A FÉNYKÉP, AMIRE A MŰVEK SZÜLETTEK:
01. Holéczi Zsuzsa: Kapu
Kapu
melyen át
távoli táj integet.
Ott láthatsz száz csodát.
Elindulsz? Van merszed? Messzeség vár.
Itt
csak a
múlt tart fogva.
Rabság ez, mely nem
ereszt. Visszavárod őt? Messze jár.
Tudom
itt voltál
boldog. Idegenben talán
elvesznek emlékeid. Sorsod vállalod?
Vagy megfutamodsz, és előre menekülsz?
Kapu.
Ha visszacsukod,
sosem tudod meg
mi várt volna túl
a hegyen, túl a múltadon.
02. Mukli Ágnes: Kísértő táj
Messzeségben reszket a távol,
elfed és leplez a kékség,
édenben fogant kísértés,
sejtelmesen ragyog, lángol.
Mintha
egy lét-világ rejtőzne benne
áhított vágyakat ébreszt,
zöldellő pázsitot éleszt,
angyali szárnyakat epedve…
Látod,
rálehelt a hunyorgó égbolt,
nyugalma álnok akarat,
lappangó tűz a föld alatt,
folyón,tavon tajtékzó fényfolt.
Holtat
teremtő öröklét. Birtokán
mulandóság van a bájra,
feloldozás a halálra,
kopár hegyen havasi gyopár.
Mégis,
egyre közelebb ér a távol,
az ismerhetetlen kékség,
a vágyott titkos reménység,
valakit örökké hiányol.
03. Varga Katalin : Csodát láttam
Jó baráttal kirándulni, remek program nekünk .
Mindig akad ilyenkor bőven, csodás élményünk.
Meg is örökítjük, Megmarad egy szép emléknek .
Képeink sok szép tájat , így megörökítenek .
Rácsos kapu nyílik, festői tájra, olyan szép .
Kézen fogva csodáljuk ,hisz eszményi ez a kép ..
Egy kapu, mely idilli tájat rejt , ez kell nekünk.
Ki tudja , talán jövőre is visszajövünk .
Megmarad a hangulat, az élmény, Nem feledjük .
Jó, hogy mindketten a természetet így szeretjük .
04. Szabó Edit Irma: Minden kapu
Minden kapu bezárul egyszer.
Az is, amelyik tárva nyitva volt,
hisz emberek jönnek és mennek,
a régiek már csak látogatók.
Távolból hívogat egy várrom,
mely a hegyen diadalmasan áll,
lélektűzként repülök mostmár,
felismerésem lázad a sziklán.
Száraz falevél surrog, perdül,
kapaszkodik még halódó ágon,
lopakodik pókháló-szőtt fohász,
utolsó ereje avarszínű álom.
Lehullt a szememről a hályog.
Ami eddig fátyolos volt,
immár tisztán látom.
05. Klotz Mária: Új lehetőség
Ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik,
életed új utakra vágyik.
Ha szomorúság ér, vigaszra találsz,
nem kell sok idő, megkapod, amire vársz.
Sokan lesznek melletted,
nyitott kapu áll előtted,
lépj be,
ne lépj le.
Ha elérted a célt, becsüld meg magad,
nem véletlenül kaptál szabad utat,
kulcsold össze a kezed,
nyisd ki a szemed,
adj hálát a sorsnak,
tűnj boldognak.
Élj, remélj,
később sokat mesélj.
Ha már megtaláltad életed útját,
felejtsd el lelked búját.
Új lehetőség,
nincs keserűség.
Kutasi Horváth Katalin: Hívnak a lankák
Csillagösvény vezet kis kápolnánkhoz,
Hol finoman meghúzod a kötelet,
Így harangszó kondul békésen, csendben,
Majd egyszervolt lelkek halk derűje cseng.
Áhítat ölel, megszólít az oltár,
Beragyog a napfény, felébred tüze,
Fénylik a kő, ha kinézek a hegyre,
Lágy lankák hívnak, hol felködlik a csúcs.
Meghitt védelmet nyújt ez a templom,
Világlik a kapun az emlékezet,
Odakinn másfajta békesség vár ránk,
Zarándokká tesznek a bűvös hegyek.
Másfajta szentélybe lépünk ki innen,
A természet is templom, mámorító,
Szavakat mormol a szél, a felhő,
Jelképek erdejében vándorlunk már.
Távoli visszhangok ringnak egybe,
Titkokat láthatsz gyalogutadon,
Egymásba csendül a hang és az illat,
Majd Baudelaire-rel összhangban útra kelünk.