A GONDOLATÉBRESZTŐ ALKOTÁS:
Kutasi Horváth Katalin: Lecsupaszítva
Bevallom, mániákusan vonzódom a virágokhoz. Na nem úgy, általában kedvelem őket, hisz be kell vallanom, hogy a zsályát, a majorannát vagy a zsázsát például ki nem állhatom, és a kakukkfű sem a kedvencem. De ott van a szívemnek oly kedves pitypang, és mindenek felett: az őszirózsa!
Ó, azok a gyönyörűséges színek, melyekben ezek a csodálatos virágok pompáznak! Igazán hálás évelő növény ez! Sokszínűsége ellenére is milyen következetes! Hisz a virágfészkük mindig sárga, mint az irigység… Imádom hosszúkás, lándzsás alakú leveleit, imádom, hogy egyre csak nyílik, míg el nem fagy, igen hosszasan kitart, egy kis örömet képes hozni még a lelkembe, pedig minden, így ő is az elmúlás felé mutat.
Mennyire szeretik ezek a virágok a fényt! Pedig az egyre erőtlenebb, gyengébb. Felemelő érzés az őszirózsák között császkálni, változatosságukat csodálni, elgondolkodni az élet rendjén… Mintha egy kis tavaszt hoznának az őszbe! Idecsalják a szebbnél szebb lepkéket, a szorgos méheket, élettől döngenek a virágok, mikor már csaknem lemondtam arról, hogy átjárjon a nyüzsgő életkedv.
Igaz, miközben köztük járok, levéltetvekkel, fonalférgekkel, házas csigákkal is találkozom, de nem lehet minden tökéletes. Az egyiknek megadatik ez-az, a másiknak nem. Persze, biztosan te is a házas csigát választanád, főleg, ha mindenáron csúszómászóra vágynál. Rám sem néznél, lehet, vagy még rosszabb: undorral elfordulnál tőlem. Még nem is mondtam? Én egy hajléktalan csiga vagyok. Lecsupaszítottan járok-kelek útvesztőimben. Az őszirózsát talán meg tudtam veled szerettetni, míg nem tudtad, ki vagyok, de magamat már meg sem próbálom.
Elismerem, a te szempontodból kártékony vagyok, hisz megrágom a növények leveleit, de te sem veted meg a finom falatokat. Némelyik közületek még engem is képes ínyencségként elfogyasztani! Nem szereted, ha nyálkámmal beborítom az utadat. Pedig sokan ugyanazt csináljátok, mint én, így juttok előbbre… Napközben inkább meghúzom magam a nyirkosabb helyeken, a kövek alatt, inkább éjjel indulok portyára. Sötétben tapogatózom…
Nem vagyok csúcsragadozó, bizony sok ellenségem akad. Mégis szeretnek. Megenni… Pőrén kiszolgáltatva élek, az őszirózsákra nézve tolulnak fel a halovány remények. Ha lemetszed az őszirózsát a tőről, nem álmodok többé egy szebb jövőről…
Varga Katalin: Őszi párbeszéd
– Megjöttem – susogta hűs szélben tétován az ősz.
– Nem örülök – búgta az őszirózsa –, látom, jössz.
– Viszem a virágokat, hullanak a levelek.
– Jól tudom – mondta az őszi rózsa –, te megteszed.
– Köd lesz, esőt hozok, hullanak majd a gesztenyék.
– De én még itt vagyok, az őszirózsa most is szép.
– Elhervadsz majd, meglásd, temetői virág leszel.
– Nem hagyom magam, lefestenek, majd emlékezel.
– Színes vagyok én is, hozom a szüretelőket.
– Nem baj, de nevem majd emlékeztet a szép őszre.
Czégény Nagy Erzsébet: Monológ
Ősz-arany csordogál
krizantém szirmára, s
úgy ragyognak, mint szemed
ragyogott, Anyám, amikor
beléptem ajtódon, karod
lendült felém, s szorítottál,
mint ki sosem akar elengedni.
A nyár már beájult az ősz
karjába, köd falja a tornyot,
későn ébrednek csukott szemű
házak, a borókán gyöngyöt
fűz a hajnali harmat. Reggel,
ha felkelek, már nincs hová
mennem. Elfogyott az út,
mi hozzád vezetett. Nézem
e csokrot – temetővirág –,
szépségével mégis örvendeztet,
mert ebben is téged látlak, mint
megannyi virágban, hisz te voltál
a föld, miben mindegyik meg-
fogant, s együtt nyíltál velük.
Örökké így látlak.
Szabó Eszter Helka: Kékbe forgó
Szivárványvirág.
Égre feszülő nyár volt.
Őszbe ájulok.
Szabó Eszter Helka: Gondolatok az őszirózsáról
Sohasem szerettem az őszt. Szeretnem kellett volna: bőségszaru, levélpompa, utolsó fellobbanás a semmi előtt. Az őszirózsát is utálom.
Temetői virág. A halált juttatja eszembe. Tudom, hogy másoké, mégis
magamra veszem, mint hajléktalan az adományként kapott kabátot.
Mindannyian hajléktalanok vagyunk. Örülnöm kellene, már csak azért is,
mert egyre közelebb jutok az egyenlőséghez, ahol már olyan mindegy,
szegény vagy gazdag voltam-e. Voltam? Talán. Az őszirózsa szirmai az
átlagosnál is nagyobbak, talán azért, hogy hullásuk még jobban fájjon.
A szemetelést is utálom. A szirmok anyaga legalább lebomlik. Az őszirózsás festmény tetszene, ha csak a sötétkék háttér maradna. Az éjszaka örök és igaz.
Mukli Ágnes: Őszirózsák
Bozontod bomlott sápadt ősz ködébe,
ha rád nézek, rám néz nyári nap heve,
kénsárga pompa sápadt lámpafényben,
szemed kékjében újra fénylene.
Halvány színekben fakult meg a hajnal,
hófehér szirmodra rátapadt a dér,
tört szárral élhetsz, virulj alázattal,
szépségedtől cselszövőm lett az ég.
Szabó Eszter Helka: Lakótelepi nap
élénk szirmokat szór a reggel kinyitom a szemem még színes minden
üde foltjait látom az őszirózsáknak észre sem veszem ahogy szorosra
húzza magán leveleit a virág hűvösek már az éjszakák az a kevés fény
eltéved a panelházak között lépteim visszhangját és a járműrobajt tűri
az őszirózsa elborzadnék ha nagyítón át látnám a porszörnyeket nincs
szememben más csak a házfalakról lepattanó bánatok a hét vetésforgó
estére kifakul a nappal sok-sok tarka gömbje szirmaik hullanak a rögre
az ég liláskék palettáján tízemeletes ecsettel festette meg arcomat
Isten
Szabó Eszter Helka: Őszi körforgás
forognak peregnek a rózsák
egyik évszak a másik sarkára hág
minden nap más színű a virág
piros kék sárga nappal-kavalkád
éjszakák ropnak életet és halált
az üveggolyók színeit már nem látja a felnőtt
az évekkel együtt sápadnak a rózsák szirmai
a gerinc vonalán aranyló veríték csurog
kiforr a bor a tőkék fénye utolsót villan a Napban
a rózsa érzi a síron maradék álmai elfonnyadnak
a retinán még áttör a barna a tudat még érzékeli
aztán az összes rózsát felváltja a lila semmi
A fenti írások itt letölthetők: http://poeta.hu/ingyen/GK09.pdf