A FÉNYKÉP, AMIRE A MŰVEK SZÜLETTEK:
Szabó Eszter Helka: Ketten
Jó így, összebújva, amíg vagy. A piszkosszürke ég
ránk szakad. Hány ember füstjét fújhatja a szél?
Ne gondoljunk erre, csak a jégpályára, ahol
megismertelek, ahogy belesiklottál az életembe.
A Városligetben, az első csókunkra. A számat
úgy kerested, mint idegen földrészt, felfedezésre
várót. Ha vége szakadna ennek az őrült borúnak,
vadul csókolnálak, aztán elvinnélek a tengerpartra.
Képzeld, drága, hogy előttünk kacag a végtelen.
Képzeld a szögesdrót-kerítés helyébe: ragyog a kék.
Kéz a kézben, holnap együtt égünk el a vas tüzén.
Kutasi Horváth Katalin: Oszladozva
Úgy nézünk egymásra,
mintha szétfoszlanánk egyből,
s megsemmisülésünk is
csak néhány pillanat,
mert felhőbodor-énünk
vágyakozva sóhajt,
de lelkünk már szétoszlik,
mint füstgomolyag.
S bár megvilágít minket
még az alkony pírja,
s kiszáll sóhajtásunk
a fellegek közé,
rávetül az árnyunk
szerelmünk drótjára,
fogódzkodhatunk,
hisz görcsünk merevül.
Ha odabújok hozzád,
megkurkászlak lágyan,
ne repülj el tőlem,
hadd érezzelek,
ha már rád találtam,
hiányoznál nagyon,
hadd fodrozza egybe
tollunkat a szél.
Mióta vándorlunk!
Meg kéne pihenni,
zivatar lesz, érzem.
Hol a fedezék?
Klotz Mária: közelség
bújj ide mellém
olyan rég éreztem azt a testet
amely régen annyira szeretett,
nézz a szemembe
korábban pillantásodtól
karjaidba omoltam, megremegve,
fogd meg a kezem
érezzem benne az erőt
a magasztosan felemelőt,
babusgass egy kicsit
szeretetre vágyom
abban nagy a hiányom,
súgd a fülembe
nem hagysz el soha
szerelmünk örökké tart, dalolva,
gyere,
bújj ide mellém
hintázzunk, mint két madár,
amely a magas villanydróton üldögélve
a hosszú út előtt még tobzódik egyet
majd tovaszáll,
hisz elmúlt a nyár
vissza nem tér már
használjuk ki,amíg pislákol a napsugár.
Klotz Mária: kétségek közt
el kéne már dönteni
át kéne gondolni,
akarod-e, vagy nem
akarom-e, vagy sem.
jó lenne tudni
mi ez?
játék-e, vagy vonzódás
vágy csupán, vagy kínlódás
spontán próbálkozás
némi esti szórakozás
vagy az sem.
milyen kár,
hogy nem jut tovább
némi marakodásnál
néha kedves bájolgásnál
ösztönszerű izgalomnál
egyszeri találkozásnál.
ha már tudod
mi van köztünk,
kérlek, írd meg.
én még nem jöttem rá.
Blažekné Benik Mária: REPÜLJÜNK EGYÜTT
Búcsúfényben táncol már a nyár
Még tündököl a lehulló esti szirmokon
Még szórja melegét, még rád talál
De hátad mögött már az ösz lombja hull
Csendben ,észrevétlen beköszönt majd a tél is
Hiába szeretnéd megállitani,eléri a szived mégis
Ma még tapsolsz a nyárnak a fénynek
De holnap már utól sem éred
Hiába keresnéd a sok köddé vált szép emléket
Most még a szerelem benne van a nyárban
De lassan már érik az ösz a messzi tájban
S repülni kell, szállni egy új világba
De kérlek ne repülj el nélkülem
Szeretnék én is boldogan repülni Veled
Tárd ki szárnyaid takarj be engem is
Ne hagyd ,hogy legszebb állmom
Egyszer madárszárnyon tova szálljon
Blažekné Benik Mária: ÁLMOMBAN
Álmomban repkedtem
Mint egy riadt kismadár
De megfogtál
És markodba zártál
Éreztem kezed csodás melegét
S riadt szivem
Nálad megpihent
Mert tenyeredben
Nyugalmat talált
Blažekné Benik Mária: FORRÓ DRÓTON
Forró dróton ülünk ketten
Te meg én
Kapaszkodunk a világ tetején
Ne kapcsold be az áramot
Mert a szivem átjárhatod
S ezer fokos tüzben eléghetek én
Nem marad más csak a hamu
Mit szerte fúj majd a szél
S úgy repülök majd tovább
Mind egy száraz holt levél
S már nem ülhetünk tovább
A világ peremén
Klotz Mária: szomorúság helyett
az ősz nemcsak az elmúlásról szól
másról, szebbről is dalol
valóban tovareppent a végtelennek tűnő nyár
már kevesebbet ragyog a fényes napsugár
sok-sok őszi virág még nyílásra vár
a finom borszőlő is valahol megérett már
néhány termést még a mezőn lengeti a hűvös szél
két vándormadár egy magas dróton csodás álomról beszél
mindenki gyűjtöget, betakarít
télire finomságokat kanyarít
sebes lombhullás is jelez
itt valami áldott isteni időszak közeleg
színkavalkád ejti ámulatba kíváncsi tekinteted
régiből új születik, újból valami más lesz
az élet körforgása ez
készülj fel rá
hajrá
szomorúság helyett
nyújtsd áldott kezed
gyere, fedezzük fel az őszi fergeteget
bogozd ki a nyárból megmaradt szerelmet
csomagold ki a benned rekedt érzelmeket
élvezd az ajándékba kapott kegyelmet
ugye, már nem is olyan fájdalmas
az új évszak kellően izgalmas
föld barnaságában szemed fénye csillan
aranysárga, bronz levélke itt-ott villan
az ősz nemcsak az elmúlásról szól
mély, távoli cselló hangja szívedben dalol
villanydróton két madárka is összebújik
egymás tollában megmártózik
süvít a levélűző szél
talán misztikus világról regél
szaladjunk kézen fogva
színes lombszőnyegbe belegabalyodva
egymás felfedezésére
bele az őszi szépbe
Dobó Georgina: Te és Én
Te szeretsz, én mitévő legyek?
Viszonzom mindaddig míg lehet.
Ellenkezem néha, hisz szívem léha.
Kezeid óvnak, míg szárnyalunk, hagyjad.
Csak ülünk a póznán, vágyódnánk egymásra.
Egy zord felhő közénk állt.
De csak egy röpke éjszakára.
Dobó Georgina: ODALETT
Én vágytam rád
de hogy neked én mit jelentettem
nem tudom
te ugyanúgy kapaszkodtál
a felkínált lehetőségbe
ahogyan én
de nem engem néztél
nézted a fejünk felett elsuhanó
fekete felleget
pedig azon át is
beszűrődött a fény
igaz az árnyakkal
megküzdeni nem lehet
ahol minden szürke
ott szürke lesz a fény
te magasba emelted fel fejed
én ott pihegtem melleden
majd jött egy zápor
és odalett
a halvány szürke fény…
Dobó Georgina: VELED VAGYOK
Már nem kell más, csak te.
A barna felhő szerelmet igéz,
veled vagyok érzem illatod,
most már jöhet a sötét.
Légben oldódik fel a félelem
lábunk alatt zúg a szél,
bújj hozzám, mindig közelebb,
itt vagyok, többé sohase félj!
Csak
Csak ülünk a póznán feszített szárnyakkal,
Hatalmas vágyakkal.
Elrévedezünk a villanyoszlopon,
S azon tűnődünk, vajon szeretjük-e egymást,
Vajon szeretlek-e Téged, hisz csókod nem kérem.
Szeretsz? Kezdem elhinni. Mégis egy helyben tengődünk:
Vágyainkkal tova kéne szállni, hogy ne kössön gúzsba a
Magány se Téged, se engem.
Bús felhők árnyékolják be napjaink, álmaink.
A nap hiába fénylik, nem tesz mást, csak vakít sugara.
Így továbbra sem látunk. Nem látjuk egymást, közös örök életünk.
Szabóné Horváth Anna Jön még tavasz
Ne búsulj kedves párom!
A búcsú mindig nehéz.
Szállunk színes határon,
Elfolyt a nyár, nincs több méz…
Csak őszi eső és sár.
Lehull levél és szirom,
Bábozódik a bogár
Rőt, szendergő avaron…
Int az idő, menni kell
Oda, hol van mit enni…
Vitorlázunk felhőkkel,
Szép, új hazát keresni…
Meglátod jön még tavasz.
Nap ha fényesen kacsint,
Kicsal mindent a ravasz.
Jövünk, s itt élünk megint.
Kis fészkünk majd visszavár,
Új ruhát ölt erdő, s rét,
Felébred lepke, bogár,
S boldogok leszünk ismét…
Blažekné Benik Mária: CSENDBEN ÜLVE RÁD VÁRNI
Halk némaságban
Ott lakik az értelem
Ott születik meg
Csendesen a szerelem
Blažekné Benik Mária: NE FORDITSD EL TÖLEM ARCOD
Csak mélyül az érzés és gyötör a vágy
Bárhová mész csókolnám lábad nyomát
Kinlódva és vezekelve némán
Követnélek én, egy életen át
Tudom,hogy nem érinthetsz
S én sem Téged
De legalább hagyd
Hogy árnyékodhoz érjek
Megsimitom szépen ,csendesen
Mint fénylö hajnalon
Hold a felleget
Néha úgy érzem
Nagyra nö a vagy bennem
Nagyobb mint én és legyöz
S tünödve kérdezem
Mit ér az élet Nélküled
Pillantásod és kezed érintése nélkül
Mit ér ha el kell veszitselek?
Győri Nagy Attila: összebújva
kúszónövényként összefonódva
békés gerlepárként életünket
szerelemmel egymásba kapcsolva
létezünk
s ha sötétbe borul az ég
vihart hoznak a felhők
sóhajunk messze száll ugyanazért
esdekelve
én a tiéd, s te az enyém
az örök együttlét hite
erős vasakaratú reményt
hirdet
bújj hozzám, mert egyedül
kies pusztaság a lét
mely csak unottan elterül
nélküled
mindig így akarok maradni
nem zavar, ha elmúlik,
az enyészeté lesz falatnyi
életünk
Dobó Georgina: Megtagadott csók
Megtagadod közeledésem, békülési szándékom.
Ajkaidat nekem többé nem adod.
Hiába kérem szíved békülését, csak
Fagyos érzéseket kapok.
Elhagytalak, kidobtál, vívódtunk évekig.
Boldog vagy?
Nem tudhatom. Még mindig Rád, s az eltöltött
Szép évekre gondolok, még akkor is,
Ha csókod már régen másnak adod.
Győri Nagy Attila: Támaszom
Menedék. Az vagy nekem, egy
óvó balansz e zavarosban. Távoliak
a szürke árnyak közeledben, védő
szárnyaid sugallata nyugalom.
Maradj mellettem.
Maradj szüntelen.
Nem félek így a félelmetesektől,
a zord árnyak okozta rémülettől.
Világod óv, s én is óvlak hálául
biztonságos partjaidnak.
Örökké tartson.
Tartson örökké.
Nyugalmadból merítek mára,
holnapra, élvezve e perceket.
Köszönöm a léted, áldást
küldök a találkozásnak véled.
Te vagy a támaszom.
Egyetlen támaszom.
Szeretlek. E szó oly kevés, s
kimondani is egyszerű. Többet
érdemelnél, mégsem kéred.
Ezért élek érted.
Ezért élek halálomig érted.
Szabó Eszter Helka: Készülődés
Kedves, ne csomagolj annyi ruhát, ott olcsó, a nők melegítőben járkálnak az utcán,
ott mindenki kanadai, olvastad te is Tamás Timi* könyvében, hogy a néger lány
a metróban természetes, mint aki ott született, mindegy, roma, zsidó vagy sváb vagy,
ha már ott vagy, kanadai lettél, csak a kelet-európaiak stresszelnek azon, bevándorlók,
hát persze, hogy azt mondom, kelet, mert mi az, hogy közép, ott csak a láva fortyog,
Európának csak mértani közepe van, más közepe nincs neki, van a napsütötte sáv,
van az árnyékos, van az élet és a halál, vagyunk mi ketten, ott dolgozhatok mint ács,
idővel neked is akad jobb munka a benzinkútnál, hát persze, hogy szép a Hortobágy,
ott is zöld a táj, csak más, közelebb vannak a természethez, északon a jegesmedvék
megváltásra várnak, mint az a madárpár a dróton, amit mutatsz, a hím mint a szálfa,
van tartása, a tojó a mellére hajtja fejét, kesereg, az asszonyok folyton bánkódnak,
aggodalmuk többnyire hiábavaló, mint a viharfelhők mögöttük, a szél eloszlatja, ha
mégsem, zivatar után felszáradnak a tócsák, mint a könnyek, és újra kifényesednek
a hajnalok, azt mondod, olyanok, mint mi, azt mondom, öreg fecskepár, leélték már
az életüket, indulni kéne nekik Afrikába, nem értem, miért nem húznak el, ne mondd,
hogy érted, mikor még elóttünk az óceán, előttünk az a hatalmas ország és az évek
harsány fűszálai, mind levágják a halálig, nem, erre nem gondolok, most pakolom
a műszaki cuccot, a laptopod és a mobilod, képes lennél itthon hagyni nélkülem,
azok a fecskék mi nem lehetünk, gyermekünk sincs még, de ő kanadai lesz, egyik
anyanyelve az angol, boldogulni fog, és én kimentelek titeket az összes tornádóból.
*Tamás Tímea: Egy kelet-európai Torontóban : esszék, jegyzetek. Csíkszereda,
Pallas-Akad., 2008. 124 p., [10] t. : ill., színes. (Utak, tájak, emberek)