Itt a vége 12.

  1. Dobrosi Andrea: Mesterek

De sokszor hallom:
nincs Mesterem,
magam vagyok,
csak magam,
mégse vagyok nincstelen.

Viszont,
ha utat tör a bánat,
a csalódás,
a gyász,
a félelem benne –

porszemmé zsugorodva zsong-borong,
mint óceánnak cseppje.

Hiába lökne odébb hegyeket;
dörzsöli a könnyeit,
mint egy kisgyerek,
kit,
bár bántottak,
de nem szólt azért se érte.

Mert neki idegen a Csend,
a Remény,
az Ima,
az Álom,
ő királlyá koronázza magát,
az embert:
elvégre nincs istene a világon…

Akkor miért ne?

Végül azért őt is várja
a halálos ágy maga,
s bánja-siratja,
hogy nem mert.

Ebből is látszik,
hogy csak a gyakorlat
teszi a mestert.

  1. Gáspár Klára: Fejlődés

Kezdetben
nem volt más:
néhány apró füllentés,
lehet, hogy csak nyelvbotlás,
de nem maradt el a büntetés.
Később
egyre jobban
ferdítette el a valóságot.
Bár még mondott igazat, foszlányokban
és próbált mutatni jóságot.
Mára
már tökélyre fejlesztette
eme képességét:
a becsületet elkergette,
és büntetlenül
csak hajtogatja meséjét.
Ártatlan sorsokkal, életekkel játszik,
nem néz ő se Istent, se Embert.
Ebből is látszik,
hogy csak a gyakorlat teszi a mestert.

  1. Horváth-Tóth Éva: Mestere vagy

Most nem sérültek
aortámban az ívek,
és a pitvarok is épek,
a billentyűk a helyükön,
bár hamis akkordokat
pumpál keringési rendszerem,
mert megint összetörted
hegekkel megrajzolt szívemet.

A pericardiumzsák már
régen megrepedt,
azóta cseppenként ereszt,
nem töltheted be soha,
a kamrák falába szögeket
ütött a félsz, a sejtelem,
a bizalmat, mint befőttet
eltettem tőled messzire,
fermentált üvegcse
ül a polcon egyedül.

Már nem dobban nagyokat,
ha érkezel, a szövetek
autonóm beidegzése
immár tőled független.
A szívet összetörni
százféleképp lehet,
neked már nagyon megy,
s bár még élek, mostanra
már nem szeretek.
Ebből is látszik,
hogy csak a gyakorlat
teszi a mestert.

  1. Gáthy Emőke: Gyakorlat teszi a mestert

Liszt Mozart Beethoven
és még több csodagyerek
mesterek lehettek már
ahogy e világra jöttek
Aknázzák a szabályt
mint ritka kivételek
„ Ebből is látszik,
hogy csak a gyakorlat teszi
a mestert “

  1. Kisznyér Ibolya: Kel vagy nem kell

Valamikor réges-régen,
receptkönyvek idejében,
kézzel írott, kockás lapon,
fánk szerepelt, néhány szóban.

Ki tollba mondta, pékmester,
tudta jól, miből mit kever,
kérdés ötlött, mikor kel meg,
nevetett, könnyű látni meg.

Elkészült, pont olyan, mint kell,
jobbról-balról nézve is kel,
senki nincs a környéken sem,
kitől kérdezzem, jó vagy sem.

A leves készen, kisütöm,
fánk forma megfelel, látom,
porcukor, lekvár asztalra,
időben érkeznek haza.

Ám senki nem szed még egyet,
megkóstolom, gyanús eset,
mintha fűrészporból lenne,
ilyet malac sírva enne.

A kudarc úgy szíven ütött,
önbizalmam földre szökött,
hiába, a hiba bennem,
fánkot többször nem sütöttem.

Biztattak, hogy gyakoroljak,
család szólt, ne próbálkozzak,
süssön fánkot ki jól keleszt,
együnk másutt, kellemeset.

Ki évtizedek óta süt,
rögtön látja, mikor kész, kelt,
ebből is látszik, hogy csak a
gyakorlat teszi a mestert.

  1. Takács László: Az ember és a világ

Könnyen rásütjük a világra, hogy mennyire rossz. és gonosz.
Nos a világ sosem lett rossz és nem is volt rossz. A világ egy csodálatos hely. Mindig is az volt. Annyi csoda van benne, hogy egy élet kevés mindent felfedezni.
El sem tudjuk képzelni, hogy milyen kiváltságosok vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a csodának. Lehet, hogy a végtelen Univerzumban csak mi emberek tudhatjuk ezt magunkénak bár remélem, hogy nem.
Az, hogy te mennyire vagy boldog vagy boldogtalan az nem a világtól függ, hanem tőled.
Vedd észre a világot, mert érted van. A teremtő így akarta.
Az, pedig hogy az emberek remélem a kisebb hányada visszaél ezzel a lehetőséggel minden áron pusztítani kész és békétlenséget szül az egy matematikai törvényszerűség. Minél több az alma egy kosárban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kerül bele rohadt is.
A szépet és jót csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha ott van mellette a rossz is.
Így viszont megnő az értéke.
Biztosan tudom, hogy az emberiség nagyobbik fele jó.
A mi dolgunk meggyőzni a másik oldalt arról, hogy mennyire rossz, amit tesznek. Lehetetlennek tűnik mert a történelemben ez még senkinek nem sikerült.
De talán egyszer ez is megvalósul. Meg kell próbálni. Gyakorolni kell és érdemes.
Összefogással már eddig is nagyon sok dolgot sikerült elérni ebben a világban.
“Ebből is látszik, hogy csak a gyakorlat teszi a mestert.”

  1. Petres Katalin: Üdv, Mütyürke!

Új versforma a mütyürke,
tizenkét szótagba gyűrve
kétsoros, magvas, ügyes,
tréfás gondolatok tűrve,
Anisse apró szülöttje.
Ontjuk sorozatban egyre,
ki olyanra, ki meg ilyenre.
Jogosult lesz minikönyvre?
Alakul szépen jövöje.
Tetszik, nem tetszik,
ez van, már nincs korlát,
betöltjük ezt a formát,
lesznek itt még remekek!
Ebböl is látszik,
hogy csak a gyakorlat
teszi a mestert.