- Kristófné Vidók Margit: Gyermek-emlékeim
Még fel-feltűnnek emlékeimben,
a vidéki nyár hangulatai,
vágyom újra legszebb perceinket,
az önfeledt, víg kacagásaink.
Tünékeny kép lebeg szemem előtt,
pajkos szellő szőke fürtöt kócol,
falu végén pirosló háztetők,
tó tükrén gyermek emlék pislákol.
Tegnapok ölén futó képzelet,
messzire repít a tűnő nyárban,
illatok szállnak fanyar-édesek,
gyöngyfényű percek csak reám várnak.
Mélázva zendül megannyi öröm,
gurgulázva nevetnek tegnapok,
s míg a távolt, közelire szövöm,
egy elfelejtett dalt dúdolgatok.
- Horváth-Tóth Éva: A tónál
Reng a lomb a tó felett
árnya sötét víz-fodor,
napfény pilled levélen,
s tükör ringat csónakot,
piros tetőn ül a nyár
széna illat hull mellé,
eresz alatt pókfonál
muskátli közt méh döngés,
kint a réten leányok
kacagásuk égig ér,
összebújnak csokorba
pitypang pelyhét viszi szél,
selymek szépek susogók
bakfis titkot lop a csend,
cserfes-pelyhes kis rigók
bárány bújt a felhőkbe.
- Petres Katalin: Régi nyaraim
Nosztalgia felhőben lebegek,
patak partján, kertek alján
játszottunk szabadon gyerekek.
Nem szólt utánunk akkor ám
senki szülője okos telefonján!
Éhség űzött haza jó ebédre,
ha nem, meglettünk estére.
Így nézek a Hagen festményre…
- Kristófné Vidók Margit: Vidéki nyár
Falu végén kicsi házak,
vörös palást tetejük,
kéményeken felhők fátyla,
tó vizére ráterül.
Szél borzolta víztükörre
hullámfodor penderül,
napsütötte dombtetőre,
három bájos kislány ül.
Nevetgélnek, kacarásznak,
álmot horgol égi szép,
szemükben a gyermek vágyak,
tincseikben margarét.
Felnőttek már rég a lányok,
titkot őriz a szívük,
nem feledik azt az álmot,
mely szép emlékké szelídült.
- Kalocsa Zsuzsa: Szívbe vegyül
Falu végén, kis patak szélén
arcunk csókolja a nyári fény,
reánk mosolyog a fényes nap,
s vidáman csobog a kis patak.
Oly jó a ladikban ringani,
madárkának dalát hallgatni,
érezni a virág illatát,
amint lágy szellő hűvöst kínál.
Patak mentén zöldellő nádak,
illően hajlongnak, hintáznak.
Vize ölelgeti a partot,
napsugár csobban a magasból.
Szívbe vegyül eme hangulat,
magával ragad, el nem ereszt,
idilli csend fák árnya alatt.
A bokrok alján tücsökhad zeng,
Házak sorában, kertek alatt
hófehér virág szirma fakad,
rigóktól hangos a park, a kert,
kórusban koncertet ígérnek.
- Gáspár Klára: Tóparti idill
Leánykáknak koszorúja
egy vidám dalt énekel.
Dalukat a szél messze fújja,
a mező megtelt élettel.
Tó tükrében lubickol a kémény,
fejtetőre állt a világ.
Nevet rá a forró napfény.
Micsoda turpisság!
A csónak némán ring,
őt a hűs víz nyaldossa.
Lelkesen hegyezi fülét
a túlról jövő hangokra.
A pillangók is táncra kelnek,
bólogatnak a pitypangok.
E csodás kerti illatból most
egy jó nagyot szippantok.
Ezt az érzést eltárolom
a nehezebb napokra,
ha előbújna a bánatom,
úgy tőle leljek vigaszra.
- Keczely Gaby: Idilli szép táj
Idilli szép tájak
piros tetős házak
romantikus vízpart
kikötve a csónak.
Tükörkép a tóban
minden mozdulatlan
csak a gyerekcsapat,
ami mozgásban van.
Süt a nap a rétre
kislányok fejére,
ruhájukra szépen.
Meleg nyár a képen.
Ha szépen kérnélek,
hogy valóság legyen –
ily meleg színekkel
megfestenéd nekem?
De a mai élet
nem ilyen szépséges:
torzult és szeszélyes
groteszk s szélsőséges!
Visszavágyunk oda,
hol nyugalom árad
és a festői agy
mindig azon fárad
kifejezze nekünk,
mire vágyik szívünk.
Meleg színnel festünk
s bizsereg a lelkünk.
- Kisznyér Ibolya: Gondtalanság
Múltat szépít színes emlékezet,
vízpart néz kíváncsi gyermekeket,
ringó csónak kikötve pihenget,
a folyó locsogva feleselget.
A domboldal vidámság szigete,
nyári nap nevet a töprengőkre,
öreg házak fülelnek neszekre,
zöld lomb susog, mint fák lehelete.
Kicsiny réti virágok virulnak,
arany nap csorgó csendjén csitulnak,
a gyermek felnő évtized alatt,
szívében él majd a szép pillanat.
- Jószay Magdolna: Virágzó faluvégen
Igaz, szebbek a házak, mint gyerekkoromban,
ott a nagyszülőknél, kiket boldogítottunk
nyári szünidőkben, mégis eszembe jutnak
régi szép emlékek, ott, ahol nyaraltunk.
Faluvégen feltört egy hőforrás, előbb
bányagödör lett, tavában fürödtünk,
később felfedezték, híres strandfürdő lett,
s az egykori községre ma rá sem ismerünk.
De akkoriban még hány remek, szép délutánt
töltöttünk el mi ott, barátok, a tóparton,
magunk között, hol akár “pellengérre állítva”
prímán kielemeztünk bármit a világon.
Volt egy rozzant csónak is a tó széléhez kötve,
hogy kié volt, nem lényeg, soha meg nem tudtuk.
Boldogan fürödtünk a nyári égbolt alatt,
vagy fűben ülve nevettünk, világot váltottunk.
Játszottunk, élveztük nagy szabadságunkat,
hallgattuk, utánoztuk a trillás madárhangokat…
Nem tudtuk még akkor, mi lesz, ha felnövünk,
hogy így, gondtalan már nem látjuk többé
e tarka, mosolygós mezei virágokat.
- Dobrosi Andrea: Köztünk él
Mind belesuhanunk a létbe,
valahogy valaminek vége,
véget ért már a lecsurgó csend,
a nap is másképp ragyog fent.
Béke nyugszik a dombokon,
mint egy megszólaló gramofon,
ránk néznek házfalak, puszták,
és a boldogságot kutatják.
Lelkek lobbannak a tereken,
az égen kék, mezőn zöld legyen,
bólogatnak lámpaoszlopok:
megszülettünk? A Föld forog!
Igen, annyi minden vár ránk,
de csak rózsaszínre várnánk,
lepkét látni mindig virágon,
hogy a csalódás messze járjon…
De sajnos a rút is kap helyet,
lehet az felnőtt vagy gyerek,
leül velünk ő is a dombra,
és köztünk él, mint egy madonna.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Az erdei lak
Gondtalan tavaszon mi együtt játszottunk,
a négy pici lányka – hogy összetartottunk!
Kicsi tónak partján bokrétát kötöttünk,
Fű, fa, bokor, cserje virágzott köröttünk.
Nagyszüleink háza boldogsággal teli,
csónak ring előtte, kacagásunk rejti.
Rég volt ez, nagyon rég, üres már a kis ház,
két szerető nagyink ránk az égből vigyáz.
Álmainkban néha visszatérünk ide,
boldog gyermekkorunk csodás színhelyire.
Milyen jó is lenne még gyereknek lenni,
gondok, bajok helyett pillangót kergetni.