TÉMA: HÓDÍTÁS
01. Dobó Georgina: Hódítás
Hódítsd meg Szívem, Szerelem!
Bódítsd meg lelkemet, ne hagyd elkalandozni szememet!
Adj Erőt kitartanom melletted, míg élek, és azután is,
Adj időt, hogy érezhesselek!
Felejtesd el múltam, minden eddigi sérelmem!
Ereszd szabadjára engedni képzeletem.
Szeress, engedd keresnem kedvedet,
Egyetlen kedvesem!
02. Dobó Georgina: Hódítás 2.
A napot hódítani jöttem, nem révedezni,
Nevedet egy erős kőbe belevésni.
Adj erőt holdsugár, látni szívedet,
Keresni lelkedet, minden rezdülésedet.
Ne buktass, hisz győzni jött mindenki e földre,
Én se legyek más
Essek karjaidba, ne a földre bukjak, ajkaimra,
Kérek még egy utolsó pillantást a múltba néznem,
Hogy feledhessek minden régi, fájó képet,
Hogy elengedjem eddigi éltem
Hogy boldog lehessek örökké veled.
03. Kisznyér Ibolya: Eleven emlékezet
Nehezen értem néha leckéimet, ismétlem.
Eleven emlékként hevert elesetten szívem,
szeretetre éhesen, megengedtem énemnek,
szerelembe esve, ismét, megtettem mit lehet,
lelkesen szenvedve, tekertem mókuskerekem.
Reménnyel telt évek, elteltek, évezred érzet,
szerettél egy ideig, érezve éreztem, láttam,
elfeledted, elmesélni nekem, elteltél velem.
Kényelmes élet, kényeztetés, megfelelt
kényes ízlésed kedvelte gondoskodásom,
esztelen szenvedéllyel néztem el, milyen
nevetséges lehetek kívülálló szemével.
Tettél, említettél jeleket, tetszésed szerint,
ezerféle egyértelmű kifogást, mindenre,
szeretetem nem akart elmúlni sohasem.
Elviselhetetlenségig fokoztad a helyzetet,
végre ébredt életösztönöm, észhez térített,
nekem megfelelnem kell, sokáig hittem,
neked ez jelentette a hódításomat, kihívást,
elhitetni velem, téged kell elszédítenem.
Régen esett ez meg, nem feledhettem el,
nem az első eset, tán utolsó kísérlet lehetett.
04. Vitos Irén: Hódítók
Szőlőnedű cseppjei csillognak ajkamon,
Bíborszínű lázrózsák nyílnak az arcomon.
Hódító, égkék szempár fürkész érdeklődőn,
Bódító hang fülembe suttog, kedveskedőn.
Csábító ígéretek röpködnek a térben,
Ordító érvek halma egyre nő szívemben.
Reggel a rút csend nekifeszül mellkasomnak,
Fekszel, vajon a lelkem miért nem akartad?
Szőlőnedű cseppjei csillognak ajkamon,
Bíborszínű lázrózsák nyílnak az arcomon.
Hódító, ében szempár fürkész érdeklődőn,
Bódító hang fülembe suttog, kedveskedőn.
Végre valaki, ki a lelkemet akarja,
Nézve szívem sebeit, tovább nem szaggatja.
A szeretet legmélyen vert gyökeret bennem,
A tisztelet, megértés otthona lett lelkem.
05. Holécziné Tóth Zsuzsa: Te meg én
Amikor meghódítottad a szívemet,
Amikor megkérted a kezemet,
Örök hűséget fogadtál,
Örökre velem is maradtál.
Volt sok nehéz évünk,
Volt, hogy könnyebben éltünk,
De mindig fogtad a kezemet,
De mindig éreztem a szerelmedet.
Melletted fogok megöregedni,
Melletted fogok majd nyugodni,
Sorsunk összeforrt, egymást szeretjük,
Voltunk és leszünk egymás támasza.
06. Kutasi Horváth Katalin: Csúcsra járó
Előttem egy nagy hegy, muszáj hát megmásznom,
Felhőkben fürdőznek már magas csúcsai.
Misztikus gerince kínálgatja magát,
Himnikus érzésekkel járom útjait.
Hódításról szó sincs, piciny vagyok hozzá,
Óriások mellett csak eltörpülök én.
Felemelő érzés a felhők közt állni,
Lekezelő nem lehetsz a hegy tetején!
Több ezres csúcsoknak sincs meghódítója,
Gyötrelmet okozhat vagy elfogad talán,
Engedi, hogy felmássz hóbirodalmába,
S szenvedi köteled akaratod falán.
07. Mukli Ágnes: Medve-szurdok
Hol csobogás, szirtfok mélye
hosszan nyúlik hegyölébe,
csatangoltunk, sajgott lábunk,
nagyra tágult a világunk.
Meglestek a
sziklafalak, irigykedtek,
bírtam bírtad, meg-megálltunk.
Zuhatagok kivájt medrét
csupasz csenddel telemerték,
kalandunkat vadul lesték.
Gyöngyöt szórtak hízelegve,
röpködtek, majd szétgurultak.
Szépség volt a félelmünkben,
kétségünkben szent áhítat.
Nekivágtunk.
Egymás árnyán kapaszkodtunk,
megszánt minket messzi orom.
Létrák hidak sokasodott,
sétánk döngött rönkök felett,
bámultuk a messzi eget.
Szakadékba gördült kövek,
marva egymást, egybekeltek.
Lent mély a völgy, mély a hajlat,
fenn, égretörő magaslatnak
támaszkodó szirtköveknek
lettünk fogja, zuhanása.
Mentünk hosszan fel a hegyre.
Visszaút nincs, fel kell jutni!
Sziklaszurdok, te tudhatod,
hány száz lépcső visz a mennybe.
08. Varga Katalin: Sikerült
Álltam fent a színpadon, de cseppet sem izgultam.
Vártam picit, mielőtt dalomba belefogtam
Unott arccal ültek előttem a zord ítészek
Szokott feladatukat végezték, már kiégtek.
Elhatároztam, én bizony most hódítani akarok.
Ahogy szoktam, elvarázsoltam a sok, zord arcot.
Már rám figyeltek mind, szemük is vígan csillogott.
Látták a közönséget, hallották a nagy tapsot.
Dalomat befejeztem, sikerült a csábítás,
Hangomat hallották, örömet adtam nem vitás.
Nekem a díj mellett a taps volt a szép ajándék.
Engem ez éltet mindig, ha boldog a közönség.
09. Győri Nagy Attila: Hódítás
Lehetek-e figyelmed célja,
Szerethet-e szíved lángja,
Egy pillanatra, kis időre,
Cseppnyi örömre lelve?
Elér vajh hozzád
Merész próbálkozása
Esendő létemnek,
Remegő kezemnek?
Csak kis biztatást kérek,
Csak míg reményem
Táplálja a küzdelem,
Százszámra ontott bókjaim.
10. Horváth-Tóth Éva: Hódítások
Vágyakból építem létrám,
tegnapról maradt gondolat
az enyv és reszketeg imám
az ijedt csend a fokok közt.
Odafent felhők szoknyáján
lebbent a szél szemérmetlen’,
s füttyent csipkék villanásán,
zörren a kékség az égen.
Bennem megrezzen a lélek,
mint porszem a napsütésben.
Menni kéne. Fel az égig.
Tetejébe a világnak.
Ott a létrám, itt az álmom,
hódíthatnám az eget is,
ha volna hozzá bátorságom,
vagy volna hozzá tán hitem.
Ám a Nőt is hódítani
csak ha akarja, úgy lehet.
És kit kellene kérdezni,
hogy a világot szabad-e?
11. Klotz Mária: Hódíts meg!
Játsszuk azt, hogy engem hódítasz,
másszuk meg a magas lelki csúcsokat.
Csomagolj ki a forró, verőfényes nyárból,
dalolj örömódát a végtelen pipacs-ágyról.
Érezd, szorosan köréd fonom a testem,
fényezd ki a rég elkopott szerelmem.
Idd a nyárillatú, édesen üde mámort,
vidd magaddal az éhes, tébolyult álmot.
Hódítasz? – épp azt játsszuk.
Akarsz? – jaj, bizsereg a vágyunk.
Várunk? – nem, most kell a tested.
Kívánunk? – hiányod lelki húrokat penget.
Szóljon már az a duhaj tangó, őrülten,
daloljon a szívemet hódító tánc, szédülten.
12. Klotz Mária: Hódít(ás)
Egész életünkben szenvedélyesen hódítunk,
merész szavakkal egymást bombázzuk.
Dalol a szívünk, ha horogra akadunk,
valahol mindig zsákmányra vadászunk.
Lecsapunk rá, mint vihar a hullámzó tengerre,
becsapunk fűt-fát, nevetünk megelégedve.
Hódít a férfi
lódít szépeket,
kanyarít mesés éneket.
Ne dőlj be neki,
tele a világ hazugokkal,
vele jaj, ne kezdj, vigyázz a csalókkal.
Vértezd fel magad, légy erős,
képezd ki lelked páncéllal, ha jő a hős.
Tudj nemet mondani, ha fáj is,
aludj egyet rá, mielőtt döntesz akármit.
Pillanat varázsa ne befolyásoljon,
pirkadat nyissa ki szemed, eszed irányítson.
Hited segít majd, meglásd,
érted ember? Döntésed ne sajnáld!
Álmaid lovagja, ha hódít,
vágyaid hozzá irányít,
dolgaid jól végezd, szíved tanít.
Élj a remek lehetőséggel,
kérj kegyelmet sok-sok fénnyel,
mesélj, dalolj megelégedettséggel.
13. Kovács Ádám Máté: Irányítás
Nekiláttam szépen hódítani,
Leigáztam az egész világot.
Engem nő akar irányítani,
Lelkem nem hagyja. Ilyet ki látott?
14. Kovács Ádám Máté: Érthetetlen
Lelkét férfi nem értheti,
Gyengédség, mi jellemzi őket,
Arcát sminkkel elrejtheti,
Ajkát rúzzsal színezheti,
Markában tartja a jövődet.
15. Kovács Ádám Máté: Álomszövő
Lelkedet kérem, mit adj nékem, te Drága!
Nem lehet? Mi történt? Hódításra vársz?
Egyből magával ragadott tisztasága,
Szemből érkeztem, de te mégis kizársz.
Nem szükségesek már a játékos körök,
Feszültséget érzek így a lelkemben,
Eszménye női princípiumnak örök,
Festménye nyomot hagyott életemben.
Változott világunk a hódítás terén,
Kárhozott lett minden, amiben hittem.
Nem születik múzsához heves költemény,
Gyengül a lélek. Magam arra intem,
Figyeljek fel rá, milyen mintákat láttam,
Viseljem gondját a női Léleknek.
Álomszövő vagyok egy álomvilágban?
Várom, hogy jöjjön, hiszem, hogy léteznek.
16. Szabó Eszter Helka: Andersen újratöltve
Birodalma fenyőfáját teleaggatta alattvalókkal.
Piros alma volt, de férges, hát kidobta a kukába.
Újoncok jönnek friss szemmel, több erővel, hittel.
Fúj! Roncsok, ételmaradékok között turkálnak.
Patkányok lepik el a kukákat és falják, ami ehető.
Bajt károg a varjú, mert neki már kevesebb jut.
Telket vesz. Ott jól jön még a fenyő tűzifának.
Lelket is venne. Egyet kinézett, de nem eladó.
17. Szabó Eszter Helka: Magányhódítás
élet, amit lézerkard sosem
védett az ellenségtől, aki vagy ami
láthatatlan, csupán felfedezni akar,
járhatatlan ösvényekre
lépni, miként a Holdra,
kérni csipetnyi időt a haláltól.