AZ IHLETŐ FÉNYKÉP:
- Győri Nagy Attila: Idő
Szilárd és képlékeny darabok
sorsfolyamom útvesztőiben.
Az idő segít, összemossa az
inverz részeket tapasztalatheggyé.
Áldás és átok a percekben,
öröm és fájdalom a lelkekben.
Sokévnyi elmével könnyebb az út?
Önámítás. Talán a lépések.
De a hegek tartósabbak, a
test merevebben ellenáll.
Vízfolyamom sziklák között
jobban csúszik, de már látom,
mily hatalmasra nőttek e kövek,
a pergő homokszemek súlya
alatt szilárdulnak, míg
végül lebonthatatlan,
akár a gyémánt.
Mi végre hát az éveim?
Az elfogadásban a válasz.
A fekete az fekete,
a fehér pedig fehér,
a ha már nem akarsz
kényelmes szürkeséget,
megérte.
A kő szilárd,
a víz képlékeny.
Ily egyszerű? Talán,
de csak nézőpont kérdése.
- Varga Katalin: Patak álom
Szürke kövek között búvó kis patak csörgedez
Arról álmodik , hogy bomlasztó , nagy ereje lesz .
Bár nem egy hatalmas folyam , mégis ő fog győzni .
Hosszú idő után a köveket majd elrepeszt
Jön egy árvíz a kis patak hatalmasra duzzad .
Mindent magával sodor , így kő kövön nem marad .
De most még csendben csobog , vizén nap fénye játszik .
Kicsi folyó a nagy kövekkel lám így csatázik .
- Kalocsa Zsuzsa: Természet csodája
Kövek a folyó medrében
tetszelegnek szürkén-kéken.
Vize miért oly haragos,
hisz az útja nem kanyargós?
Tán’ a kövek közé szorult
mit préda módra birtokolt?
A nap fényében úgy ragyog,
apró rögöket lecsiszol.
A végtelenbe rohanhat,
majd máskor, lágyan csacsoghat’.
Madárraj is őt hallgatja,
mikor a dalát harsogja.
Szélesen öleli partját
elhagyva a többi társát.
Az est hálót sző a vizen
és a magányos köveken.
Zúgása rejtette lelkét,
sziklái őrizték medrét.
A vad zúgó sodrás felett
természet csodája zenghet.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Kövek és víz
Amikor 2012-ben Izraelben jártunk, az első napot Jeruzsálemben töltöttük. Ezt követően Yardenitet kerestük fel: azt a szent helyet, ahol egykoron Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust. A Jordán folyóban a zarándokok lelki vezetőjük segítségével, egy fehér lepelbe burkolódzva merítkeznek meg. A folyónak ezen a szakaszán az ide látogató politikusok, művészek és más hírességek fákat szoktak ültetni, így az itt kialakított látogatópark szépséges virágaival, énekes madaraival kellemes, üde színfolt az olykor tikkasztó izraeli hőségben. A folyómederhez érve lehetőségünk volt a kiépített szegélyekről a vízben álló kövekre lépni, és kezünket megmártani az egész évben kellemesen langyos vízben. A szelíd folyóban álló kövek körül hatalmas harcsák úsztak végtelenül békésen. Egyik kíváncsi útitársunk meg is kérdezte Simont az idegenvezetőnket: miként lehetséges, hogy itt ennyi hal él? A válasz mindenkit meglepett: a zsidók nem esznek meg olyan halat, amelyiken nincs pikkely. Igy a Libanonból a folyón leúszó halak háborítatlanul élhetnek a folyóban.
A jordáni idill után az egyik legemlékezetesebb napot a Holt tengernél és Maszadán töltöttük. Már a Negev sivatagon át vezető hegyi út is ámulatba ejtett: óriás sziklák között kanyargó szurdokban vágtatott velünk a busz Mitzpe Ramon felé. Idegenvezetőnk elmondta, a szurdok csak látszólag teljesen száraz és kietlen, időről időre a Párán folyó kiszáradt medre elképesztő gyorsasággal megtelik vízzel, mely az esőzés után zúdul le a hegyekről – de olyan hévvel, hogy a betonutat képtelenség megvédeni tőle. A folyón lezúduló áradat időről-időre tönkreteszi az autóutat, és újat muszáj építeni. Próbálták már viadukttal is áthidalni a folyómedret, de hiába: a víz ereje és sodrása azt is tönkretette.
Elgondolkodtam: milyen szeszélyes is a természet! Izrael óriási vízhiánnyal küzd, jóformán csak a Jordán folyó látja el vízzel ezt a sivatagos földrészt (ez a folyó ömlik előbb a Genezáreti tóba, majd azon átfolyva a Holt tengerbe), a szennyvizet kell tisztítaniuk és újra felhasználniuk és a tengervíz sótlanításával is próbálkoznak. Ugyanakkor, ha Egyiptom felől jő az áradat, annak olyan ereje van, hogy nem képesek az értékes folyóvizet feltartóztatni és tározókba terelni.
Amíg nem jártam Izraelben, én a sivatagot az Afrikában forgatott filmek hatására végeláthatatlan homoktengernek képzeltem el, ezért lepett meg az izraeli kősivatag. Maszadához értve csak fokozódott az ámulatom a kietlen vörös sziklák, a kőtenger, és a hegytetőre épült óriási erődítmény láttán, mely tizenegyszer nagyobb mint a visegrádi vár. Csoportunk síliftekhez hasonítót kabinokban utazott Masszadára, és közben ámulva figyeltük az alattunk az un. „kígyóösvényen” gyalogoló elszánt turistákat. Talán egy teljes nap sem elég felfelé azon a gyalogúton – végestelenül végig a tűző napon haladva – miközben a környéken a nappali hőmérséklet gyakran a negyven fokot is meghaladja. Idegenvezetőnk szerint aki gyalog szeretne feljutni, hajnal négykor indul – cserében viszont a világ legszebb napfelkeltéjében gyönyörködik.
Masszada a Júdeai-sivatagban fekszik, közel a Holt tengerhez: többszáz méter magasban, mégis részben a tengerszint alatt. Itt vívtak csatát a rómaiak és a zsidók közel kétezer éve, ez az a hely ahol Nagy Heródes a római birodalom legimpozánsabb palotáját építtetette. Ma a világörökség része.
A hatalmas erődítmény időszámítás szerint 67-70-ig egy maroknyi (Jozephus Flavius történetíró szerint 964) zsidónak adott helyt, akiket végül egy – a várfalhoz emelt – hatalmas rámpa segítségével tudták leigázni. A rámpát zsidó rabszolgákkal építtették – ezzel akadályozva meg, hogy a védők a föntről indított kövekkel öljék meg az építőket. Amikor a védők számára már eljött az utolsó este, mert másnap be tudtak törni a rómaiak, a bent élőket meggyőzte a vezetőjük: ha nem akarják, hogy másnap megöljék a gyermekieket és megbecstelenítsék az asszonyaikat a római katonák, öljék meg ők a családtagjaikat, majd az utolsó 10 harcos közül az, aki a fekete követ húzza, ölje meg a többieket, és csak egyedül ő legyen öngyilkos. Ez azért fontos, mert a zsidó hit szerint a legnagyobb bűn az öngyilkosság – és így csak egy ember vétkezik.
Nem volt könnyű meggyőzni a többieket, de végül így történt: 2 asszonyt és 5 gyermeket egy ciszternában hátra hagytak, hogy legyen, aki hitelesen elmondja majd a történteket. Így másnap a bezúduló harcosok csak üres házakat, előttük halottakat, és tele éléskamrákat találtak. (az éléskamrákat azért nem gyújtották fel, hogy ne mondhassák: sikerült halálra éheztetni a zsidókat), és a túlélőknek hála a történetíró is le tudta jegyezni a védők hősiességét.
Viták vannak arról, mindez igaz-e vagy csak legenda, de tény: Maszada a hősiesség, a becsület, a hazaszeretet szimbóluma az izraeliek számára. „Soha többé Maszadát!” hangzik az izraeli katonák jelszava.
- Szabóné Horváth Anna: Megkövült nehézségek
Útját állják mivel nem bír,
háta ettől csupa melír.
Mint be nem gyógyuló varok,
az éktelen sziklapadok.
Kikerüli körbefonva
sekély víznek kicsi fodra.
Nekifeszül, hogy görgeti,
de ereje nem engedi.
Rejtett titkon arra gondol,
túlnő egyszer árkon bokron.
Szalad, rohan, visz majd mindent,
gyógyírt gyöngyöz, s drága kincset.
Begyógyítva a sok heget,
eldobja a nehéz sebet,
ne nézzenek olyan csúnyán
víztükörnek csorba púpján.
- Kisznyér Ibolya: Álmok
Álomban, míg a test pihen,
a lélek útra kel, ismeretlen,
furcsa tájakon, harcol, menekül,
reggel élő az emléke, talány.
Talán az idő síkján tévedt el,
tán a térben, a végtelen útján,
régi életek képei elevenednek
vagy jövőből idéződnek filmek.
Tétován fogja kávéscsészéjét,
percek futnak, halványítja a képet,
különös játéka elmének, sejtések,
merengésre majd érzések felelnek.
Néhány nap, s lát hasonló fotót,
misztikus, vízben álló köveket,
fodrozódó víz csillan alant,
formálja, csiszolja lassan őket.
A képen nincsenek élénk színek,
nem idilli táj, szürke sziklák állnak
némán, a hömpölygő vízben,
álmodják ős-létüket, a csillagokban.
- Horváth-Tóth Éva: Kő a folyóban
Csak csobog, meg nem áll,
csupa fény, ragyogás,
sziklákkal incseleg
titkait súgja meg,
hogy többé sohasem
tér vissza oda már
ahonnan eleredt.
Medrében tovafut
a csend, mint gyöngy gurul
folyékony tünemény,
fodrozza tetején
az idő tetemét,
csókja halk loccsanás,
fecsegő búcsúzás.
A forrásnál néma kő
körötte víztükör,
cseppfolyós szeretet,
öleli tündöklőn.
Az a kő én vagyok,
feldobtak, zuhanok,
s lehullok ugyanott.
Lehullok ugyanott,
mert folyó nem vagyok,
szívemben szikla súly
és mindig odahúz
ahol az otthonom,
ölelő oltalom
szeretet(t) forrásom.
- Márton Csilla: Elemek
A kő, a víz, mederben a föld
a végtelenségből érkező
a végtelenségbe tartó
a végtelenségből hozott megfejtő.
Elem, erő.
Időt és teret foglal,
formát ölt, alkot,
akár teremtő, akár pusztító.
Képzelőerő.
Mozdulatlan mozgató,
folyamatos élet.
Értéke a napnak,
óvja, védi és hajtsa,
mozgásban tartja.
Érdekfeszítő erő.
Egy kép belőled.
Elemeid, életed.
Mikor hogyan irányítod éned,
mikor, hogy passzol bele a létbe,
hogy áramlik egységben?
Most még csendes a csobogása,
vígan játszva, akadályt kerülve
a napfényben sütkérező éne,
mosolyt csal a nézőre!
- Kutasi Horváth Katalin: Ahol a part szakad
Kő kövön megmarad, hal halad
untalan, azt hiszi, jó fele.
Víz sodor holtodig, csobban a
vágykavics, így dalol éjjelig.
Úszol, amíg lehet, úton a
képzelet, szerte az értelem.
Fodrokat keltenek óhajok,
ihletek, nem lelem én helyem.
Pikkelyek fénylenek: kék egek
képtelen, végtelen vágyai.
Átvezet mindenen, rést keres
szüntelen, szíve is megremeg.
Kő mered egyre csak, megmarad
mámoros álmai fintora.
Duzzad a víztömeg, felkap a
rettenet, elrebegem veled
Azt, ami szívügye: tátrai
szél heve, pusztulat hírnöke.
Átkelek még veled, édeni
gát vezet, hagyjuk a kőfalat!
Siklani még lehet, tapsol a
végzetem, átkom is ránevet.
Néma az indulat, ég heve,
itt vagyok, épp, hol a part szakad!
- Klotz Mária: élet(láng)
kövek között folyik a rothadó élet rongyának ránca
világvészt csillant a napsugár a lapossá vájt kavicsokon
feldereng fertőzött testem fájdalmasan döcögő tánca
minden lélegzet fullasztó golgota levegős dózisokon
elmerengve libeg festett szempillámon a rezgő csend
lázam nedvessége végigcsurog a sziklák kőhalmazán
gyermeki tisztaságom fénnyel várja a megtévesztő rend
ábránd kócos haja tépi a koszossá gyúrt hordalékot lazán
folydogáló csermelycseppeket fojtogatnak lágy szelek
megtisztulni vágyó testemet kóstolgatja ernyedő fájdalom
fojtogató kínnal émelyeg a pokollá vált vérző láz-rettenet
halálos lélekredő ontja golyós kottából köhögő dallamom
cirádás életfát farag a gyógyulni vágyó lázálmos sav-lehelet
kórral átitatott kavicsaim közt válik vágyvirággá élet(lángom)
- Petres Katalin: „A víz szalad, a kő marad…”
Bár a kő marad, míg a víz szalad,
a sodrásban ugyanaz nem marad,
a kitartó víz sodra új formát farag,
kőmorzsákat tördel, széleket csipkéz,
így lesz örökké változó az állandó kép.
- Vitos Irén: Kövületek
Tengerészek kihajóztak,
családjaik kivonultak,
figyelték a horizontot,
eltűnni az árbócokot.
Estről – estre lenn a parton
időzve, játszottak lanton,
várták vissza a hajókat,
hazatérő matrózokat.
De az évek gyorsan teltek,
vissza hajók nem érkeztek,
ott maradtak mindhiába,
megkövültek máig várva.
- László Orsii – Kövek
Amerre a víz halad,
Mindent az áramlat eltipor
Önkényes hatalma előtt
Egyedül a szikla nem hajol
Hiába gyűri időtlen idők óta
Omladozó oldalát
A bölcs szikla sosem adja
A víznek a bölcsesség hatalmát
Ezért elvisz magával mindent,
álmokat, szerelmet, életet
A szilárdan álló kövek közé
Sodor néha egy kis reménységet
- Thesaurus: Kőtörténet
‘Kezdetekor teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” /Teremtés Könyve/
Kedves kövek!
Erős kövek!
Ősi kövek!
Talán már a teremtéskor,
Mikor minden üres-sötét-,
Gyermek Földünk még puszta volt
Alkottátok bolygónk testét.
Erős kövek!
Ősi kövek!
Színes kövek!
Talán csak kő, ősidőkben.
Összefüggő kőtakaró.
Vizet őrzött kő-testében.
Isten lénye jelenvaló.
Ősi kövek!
Színes kövek!
Mohos kövek!
Akkor még a kő volt alul.
Víz testvérnek ő volt medre.
Ki rohanni még nem tanult.
Isten csendje lakott benne.
Színes kövek!
Mohos kövek!
Csillag kövek!
Kicsi bolygónk története
Ott kezdődött kint az űrben.
Születtetek akkor tűzben
Kozmikus ütközésekben.
Mohos kövek!
Csillag kövek!
Élet kövek!
Cseperedett, gömbölyödött
Nőtt leendő, szép Édenünk
Kő-érc palástot így öltött
Izzó követ forralt belül.
Csillag kövek!
Élet kövek!
Élő kövek!
Tömegetek gyarapodott
Így a becsapódott vizet
Melyet hulló csillag hozott
Elszökni nem engedtétek.
Élet kövek!
Élő kövek!
Alap kövek!
Földet borító vizeknek
Talapzatai lettetek.
Emeltetek szigeteket,
Kontinenseket gyűrtetek.
Élő kövek!
Alap kövek!
Gleccser kövek!
Jégfolyamok elragadtak,
Kínos-lassan, de erővel,
Elsodortak, csiszolgattak
Nem bírtatok túlerővel.
Alap kövek!
Gleccser kövek!
Formált kövek!
Jött egy új kor, olvadással,
Jégből patak, majd folyó vált
Nem bír a kő áramlással,
Hegyről gurog-forog alá.
Gleccser kövek!
Formált kövek!
Sodort kövek!
Jéggel-árral, ha sodródtok,
Csenben tűrtök, nem ágáltok.
Ha megálltok, őrlő habok
Akkor is vájnak rajtatok.
Formált kövek!
Sodort kövek!
Konok kövek!
Kezdetektől velünk vagytok.
Minden korban kitartatok,
Bár változtok, formálódtok,
Nekünk mindig megmaradtok.
- Kristófné Vidók Margit: Kövek harca
Mintha ember építette volna,
hogy megállítsa a vad vágtatást,
zúgó víz csapódik torlaszokra,
mohás kövek közt ködös pára száll.
Állnak tompán, mozdíthatatlanul,
málló széleken megpihen a nap,
kő-szívük dobban szakadatlanul,
álmaik lassan szertefoszlanak.
Nem halljátok emberek? Odalent
századok gyötrelme jajongva száll,
de minden kiáltás értelmetlen,
semmi sem erősebb a folyónál.
Hiába könyörgés árad a víz,
élekbe ütközve vadul törtet,
jeges ölelése kijózanít,
erejétől remegnek a kövek.
Fájdalmukat némaságba zárták,
börtönük a hullámzó végtelen,
kőkarjukat ölelésre tárják,
nap égeti testük a szélcsendben.
Ki mondja, hogy értelmetlen harcuk?
A kitartásuk példakép lehet,
győzelemről szólhat majd a daluk,
nem ellenfél már a száraz meder.
- Gáthy Emőke: Átkelés
Négykézláb
Fenéken
Csúszva
Kapaszkodva
Kőbe
Sziklába
Ágba
Gyökérbe
Néha bokáig
Vízbe merülve
Kell átjutni olykor
Az élet medrében
A – ból B – be
Még ha nincs is éppen
Egyetlen arra tévedt
Kinyújtott kéz sem
És mert nehéz
Nagy az értéke
- Petres Katalin: Haiku, apeva, pundurka
Öröknek hisszük
a köveket, holott csak
relatív idő.
Hisszük a kő örök,
pedig porrá lesz,
csak az idő
hossza más.
Víz
lassan
faragja
a köveket,
látszat, hogy örök.