A FÉNYKÉP, AMIRE A MŰVEK SZÜLETTEK:
01. Dobó Georgina: Emlékeim
Ott porosodtál a nyári konyhánkban rádiónknak gyöngye.
Fiatalabb koromban, mikor még volt idő ilyenekre,
Mikor még volt idő mindenre, mindenkire,
még hangodat is hallottam.
Recsegtél, ropogtál: hány háborút mondhattál.
Mondják körül ültek. Nem csak a család, minden falusi érdeklődő,
csakúgy mint az első TV-t.
Hova tűntél, nem tudom. Most megpróbálnálak beindítani,
de nincs már kivel.
Papát, ki ismert Téged: márvány fedi régen.
Fekete sír, mint maga a zord halál.
Elfeledett, pókhálós kacattá váltál. Ki tudja, hogy hol lehetsz már,
Te és minden más.
Hiányzol, Papám, ki lelket adna Neked, s elhúznád legalább még egyszer mindenki nótáját.
Az akácos út ködös fátylát.
02. Buday Anikó: Régmúlt hangulat
Régmúlt zenék hordozója,
ifjúságom hű tanúja.
Belőle szólt a szabadság szele,
recsegve, ropogva, a
Szabad Európa.
Hétvégén, futballt sugárzott,
ilyenkor, legtöbb ablak
tárva, nyitva volt.
Hallgatta az egész utca
apraja, nagyja, hogy lőtt
gólt az Aranycsapat tagja.
Majd, vasárnap délután
köré gyűlve a család, a
Szív küldi szívnek szívesen
című adást ülte végig,
hallgatva, ki van a vonalban.
Sok ismerős küldött üzenetet,
szülőknek, gyereknek, kit,
az ötvenhat messzire kergetett.
Ma már gyűjtők polcán díszeleg,
hangját nem hallani, benne,
már csak gyönyörködni lehet.
03. Bihary Emőke: Apám emlékére
Szólt a Pacsirta
Mikor az asszonyok
perlekedő hangja
Túlharsogta
Apám ingerküszöbét
Fülhallgató akkor
Még nem lévén divatban
Sordino hallgatta
A legkisebb szobában
Távol a zajtól
Ajtók zárva
Tán csak a ház
Konyha menti falát
Befutó borostyán
Vagy vadszőlő volt inkább ?
Ágboga bozótja
Rejtekén menetelő
Tízezernyi hangya
Cirpelte tücsök
Szöcske hangján
Ez Bach
A világhíres fúgák
04. Kutasi Horváth Katalin: Szól a rádió!
Nem szól már az ósdi rádió,
bár hozzám azért beszél.
Idézi a közelmúltat,
száz csodáról regél.
Megperdül az emlékezet
egyik-másik gombja,
elrepül a hallgatónak
bármiféle gondja!
Olyan, mintha rád figyelne,
mosolyogva néz már,
lejárt ugyan az ideje,
mégis derűt szór rád.
Sugározza a nyugalmat,
egy letűnt kor divatját,
ezeket a szép időket
de sokan siratják!
Haja nő a hangládának,
borostyán öleli,
késő őszig aki itt jár,
bármikor fölleli.
Télen biztonságba kerül,
nehogy tönkremenjen,
visszakerül majd tavasszal,
hogy megint csak üzenjen:
a különbséget zongorázni
igen nehéz volna,
de ha ráhangolódsz mégis,
ha szíved kapcsolna,
fülbemászó melódia
szólna a dobozból,
s kimenekülhetnél
sok rideg toposzból,
hisz megoldást nem jelenthet
a technika uralma,
csakis néhány régi szép tárgy
retróforradalma.
05. Dobó Georgina: Csak egy Rádió
Ütött-kopott hangszer sír a végtelenbe,
csak egy Rádió.
Szólna, ha szólhatna, de már nincs ki kíváncsi lenne rá,
Rád.
Borostyánok árnyékában bujdokolsz, húrjaidat eső áztatja.
Mint zongora nyikorgod utolsó leheleteddel halk dalod,
Mely minden veteránt elkísér, ki még ismer Téged.
Fogyatkoztok, foszladoztok.
Frekvenciáitokat nem ismerik már rég,
A Vén Európáét, az agg öregekét.
06. Varga Katalin : Régi emlék
Nagymamám régi házában jártam ,emlékezni.
Megható volt kislány koromat, így felidézni.
Találtam a kertben egy kidobott, vén rádiót.
Árván állt a fák között, , várt lomtalanítót.
Nem hagyhattam ott , hiszen ez régi, kedves emlék.
Mi lenne , gondoltam ha én ezt most haza vinném ?
Így is tettem, boldogan szorítottam magamhoz .
Otthon bekapcsolom, mert , nekem nosztalgiát okoz.
Recsegett kicsit , de végül megszólalt,, örültem.
Állomások sűrűjében vígan elmerültem.
Zölden világított varázsszeme, , emlékezve.
Régi, kedves rádió ,, bekerült a szívembe.
07. Szabó Eszter Helka: A mi készülékünk
Csak belső világom vigasztalhat e földi zajban.
Mikor körbeültük a régi rádiót, még csend volt.
Néha recsegett a hangja, aztán mégis ránk talált.
Csavargattam a gombját: bejött a Szabad Európa.
Hírek húztak, másfajta világok vadlibái sorban,
át a határ szögesdrótja fölött. Néha egy korosodó
hölgy szólalt meg a nyugati bemondók helyett:
Tirana Hangja. Elképzeltem, ahogy a hegyek
karjukat nyújtják a tenger fölé, segítségért kiáltva.
Vártam a szombat délutánt, mikor zenével üzentek
határon túlról, idegen országból, szív küldi szívnek,
mikor a sláger mindenkié volt, mikor dúdolgattam,
nemcsak a húszéveseké a világ. Alig voltam több.
Együtt robogunk az Internet-szupersztrádán.
Az információ szaharai homokvihara fullaszt.
Facebook-álarcunk mögé menekülünk: te is, én is.
Szakítani a neten könnyebb. Hiába csetelek, az más,
mikor a csendjeink copfba fonódtak ott, a rádiónál.
A kert sarkában várja a készülék, hogy elszállítsd.
Azt mondtad, magaddal akarod vinni az új lakásba.
Nyögni sem tud már: szerettelek. Elment a hangja.
Elment? Ott marad örökre a borostyánlevelek alatt.
Remélem, Londonban nem adod el valami gyűjtőnek.
Találkozásaink csendje lakásod néma dísze lesz.
08. Klotz Mária: édesapám rádiója
ódon darab
féltett kincs
talán már másnak nincs
nekünk még van
nyári konyhában áll
vendég csodájára jár
már nem szól
de a szelleme még dalol
régi szívküldiket sugárzott
szabad európát kiáltott
titkos üzeneteket kódolt
meséket nyomott
más hírforrás nem volt
barna rádióból folyt
édesapám szerette
hangját mindig bömböltette
minden műsorát kedvelte
ódon darab
féltett kincs
mára elhalkult
elnémult
mondanivalója benne rekedt
semmivé lett
csak az emlék marad
múlttá dagad
barna doboz
kórrajzot őriz
vigyázz
nehogy újra megszólaljon
régi titkokat eláruljon
09. Holécziné Tóth Zsuzsa: Van egy öreg rádió…
Van egy öreg Pacsirta rádió a fiam szobájában, melyet a keresztanyámtól örökölt. Ehhez a maga korában „világvevő”-nek titulált gyönyörű politúrozott bútordarabhoz kapcsolódik egy „Crystaltone” lemezjátszó is, melyen még gramofonlemezeket is le lehet játszani. Magányos téli estéken néha hallom, amint Holéczy lemezeket, Ákos Stefit vagy Karády Katalint hallgat rajta, és olyankor elszorul a szívem. Ez az öreg rádió valamiért mindig magányos emberek társa volt, s nekem rossz tudni, hogy a fiam is közéjük tartozik. Ő régiséggyűjtő, a régi lámpák és gramofonlemezek szerelmese, akinek ez az öreg rádió érték, biztos vagyok benne, hogy nálunk soha nem fogja madárházként végezni a kert végi borostyánkerítés mellett.
És hogy mért mondom, hogy mindig magányos embereké volt? Első tulajdonosa – nevezzük Józsinak – egy hentesmester volt, aki sok éven át építette, szépítette a házát, mert azt tervezte, hogy ha minden a helyére kerül, és kedve szerint berendezi a szobákat, el fogja hívni az a kedves kis hölgyet, aki mindig nála vásárol. Nem merte ő kimutatni az érzéseit, de abban bízott, Katalin úgyis látja, hogy mindig neki adja a legszebb szűzérmét, hogy félreteszi neki a kicsi tanyasi csirkét – mert egyszer mondta, hogy a kisfia, akit születése óta egyedül nevel, annak a húsát szereti legjobban – de nem vesz nagyobbat, mert ők mindig csak ketten vannak. Arról is beszélgettek egyszer, hogy Katalin szereti a zenét, de kis tanítói fizetéséből nem telik egy igazán komoly zenegépre, sőt még egy lemezjátszóra se. No, ekkor határozta el Józsi, hogy venni fog egy ilyen világvevő rádiót lemezjátszóval, hagy örüljön neki Katalin – ha majd egyszer meghívja magához. Mert elhatározta, hogy meghívja, és a látogatás végén megkérdezi, tudna-e itt élni a kisfiával őmellette.
Alaposan meglepődött az üzletben, amikor meglátta rádió hátlapján, hogy az ára 5621 forint – ami ugye a hatvanas évek közepén még egy pedagógus 5-6 havi fizetése volt – és rögtön arra gondolt, hogy akkor legalább 2 hónappal el kell halasztania a tervezett vendéglátást, mert ennyi „felesleges” pénze neki sem volt. Annyira eltervezte, hogy ezzel – meg a fürdőszobába szerelt tükrös pipereszekrénnyel – fogja elkápráztatni Katalint, hogy nem mondott le a rádióvásárlásról. Augusztus vége lett, mire meglett a rádiós lemezjátszóra és a lemezekre a pénze, boldogan sietett hát az üzletbe, és tíz lemezzel együtt megvette a készüléket házhoz szállítással. Amikor a selyemkárpitos, cseresznyefából készült bútor mellett felállította a négy karcsú lábon álló lemezjátszót, és a tetejére helyezte a rádiót, nagyon boldog és elégedett volt. Elhatározta, hogy vesz még egy állólámpát is mellé, és odatolja az egyik karos széket –arra gondolva, milyen jól tud itt majd Katalin esténként zenét hallgatva olvasgatni.
Alig várta a hétvégét, amikor is frissen vasalt fehér köpenyében türelmetlenül figyelte a piaci forgatagot: várta kedves vevőjének a felbukkanását. Fél kilenc táján fel is bukkant Katalin, de Józsi legnagyobb megdöbbenésére nem egyedül jött: egy magas, szikár férfi cipelte a szatyrot mellette, akibe az asszony szorosan belekarolt. A pulthoz érve Józsinak bemutatta a párját, és vidáman elmondta, hogy egy búcsúvacsorához vásárolnak, mert elköltözik a férfi szülőfalujába, és ősztől ott, az ország túlsó felén fog tanítani. Józsi alig bírt megszólalni, kétszer is át kellett számolnia a pénzt, mert elvétette az összeadást. Nem jöttek búcsúszavak a szájára, nem tudott elköszönni és sok boldogságot kívánni, mert benne ott, akkor összetört valami. Nagy nehezen végigcsinálta a napot, majd hazament, és elkezdett inni. Késő este fogott egy fejszét, és összeverte a fürdőszoba berendezését, majd bement a szobába, feltette a „Szomorú vasárnap”-ot a lemezjátszóra, és keresett a kötelet, amivel fölakasztotta magát. A szülei másnap, a templom után meg akarták látogatni, és amikor nem nyitott ajtót, elővették a tartalék kulcsot. Ott találtak rá, a két szoba közti ajtóban lógva. A lemezjátszón még mindig sercegve forgott a gramofonlemez.
És hogy honnan tudjuk mi ezt? Onnan, hogy a szülők a temetés után megpróbáltak pénzzé tenni mindent, amit egyetlen fiuk lakásában találtak, és a rádiót a lemezjátszóval, meg a selyemkárpitos bútort az én keresztanyám vette meg. A rádiót néha hallgatta, de miután tudott venni egy tv-t, az öregedő készülék csak bútordarab lett a hálószoba sarkában. Ő is egyedül élt 91 éves korában bekövetkezett haláláig. Volt ugyan egy idős barátja, egy szegedi primőrkertész, és mindig abban reménykedett, hogy ha az majd megözvegyül, hozzáköltözik. De aztán az egyik tavaszon nem jött többé, és Mária a többi szegedi árustól megtudta, hogy Jani bácsi a tél folyamán szívrohamot kapott, és meghalt – nem sikerült túlélnie a betegeskedő feleségét.
Lehet egy bútornak vagy egy készüléknek negatív kisugárzása? Vajon, ha a fiam meg tudna válni ettől az öreg rádiótól, megtörne az átok?
10. Szabó Eszter Helka: Kidobásra várva I.
Sámlin rádió.
Lomolni való holmi.
Megmentem múltam.
11. Szabó Eszter Helka: Kidobásra várva II.
Borostyán fojtja.
Jó, rossz hírt hozott. Recseg.
Retrószerelem.