- Kalocsa Zsuzsa: Örök szépség
Merre, hol leljem’ az örök szépséget,
az igazat, az erényt?
Hang jő felém az esti félhomályból,
az igaz és tiszta fény!
Uram add, hogy mindig jóságos legyek,
ajtót nyissak a fénynek,
és bennem leljen otthonra az erény,
ne legyek soha kevély’.
Kik egykor a szívemet összetörték
felejtsem gyűlöletét,
s legyek ezáltal jóságos és nemes,
mint Földön annyi ember!
Hisz:
“Mint testnek a báj,
olyan erénye az érzelemnek a tapintat.”
- Vitos Irén: Lélekragyogás
Ha érett megértés uralja a napokat,
az őszinte törődés szelíden simogat,
érintések himnusza a békés hajnalom,
lélekhúron sikló, selyemfényű tartalom.
Vacogó csillagok közt a forró jelenés,
vagy rideg téli éjben, langymeleg eszmélés,
ha kedves pillantásokkal ölelt a remény,
akkor tiszta hitben olvadó báj az erény.
A tüllkönnyed tisztelet minden mozdulatban,
hű figyelem tenyerén fürdik, tapintatban,
ha érzelmek ily forrásán születik románc,
oly élet az, mint bársonypillangóval a tánc.
- Horváth-Tóth Éva: A tapintat nem szól
A délutáni nap, mint törékeny
sárga pillangó rebbent a szobába,
imbolygott kicsit, aztán elpihent,
idő gyűrte kezedre hullott szárnya.
Szemed egykor üde kékje nézte,
csodálta a fény-lepke szép játékát,
és a kopott tengerszín mélyében
egy emlék csillant fel akár a gyémánt,
szívedből megeredt ezernyi szó
mondtad anyámnak, pedig ő ott se volt,
könnyet vajúdott a lélek – hallgatód –
becsapott agyi érhálózatod,
csendem volt a legtöbb, amit adhattam,
a tapintat nem szól, némán simogat.
- Gáspár Klára: Hol a határ?
Hol a határ, mondd meg nekem!
Meddig lehet az igazság a nyelvemen?
Mikortól „illik” csúsztatnom a valót,
hogy barátot láss, ne támadót.
Nem osztogatom a kéretlen jótanácsot,
hogy meg ne bántsak egy jóbarátot.
Tiszteletben tartom szívének csendjét,
szavaimmal nem sértem meg a lelkét.
De meg kell tudnod, kedves barátom,
nehéz őszintét szólni úgy, hogy ne fájjon.
Hamis nem lehetek én túlzott tapintattal,
mert később nem lesz majd, aki megvigasztal.
- Jószay Magdolna: A tapintat: erény
Rengeteg embernek nem erőssége a tapintat.
Sokan mellet verdesnek amiatt,
hogy “ami a szívemen, a számon”.
Nos, ez nekem visszataszító mozzanat.
Tény, hogy ne hazudjunk. De igazságot is
lehet úgy kimondani, hogy a másik
ne az ellenszenvet, degradálást érezze,
hanem az együttérzést. Így nem esik
rettenet kategóriába a rejtett rosszindulat.
A tapintat nélküli érzelem borzalmas.
“Mint testnek a báj, olyan erénye
az érzelemnek a tapintat.”
- Kisznyér Ibolya: Mese a tulajdonságokról
Valaha az Idő előtti időkben,
a végtelen Térben, végesnek hitt Létben,
az Istenek kertjében, színes felhőkben,
gyűltek finom energiák, sejtelemben.
A nagy érzések a Földön éltek régen,
s melyiket többen megélték, önkéntelen
történelmet átírták, tán kort döntöttek,
a Menny ítélt, nem küld égi leheletet.
Az anyag, a test a korokkal fejlődött,
kellemet kívánt, kifinomult jellemet,
a Rend követelte a szép egyensúlyt,
az Ég kínálta a finom energiát.
Veszélyes a Föld kicsiny rezdülésekre,
így őket ikerpároknak varázsolta,
szabad akaratát embernek tisztelve,
születendő kis lelkecskék elé rakta.
Mint fák álltak, erdei út szélén,
piciny lelkeket vonzották révülten,
mit káprázatban érintettek, övék lett,
hosszú időn át kísérik majd az embert.
A tapintatot, a tapintatlanságot,
a szelídséget, talán épp szerénységet,
néha többféle energia egyesült,
mi alakítja majd a személyiséget.
A jelen kutatja az ember jellemét,
a tudomány cáfolja majd e kis mesét,
a csodát szerencsés véletlennek hívja,
a természet hallgat, csupán létrehozza.