AZ IHLETŐ FESTMÉNY:
Gősi Vali: Rózsa terem
(Átirat: Mamának, egyre erősödő szeretettel,
égi születésnapjára)
Bársonyos,
meleg érintésedről
álmodom
sok hűvös éjen,
alázattal köszönök
minden áldott hajnalt,
hogy fényeddel
ma is úgy karolsz,
mint régen.
Rózsa terem neked
minden harmatos,
hajnali csendben;
éteri hangod
ébresztő dalára,
felhők vigyázó,
lágy táncára
suhanok
megölelni
téged, anyám,
szentem!
Dobrosi Andrea: Mindig nyújtom
Rózsáimat mindig nyújtom,
rajtuk ott a holdfény ragyogása,
ahogy a nap a hajnalt kiássa
szüntelen a horizonton.
A szívemből nőnek, csak lásd,
lásd és érezd, akard, mert a tied,
a rózsa, ha sír, akkor is nevet,
sosem átkoz, mindig csak áld.
Pedig szúrnak töviseik,
mivel hiszed, rád települ a kín,
amint vonatkerék alá a sín,
közben kezed erősítik.
Igen, azt akarják, hogy álld,
álld az élet minden bántó sebét,
oltalmuk ez, mit így tesznek eléd,
s nyílnak szemed előtt csodák.
Hanyecz István (shf): Vörös rózsa (Haikucsokor)
Rózsa bimbója
bársonyos, vörös szirma
nyíló virágnak
kedvelt virága
hűségnek, szerelemnek
őszinte vágynak
hamvas szirmai
bíborvörös virágnak
illata bódít
egy szép szál rózsa
őszinteség, érzések
hit, vágy jelképe
gyönyörű rózsa
bátorság, életerő
szerelmes vágyak
kedvelt csokor
hamvas rózsa illata
kábító varázs
szedtem néktek egy
gyönyörű rózsacsokrot
kedves Barátok
Kovács Daniela: A szépség és a fájdalom egy tőről fakad
Csodaszép virág a rózsa, és az ember annyira vágyik gyönyörködni szépségében, hogy leszakítva hazaviszi. Egy-egy hegyes tüske tenyerében, ujjaiban ejt mély sebet, de az ember mit sem törődik a fájdalommal.
Csodálatos érzés a szerelem, és az ember annyira vágyik megmerítkezni éltető mélységeiben, hogy szívébe fogadja, és attól kezdve lelkének oltárán hordozza minduntalan annak fényét. Egy-egy éles tüske elszakítja életének szálait, de az ember újra és újra befoltozza, kötözgeti, átszövögeti azt a bizonyos fonalat, mert jól tudja: a szépségnek a szenvedés szükségszerű velejárója.
Kutasi Horváth Katalin: Rózsáim közt
Elhanyagolt kertben, régi korok árnyán
rózsalugas bókol, tüske ül az ágán.
Hamvas, ívelt szirmok bordó, bársony álma,
hogyha elaludnék, tán valóra válna.
Előkelő ruhám kecsesen emelném,
egykori bánatom sohasem feledném.
Hercegnői létem múltamban fellelném,
rózsáim közül a legszebbet keresném.
Meséket idézne lugasom, erecském,
pallókon lépdelnék, keszkenőm félteném.
Szökőkút dalára lelkem megindulna,
Jó pár szirom nyílna, rózsám kitárulna.
Vadregénybe illő bokrok közt csitulna
heves indulatom, s szívem is virulna.
Napernyő árnyában fehérségem védve,
Rám nézne a rózsám, emberségem kérdve:
– Elég szép vagyok már? – esdekelve nézne,
őreá tekintsek, ne forduljak félre…
De ha őt leszedem, csak idő kérdése,
mikor jön rá, dőre volt epekedése…
Lám Etelka: Ó, ti csodálatos rózsák!
Dédanyám fonott karosszéke
rózsalugas csodálatos illatát őrzi,
ott a szeretet apró morzsáit megleli,
lelkem hű ezüst csengettyűje.
Régi szép emlékek voltak
családunk történetében,
ha kell, bármikor felidézhetem,
aranyfüzetét átlapozgathatom.
Rózsaszirmok selymes ágyán
Szemirámisz függökertjéről álmodoztam,
de most érzem, hiába öntözöm,
hervadó a rózsám eme felzaklatott világban.
Dittrich Panka: Rózsád
Vérvörös rózsádat vázába tettem.
Ameddig lehetett, öntöztem hittel:
szívemből áradó ártatlan könnyel.
Ahogy a bimbók lassan kivirultak,
vele a tüskék szint úgy szaporodtak,
vérpiros szirmán szállt rebbenő remény.
Én elfogadtam, bíztam a bájt bűnre,
víg mámor illatában elrejtőzve.
Vak szenvedély szívem törte össze.
Mit adhattam, ha az élet túl kevés?
Nem maradt más múlt örömök slágerén:
némán dúdolt vágy, titkon szerelemmel.
Mukli Ágnes: Nem nyílnak rózsák…
“Mosolyt tettél az utamra,
kikövezvén e járatot.”
Illatos tavaszba rejtetted bánatom,
megváltó örömöm, bohókás álmom.
Új útra vezettél, erre még nem jártam,
egyedül kell mennem, sikerrel, magánnyal.
Kikövezted e járatot, percnyi jeleneddel,
mosolyom mosolyoddal ne vedd el!
Ne hidd, hogy félek, utam repít,
erre madarak szállnak,
magasba szöknek, üreget vájnak a mának.
“Mosolyt tettél az utamra”, szófoszlányok térnek vissza,
kalandor módján szeleket hasítva,
fülembe zúgják, hogy hervadnak a rózsák.
Eddig tartott az örökkévalóság.
(Evokáció Végh Attila dr. Mosolyt tettél… c. versére.)
Lénárt Anna: Piramis és Rózsa
Erőd és szív,
ősi szimbólumok.
Ismeretlen titkok,
szerelem virága,
ősi stabilitás,
színek jelentése,
felsőbbrendű hatalom.
Érzékeid megcsalja,
elfelejtett tudás jelképe,
szépség elfogult őrzője.
Egyiket
szél koptatta
évezredeken át,
megőrizve a szellem
hatalmát,
másikat
szellő simogatta,
jött egy nap,
olló,
tövétől megfosztotta.
A Piramis ott fog állni
számtalan éven át,
míg a Rózsa
szirma idővel elszárad,
moly rágta,
elporlad.
Mindkettő örök,
letűnt korok
néma tanúja.
Varga Katalin: Emlékrózsa
Péntek van, édesapám már kora reggel kiment a piacra. Kedvenc kofái között bókol, megkapja a legszebb árut. Mindenből a legjobbat. Csábítóan virul kosarában a sok színes zöldség, gyümölcs. Friss tejföl kerül a befőttesüvegbe. Csábítóan kínálja magát az ínycsiklandó túró is.
Aztán jön a pénteki reggelek fénypontja. Mariska nénihez megy utoljára édesapám. A mosolygós, fejkendős néni már veszi is ki a vízből a csodás, piros rózsákat. Takaros csokor lesz belőle. Még mindig, harmincnégy év, örök szeretete jeléül. Viszi haza édesanyámnak.
Példaértékű ez a szerelem, még ennyi idő után is. A sok piros rózsa pedig meghálálja a ragaszkodást. Hamvasan virul sokáig vázában. Édesanyám gondozza, szeretgeti a csokrot. Színe, illata, tövises szépsége virul egész héten. Ezt a szertartást soha nem hagyná el édesapám.
Aztán kórházba kerül. Mi észre sem vettük, hogy ilyen beteg. Az utolsó rózsacsokor virul a vázában. Tovább pompázik, mint az előzőek. Mintha búcsúzna attól, aki ajándékozta.
Mi másból is készülne a halotti csokor, mint rózsából?
Hamvas, piros rózsák, a harsogó zöld levelek között. Szomorúan szép ez a búcsú.
Emlékrózsának nevezem. Könnyeimen át, mintha istenhozzádot intenének a virágszálak.
Aztán, amikor később én férjhez mentem, a menyasszonyi csokrom is rózsából készült.
Ott pompázott sokáig tüllkelyhében édesapám sírján.
Dobó Georgina: Bazsarózsák
Bazsarózsaillat száll a kertben,
Melyet könyörtelenül letépnek,
Hogy díszítsen sírokat, szíveket,
Lelkeket.Bazsarózsa fonódik össze
Temetőkben, jelezvén halott párjaink
Szerelmét, ahogy a népdalok is
Megéneklik.
Rózsa, rózsa, bazsarózsa,
Miért bántanak tégedet?
Mukli Ágnes: Futórózsák
Hízelkedő rózsaillat…
Csábító az ősz nyomában.
Hozzálibben faggatózva,
összebújnak bágyadt fényben.
Egy tőről nőtt száz virága,
mint testvérek, ölelkeznek,
águk hajlik szelíd széllel,
egymás rabja, összefűzve,
összenőve kúsznak együtt,
dideregnek éjjelente,
lengő águk földre néz le.
Bimbó ébred félálmából,
igéző a színes szirma,
csábít tüze vörös lángja
Napperzselte szerelemre.
Rejtőzködnek zöld levéllel,
kibomlanak, kivirulnak,
sóvárognak őszi esőt,
időt kérnek még maguknak.
Tavaszt, nyarat egybefonnak,
zöld ágakat zöld bokorrá,
szellőt rózsaillatokká,
nyár örömét vidám kedvvé,
alkonyatot virradattá,
ősz ruháját szerelemmé.
Közel a fagy éjszakája,
futnak felhők folyók felett,
őszi eső megérkezett.
Talán a fagy kicsit várhat,
rózsát növeszthet magának.
A fenti írások itt letölthetők: http://poeta.hu/ingyen/GF10.pdf