ZÁRÓ MONDAT:
MEGÁLLÍTANÁM AZ IDŐT, DE NEM LEHET.
1, Győri Nagy Attila: Karácsonyidő
Fagymarta járdákon kopogtat
a szeretet. Kirakatok.
Szikrázó fényekbe csomagolt
életjelek. Hívogatók.
Mézédes csodák tömik
a hasakat degeszre.
Jut is.
Marad is.
Az ünneplő köntösünk
leporolt vásznán
simítunk.
Szép is.
Ragyog is.
Parancsszóra szeressünk,
nosza hát!
Ütött az óra, s te vigyázz,
a pillanat
tovaszáll!
Táncol még a béna is,
mosolyog a bohóc,
s erőltetett menetben
dübörögnek a katonák.
De tudod mit?
Mégis szeretem.
Mégis szeretem,
s megállítanám az időt
ha lehetne.
-hogy egy picit jobban legyünk szeretve
Megállítanám az időt,
de nem lehet.
2, BLAŽEKNÉ BENIK MÁRIA: Álmodtam egy csodás álmot
Álmodtam egy csodás álmot
Gyönyörü volt és szerelmes
Hulltak benne a rózsa szirmok
És betakarták a szivem
Elküldtem a rózsákat mind Neked
De a töviseket leszedtem
Hogy ne szúrják meg a kezed
Álmomban is vigyáztam rád
Mert oly nagyon szeretlek
A rózsaszirmokat s a szivemet
Mind odaadom most Neked
Úgy szeretném megállitani ezt az álmom
Hogy ne ébredjek fel sohasem
Álom világban éljem le életem
Ahol mellettem vagy és fogod a kezem
Megállitanám az idöt de nem lehet
3, Dobó Georgina: Nem lehet
Amikor megismertelek, még nem gondoltam, hogy ilyen szép vége lesz a mesének.
Amikor megismertelek, még nem tudtam, hogy ilyen sokáig fog tartani ez a történet.
Szeretjük egymást, tudván, hogy időnk véges. Szerelmünk hiába tökéletes.
Vége lesz egyszer minden földi Létnek, s hogy utána mi lesz, nem tudni még ezt.
Nem tudunk sok mindent, sokszor csak sodródunk az árral.
Próbáljuk sorsunk irányítani, mely sokszor nem lehetséges.
Hiányzol, ha nem vagy velem, akkor is, ha itt vagy.
Hiányzik ölelő karod, még akkor is, ha mellettem bóbiskolsz.
Ilyenkor úgy
“Megállítanám az időt, de nem lehet.”
4, Varga Katalin : Most jó így
Kárpótlást kaptam most a sok megpróbáltatásért
Türelmes voltam,, mert bíztam a sors erejében.
Nem sírtam , vádoltam a magányos éjszakáért.
S , lám győztem, mert bíztam a szeretet erejében.
Te jöttél , s hoztad nekem az örök biztonságot.
Megkérted a kezem , meghatódtam , , mint a mesében .
Megállítanám az időt, de nem lehet.
5, Kutasi Horváth Katalin: Időfékvágy
Önfeledt dallamok,
erdők zenéje,
gitárszó hallik
a szurdok felett.
Meredek létrák,
víz muzsikája,
léptek előttem,
s a hátam megett.
Tengerszemekben
csodaszép ábránd,
patakok zúgják
az álmaimat,
tündérek bújnak
a fák odújába,
szajkók dalolják
az emlékeket.
Gyönyörű tátrai
hangulatképek
felsorakoznak
s eltelítenek.
Kergetem az időt,
hogy megállíthassam,
de gyorsabb, mint én,
így jól elszelel!
Megnő az árnyék
a hegy magasában,
vízesés dübög
a fejünk felett,
eltörpül létünk
a szél viharában,
jég koppan rajtam,
s emlék dereng.
Elvész a ködben
a szikla, a hágó,
a lánccsörgés
újra félrevezet.
Messze a csúcs még,
mormota füttyög,
hollópár köröz
az orom felett.
Hófolton lépkedsz,
encián kéklik,
gyopár terem
a talpad alatt.
Kérlelném az időt,
lassítson végre,
de gúnyosan néz rám,
majd tovább siet.
Kicsinyke gőzös
kanyarog a völgyben,
kapaszkodik már,
s a hegyre nevet.
Nélküle mászunk
a fellegekbe,
végtelenségbe
meredezek.
Imazászlókat
lenget a szél már,
nyugalom ölel
a bércek között,
hegyháton pihen
a tehéncsorda,
s békésen legel
az emlékezet.
Hadd maradhassak
otthonra lelni,
hadd legyek magam,
a hegyek között!
Fohászkodásom
kőre hányt borsó;
megállítanám az időt,
de nem lehet…
6, Klotz Mária: önkívületben
jön a nagy nap
az idő villámgyorsan halad
randira készülök
mint egy tini, izgalomba lendülök
jaj, a hajam, még nem a legszebb
tükör előtt illegek-billegek
smink az arcra, rúzs a szájra
talán nem szépítkezem hiába
randira készülsz te is
mint egy esetlen kamasz
öltönyigazítás, nyakkendőkötés
snájdig legyen a szerelés
kocsiba ülünk
egymáshoz közelítünk
ahogy loholok hozzád
megbotlom, jaj a bokám
meglátlak, már most kívánlak
mikor érintesz már meg, várlak
szívem torkomban dobog
arcomon láng lobog
jaj, beindul a léleklánc
az örök szextánc
ágyban édeset eszünk
őrülten szerelmeskedünk
arcomat simogatod
ajkamhoz érő ujjal dalomat dalolod
bekötöd az övem
ki ne repüljek, édesem
villanunk a fényben
az ég kékjében
felhők fölötti menny-kéjben
visszatérve ott folytatjuk
ahol abbahagytuk
finoman csókolózunk
testünkkel rímeket dalolunk
játszol a zongorán egy számot
melódiával szívemet megtalálod
most én simogatom arcodat
közben beszippantom illatodat
te az enyémet
élvezzük a szépet
felöltözünk, haladunk
szerelemtől szinte részegek vagyunk
szemembe nézel
add a kezed, kérlek
táncoljunk, szól a zene, hallod
lelkemen ritmusod barangol
pörgünk, forgatsz
közben nem szólsz, hallgatsz
kifejező a csend
átsugározza a kegyelmet
elengeded a kezemet
egyedül táncolok, őrület
körözök, önkívületben ugrálok
kéjtáncot járok
nyakadba lendülök szédülten
megcsókolsz megint őrülten
ölelő karjaidba veszel
selyemfészekbe viszel
és minden kezdődik elölről
a mi dalunk szól – önkívületről
régi emlékeim burkában fojt a rettenet
visszahoznék minden kegyelemet
újraélném a forró szerelmet
megállítanám az időt, de nem lehet
7, Horváth-Tóth Éva: Elhervadt történetek
Emlékszem rád. Egyre rövidülő
és mindig ősz hajadra, a szemedben
zúgó tenger kékjére, zöldellő
kertedben fűzként hajló termetedre.
Érzem márványos piskótád ízét.
Tőled volt édes, nem a porcukortól.
Szerettem hangod mesélő selymét
a számtalan éltes tegnapokról.
Megígértem neked, hogy történeted
összegyűjtöm egyszer betűcsokorba.
Annyi kalandról meséltél már nekem,
mintha veled én is ott lettem volna.
Most a hímzett párnák kacskaringós
mintáin az emléked varrja el
színes szálait, könyvedben a szó
bennrekedt, ahol behajtotta kezed.
Emlékszem rád. Egyre rövidülő
napjaidra, szemedben a tengerre,
mely a jelent elmosta, a gyengülő
fűzre, akinek csokrot ígértem.
Szálanként fűzném szóvirágaidat,
ha tehetném egymás mellé szívembe.
Már csak koszorút vihetek sírodra.
Megállítanám az időt, de nem lehet…
8, Sági Klári: Egy kedves útitárs
Tegnap múltam hatvan éves, nekem már semmi újat nem nyújthat az élet. Megöregedtem, több hátra, mint előre. Szembe kell néznem a ténnyel, hogy lassan elfogynak a napjaim. Mire is várhat már egy ilyen öregasszony? – kesergett magában az ülésébe roskadva Nórika. A busz indulására várt, barátnőjéhez készült egy hosszú hétvégére, aki ragaszkodott hozzá, hogy megünnepeljék ezt a jeles dátumot. Nem volt túlságosan boldog, elszokott az ilyenféle eseményektől. Régen maga él, gyereke nincs, férje elhagyta tizenöt éve egy másik nő miatt. Akkor kissé összedőlt a világa, de keveset is tett azért, hogy jobb legyen. Elfogadta, tudomásul vette helyzetét. Az ötvenedik születésnapját mégsem fogta fel tragikusan, de ezt a hatvanadikat, ezt valahogyan nem képes feldolgozni. Mindig az jut eszébe, hogy fiatalon minden tőle idősebb nőt ráncosnak, hajlottnak, elhízottnak és szomorúnak látott. Rettegett attól, hogy rá is ez vár.
Borús gondolataiból egy barátságos hang mozdította ki.
– Asszonyom! Szabad ez a hely?
– Igen, igen, vágta rá, majd óvatosan felnézett. Érdekelte, kié lehet ez a szépen csengő bariton.
Egy fiatal, jóképű férfit látott, s nem tudta miért, de azonnal megdobbant a szíve. Rögtön ki is húzta magát, kiegyenesítette a hátát, nagyon igyekezett mutatós testhelyzetbe hozni magát, elmosolyodott, s vidáman mutatott a mellette lévő üres helyre. A férfi kedves, értelmes arcával, kulturált stílusával elvarázsolta Nórát. Nagyon szerette volna megszólítani, de nem akart tolakodónak tűnni. Szinte belepirult, amikor a férfi udvariasan kérdezni kezdte.
– Hová tetszik utazni? Olyan csinos és fiatalos, csak valami ünnepre készülhet.
Nórában megállt a levegő. Fiatalos? Csinos? Ezt neki mondták? Alig volt képes kinyögni a választ, de útitársa már folytatta is.
– Hatvanadik születésnap? Na, ezt nem hiszem el, remekül néz ki, még ötvennek sem mondanám. Az én nagymamám is hatvan lesz, de az ön nyomába sem léphet, ő már sajnos nagyon megtört, öreges, igaz régóta beteg.
Nóra, már-már elolvadt, szabadkozott, biztosan csak ugratja, csak bókolni akar… Mindez nem lehet igaz, vagy valóban így látja őt egy vadidegen, ráadásul egy fess férfi? De nagyon jól estek a szép szavak, percről-percre fiatalabbnak érezte magát. Aztán arra gondolt, hogy valójában senki nem mondta még rá, hogy vénasszonyos, öreges, inkább dicsérték, s a „nagyon jól nézel ki” mondást kezdte, itt a távolsági autóbuszon, elhinni.
Vészesen közeledett a település, ahol le kell szállnia. Kissé szomorú lett, mert jobban szeretett volna inkább tovább utazni, hogy élvezhesse még ennek a kedves embernek a társaságát. Lelkét melegítette minden dicséret, minden biztató mosoly. Már-már szebbnek érezte magát, s mintha önbizalma is erősödött volna, Hálás ennek az ifjúnak, hiszen kirángatta az önsajnálatból, sőt reménnyel töltötte fel.
Igen, gondolta, most szívesen megállítanám az időt, de nem lehet.
9, Szabó Eszter Helka: Csókja a hóban
Furcsa kapcsolat volt az övék. Ákos is, Nóri is túl volt már a harmincon, mégsem tudott megállapodni. A férfi Kékkúton dolgozott, a neves Theodóra ásványvíz palackozó üzemében. Nóri Tapolcán pályázott meg egy tanítói állást. A lány az Alföldről, a „homok-hazából” származott, Soltvadkertről. Unalmasnak, egyhangúnak érezte az ottani életet: folyton panaszkodó, gyakran betegeskedő anyját és iszákos, olykor agresszív apját, akinek soha, semmi sem volt elég színvonalas, még Nóri jeles diplomája sem, mert még annál is van jobb, például egy doktorátus. Nóri így is igyekezett, amennyire csak bírt. Amikor megtudta, hogy a soltvadkerti iskolában jövőre még a másodikos napközit is a nyakába sózzák az elsősei mellé, mégis úgy döntött, új munkahely után néz. Imádott tanítani, a környéken azonban nem volt állás, csak Szentesen, oda viszont ingázni kellett volna. Felsőtárkánytól Baksig, Pécsváradtól Tapolcán át Győrújbarátig sorra adta be a pályázatokat „fedél csak akad a feje fölé” alapon. Tapolcának rettentően örült, mert gyönyörű városnak tartotta. Abban is biztos volt, hogy jól érzi ott magát, s valóban: ott ismerte meg Ákost az egyik cukrászdában, ahová a barátnőjével ültek be. A férfi ment oda hozzájuk. Ákos folyton árult valamit. Akkoriban Just Nahrin svájci gyógytermékekkel kereskedett. Mindkettejük érdeklődését felkeltette a férfi, de Nóri akkor még nem is sejtette, milyen érzelmi káoszban találja majd magát egy év múlva.
Randevúzgattak, majd járni kezdtek. A sváb családból származó Ákos egyetlen mondatot sem volt képes leírni helyesírási és nyelvhelyességi hibák nélkül, de Nóri éppen azért volt tanítónő, hogy kijavítsa. Különös, de még szórakoztatta is a dolog. Egyetlen elvárása volt csak a férfi felé: legyen hűséges hozzá, ne csalja meg senkivel. Ákosnak is nekiszegezte a kérdést, titkon azt remélve, hogy ő lesz majd a boldog ara:
– Mondd, drágám, te mit vársz el a leendő feleségedtől?
– Az már elég, ha a nevét le tudja írni – nevetett a férfi. Nóri csalódva meredt rá, mire Ákos hozzátette, hogy tartsa rendben a lakást, főzzön finomakat, szóval az otthona legyen neki az első. Nórit az is zavarta, hogy a férfi a napilapokon és néhány politikai hetilapon kívül semmit sem olvasott. Ha beszélgetni próbált vele, rögtön azt mondta, inkább csókolózzanak, az többet ér minden szónál. Egy idő után Nóri úgy érezte, Ákosnak ő csak az ágyban jó, de egyébként? Szeretett volna könyvtárba, kiállításokra, hangversenyekre, moziba, színházba járni a férfival, sőt, megbeszélni a látottakat-hallottakat, de mindez egyre képtelenebbnek tűnt. Ákossal az aktuális politikai eseményekről és a tévéműsorokról lehetett társalogni, semmi másról. A férfi nagyszerű teste még mindig elvarázsolta, de kezdte úgy érezni, hogy ez kevés.
Végleg elszakadt a cérna, amikor a fiú kapatosan jött be hozzá az albérleti szobájába. Heves gesztusokkal kísérve magyarázta, hogy összetörte a kocsit, azt, amelyikben olyan jót szeretkeztek. Nóri már ekkor elhatározta, hogy szakít Ákossal. Neki nem kell olyan férfi, aki csak alkohollal képes enyhíteni a problémáin! Isten őrizzen, hogy olyan részeg disznóval kelljen együtt élnie, mint szegény anyjának! Meglepetésére Ákost többé nem látta részegnek. Április vége felé feltűnt neki, hogy a férfi új ruhákat vásárol, majd hol ilyen, hol olyan munkahelyi elfoglaltságára hivatkozva mondja le a randevúkat. Igaz, közben felvitte Ákos a lányt a lakásukra. Bemutatta az édesanyjának is. A két nő hamar megkedvelte egymást. Ákos mamája kedvéért Nóri bújta a Veszprém megyei svábokról szóló szakirodalmat. Német nyelvtudását is felelevenítette. Kiderült, hogy Ákos szinte mindent megért németül, csak a beszéd esik nehezére egy kicsit. A tanév végi hajrá Nórinak annyi munkát adott, hogy az a németet is háttérbe szorította. Ráadásul az állást helyettesítéssel vállalta el, mégis elfogadta egy évvel ezelőtt, mert az igazgató azzal hitegette, hogy véglegesíteni fogja. Júniusban tudta meg, hogy szeptembertől csak napközis állást kaphat, mert a kolléganő, akit helyettesít, már akkor visszajönne dolgozni.
Az évzáró előtti estén kereste fel Ákos. A lány a bizonyítványokat írta éppen. A fiú megvárta, amíg végez, majd a torkát köszörülte.
– Bökd már ki végre, mit akarsz! – nógatta a lány.
– Tudod, nos, tulajdonképpen … – kezdte körülményeskedve, kissé zavartan Ákos – megtaláltam az igazit, Mártát. Elvált, tapasztalt asszony. Komoly pénzügyi végzettsége van. Mindent tud az életről. Őt szeretném feleségül venni – fejezte be ünnepélyesen a mondókáját.
– Tedd, amit a szíved diktál – válaszolta Nóra. Végtelen keserűséget és féktelen dühöt érzett Ákos iránt, de nem mutatta ki az érzelmeit. A férfi viselkedése csak táplálta benne ezt az erős dacot, mert olyasmit mondogatott, hogy át tudja érezni, mennyire fáj ez most Nórának, de ő egyenes jellem volt világéletében, ő nem árul zsákbamacskát, tőle aztán távol áll, hogy becsapja a másikat, mint Makó Jeruzsálemtől.
Nóra úgy vált el Ákostól, mint ágtól a levél. Attól a szakítástól kezdve halottnak és becsapottnak érezte magát. Ezek szerint a férfi már régóta a bolondját járatta vele, csak ő vak volt. Mindenre vak volt. Miután Ákos azt ajánlotta, maradjanak barátok, Nóra még ebbe is belement. A nehéz, kórházban töltött nyár után egy Balaton-parti településen, Siófokon kezdett új életet. Harmadikos osztályt kapott. Három hónapnyi próbaidő után véglegesítették. A panzió, ahol besegített a kecskeméti, New York-ot megjárt, tőle alig idősebb tulajdonosnőnek, ideális szállás volt számára az iskolához közeli, csendes kertvárosban. Nagyon megszerették egymást. Nóra szállásadójától angolul tanult, továbbá próbálta ellesni a vendéglátás fortélyait is. Este, lefekvés előtt érezte, hogy végtelenül magányos. Elő-elővette Ákos leveleit, mintha az bármit is segített volna. Mégis jelentett valamit: a kapcsolatukat nem engedte kihűlni. Ákos egyik levelében arra panaszkodott, hogy az édesanyja egyedül érzi magát Tapolcán. Itt nincsenek olyanok, akikkel az anyanyelvén tudna beszélgetni. Mit szól Nóri ahhoz, ha az anyjával a Nivegy-völgy valamelyik sváb falujába költöznének? Ő onnan is be tudna járni Kékkútra, az édesanyjának pedig lenne végre társasága. Büszkén újságolta azt is, hogy megkezdte pénzügyi tanulmányait a Corvinus Egyetemen, nagyon tetszik neki, egymás után írja a jeles dolgozatokat. A lány szívét is megdobogtatták a jó hírek. Nóri nagyon tudott örülni a másik sikerének.
Eljött az a nap is, amikor Ákos felkereste Nórit a panzióban. Decemberben, Szilveszter előtt megszaporodtak a vendégek. Nóri olykor-olykor osztozott a kétágyas szobáján egy-egy vendéggel. Ákos érkezése napján jelentette be a szállásadója az új vendégüket, egy soltvadkerti fiatalasszonyt, aki természetesen jól ismerte Nórit. A lány már megbánta, hogy elkottyantotta: ma délután, két órakor találkozik a barátjával. A vendég, aki mindössze öt évvel volt fiatalabb, mint Nóri, megígérte, hogy csak este nyolcra jön vissza a panzióba. Ákos hajszálpontosan kettőre érkezett. A férfi egyébként máskor is pontos volt. Egy gyors puszi után beszélgetni kezdtek. Húsz perc telhetett el, de vendégük feszülten figyelte őket. A férfi elmondta, hogy Márta csúnyán átverte őt. Továbbra sincs senkije. Ákos ekkor az órájára nézett, majd megjegyezte:
– Azt ígérte a vendéged, hogy elmegy. Ehhez képest…
– Sssss… – csitította Nóri, majd lopva a vendégre sandított. A nő úgy vigyorgott, mint aki viszketésre ingerlő port vett be. Miután csaknem három óra volt, Ákos azt ajánlotta, hogy Nóri üljön be az autójába.
– Hova viszel? – kérdezte a lány, bár úgy érezte, neki már teljesen mindegy.
– Majd meglátod – mosolygott rejtélyesen Ákos. A tóparton megállt egy félreeső helyen, a nádas mellett, ahol nem láthatta őket emberi szem, legfeljebb távcsővel a magasból. Szó nélkül vetkőztetni kezdte Nórit, aki szintén vágyott már a férfira. Fantasztikus volt vele – gondolta a lány, aztán azon morfondírozott, ha nem lenne ilyen nagyszerű szerető ez a pasas, vajon kellene-e neki? Meglepetésére a saját válasza is az volt, hogy nem. Miután felöltözött, kiszálltak a kocsiból, belegyalogoltak a hóba, majd megálltak egy keskeny forrás partján.
– Kezdjük újra a kapcsolatunkat! Csak téged akartalak – lihegte a férfi. A hidegben látszott a leheletük. Úgy csókolóztak, mint két fújtató, izzadt paripa. A fejüket már beterítette a hó, de most nem törődtek ezzel. Nóri hangosan kimondta, amire gondolt:
– Megállítanám az időt, de nem lehet.
10, Blažekné Benik Mária: Aludj el idö
Aludj el idö ,szenderegj
Vagy legalább hunyd le a szemed
Legyen a földön sokáig béke és szeretet
Legyen a szivekben igaz ,tiszta szerelem
Legyen bármi csak háború és gyülölet ne legyen
Állj meg idö ne siess ,pihenj meg
Tanulj meg te is csendben várni
Hogy elmúljon a bánat s a szenvedés
S gyözzön az igazság és a szeretet
Most még aki tiszta szivböl szeretni tud
Annak szeretet helyett csak könny és fájdalom jut
S aki baráti kezét nyújtja ma feléd
Annak fogadd el öszinte szeretetét
Mert lehet,hogy holnap már késö lesz
S nem marad más csak egy muló emlék
Semmi sem hozza vissza a rohanó perceket
Megállitanám az idöt de nem lehet
11, Domokos Edit : Anyapanasz
Itt a vége, fuss el véle gyermekem,
én besokalltam bún, bajon és terheken!
Elmondtam, hogy ne rosszalkodj, már ezerszer,
de nem hallod meg, mit szépen mond az ember!
A konyhában csupa kosz a kövezet
és szobád is katasztrófa-övezet!
Nem tanulsz, csak telefonod nyomkodod!…
Megcsaplak, hogy bepirul a homlokod!
Folyton pakoljak utánad, te gyerek?!
Gondoltam, egy világvégre elmegyek!
Elfáradtam, tán átaludnék egy hetet,
megállítanám az időt, de nem lehet!…