- Klotz Mária: Napfürdő
Nincs kellemesebb érzés, mint a nap sugarait beszippantani,
Aranyló mámorban egy nyugágyon napfürdőben élvezkedni.
Pihenni, felejteni gondot, bút, dolgos hétköznapot, ragyogó!
Felüdülni hűsítő tengerárban, víz dobáló hullámában, de jó!
Üdüléskor megszűnik a világ, csak pihenés létezik, relaxálás,
Ringatózni szellőfuvallatban, tikkasztó hőségben csobbanás.
Délidőben édes fagylaltot nyalogatni, koktél-mixet iszogatva,
Őrizni a vágyat: nyár van, végtelen napsugárban, dalolgatva.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Búcsú a nyártól
(Gondolatok Csók István Napfürdő című verséhez)
Nézem a képet, és szinte bőrömön érzem a nap melegét,
Régmúlt nyarakat idéz: csókot, szerelmet, s minden mi szép.
Hosszú volt az út mely mögöttem van sok nyáron át,
Megfáradt testem már pihenni kíván, sokallja a nap sugarát.
Lelkem fázik, hiába tombol a nyár melege, nekem bealkonyul,
Ha jön új tavasz, síromra a feledés hófehér leple lehull?
- Kristófné Vidók Margit: Nap csókja
Testem, lelkem is pihenésre vágyik,
a kertbe trillázó madár had csábít,
illatát ontja a sok színes virág,
égig érnek most a legszebb imák.
Ma engem vár a természet szépsége,
hunyt szemmel látom az örök egységet,
bőrömön érzem sugárkák csókjait,
kacagó nyár szórja szét szép szirmait.
Jólesik lelkemnek a béke, a csönd,
arcomat simítja az izzó fénygömb,
bronz- arannyal fest testemre színeket,
rám olvasztva az illanó perceket.
- Gáthy Emőke: Eszménykép
Egy nyáron, amikor napfényben fürdött a táj, anyám elfeketedett arcát viselték a fák. Néger, néger, hallom ma is a gúnyolódást. Mit sem tudott, mit sem értett az a kicsi lány, ki voltam egykor, óvodátlan reszkető magány. Csak annyit, hogy ez időben alig jártuk az utcákat. Később önnön arcszínemet vizslattam félve. Anyám gyógyult. De génjei vajh mit hagytak bennem ? Napfürdőznöm sosem kellett. Nem is szerettem. Tavasz első sugarára cserzettebb lettem. Másabb másoknál. Talán a középiskolai tablóképen fedeztem fel igazán. Ma már nem bánt a bőrszínem. Remélem téged sem ott fent, mint tette veled itt lent, anyám. Szőkefürtös tejfehér képzelet játszott veled. S te a Fata Morganát velem. „ Dájer „, festett haj volt az eszményképed. Néha seperni kell a múltam. Ha éppen napfényben, hát napfényben. Ha fáj is, szükséges.
- Kalocsa Zsuzsa: Napfürdő
A Nap aranyszínű sugara
nemcsak az arcát barnítja,
hane a lelkét is simogatja.
Csodás a napfényben fürödni
és a vízben elmerülni,
hullámzó fodrain lebegni.
Nyugágyban a múltra gondolni,
hűsítő italt kortyolni,
a gondtalan nyarat élvezni,
szerelmes csókban elveszni.
- Klotz Mária: nyári hangulat
nyár, nyár, nyár, nyár,
forróságban strand vár.
napfény-csiklandozás,
vízbe gyors csobbanás,
naphosszat lubickolás,
nyugágyban napozás,
fagyi, fagyi, fagyizás,
vízparton jó a nyalizás.
nyár, nyár, nyár nyár,
aranykalász érik már.
- Horváth-Tóth Éva: Napfürdő
Pirosra festett szirmokon
tikkadt pillét hintál a szél,
szomjat ringat a bokrokon
színarany kezével a nyár,
forrón szisszen a betonon
a tárgyak alá hullt árnyék,
míg a pihegő dombokon
a napfény csiklandva játszik,
melenget húst, vért, ereket,
sűrű mézként szertecsurog,
s mosollyá érik a lélek,
mint hamvas barackok a fán.
- Lám Etelka: Csodálatos nyár
Csengő madárdal ébresztett fel
csodaszép nyár kinyitotta kék szemét
ruhája fehér, piros és rózsaszín rózsákkal
volt hímezve szökehaja aranyfénybe csillogott.
Angyali arca mosolygott, ránézett a tiszta égre
kékszín harmóniát idézett fel.
Aranyszálakon suhant a napsugár a ligetben
szélcsendben libegett a tópartján a fehér vitorlás hajó.
Virágok selymét megsimogatom a madarak
gyönyörü énekével.
Fény fut, mosolya szikrázik a lilla akác fákon.
Erdő bája elbűvöl, illatos a mező.
A Nap magasan jár, fényes glória ragyog fent az égen.
A nyári szellő muzsikál, megérinti a szívemet.
Letérdel a zöldellő fű elöttem, piros pipacsok nézelödnek,
boldog emlékek életre kelnek.
- Horváth-Tóth Éva: Napozás
– Ezt nem hiszem el! – csattant fel dühösen. – Már megint itt van! Megint itt! – tette hozzá felháborodva. Mérgében földhöz vágta a kapircsot.
– Mi bajod van már megint Joli? – érdeklődött a terasz felől férje.
– Semmi! Csak életlen a kapircs! – hazudta gyorsan, nehogy megsejtse dühének okát. Még csak az kéne, hogy Jónás meglássa, amit ő! Hallgathatná megint a sok bezzeg így és bezzeg úgyot tőle, amiről szerencsétlen azt hiszi, hogy képes burkoltan tálalni felé, holott minden szava egyértelmű tőrdöfés.
– Hát akkor élezd meg, és ne dobáld! – korholta bosszúsan. Joli ettől pont úgy érezte magát, mint amikor az iskolában megszidta a tanítója, amiért nem radírozta ki a csúnya vonalakat, hanem csak megpróbálta átírni azokat. Ösztönösen behúzta a nyakát, felvette a kapircsot, de mielőtt a fészer felé indult még átnézett a kerítésen.
– Tudom én, hogy direkt csinálja… felvág vele… – sziszegte foga közt telve gyűlölettel.
– Na, mi van már megint? – kiáltott újra felé Jónás.
– Nincs semmi, csak néztem, hogy csorba… – morogta neki és sietősen a fészerbe ment vele. Ott megpróbálta a fenkővel egy kicsit igazítani, de csak azért, hogy férje hallja is a serény munka zaját. Nem volt a kapircsnak semmi baja. Mire kiért a kerti szerszámmal döbbenten kellett szembesülnie a ténnyel, hogy míg ő bent volt, addig Jónás észrevette, amit ő is meglátott néhány perce. Sápadtan bámulta férje kocsányon lógó szemeit, tátva maradt szája szélén a megcsorduló nyálcseppet és tagadhatatlan volt a rövidnadrágon támadt duzzanat is. Joli száján majdnem kicsúszott egy kiadós káromkodás, de felesleges lett volna. Csak magának ártott volna vele. Szorosan markolta a kapircs nyelét és inkább lenyelte, amit gondolt. A szomszéd irányába pillantott.
A kerítésen túl gyönyörű nőalak hevert a nyugágyon. Hajszálai búza szőke kontyba rendezve álltak, arcán halvány pírt festett a hőség, nyakának kecses hajlata csókra hívogatón pihent, gömbölyű vállain napfény gördült le egészen a kívánatosan pihegő keblek dús halmára. Hosszú, izmos combjai enyhén megnyílva hevertek egymás mellett, ami arra tökéletesen elegendő volt, hogy a sötét színű fürdőruha vékony anyaga alól felsejlő apró dombocskát megmutassák. Még Jolit is magával ragadta a látvány egy percre. Lesújtva battyogott vissza a fészerbe. Látta jól, milyen hatással volt Jónásra a nő. Mióta oda költözött, nincs nyugta tőle. Nap, mint nap ott van a kertben és sütteti magát. Ő meg már vagy tíz éve fürdőruhát sem mer húzni. A három gyerek után nem sikerült visszanyernie alakját, szégyellte a testét egy az egyben. Mindig sötétben szeretkeztek férjével. Nem sokat, mert a vágy már nem volt aktusaik része. Aztán egyik nap Jónás roppant szenvedélyesen tette magáévá. Joli kivirult a ténytől, hogy őt ennyire kívánják, de öröme nem tartott sokáig, mert felfedezte a nőt. A nővel együtt pedig azt, hogy férje mennyire felajzott lesz tőle. Nem is ismerte, de onnantól gyűlölni kezdte. Hiszen megfosztotta az utolsó kis reménysugártól, hogy Jónás vagy bármilyen férfi megkívánhatja őt csak úgy, a puszta valójáért. Tetejébe olyan érzése volt, hogy szándékosan csinálja vele ezt az egészet. Mindig akkor napozott a kertben, amikor ők is kint voltak. Mindketten. Olyankor sosem, amikor csak Joli volt kint egyedül. Egyértelmű volt számára, hogy Jónásra pályázik a nő. Még inkább gyűlölte. A fészerben tartott néhány zsák kerti földet is szükség esetére, de most kapóra jött, hogy levezethesse felgyűlt feszültségét. Dühödten rugdosni kezdte a zsákokat. Egyre jobb érzés árasztotta el testét, így a kezében lévő kapriccsal is lesújtott párszor. A szövet ezt nem bírta és kihasadt, a föld is kiömlött a padlóra, de Joli ettől még jobban érezte magát. Elképzelte, hogy a nőt csépeli, a hasadó zsákszövet az ő ruganyos bőre és a kiömlő föld a csábító asszony bélrendszere, vére, agyveleje. Néhány perc múlva, amikor már kifulladt a püföléstől, reszketve állt a halom felett. Elszégyellte magát. A kapircs hirtelen mintha égette volna a kezét, így ledobta a kupac tetejére és sietősen távozott a fészerből. A biztonság kedvéért bezárta az ajtót, mert nem akarta, hogy Jónás rábukkanjon dühének végeredményére. Majd feltakarítja, de nem most. Délután. A házba sietett, és mint aki valóban ember ölt, rohant a zuhany alá, hogy lemossa a bűnös szándékot magáról. Már majdnem végzett, amikor meghallotta férjének lépteit. Tudta, hogy őt keresi és azt is, hogy miért. Végignézett meztelen testének sápadt lankáin és irigykedve gondolt a szomszéd nő napbarnított színére. Az alakjára még csak gondolni sem mert. De a színe, az valami csodás! Joli hirtelen elzárta a csapot, sebesen megtörölközött nem törődve férje sündörgésével. Még az sem zavarta, hogy nappali fényben látja az ő meztelenségét, pedig arra nem volt példa jó pár éve. Izgatottan kutatni kezdett fiókjában, s kisvártatva rábukkant arra, amit keresett.
– Ez az! – kiáltott fel lelkesen.
– Na, mi van már? Nagyon furcsán viselkedsz… – jegyezte meg Jónás.
– Nincs ebben semmi furcsa, csak kerestem egy fürdőruhát – jelentette ki elszántan.
– Hogy mit kerestél? – hüledezett a férfi.
– Ezt itt! – lóbálta meg orra előtt a virágmintás darabot.
– Azt ott fel akarod venni? – hökkent meg még jobban Jónás.
– Fel! És kimegyek benne az udvarra napozni! – toldotta meg eltökélten és már húzta is magára a fürdőruhát.
– Ami azt illeti, egészen jól áll rajtad… – szólalt meg csillogó szemekkel a férje.
– Nem érdekelnek a gúnyos megjegyzéseid! Ha nem tetszik, nem nézed! – csattant fel és kiviharzott a kertbe. Elégedett volt válaszával és bár egy pillanatra elbizonytalanodott, merjen-e kifeküdni a napra, gyorsan elhessegette magától a félsz viharfelhőit és kényelmesen elhelyezkedett a nyugágyban. Néhány percnyi heves szívdobogás után megnyugodott és élvezni kezdte a simogató meleget. Hagyta, hogy a napsugarak bőréhez érjenek és a pórusokon át az ereibe szűrődve megmelengessék hosszú idő óta dermedt szívét. Jól esett neki, hogy izmai a megszokott görcsből kiengedve ellazultak és ajkára örömteli mosolyt festett a mézszín fény. Hallotta, hogy Jónás kinyitja a ház ajtaját és a verandára sétál. Érezte, hogy nézi őt. Ezúttal nem feszengett azon, hogy fényes nappal szemügyre veheti testét. Elvégre is három gyermeket szült. Az ő közös gyermekeiket hordta, táplálta az a test. Pont előle nem kellene rejtegetnie. És ahogy mondta is neki mielőtt otthagyta a szobában, ha nem tetszik neki, hát ne nézze. Felszabadultan nyújtózott egyet erre a gondolatra.
– Ami azt illeti Joli… hát nézem… – szólalt meg váratlanul.
– Mit? A szomszéd nőt? – kérdezte bosszúsan vállat rántva tőle.
– Eszemben sincs! Miért nézném, ha az én kertemben van a legkívánatosabb asszony a világon! – rikkantotta sóvár pillantással bámulva az ő fürdőruhába bújtatott testét.
Joli meg sem mert szólalni, annyira megilletődött férje kijelentésétől. El is pirult, bár az nem látszott a hőségtől kivörösödött orcáján. Szemét lehunyva tartotta inkább, hagyta, hogy a sugarak simogassák vágytól felforrósodott testét. A fészer rendje ráér, úgy tűnik fontosabb dolga akad napozás után.
- Keczely Gaby: Napfürdőzés
Csuda pompás virágoskert,
színes illatozók sora,
nyári napfény rájuk süt le,
a dísztó meg tükörsima.
A visszfények és reflexek
megjelennek – nem csak tóban –,
hanem a nő szép testének
tárulkozó zugaiban.
Fény és árnyék jó testvérek,
e szép képen kifejezők,
csíkos nyugágy börtönében,
női lelket felemelők.
- Kisznyér Ibolya: Napsugarak tánca
A napsugár színt dob fehér bőrre,
a pihenés mosolyt csal a szívbe,
a nyári táj zöldje gyönyörködtet,
körül a szépség gondot feledtet.
Madarak éneke zeng vidáman,
fű, fa fürdőt vesz fényes sugárban,
éltető erőt virág fogadja,
azt kedves illatával hálálja.
A nyár röppen, az idő fut, szalad,
szabadság édes mámora árad,
a gyöngyöző test elernyed, barnul,
pillangó száll, s egy méh vizet koldul.
- Kutasi Horváth Katalin: Nap-fürdők során
Nem voltam ily barna soha-soha még,
Levegőre vágyom, s kebelez a fény,
Tavaszi nap gyengéd, puha sugara,
Víztükrön átható öröm-tudata
Magával ringatott, eldédelgetett,
Egyre csak csábított, mezőn kergetett,
Madarakkal üzent ő: mindig visszavár,
Hogyha a fényt iszom, ahhoz béke jár,
S nem érzem a tüzét ott, a víz alatt,
Könnyedén lebegek, míg a nap-falat
Megtetszik bőrömnek, bekebelezi,
S ő azt senki mással meg nem felezi!
Megszerettük egymást, nem tiltakozom,
S már a nyár-melegben bátran napozom…
- Jószay Magdolna: Megpihen a mosoly
Régmúlt nyarakról emlékezetes ez a
napozószék, mely hever az udvaron;
virágillat terjeng… A nő megpihen,
s gondjait száműzve úgy dönt, „most
forogjon a világ kicsit nélkülem”.
Rövid idő alatt több emberélet is
átszalad a fején, kiknek e kerthez
köze volt a múltban; s a méhek dongása,
a cirógató napfény jótékony hatása
szépen, lassan álomba ringatja.
Álmodja a múltat, gondtalan kiskorát,
látja e székben ülni kedves nagymamáját.
Örül, hogy édesanyjának ölébe ülhet,
s úgy hallgathatja a meghitt meséket…
tarka virágok díszítik az emlékeket.
Az ilyen perceket illik megbecsülni,
az ember életét színesebbé tenni.
Rejtett emlékeink szomorkásak talán,
az álmok szépítik a jelent, a lelket,
a mosoly olyan lesz, mint a szivárvány.
- Dobrosi Andrea: Napfürdő
Csók István képe nyomán
Nem tudom, tíz van-e vagy kilenc-e,
de napozni fogok, kell a kence.
Már mióta vár a csíkos nyugágy,
hallgatni, ahogy madár zeng fugát.
Végre most én csendet találhatok,
nem kell hallgatnom, főnököm nyafog,
valaki valamire kötelez,
vagy bennem lelt épp otthonra a stressz.
Csak elnyúlok, ahogy egy hajgumi,
feküdhetne mellém vizsla, puli,
az egyetlen gondom, hogy ne legyen,
ha nem zavar senki, azt szeretem!
- Klotz Mária: sztárévszakom
táncra perdül testemen
a napsugár,
csoki barnára perzsel,
finom ám.
nyugágyban elnyújtózva
élveznem a nyarat,
egy jó könyvet olvasva
a felhőtlen nyugalmat.
ha már nem bírom a
a tikkasztó hőséget,
égi áldás nyújt nekem
hűsítő bőséget,
medencében is kellemes
a fürdés,
lágy selymes vízben
relax-elmélyülés.
imádom a nyár
édes dinnyeízét,
hirdetném sztárévszakom
napfürdős jó hírét.