A FANTÁZIÁT BEINDÍTÓ KÉP:
Szabó Kila Margit: Látomás
Szikrázó káprázat a nap fénye
lubickol a virágok színében.
Fénysugaras tükre ragyog, csikland
csábít a sárga virágkehelyben.
Piros-lepel köpönyege kicsi,
apró bimbócskákat melengeti.
Mosolygó leheletével nyitja
szirmaikat, gyengéden színezi.
Fekete földje, dús, zöld levelét
növeszti, virágszőnyegre köti.
Látomása, szemünk előtt ragyog
színe gyönyörködtet, mosolyog ránk.
Szabóné H. Anna: Tűz az olajra
Mint haldokló lepkeszárnyak,
testét foltminták borítják,
s elterülve bitorolják,
vad hullámait nyargalják
a tenger bősz viharának.
Fodros olajfoltok úsznak,
szárnyukat egyre kitárják,
a vízben élőket megfojtják.
Akkor is, ha nem akarják,
az oxigént teszik túsznak…
Alant indulatok dúlnak,
vulkánná hevült mágiák
lobbannak, s a véget várják…
Felizzva szemüket vájják,
melyek pusztítva kihunynak…
Szabó Kila Margit: Álom szőtte virágok
Egy gyönyörű álomnak
virágos,szép kertjében,
sárga, piros virágok,
díszelegnek szüntelen.
A fekete virágok,rózsaszín árnyalatok,
egymásba olvadnak és
átölelnek szüntelen.
Álom szőtte virágok,
apró, kis bimbók szirma,
a Nap ragyogásától,
nyiladoznak szüntelen.
A díszes virágcsalád
szépsége virít a képen.
Szabóné H. Anna: Gyertyafényben
Könnyező gyertyák lobogó fénye
pislogja be a sötét ablakot,
mely akár az éjszaka lidérce
sejtelmes, vad szempárokat alkot.
Kisebb és tágra nyílt égő szemek
parázslón imádságot mormolnak.
Körülöttük csendes fantom-lelkek
hódolnak üres, éji templomnak,
s hol kihuny a fáradt gyertya lángja,
becsukódnak a fekete pillák.
Megtörik a sokarcú mágia,
üvegszemüket álomra hajtják…
Nagy Erzsébet: Bíbortánc
Virágcsipkézte térben
bíbormanók lejtenek
éteri táncot.
Tündöklő szemükben
szunnyadó vulkánok
tüze lobban.
Csak járják táncukat
ringva, szakadatlan.
Talán bíborra festik
a fekete világot.
Kellős Éva (Nadir): Frakt-álom
Júlia halmaza
Visszahajló térben ringatom magam,
Agyamban képek: mind más, mégis ugyanaz.
Keringek színes halmazokban,
Száguldok le – föl,
Parányi sor egy irdatlan eposzban,
Közben csillogó magány gyötör.
Fejem fölött kitágul és bezárul a világ,
Az értelem lassan elveszejti önmagát.
Molnár Szilvia: Olajsárga villanások /kép-fantázia/
1.
mosogatómban
topáz-zsírcsepp gyöngyfonál –
pókok csókja tán?
2.
mosogatómban
rőt-borostyán cseppfolyás:
pókpár csókot vált
Schvalm Rózsa: Lepkeszárnyú lények
Rejtélyek sötét világából menekülő,
csodálatos lepkeszárnyú lények,
ahogy a napfényre érnek,
varázslatos színekben tündökölnek.
Látványuk elbűvölő, mesébe illő.
Viemann László: Kibontakozás
Mély meleg sötétségen
szemeim elmerülten
néz kelő életekre,
kibontakozás tettre.
Mind hasonló élet lény,
halványan domborodnak,
a szín bíbor sötétjén,
Ott nyílnak sárga lánggal,
vakító szép virágnak.
Kondra Katalin: Tűzvirág
Tavaszt érzek,
Sejtjeimben
Rügyet bont
A tűzvirág.
Ahogy megérint,
Fölemészt, lassan
hamuvá porladok
Mint vakmerő,
Ifjonti remények.
Szabó Kila Margit: Vica és cica pancsa
Irinyó-pirinyó kis kezek,
meglátták, a színes festéket.
Sárga, piros, halvány rózsaszín,
a fekete papíron díszlik.
Kicsi ujjait izgatottan,
a szép, sárga, festékbe mártja.
Hirtelen mozdulattal azt, a
fekete papírosra nyomja.
Négy szép virág lett rajta.
Piros festék is tetszett nyomban.
Belenyúlt tíz ujjával oda,
gyorsan kezét, a papírra nyomta.
Piros, sárga virág lett rajta.
Örömében, táncra perdült nyomban.
Festéket, a papírt, elsodorta.
Festékes lett a macska mancsa.
Színes talpát csak rázogatta,
közben ráugrott a papírra.
És meglátszott a tappancs rajta.
Virágokat alkotott, a mancsa.
Ilyen lett Vica, s cica, pancsa.
Szakáli Anna: Ikrek hava
hólyag pukkan
buborék láz
ikrek havában
tűz tanyáz
éles széle
hólyagléte
egy, vagy kettő
sejthalmazán
izzó tűzben
apró gömbje
óriás álma
éj hajnalán
álmodó álom
szimmetriája
győző vágyak
égető láza
ikrek hava
vöröslő fény
életet emel
ős tengelyén
P. Borbély Katalin: Cseppek
Mint a Nap
lecsurranó csöppjei a Földön
Úgy olvadnak szét
szívem cseppjei
Isten tenyerén
Várhelyi Klára – cherno: Osztódás
A csodákban nem hiszek.
A teremtésben sem.
Ha mégis azt kérdezed;
akkor hogyan? Azt hiszem,
ez áll legközelebb hozzá:
önmagát duplázva hogyan lesz
az egy kettővé, majd sokká.
A lét csodája ez.
A sejtek burjánzó osztódása
Építi fel az élő teret
S e megújulás semmi másra,
létezésre teremtetett.