pátriájában, Debrecenben. Bámulatos kommunikációs készségeit, gazdag szókincsét már a bölcsődei gondozónők is csodálták. Apja a város ismert kerttervező mérnöke volt. Otthon több időt szentelt ritka szobanövényeinek, mint a családjának. Anyja az egyetemen németet tanított, egyelőre tanársegédként. A doktori fokozat megszerzése muszáj volt, ha nem akart kikerülni az egyetemről. Szimpla hivatalnok “cívisek” sarjaként ez sem volt könnyű. Későn született, egyetlen fiát születésétől tanította németre. A kétnyelvű gyermeknek a magyar is jól ment. Már gimnazistaként érdekelte a filozófia. Tartott egy emlékezetes előadást Pascalról. A tűz motívuma hatott rá, Pascal 1654. november 23-án, éjszaka történt megvilágosodása. Attól fogva ő is bújta a vallásfilozófiát. Csoda, hogy ráragadt a “Pascal-gyerek” név?
Az egyetemi felvételi volt az első törés az életében. A filozófia szakra való felvételijét azzal utasították el, hogy nem ismerte eléggé Derridát és más nyelvfilozófusok munkásságát. Hiába magyarázta, hogy őt a lételmélet és a vallásfilozófia érdekli, ez nem hatotta meg a professzort. Az anyja arra gyanakodott, hogy az “anglomán” professzor rajta, a német nyelv oktatóján akart ütni egyet. Debrecenben előfordult hasonló kicsinyesség kolléga gyermekével is már hatosztályos gimnáziumi felvételin. Hiába rágták a fülét a szülők, hogy több helyre jelentkezzen, a Pascal-gyerek megmakacsolta magát. Ő filozófus lesz, semmi más!
Jól mentek neki a nyelvek, így elszegődött a Földközi-tengerre, egy olasz hajóra “pincérnek”. Ekkor kelt ki magából csak igazán az apja, aki sosem látott túl a földbe gyökerező növényeken. A fiú a hajón még a sulinál is magányosabbnak érezte magát. Nővel sem volt még soha. A sors egy szőke bombázóval ajándékozta meg. Úgy érezte, nemcsak a szerelem tüze emészti el, hanem az a belső tűz is, hogy “nagy filozófus” szeretne lenni. A legelső aktus mégis kiábrándító volt, bár akkortájt már falta a szexuális felvilágosító könyveket. Puritán, református családjában szó sem eshetett a szexről. Pascallal érezte magát leginkább “rokon léleknek”. Saját “bujasága” miatt lelkifurdalás gyötörte. Csak az olasz szak sikerülne legalább! Egy év után kész idegroncsként tért haza. Az olasz szakra felvették ugyan, de semmi örömet nem lelt benne. Egy idő után nyugtatókat kezdett szednie. Az apja csak “mihaszna fráter”-nak hívta. Túlzottan aggódó anyján is látszott, hogy terhére van a fia. Csaba már be se járt az előadásokra. A városban is mondogatták, hogy “a Pascal-gyerek begolyózott”.
Egyik délután egy Schiller-idézetre bukkant anyja házikönyvtárában. A tűzről szólt, ami zabolázhatatlanná válik. Talán őt is ez a tűz emésztette fel? Kétféle tűznek kellett lennie: a szerelem tüzének és a filozófia lobogásának. Istenben erősen hisz? Önmagában is hisz? Hinnie kell, mert ez így nem élet!
- Jószay Magdolna: Tűzerő
Tűz és víz, végtelen a hasznuk,
nélkülük vajon mit is kezdhetünk?
Mint a levegő, annyira fontosak,
hiányuk esetén milyen is lehetne,
lehetne egyáltalán életünk?
Az árvíz természeti csapás.
Ám tűzvészt okozhat óvatlan,
vagy valaki akár szándékosan…
A parazsat széthordhatja szél,
ezért tűzzel csak óvatosan!
Tűzhatárokat ne feszegessünk,
szórakozásból leginkább ne,
mert pusztít, sodor, elhamvaszt
élőt, élettelent; akár egy világot,
borzalmas óriás a tűz ereje.
- Jószay Magdolna: Láng és erő
A tűz pótolhatatlan.
Bár ma már van mellette áram,
mégis szükséges az élethez,
tábortűzhöz, szabadtéri főzéshez,
kályhákban szén- és fatüzelés…
és ne feledjük az emlékezést:
gyertyagyújtás a szerettekért.
Ám veszélyt is rejt, rengeteget.
A korlátokat ismerni muszáj,
mert mindenképp van egy határ,
ahonnan időnként már
nem tér vissza, csak nő és emészt,
felőröl életeket, minden kárba vész.
Vigyázz, hogy te uralhasd őt,
ne kívánd megismerni a mindent
pusztító lángot és erőt.
- Horváth-Tóth Éva: Tüzed vagyok
Kandallónyi tűz vagyok,
melengetem két kezed,
arcodra színt rajzolok,
felhevítem testedet,
parazsam az ajkadon,
szemeidben fényem ég,
lángol, perzsel és ragyog
mindenem, ha hozzám érsz.
Amíg te úgy akarod,
és elbírsz az erőmmel,
szívedben tűz maradok
örökig szerelemmel.
- Petres Katalin: Tűzrakás
„Jótékony a tűz ereje,
Amíg az ember bír vele…”
(Schiller)
Réges-régen a nagy cserépkályha,
– gyermekkorom óriás csodája –,
büszkén uralta a szobánk sarkát.
Imádtam, ha a tüzelőt bekészítette
a kis barna széken ülve édesanyám.
Arcán a pattogó tűz fényét,
szívemben őrzöm a képét.
Most hideg téli estéken
én küzdök a kandallóval,
őrzöm a tűz működését,
csípi olykor szemem a füstje,
mikor újra kell töltenem,
szemembe gyűlő könnyek
őt idézik fel lelkemben.
Kuporgok az áradó melegben,
fürdök a régi szeretetben.
Felvillan olykor riadt arca,
mikor kipattant a szikra…
Haragosan parancsolt hátrébb:
„A tűz, lányom, nem játék!”
Harminchét éve nem hallom hangját…
őrzi minden melegen izzó parázs…
- Mayer Zsó: Hamvadó tűz
Egymás mellett sétáltak, elmúlt időkről beszélgettek a hűs árnyat adó útszéli fák mentén. Zöld koronák nyugalmat, reményt sugalltak, fák levelei között nap fénye tűzött rejtélyesen.
-Talán még rendbe hozható közös életünk. Nézd, csodásan csillog, fordította fejét a szép látvány irányába a lány. Szerelmünk is ilyenné válhatott volna, ha az a bizonyos harmadik nem keresztezi utunkat és te mindezt elfogadtad – rebegte sejtelmesen. Bámulták a kavicsos utat, mely kanyargósan futott, a nap aranyló tüze elbújt, az égbolton szürke felhők gyülekeztek. Akárcsak az idő, kedvük is látványosan rosszabbá vált a lány megjegyzésétől. Korábban milyen felhőtlen volt kapcsolatuk, égtek az egymás utáni vágytól. Mindez lanyhult, akárcsak a lomhán kúszó felhők, melyek egyre sötétebb szürkébe burkolództak. Emlékeztek. Csodás volt a nyár, a fagyos tél, a virágba borult fák, hűvös, latyakos ősz, minden, ami kettőnk boldogságáról szólt.
-Akit te harmadiknak gondolsz, semmit nem jelentett számomra, csupán évfolyamtársak voltunk az egyetemen. Közös projecten dolgoztunk jegyezte meg kesernyésen a fiú.
– Igen, de a partnered nem így gondolta, érthetően közölte velem kérdésemre: tetszel neki, a munkátok hevében nem csak arcotok forrósodott, egymás szemébe nézve a tűz is csillogott benne.
– Így volt, munkához való hozzáállására, szorgalmára gondoltam, miközben a „tetszel” szót kiejtettem, válaszolt a fiú, most már kissé bosszúsan. Busás pénz ütötte markunkat, miután sikeres projectet hajtottunk végre. Az eljegyzési gyűrűt ebből a keresetből vásároltam, mely számomra a mindent jelentette, természetesen a szerelmeddel együtt, folytatta mondandóját.
A történteket nagyon félreértette évfolyamtársam, tényleg szorgalmas, törekvő lány volt, szülei nem tudták támogatni a tanulásban. Egy társat keresett munkájához a pénzkeresés okán, felajánlotta részemre és én örömmel fogadtam el, mivel szerettem volna megkérni a kezedet a gyűrűvel. Esetleg te is ugyanúgy másképp gondolhattad, mint ahogy párszor már megtetted bizonyos esetekben.
Amíg hittem szívünk tűzének erejében, csodálatos alakult kettőnk boldogsága. De a te féltékenységed elhamvasztotta. Továbbra is gyötörtél apró jelenetekkel, bizalmatlankodásaiddal.
Maradt a jóhiszemű barátság köztünk, évfolyamtársamat elüldözted téves gondolataiddal, de a szerelmünk is elhamvadt. Nem lenne értelme szívünkben a tüzet újra éleszteni. Ábrándoztam, talán adhatnánk, még egy esélyt magunknak, bocsáss meg, de semmi értelme annak, ami poraira hullt, közben rugdosták az előttük lévő érdes kavicsokat. A csillogó gyűrű pihent, várva a tűz újbóli lobogására, immár más szívében és szívemben.
- Szabó Edit Irma: Csend-vigasz
Csend-vigasz kényeztetéssel
puhán érintettél, míg a
tűz fényében hevertem.
Azt mondtad, értem mindent,
a meglepetés-napot is, mely
hirtelen ötlettől vezérelt,
hisz nélkülem a tűz sem melegít.
Most itt vagyok,
s az imbolygó lángok táncra keltek.
Úgy értél hozzám, mintha
először tetted volna,
s ahogy szétizzadt ruháink
földre hulltak, végtagjaink
egymásra tekergőztek,
testünk szeretve-csúszva
olvadt az ismert sistergő vágyba.
- Szabó Eszter Helka: Távol a tűztől
Tűz, te gyönyörű, lángodat többé nem őrizhetem.
Megtiltották az egek, elszeleltek vele a fellegek.
Tűz híján belső fagyokban didergek szakadatlan.
Ha égne is, már nincs senki,, aki megszelidítene.
Tűz, fényedet csodálni egyszerre öröm és kín.
Erőt sejtek mögötte, noha tudom, még fékezhető.
Tűz, eljött a te időd, hát felfalod a végső tartalékot.
Boltozatát belülről kezdi ki az új évezred, ahogy ég.
Tűz, pattogó szikráid hangját már nincs, aki hallja.
Világűrbe szabadult füstörvény gomolyog utána.