AZ IHLETŐ GRAFIKA:
- Kisznyér Ibolya: A mosoly mélysége
Komédiában, karikatúrában, paródiában,
zseniális művészet alkotója látomásában,
a nevetőre festett bohóc az ügyetlenségben,
a sírósra mázolt nevettet, gondolkodón, érzően.
A színész akkor válik naggyá, ha teljesen átél,
azonosul alakkal, bútól, nevetéstől könny csordul,
költő, ha úgy dalol, hogy mélységes igazság szól,
szívéből énekel, akkor is, ha a dobogás halkul.
A festő, a grafikus hiteles énje, szíve, a vásznán,
vérével fest, öntudatlan, míg jár más világokban,
zenét szerző, muzsikus nem kottát, hangjegyet lát,
más dimenzióból hozza, csak általa hallott melódiát.
A táncos önmagát tépi szét, ritmikus mozdulataiban,
a szobrász érzi alkotását, szobrát, a kő lelkében,
az építész alapkőben sejti már temploma tornyát,
mind ki művész kitárja szívét, mit vérzőn megmutat.
Legnagyobbak mégis, kik őszinte derűvel,
megmosolyogtatnak, tudással, mély iróniával.
Karinthy, aki teremtett humorral, új műfajt,
írásában, elmés képet festett, sarkított stílusokkal.
„Így írtok Ti” című híres, neves művében,
nem sért, ám láttat kíméletlen, sajátosan,
mint grafológus, elemez, kiragad jellemzőket,
úgy lát, ahogyan kevesek, tudást mélyít élceivel.
- Kisznyér Ibolya: Felsőfokú irónia
A művész több a mesternél,
Ő is mesteri módon ért, művel,
ám különös adottságai többletével.
Még több, ki a művész nagyságát
elismeri, s mulattató karikatúráját,
annak erényeit túlzásokkal ékesíti.
Mint grafikus, ki fogja ceruzáját,
kiemel, felnagyít jellegzetességeket,
ábrázol tömören, ám felismerhetően.
Karinthy szavakkal ábrázol mélyen,
érző iróniával, értő magas szinten,
kápráztatóan gazdag szókincsével.
Bemutatja a költő, az író személyét,
tréfás utalásokkal ad nyomatékot,
érezni a karcolat toll-sercegését.
A grafológus elemez így kézírást,
analizál mozdulatot, betűformát,
írást adónak gondolkodásmódját.
Karinthy tudósa magyar nyelvnek,
éleslátással paródiává formált műve,
szellemes fricskája írótársak stílusának.
Az „Így írtok Ti”, híres méltán, humorral
fűszerezett, kritikus módján, emelte fényét
irodalomnak, akaratlanul teremtett műfajt.
- Szabó Eszter Helka: Grafomániám
Írom a sorokat, csak írom, írom, írom.
Bírom a nyelvet? Magam sem tudom.
Sírom megásva, de Karinthy még él.
Rótta a sorokat, mert kellett a pénz.
Jóddal fertőtlenített. Spanyolnátha. Írt.
Temette első szerelmét, aztán újra írt.
De vette a lapot a humorban. Nem tréfált.
“Gyakorlat teszi a pancsert.” Adjak némát?
Gyakorta megesik:elvesztem a témát.
A líra logika – tudhatnám. Karinthy tudta.
A nyílra ki gondol? Micimackó nem buta.
Az értelem körbenjár, mint a COVID-halál.
A félelem, hogy a sor elfogy, megalapozott.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Cirkusz – avagy Karinthy Frigyes ars poeticája
Olvasgatom Együgyű lexikonját.
Nézegetem tréfás fizimiskáját.
Poéngyáros. Ő Karinthy Frigyes.
A humora csípős, minden bakit kiles.
Legbelül tán sír, mint a jó bohócok.
Hisz Etel halála óta nincs nevetésre jó ok.
Mégis derűt mutat, és fityiszt ujjai között.
Azt vallja „a humor: mosoly könnyek között”.
- Kovács Ádám Máté: Bölcs-ész
Kezemben gyűrött, telefirkált
Papírlapok várnak arra,
Hogy tüzetesen megvizsgáld,
Jelentkezhetek-e holnap
Bölcsészkarra?
- Kovács Ádám Máté: Így írok én
Minden érzésem papírra vetem,
Ezért nem ment el még az eszem.
Menedéket jelent a költészet,
Amit megírok, Lelkedben érzed.
- Kovács Ádám Máté: Papír-Mózes
Papír maradt a kőtábla helyett,
Mózes kartonpapírból kivágva,
A tanulságot soha ne feledd,
Így nem kerülsz be a Bibliába.
- Kovács Ádám Máté: Menedék
Menedék a Lélekviharban,
Ha leírhatom érzéseim.
Kicsit csendben lenni a zajban,
Bizonytalanság ösvényein.
Istenem, mégis merre menjek?
Mutasd meg számomra az utat.
Hogy legyek polgára a mennynek?
Elég a kötelességtudat?
Nem kérek mást, csak bölcsességet,
Mindig tudjam, hová léphetek.
Ne érjen el a földi végzet,
Kérek menedéket, ha lehet.
- Kutasi Horváth Katalin: Karinthyhoz
Jó volna összefutni veled a Hadikban,
Ki Khárónnal is tréfálkoztál egy ladikban…
Foglalt Páholyod körül matatok,
Őszinte érdeklődést mutatok,
Szellemiséged körül kutatok,
Nyugatosok, mutassátok magatok!
A kávé örök.
A leves fekete. Török.
Pálcát senki fölött nem török.
Ám hidegen hagynak a tiszteletkörök.
Itt már mindenki ír.
Meredten hajlik a nyír,
Van, ki minden vesszőt kinyír.
A köz pontoz,
Alig van, ki központoz,
Alig van, kinek értem a szavát, szívét.
A régi megkopott, elvesztette a színét.
Van, hol a hangzás könyört támasztó gyönyör.
Ám van, hol a színes felszínes.
Néha az egyszerű a kegyszerű, nagyszerű.
Nem a toll, a gép forog, nem éppen lantszerű…
Szabadon görgetjük a sorokat,
Egyre csak töltjük a sírokat,
S miközben sokunk csak írogat,
A feltámadt Költő biz sírogat…
Ő ijed, s nem ő, ki riogat.
Itt mindenki költő? Előállt rímfogat?
Az Árkádiára még ki fogad?
Elszaporodtak az írók,
S a költészetet kinyírók,
Kevesen vannak a nyelvüket bírók,
Sokan a like-okban gazdag bárók:
A pozitív visszajelzésre várók,
Az elismerést kisírók.
Paródiára méltatlan billentyűkoptatók,
Vagy vannak még igényes írásra foghatók?
Munkál a megjelenési láz,
Az se baj, ha helyesírást aláz,
Mindenhol mindig jelen lenni,
Udvarias bókokat bezsebelni…
Karinthyádában lehet vezekelni!
- Szabó Eszter Helka: Szám- és versgenerátor
Talán mégis kockázik.
Ki tudja, van-e számítógépe?
Hetedikén halok meg? Esetleg tizenharmadikán?
Huszonegyedikén született a lányom.
Valaki generálja ezt a verssort. Nem gép.
Ceruzával rovom papírra, mégis halvány nyomat.
Olyan, mintha gép rotálná mindennapos halálomat.
- Szabó Eszter Helka: A kánon hiánya
akármit leírhatsz trágár szavakat is közölnek már akik így volt mindig
nincs mihez igazodnod elég ha önmagaddhoz örülsz ha megtalálod
mintha vaksötétben tapogatnád a szavakat olyan az alkotási folyamat
Ady tisztán látott déli verőn mondhatod könnyű volt neki ő zseni volt
Kosztolányi színes tintái rég beszáradtak ami neked maradt a semmi
Karinthy a humor mestere azért mert a létet véresen komolyan vette
ha belegebednél sem tudnál írni több polcnyi rövidet és olykor hosszút
a vágyott Nagy Mű helyén hallgatás ezért magán írásban állt bosszút
szerette volna ha szeretnék írt gyűltek a sorok mint törlesztett adósság
szíved is hangtalan vacog Ő még leírhatta a közhelyeket te már azt se
szóközeid űrje tátong a monitoron szavaid megkoptak akármit leírhatsz
gigantikus betűáradatban üvöltő magányodnak lesz-e értő olvasója félő
- László Orsii – Karc
Így írtok ti, és így pedig én
Néha jelentéktelent, néha őszintét
Csak karcolom a papírra a betűket,
Nem számít más, csak a lendület.
Van akinek tetszik, van akinek nem
Magamat látom mindegyik betűben..
Ez az én karcom, és néha a harcom
S akkor is szeretem, ha rosszul csinálom.
- Petres Katalin: Az arc és a művek
Nézem a grafikát, az arcot
Karinthy Frigyes mosolyát…
„Minden másképpen van.”
– üzeni a szeme.
„Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek.”
Az írás cirkuszi mutatványa,
együtt a világ színe és fonákja,
a szenvedés szarkalábai,
az irónia szája szegletében,
a szeretet szeme fényében,
igen, az ember igaz ismerete
a maga kettősségében,
nála egyszerre foghatott
egeret kint és bent a macska.
„Ez a marha volt köztünk
az egyetlen zseni” –
– mondta Kosztolányi
Lehet ehhez bármit hozzátenni?
- Szörényi Vanda: Karinthy Frigyes verse
Pont ötvenegy vagyok,
amennyit te éltél.
Mi lenne,
ha most ukmukfuk
én is utaznék a koponyám körül?
Persze végül is ez a cél.
Születésünkkel
Khárón ladikjába tettünk egy cetlit:
megyünk!
– csak közben
az ember csetlik meg botlik,
magyaráz,
végül rájön,
agya máz.
Mert pl. itt van a covid,
hozzá információ-hegyek,
de be senki se vallaná:
esetlenek vagyunk,
esetlenek.
Nem,
azt nem lehet –
egykedvűen baktatunk tovább,
ahogy Jézus bejárta a Golgotát.
Ja,
hogy háromszor is elesett?
Lapozz!
Az már egy másik fejezet…!
- Horváth-Tóth Éva: Tavaszi cicoma
(Így írok én)
Ej, de fürgén ugráncol
a nap aranyokker fénye
puha sziromról sziromra,
mint valami sárga Kötéltánc,
aztán nya-lábai összeakadnak,
elhasal legott és erőst jajgat,
mint amikor A kutya szimulál.
Az ágak hegyén palincol
a szellőlegény gézengúzan,
és pöffeszkedve fütyörészi
Hogy kell bánni a férfiakkal?
Szélkisasszony felszarvazta
Az egész város beszéli.
Láthatatlan légmellényén
kifeszülnek nemlétező gombjai,
ez már A negyedik halmazállapot.
A sármány meg torkából
ordítva kottázza a ficseri nótát,
sebtiben hírül adja “kellesznekem”
jeligére párzási szándékát,
és fészekbe ígéri választottjának
Kolombuc tojását.
A zsenge pázsit csalogat
– mint bársonyos réti zsöllye –
kockás pokrócot és zsíros ülepet,
szinte kéri: gyere hát, taposs le!
Színház a világ, nézz csak szét!
Ilyen Panoráma sehol sincs.
Hallod, hogy simogat a csend?
Lehet, hogy nem is az, csak a kezem.
Zöld szálak közt kukucskál
a pipitér, a jajkóró, meg a dődike,
azt lesik, hogy a kákicsból
virágszirmos-nyirkos koszorú lett,
amit Két mosoly közt invitálok
Utazás(ra) a koponyám körül.