A FÉNYKÉP, AMIRE A MŰVEK SZÜLETTEK:
01. Szabó Eszter Helka: Pendragon lova
A ló átrepült az ezüst óceánon. Árnyéka halotti lepel.
A sziget végén dobbant patája, ott, ahol tegnap kirándultunk.
A lovast nem tudom kivenni. A Hold a túlsó oldalán ragyog.
Talán Asap Pendragon az. Arcát senki sem láthatja.
Halottaimból itt, az Ezüstparton sem fogok feltámadni.
02. Dél Tamás: A rút kiskacsa
Sárga fióka,
mióta várja?
Anyának látva
az árva,
tekintetét keresve
néz fel repesve
minden madárra!
A Kotlós?:
Rá néz, s:
– Kotródj!
A Lúd?:
– Ó be rút!
A Kacsa?:
– Eredj haza!
A Gerle?
Kinevette!
A Pulyka?:
Dúlva elkergette!
Fa odvában sárga pelyhe
lehullott a rothadó lepelre.
S Tavasszal, mint a fa,
szárnyait bontva
kitárta fehéren;
hosszú nyaka ívelt az égen.
Dalt írt a
bíbor naplementének.
De félek,
hogy az otthonába tévedt
rút kis kacsát,
múltját feledve
űzi tovább!
03. Kutasi Horváth Katalin: Zebegénynél
Csillan a folyó ezernyi fodra,
Villan a nyugtalan emlékezet.
Könnyűnek, szépnek tetszik a végzet,
Nem kérdőjelezem meg létemet.
Kitárom szárnyam az éjszakának,
Átölelem a lenyugvó napot.
Láthatom-e még a tükörképem?
Táncra hívom a kétes holnapot.
Szabadon szállok a végtelenbe,
Elsimul árnyam, eloszlik talán.
Van, ki álomra készül, hisz alszik,
Szárnyába sóhajtja halk bánatát.
Vékony a mezsgye és változékony.
Megúszod szárazon? Nyugodt lehetsz?
Képzeletedben magasra szállhatsz,
Vagy kedvező árral tovább mehetsz.
Hol van mindaz, mit hozhat a holnap?
Messziről folyik a Duna vize.
Megáradhat a jóság, gonoszság,
Hajnalra más lesz a folyam színe…
04. Győri Nagy Attila: Marci
Marci kinyitotta szemeit és körbenézett. Hosszú utat tett meg, kicsit fáradt is volt, de ez az új környezet felcsigázta érdeklődését. Rengetegen voltak körülötte, először zavarta is a nagy lárma, de lassan hozzászokott. A sodrás vitte magával, amikor megpillantott egy csinos lányt maga mellett.
-Szia! Marci vagyok! -mosolygott felé.
-Szia! Én pedig Enikő! -válaszolt neki kedvesen. -Kicsit meg vagy illetődve. Új vagy itt?
-Igen. Most kerültem ide. Te már régóta itt vagy? Hol is vagyunk?
-Én is nemrég kerültem ide. Ne félj, egészen kellemes itt. Honnan jöttél?
-Honnan jöttem? -tűnődött el egy pillanatra. -Mennyi időd van?
A lány kacagott egyet, bele nézett a szemébe és boldogan mondta:
-Időm? Hiszen az idő végtelen. Mesélj!
Összeszedte gondolatait és nekikezdett.
-Hát jó. Ha végtelen, akkor végtelen. Kezdem az elejétől. Illetve, nem biztos, hogy ez az eleje, de innen vannak emlékeim. Egy ehhez hasonló helyen voltam, talán egy kicsit melegebb volt ott. Szintén rengetegen voltunk, csak sodródtunk, csak sodródtunk. Szereztem pár barátot, jól elbeszélgettünk, de hamar vége lett az ismeretségnek, mert egyre melegebb lett és egy idő után elkezdtem szállni felfelé. Magasra, egyre magasabbra. Lenéztem, egyre távolibbnak tűnt minden, a tárgyak egyre kisebbek lettek, a házak összezsugorodtak, a fák, mintha csak fűszálak lennének. Odafenn már hideg volt, de ismét egy nagy csoportba kerültem. Ott is kedvesek voltak velem, mindenhol kedvesek voltak. Azt mondták, itt nem leszünk sokáig, mert nem férünk el és csak jönnek, jönnek egyre többen. Amikor már kezdett nagyon szűkös lenni a hely, hirtelen elkezdtünk zuhanni lefelé. Gondoltam, most visszakerülök oda, ahonnét jöttem. Megörültem neki, szerettem volna viszontlátni a barátaimat. Nem így lett. Ahová estem, az ugyanolyan kellemes hely volt, de idegenekkel voltam körbevéve. Szerencsére ott is mindenki kedvesen fogadott és megtudtam, hogy mindenhol csak egy rövid időt leszek, mert állandóan változik a környezetem. Ott barátkoztam össze Petivel, majd bemutatom neked, ha ismét találkozunk. Nagyon rendes srác. Sokat játszottunk, beszélgettünk, igazán szép idők voltak. Ennek is vége lett, elsodródtunk egymástól. Én egy szűk helyen úsztam, bezárva egy kerek helyre. Egy idős hölgy a távolban csővezetéket emlegetett. Fogalmam sincs, mi az, de nem nagyon tetszett, szűkös volt és sötét. Aztán jött az az üveg, de ez annyira rövid ideig tartott, hogy már nem is emlékszem tisztán. Ami azután következett, na, az nagyon izgalmas volt. Ilyen lehet a vidámpark. Csak gyorsan haladtam előre, kanyarogtam, forgolódtam, még köszönni se volt időm senkinek. Ez volt a legérdekesebb idáig. Különös dolgok úszkáltak körülöttem, sokszor össze is ütköztem velük. Némelyik még festékes is volt, a végére egészen sárga lettem tőlük. Újra az a bizonyos csővezeték. Legalábbis gondolom, hogy az volt. Viszont itt sikerült letisztítanom magam, hogy ismét ilyen szép áttetsző legyek. Most itt vagyok. Röviden ennyi. A te utad is ilyen izgalmas volt?
Enikő kacagott.
-Igen, nagyon hasonló. Akarsz együtt utazni egy darabig? Akkor fogd meg a kezem és sodródjunk együtt!
05. Klotz Mária: Anyaméh
Az édesanyák méhében még burokban él a megfogant petesejt, később embrió, majd magzat, végül kifejlett lény. Óriási figyelem, szeretet övezi a magzatvízben növögető édes pocaklakót. A várandósok féltik őt minden rezzenéstől, kellemetlen külső hatástól. Ilyenkor még burokban szép a világ!
Egy ideális családban a gyermek nevelése, fejlődése továbbra is harmonikus, olyan, mint a tenger, simogató, lágyan ölelő, hűsítő. Néha problémák szakítják meg ezt az idilli életet, de általában zökkenőmentesen zajlik. A szülők erőn felül mindent megtesznek utódaikért, még azt is rájuk aggasztják, amire nincs is szükségük. Már a gyermekkori játékok kiemelkedőek; lényeg, hogy minél menőbbek, egyediek legyenek. Okostelefon és tablet nélkül nem nőhet fel diák, mert mit szólnak az osztálytársak, ha valakinek nincs. Rivalizálnak a göncökkel is, a lehető legmárkásabb darabokat veszik meg nekik a szülők. Egyik különóráról járnak a másikra, hiszen szerintük az állami köznevelési intézményekben biztosan nem tanulnak semmit. Otthon is minden a rendelkezésükre áll, nehogy véletlenül valamiért meg kelljen küzdeniük. A tárgyak pótolják a szeretetet. A szülők éjjel-nappal dolgoznak, hogy családjukat el tudják halmozni minden földi jóval. Elmaradnak a közös étkezések, az esti mesék, a hosszan tartó beszélgetések, a szeretetteljes összebújások… Az egymásra való odafigyelés…
Felnő a gyermek és rájön, hogy mindene megvan. Érettségire autót kap, nehogy fel kell szállnia valamilyen közlekedési eszközre. Az egyetemet is elvégezte, sok-sok év alatt csak sikerült, hiszen a szülők fizették a taníttatást, az albérletet, az ellátást, rajtuk ne múljon. Mindene megvan, mégis boldogtalan. Nem találja helyét a saját hazájában. Mindenhol jobb, csak nehogy itthon kelljen boldogulnia. Szid mindent, ami eddig jó volt neki, amire eddig büszke volt. Kiutat keres, ezért elindul szerencsét próbálni. Diplomával a zsebében mosogat valahol a távoli világban, vagy éppen más alkalmi munkát végez. Keményen dolgozik – amit otthon nem kellett neki –, hogy fizetni tudja a bérelt lakást, ahol a világ különböző nációjából érkező fiatallal él együtt. Alkalmazkodik. És tűr.
Van olyan család is, ahol mélyszegénység az úr, ahol nincs betevő falat, ahol csak nyomorúság van. Talán kap szeretetet az utód, de az sem biztos. Az ilyen közegben felnőtt gyermek közül is létezik olyan, aki világgá kíván menni. Meg is próbálja. Még nyomorúságosabb lesz a helyzete, mert nem tud nyelveket, esetleg nem képzett. Ő is hasonló sorsra jut.
Külhonban, ha megbetegszik, telefonon értekezik az orvossal, onnan kapja az instrukciókat a gyógyuláshoz. Ha bánata van, elbújik a szobájában és sír. Nincs, akivel megbeszélje a problémáit, nincs senki, aki segít rajta. Elmagányosodik. Fájdalmas honvágya van. Idegennek érzi magát. Bevallani szégyelli, hogy már mindent megbánt, ezért inkább marad. Otthon – ha egy évben háromszor hazalátogat – úgy állítja be életét, mintha a legnagyobb rendben mennének a dolgok. És különben is, szerinte ebben az országban nem lehet élni, ide úgysem jönne vissza…
Eltelik néhány év, és talán megjön az esze a mi kis kalandvágyó útkeresőnknek. Nem jut egyről-kettőre, hiszen ott sem kolbászból van a kerítés. Elgondolkozik, talán mégiscsak hazatér. A hazájába…
Utószó:
Ahogyan a sirályok a tengerben, úgy repdesnek ki a madarak egymás után a partra. Ott megpihennek egy kicsit, aztán egy idő után újra visszarepkednek. A szabadság szárnyán. Kell nekik a víz, a táplálék, a biztonság, az oltalom, az otthon.
Az egykori anyaméh…
06. Klotz Mária: Haza
Egymás után libasorban
távoznak gyermekeink
idegen honba.
Azt sem tudják, miért,
fel sem fogják, kiért.
Divattrend lett a vándorlás
azt gondolják, ott nagyon más.
Csalogató a fényes jövő
számos az utánzó követő.
Az egyedüllét magányában
lelkük fájdalmában
jönnek rá,
haza csak egy létezik
szívük szüntelen vérzik.
Végül meggondolják, visszatérnek
honvágy nélkül
éldegélnek.
07. Petres Katalin: Végtelen
Végtelen csillogás, ragyogás,
titokzatos, vonzó víztükör.
Kalandokra csábul lelkem,
elmerülni vágyik testem,
könnyedén lebegni,
erős karcsapással úszni,
térrel idővel mit sem törődni.
08. Holéczi Zsuzsa: Holdfényes éjszakán
A hosszú vonatozás után fáradtan dőltem le a tóparti szálloda földszinti szobájában. Késő délután volt, gondoltam: a vacsoráig pihenek egyet, és csak utána csomagolok ki. Kellemes csilingelésre ébredtem. A szoba teraszán elhelyezett imamalmocskák szólaltak meg, ahogy a késő délután feltámadó szél meglibbentette őket. Elbóbiskoltam –tudatosult bennem – és az ágyról félig felemelkedve kikémleltem a függöny résein át a vízpartra. Odakint sötétedett. A szürke árnyak már előbújtak rejtekükből, és egyre nagyobb teret hódítottak el a fénytől. A víz sejtelmesen suttogott, és csendesen fodrozódott a meg-megerősödő szél által keltett hullámok miatt. Ezen a környéken hamar sötétedett, kis idő elteltével már csak a hold ezüstös fénye világította meg a vízpartot. Felálltam, és az erkélyajtóhoz sétáltam. Ahogy kiléptem, megborzongtam: hűvös volt az este. Már ép vissza akartam lépni a kardigánomért, amikor a hold fényénél megpillantottam a vízimadarakat. Elfeledve a kardigánt megbabonázva indultam a lépcső felé, hogy lejussak a vízpartra, ahol a madarak sziluettjét láttam. A hűs szellő felé fordított, kitárt szárnyaikkal szárítkoztak, de a hold szürreális fényében ez úgy tetszett, mintha a kitárt szárnyukkal át akarták volna ölelni az egész világot.
Nem tudom, hogy az elém táruló látvány, vagy a víz megnyugtató morajlásának hatására, de lelkemet nyugalom járta át. Már tudtam: hazaérkeztem, itt az én világom. Mindig is itt volt, kár volt az életemet másra pazarolni, a nyugalmat másutt keresni. Elindultam a habok felé: az esti tópart engem várt. Visszataláltam a vízhez, az éltető természethez, mely elhozza számomra a megnyugvást.
09. Varga Katalin : Mama úszom
Végtelen a folyó , mélye titkokat rejt , tudom .
Ez az első nap ,én is végre kipróbálhatom., .
Halk csobogással fogad , vize hűs , simogató
Egy fióka most nagy tettre készül, oly izgató .
Szemem lehunyom, a vízbe bevetem magam.
Mintha mindig ezt csináltam volna , eláll szavam.
Mama nézzed, úszom, gyere be te is én velem.
Holnap is kijövünk ugye ,mert ezt én szeretem ..