01. Kisznyér Ibolya: Málhák
Szigorú voltam magamhoz,
Borús gondolatokkal éltem,
Ideges az, kit tökéletesség vonz,
Nevetünk munka után, szabadon,
Zárkózott, ki egyedül marad,
Elfogadni önmagad oly nehéz,
Barátok értik meg szíved terhét.
02. Kalocsa Zsuzsa: Fogják a keze
Szigorú voltam mindig magamhoz,
ki legdrágább nekem, a családhoz.
Borús gondolatok éltek bennem,
mert a sors türelmetlen volt velem.
Ideges napok kísérték utam,
nem tudtam, hogy mit hoz majd a holnap.
Nevetek én, most már mindezeken,
tréfát űzött az élet, szertelen!
Zárkózott életem nem magányos,
mellettem van a népes családom.
Elfogadni, sorstól az éveket,
őszbe hajlón cipelem a terhet.
Barátok vannak, kik fogják a kezem,
néha kényeztet, azért az élet!
03. Kutasi Horváth Katalin: Sorsszerűség
Nevetünk, ha fáj is,
Csak ne lássák bajunk.
Felhős hangulatunk
Takargatja napunk.
Így zord ítészeink
összezavarodnak,
Kákáinkon csomót
Nyugtalan kutatnak,
Összegömbölyödő
létünk csupa tüske,
A lángja nem oly nagy,
mint a szürke füstje.
Ha barátok jönnek,
Kidugjuk orrunkat,
El nem kerülhetjük
Elrendelt sorsunkat,
Bármi is történjen,
Be fogjuk vonzani,
Ami meg van írva,
Nehéz elrontani…
04. Kutasi Horváth Katalin: Hasonló cipőben
A barátok érzik kínod, jól ismerik lényed,
Csak szeretnének jól magukhoz ölelni téged.
Ha szigorú tekinteted beárnyékolódik,
Ha borús szemeidben újra vád mozgolódik,
Ha izgatott szívedben vad tervek kergetőznek,
Vársz. Egyszer jól kifáradnak, és dugába dőlnek.
Rejtőzködő vágyaidat ekkor elcsitítod,
Fittyet hánysz, így nevetünk, hisz kedvünk felvidítod.
05. Klotz Mária: Nyári puzzle-darabkák
Szőrszálhasogató a virág- és fűillatú, színpompásan dicsekvő, eleven nyár,
árnyas mezőn ragyog a selymesen simogató, finom, fenséges napsugár,
nyugtalan a szél, már tépné szét a szélesre duzzadó búzakalász magokat,
nevetünk a természet lágy ölén, csodáljuk a távolról ágaskodó szénakazlakat.
A bezárkózó természet kinyílik, lágy szellőszólam susog hátteret a felhő képeknek,
menedéket akar nyújtani a föld a pipacsmező közepén elbújó apró lényeknek,
barátok lettek a szikár, sistergő növények és a libbenő lengő pillangók,
élvezik az augusztusi puzzle-darabkákból átforrósított ábrándozó áhítatot.
06. Klotz Mária: játszásiból
ha sötéten borús a kedvünk
mosolygunk
mintha mi sem történt volna
akadékoskodó természetünk
a sorsunk foglya
de
ha tovább nem bírjuk
rejtőzködő énünk kibuggyan
máris
ingerült szívünk hevesebben dobban
halljátok
felebarátok
benneteket átölelni volna kedvünk
sőt
a végén vidáman
dalolunk
játszásiból zengünk
hajdanahaj
kacaj
nem is olyan nagy a baj
07. Klotz Mária: elvillanó képek
szőröző az élet
olyan mint a folyó
egyre folyik
ömlik
meg sem áll
vannak boldog
és borús órák
kinek mi jut
kudarc vagy öröm
amit a sors szán
nyugtalan a világ
örülünk
hogy élünk
magunkat az örökkévalósághoz
mérjük
elbújó
vágyak néha
visszatérnek
ölelni vágyókezek
szerelmet ígérnek
jó barátok
már nem vártok
nélkülem dalolásztok
egyéni utat
jártok
az élet folyóján csordogáló
múltbéli
kavicsos emlékek
keretbe nem foglalt
elvillanó képek
08. Varga Katalin: Barátság
Õnzésébõl nem ENGEDÕ ; engem kigúnyolô .
Szeretetét TITKOLÓ , FESZÛLT vitát alkotó.
FELHÔS eget imádó BARÁTOK nem kellenek .
MI NEVETÛNK MEGENGEDNI az ilyent nem lehet .
09. Sági Klári: Inkább kacagjunk…
Nem vagyok elzárkózó ember. Még a borús, felhős napokon is békés maradok. Ideges tán sosem voltam, bár százszor lehettem volna. Megőrzöm higgadtságom szomorú, kétségbeejtő bajok esetén is. A barátok gondjait elfogadni mindig készen állok. Akadékoskodó, okoskodó véleményeket hallgatva a humor a fegyverem. Szeretteimet, társaimat is arra biztatom, hogy inkább kacagjunk egy jót, mert a düh és a sírás semmit nem old meg.
10. Kovács Ádám Máté: Falatnyi falat
Sokszor vagyok bosszús, szőrszálhasogató,
Nem tárulkozik fel lelkem, sötét marad.
Barátok szerint már nem áthatolható
A kapcsolat, felépítettem a falat.
Nem járulnak hozzám többé, ez várható
Volt, nem nevetünk, de utunk továbbhalad.
11. Mayer Zsó: Zárkózó múlt
Szigorú tekinteted rémisztő
Felhős az ég fölöttünk, idelent izgága szél söpör.
Kesernyésen nevetünk múltunk zárkózó,
Álmunkat vonzani sajgó állapot.
Barátok lennénk? Elmúlt, már nincs miért,
De ne váljunk ellenségekké!
12. Horváth-Tóth Éva: Délutáni ellentétek
Padra borította árnyas lombját
a délután, szigorú hűsének
gyolcsát fújta vállamra és csokrát
kötötte színeiből a réten.
Napraforgó kínálja tányérján
a megsárgult szirmú emlékeket,
amikor még az ifjúság szárnyán
nyughatatlan bátorság verdesett.
Sokévnyi távolságból görgeti
felém vidámság gyöngyeit a szél,
hallom a szemekben felfényleni,
hogy kacagunk. Óh, lélekölelés!
Tépett tavaszok, sárízű nyarak,
bezárkózott szívek, törött álmok,
elveszett őrzők és feslett szavak
ülnek mellém hirtelen. S tegnapok.
Az ágról röppenő halk madárdal
szívembe zuhan és lüktetni kezd
benne: elfogadni azt, ami van,
engedni ’mi megy, s menni. Előre.
13. Horváth-Tóth Éva: Délutáni ellentétek
Padra borította árnyas lombját
a délután, szigorú hűsének
gyolcsát fújta vállamra és csokrát
kötötte színeiből a réten.
Napraforgó kínálja tányérján
a megsárgult szirmú emlékeket,
amikor még az ifjúság szárnyán
nyughatatlan bátorság verdesett.
Sokévnyi távolságból görgeti
felém vidámság gyöngyeit a szél,
hallom a szemekben felfényleni,
hogy kacagunk. Óh, lélekölelés!
Tépett tavaszok, sárízű nyarak,
bezárkózott szívek, törött álmok,
elveszett őrzők és feslett szavak
ülnek mellém hirtelen. S tegnapok.
Az ágról röppenő halk madárdal
szívembe zuhan és lüktetni kezd
benne: elfogadni azt, ami van,
engedni ’mi megy, s menni. Előre.
14. Petres Katalin: Idő
FELHŐS égen REJTŐZKÖDŐ Nap,
viharteljes, ZAKLATOTT idő.
TÜRELMETLEN, hallgatag
szorongást elfedőn
hirtelen nagyot KACAGUNK
bármi apró semmisségen,
majd újra belül zokogunk.
Feszítő, zord kérdések
feltörnek a mélyből.
Vágyjuk ÁTÖLELNI őket,
az örökre elmenőket.
Az elmulasztott szavak fájnak.
BARÁTOK! Mondjuk el egymásnak!
15. Győri Nagy Attila: Vége
Kíméletlen, fagyos válaszok
mérgeznék lelkem szüntelen.
Már kérésed is nyugtalan,
borús felhők árnyékában
megfulladt a remény.
Lezárt történet,
eleje volt, s vége is lett.
Visszahívott a magány,
utálatos társaságát
álszenten kínálta felém.
Óvatosan lépkedve hozzá,
messziről ordítom:
nem maradok sokáig,
bezárkózó arcmásod
nem kívánatos!
Megtartani akarom emlékét
ahogy nevetünk együtt,
mert barátok lehetünk,
még ha nem is lesz könnyű,
ennyit még felkínálok.
16. Gáthy Emőke: Csitári hegyek
Óbuda Szentlélek terén
Olvadozik ma a jég
Úgy hallom mégis sok gyermek
Itt keresi jókedvét
Kinyílik a BEZÁRKÓZÓ
Pörög sok szép koszorú
Csetlik – botlik néhány kezdő
Az edző nem SZIGORÚ
Papik – mamik mi is körben
FELAJZOTTAN NEVETÜNK
KÖDBEVESZŐ emlékeken
BARÁTOK közt újra ifjan
Múlt teleket idézünk
ELFOGADNI ez a jelszó
Száll röppen a sok kedves szó
„A csitári hegyek alatt
Régen leesett a hó
Azt hallottam kisangyalom
Véled esett el a ló „
MásKépp indult ennek végzi
De mégse a réges régi
Refrén legyen a végszó
17. Szabó Eszter Helka: Tóparti gyónás
Árnyas teraszon ülök vele, aki otthagyott. Tamás arca feszült, holott itt, a saját füredi nyaralójában mindennek derűt kellene árasztania. Mintha még a keze is remegne egy kicsit, ahogy kitölti a kávét. Belekortyolok. Mindketten hallgatunk. Bámuljuk a nyugodt, zöldeskék Balatont. Ő töri meg a csendet.
– Tudod, fogadásból tettem – tér a lényegre. Mondata arcul csap. Ezt a mondatot annyi év után, csak így, odavágni? Mindig is zárkózott természetű voltam, de most mégsem hallgathatok.
– Na, mondhatom, gyönyörű! Sosem hittem volna, hogy ennyit ér neked egy barát – dohogok. Belül úgy érzem, szétrobbanok. Legszívesebben a pofájába vágnám a csészét a kávéval, meg a desszertes tányérkát a tortaszelettel, úgy, mint a Piedone-filmekben. Aztán nyugtatgatni kezdem magam. Ennyi év után már legfeljebb csak kacagunk azon, ami akkor, kamaszkorunkban történt. Az elmúlt negyven évben ki-ki leélte az életét, megcsinálta a maga karrierjét. Nincs köztünk egyetlen lecsúszott vegetáló, sőt, talán még „szegény ember” sem. Szabó Magda szavaival én is elmondhatom, hogy „megfutottam útjaimat”. A düh csak ártana az egészségemnek. Bosszankodni is kár ennyi év után az akkori dolgok miatt. Nekem, e kapcsolat áldozatának különösen kár. Mégis, be kell vallanom legalább önmagamnak, hogy még most is fáj Tamás akkori viselkedése. Eddig jutok, mire folytatja.
– Tudod jól, hogy előtted Jolival jártam – kezdi, majd a terítő babrálása után elnéz a semmibe, akarom mondani, a tóra bambul. Jó neki, hogy innen sokat nézegetheti – zökkenek vissza.
– Joli azt mondta, fogadjunk, hogy nem merlek otthagyni. Gyávának meg mindenféle, hitvány alaknak elmondott. Naná, hogy nem hagytam magam! Elhatároztam, hogy könyörtelen leszek…
– Azt az embert büntetted, aki mindig jó volt hozzád, aki hitt benned… akiről tudtad, hogy gyenge. A gyengébbet bántani igenis gyávaság! – fakadtam ki.
– Tudom – mondta egy kis idő múlva, majd hozzáfűzte, hogy nincs annál nehezebb, mint a saját jellemhibáinkat elfogadni.
18. Kristófné Vidók Margit : Az emlék a miénk maradt
Futva menekültem,- csak el innen,
egyre követtek felhő- tépte álmok,
zaklatott lelkem vakon még hitte,
hogy szerelmünkön nem foghat az átok.
Könyörtelen sors mindig csak elvett,
rejtőzködő démon vágyéhes csókja,
sötét, viharos éjeket nemzett,
és én reszkettem erőtlenül, szótlan.
Vártam, egyre csak vártam a percre,
talán a holnap még visszahoz hozzám,
befogad szívem, újra élsz bennem,
csillagcsönd oson lágy sóhajon lomhán.
Egymásra nézünk, nevetünk újra,
ez a találkozás volt minden vágyunk,
barátok lehetünk, mondod súgva,
az emlék a miénk nem maradt másunk.
19. Holécziné Tóth Zsuzsa: Hol jársz?
NYUGTALAN lelkem bolyong az éjben,
közös csillagunkat keresem az égen.
Könnyes éjszakák és BORÚS reggelek,
tudom, hogy már csak egy álmot kergetek.
ZÁRKÓZOTT lelkedet el tudtam fogadni,
csöndes természeted úgy tudtam szeretni!
Jó BARÁTOK voltunk, és sokat NEVETTÜNK,
fáj, hogy elvágyódtál – hisz sokan szerettünk.
Vajon merre lehetsz, kikkel barátkozol?
Bárcsak tudnám, hogy most kihez is tartozol.
Vajon te boldog vagy? Kényeztet az élet?
Vagy csak járod utad, s keresed a szépet?
SZIGORUAN nézed, mivé lett életünk,
szomorúan jársz – kelsz, s kerülöd emlékünk?
Én még visszavárlak. Nem fogom tagadni,
hogy elvesztésedet nem t’om ELFOGADNI.