- Szakács Anna: Játsszunk életet
A szerencse forgandó
ne függjünk másoktól
még a játék függőségétől sem
mert ahogy oszt az élet lapot
azzal kell játszani, ami adott
örülj a kevésnek
és titkaid majd idővel beérnek
hiszen nem a nyeremény a játék a lényeg
titkos kós megfejtjük magunk belső vonásait is
akkor tudunk jobban másokon is kiigazodni
a pókerarc nem fed el mindent
hiszen a tekintet és hogy mennyire
vagyunk tekintettel
másokra elárul minket
hajnalodik a játékszobában
mégis sötét félhomály van
leplezni nem tudjuk mennyi a valóság
és mi csak külcsín káprázat tán
mint az életben ott is legfőbb a megfigyelő
tiszta lappal induló esély mi mindenkinek egyenlő.
ha ezt adjuk és kapjuk
nem játszik ki földi társunk
akkor a mindenható lesz legfőbb játékosunk
ki átsegít mindenen
így lesz a játékból felelősségteljes
élet szeretet út mi a végén beérett.
- Gáthy Emőke: Minden vagy semmi
( Paul Cézanne Kártyajáték c. képére )
Fizetni nem tudja
bérlakása árát
A kocsmában keres
bajára megoldást
Kürtőkalap balról
Háziura lehet
Most nyeri el tőle
az utolsó tétet
- Horváth-Tóth Éva: Lét-lapok
Az élet egy pakli kártya,
benne mindenféle lapok,
néha szerencsésen járnak,
máskor mind mostohán forog,
amit osztanak, az adott,
de te magad keverheted,
kaptál szabad akaratot,
szíved teszi a téteket,
játszhatsz szépen, tisztességgel,
vakmerőn, s esztelen, csalhatsz,
jöhet a blöff, te döntésed,
végül ki mint vet úgy arat.
- Gáthy Emőke: Rabló römi
Covid hozadéka volt
Hagyományunk lett
Rabló römivel végez
Nálunk minden est
- Jószay Magdolna: Kártyásportré
Két kártyás közül
az egyik magabiztos,
egyenes tartással,
büszkén, mert az fontos.
Lehet, hogy csak blöfföl,
s a látszat neki lényeg,
de tudja, a testbeszéd
sokat számít – s tényleg!
A másik kissé olyan,
mint ki szívesebben
lenne máshol; ezért
arca tán kedvetlen?
Viszont az is lehet,
a lapjai nem túl jók,
s tisztában van vele,
mindjárt veszteni fog.
Tény, hogy nem nagy öröm,
ha a szerencse kerül,
de fordulhat a kocka,
s az arcra fény derül.
- Thesaurus: A sors kártyái
C ínre szín vagy komolyabb e játszma?
È llenfél vagy ellenség a két kártyázó?
Z sugáznak, verik a blattot elszántan.
A kár barátok is lehetnek; tán a tét pár szú.
N incs jobb dolguk vagy szenvedélyük ez?
N incs pohár ellőttük; bele úgysem telik…
E stéjük korántsem estély. /Kalap és süveg/.
K orhely módon játékba merülnek reggelig.
Á t- meg átkeverik élet-osztotta lapjuk…
R akodómunkás, hordár lehet a jobboldalt ülő.
Ty úkleves ha ritkán kerül, ünnep az a napjuk.
Á tellenben sem ül úr; csak kopott tisztviselő.
Z áróráig ellehetnek, bár haszon nincs rajtuk.
Ó cska kocsma régi bútorai haza lassan érnek.
K eresetet kutat hitves; szégyellik, hogy élnek.
- Horváth-Tóth Éva: A hamiskártyás
Lassan és puhán lélegzett, bevett szokása volt. Így nem tágultak ki orrcimpái és keze sem remegett meg az izgalomtól. Hosszú évek óta játszott, tudta mire figyelnek az ellenfelei. Ezen nem múlhat a nyeremény! Blöffölni is egyszerűbb volt így, rezzenéstelen arccal. Most különösen ügyelt magára, egy ideje rájárt a rúd. Egyik játszmát a másik után bukta el, még akkor is, amikor jól jöttek a lapok. Nem értette, hogyan fordulhat vele elő ilyesmi. Azt is szem előtt tartotta mostanság, hogy amatőrökkel üljön egy asztalhoz, mert nem engedhetett meg magának több veszteséget.
Egy ház árát bukta el az elmúlt hónapokban. Az asszony megtudta pár hete azt is. El is hagyta annak rendje és módja szerint. Még csak nem is haragudhat Etelkára, évekig tűrte, hogy sosincs meg a konyhapénz, néha még a sajátjából is adott neki, csak legyen egy kis béke otthon. Ő bezzeg ezt a nagylelkűséget azzal hálálta meg, hogy vénségére szeretőt is kerített. Mónika szépséges nő volt, buja idomokkal és telis tele vággyal. Tibor nem értette, mit eszik rajta, de egy idő után nem is érdekelte, egye csak, ha neki ő a jó falat. Mónika csillapíthatatlan étvágyú nő volt, persze leginkább akkor, ha vásárolt neki valamit a kártyán nyert pénzből. Mivel egy ideje a nyerő széria elkerülte Tibort, kölcsönökhöz folyamodott, amit sebhelyes arcú verőlegények követeltek rajta alkalomadtán. Múlt héten jól helybenhagyták, mert nem tudott fizetni, Etelka sem adott már neki és távozásával a konyha is kiürült, a dugipénzes köcsöggel együtt. Mónika persze nem törődött a lelki fájdalmakkal, sem a testiekkel. Így Tibort a kórházban ápolta pár napig egy termetes és nem túl barátságos nővér, akit a többiek Nellikének hívtak. Az asszony a Nellikétől noha távol állt, mivel a kacagás jelentős fájdalmat okozott Tibornak, inkább csak hálásan pillantott felé amiért a sebeit bekötözi. Mónika éppen vásárolni volt, pedig Tibor nem is adott neki pénzt, ügyes asszonyka, ha megoldja nélküle is. Most nyernie kell, nincs mese! Lopva feltekintett a vele szemben ülő férfira. Izgatottnak tűnt. Szája szegletét meg-megrántotta néha, szemeivel hunyorgott, pedig nem sütött bele a nap. Egyik kezének ujjaival az asztalon dobolt, ezt egyébként Tibor frusztrálónak tartotta, de koncentrálni próbált és inkább oda sem nézett. Másik kezének ujjai, mint az őszi fák lombja, sárgulón szorongatták a színes lapokat. Jobb lábával idegesen rángott az asztal alatt. Ezt Tibor onnan tudta, hogy egyszer úgy tett, mintha nagyon viszketne a bokája és lehajolt megvakarni. A helyzet egyértelműnek látszott, ellenfele nagy slamasztikában van. Hiába tartja a tétet, sőt, még emelt is, őt nem tudja becsapni vakmerőségével. Rossz lapok lehetnek nála. Ha másért nem, hát azért, mert a jók biztosan Tibor kezében voltak. Érezte sejtjeinek szintjén a győzelem zamatát. Megnyalta szája szélét a gondolatra, hogy ma bizony pezsgőt vesz, és Mónikával együtt benyakalják az egészet, hogy aztán hajnalig etessék mohó vágyukat. De jó kis nap lesz! Megtörik végre az átok! Tibor szeme ragyogott az örömtől, de nem bánta. Az ellenfele ebből annyit szűrhet le, hogy még nagyobb bajban van, mint addig hitte. A következő pillanatban villant a szemben ülő férfi tekintetében valami, a kártyalapok szélsebesen suhantak a kezekből az asztalra egymás után, akár az idő, amikor az ember boldog. Hiszen a boldogság olyan falat, amivel jóllakni nem lehet, legyen akármekkora is, cserébe viszont oly gyorsan múlik, amilyen gyorsan egy véletlenül eleresztett piros lufi szalad a végtelen ég felé. Mire Tibor feleszmélt kopaszabb volt, mint a vasárnapi húslevesbe szánt kakasok szoktak lenni. Nem értette hogyan veszíthetett megint. Ráadásul egy suhanccal szemben. Ő, akinek olyan hatalmas rutinja van, másnak ilyen nem nagyon akad a környéken. Keserű íz öntötte el a száját. Legszívesebben kiköpte volna, de kocsmában mégse illik köpködni. Hát nyelt egy nagyot, majd megfulladt bele. Az ellenfele kedélyesen megveregette vállát és távozott a marék pénzzel. Tibor még ült egy darabig az asztalnál, vállán a győztestől származó veregetés ólmos súlyával, aztán felkászálódott, kért egy fél körtét hitelbe. Géza a kocsmáros mindig adott egy-egy pohárkával, ha rossz volt a széria, de mivel neki már régóta volt rossz, fizetnie kellett érte. Felíratta a többi huszonhárom mellé ezt is, ha ő nem tudja, majd a Jóisten fizesse meg alapon. A hazaúton Etelka járt az eszében, meg az, hogy milyen rendes asszony, bezzeg ő nem becsülte azt a sok jóságot, ami benne mind megvolt. Mónika maradt a mentsvára. Düledező, omladozó falakkal, de legalább valami mégis. A vágyak kiapadhatatlan forrása volt. Kár, hogy az ő pénzforrása kiapadt, mert így a gyönyörű nő ritkábban volt már éhes rá. Ez persze érthető. Éppen befordult az utcába, ahol éltek, amikor megpillantotta a sarkon Mónika buja idomait egy férfi ölelésében kuncogva ringatózni. Hát onnan van pénze! Azok az ölelő karok adják neki… Valószínűleg vele csillapítja étvágyát újabban. Tibor szájában – a megvilágosodással párhuzamosan – ismét buggyant egyet a keserűség. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mit sajnál jobban. Az életét, ami volt és abban bizony mindene megvolt, vagy a pénzét, ami szintén volt és elég sok volt. Mindent elveszített. Sarkon fordult és háta mögött hagyta a hűtlenül viháncoló csókokat. Arra döntött, átmegy Etelkához. Út közben van virágbolt is, vesz neki valami szép kis csokrot. Kicsit, mert többre nincs pénze. Kicsire se, de hátha elfogadja a boltos a karórát, amit még az apjától kapott. Ezt soha nem dobta be zálogba, mert fontos emlék volt számára. De majd most! Ezért a csokorért és a megbocsátás reményéért megéri!
Hamarosan a csokorral a kezében sétált az út szélén. Ekkor már Etelkától távolodott, ugyanis az asszony bár megbocsátott neki, nem kért belőle többet. Egy ideje szelíd szerelemben élt a vízvezeték-szerelővel, akit akkor ismert meg, amikor eljött Tibortól. De legalább rá már nem haragszik. Az is valami. Hosszas sétálás után megérkezett következő és egyben végső céljához. Megcsodálta a csokrot. Nagyon szép. Nem volt olyan értékes, mint az óra, de legalább tényleg szép. Sajnos Etelka nem fogadta el, nehogy a vizes Bandi megharagudjon érte. Magához ölelte a virágot és a mélybe vetette magát abban a tudatban, hogy tulajdonképpen a saját sírcsokrát is beszerezte, így búcsúzóul. Ugrás közben villant be neki az a képkocka, ahol ellenfele ingujjából kicsusszan a nyertes kártyalap. Hamiskártyás volt a fickó! De már mindegy volt, mert Tibor meg nem tudott úszni…
- Kristófné Vidók Margit: Hamis lapok
Csak játszani akartak
múlatni az időt,
előttük az éjszaka,
mindketten csak kezdők.
Két jó barát nem érzi,
romlást hoz a kártya,
merőn a lapot nézik,
füstködös kocsmában.
A szenvedély elragad
játékost és nézőt,
az ördög bibliája,
nem enged a székből.
Már nem számít a barát
züllött éjszakákon,
kudarc, és vesztett csaták
kísér éjféltájon.
Mégis játszanál tovább,
cinkelt lap is jó lesz,
eltakar a félhomály,
a magány körülvesz.
Fohászkodsz a csodáért,
nem maradt már semmid,
fizetsz az árulásért,
eldobtad vágyaid.
‘Ördögöd van’ suttogja
füledbe a gonosz,
de mindened dobd oda,
a tét most sokszoros.
Mintegy álomból ébred
a tudat, hisz koldussá
tett majdnem a kényed,
és álmaid szétzúzták.
- Kutasi Horváth Katalin: Kártyalapok
Rossz lóra tettem, mondtad,
S ez felettébb fájt nekem.
Kereszted csendben hordtad,
De szeged belém vert sebet.
Ha kártyáztunk, vesztettem,
Tizenkilencre húztam,
Mosolyomba rejtettem,
Félelmem összezúztam.
Kártyavárunk leomlott,
Söpörte halál szele,
Gonosz szívvel eloldott,
Fásultan mentél vele.
Ki sem cserélted lapod,
Meguntad ezt a játszmát,
átölelhetne karod,
növelhetnénk a számlát.
Újra is keverhetnék –
Bár miért is lenne jobb –
Lapjaink, s talán nyernénk,
Ha reményünk tán nagyobb…
Higgadtan megfontolnánk,
Melyik lapot is tegyük,
És azt is meggondolnánk,
Milyen komolyan vegyük…
- Ordas Andrea: Elkártyázott szerelem
A férfi örült, hogy túlélte édesanyjával a háborút. Volt intézetben is, de onnan is menekülni kellett. Pedig ott szerette meg a kártyát, hiába volt kisfiú mindenkit legyőzött. Opi nem is akart elmenni az intézetből, ott mindenki szerette, mindig volt mit enni, nem kellett bújkálni. Kisnövésű volt eleve, de már az intézet előtt is kevés jutott nekik, hiszen apukáját elvitték. Azt mondták dolgozni. Kari mama ekkor kezdett bújkálni vele. Aztán egyszer egy testes asszony akinek a pincéjében bújtak meg azt mondta
– Karolina, miért nem adja a kisfiút inkább intézetbe? Majd az egyház megvédi! –
Így került be, és bár, mint már említettem, kisnövésű volt, de mégis humorával, versszeretetével, színészi tehetségével, és tánctudásával mindenkit levett a lábáról. Pedig néha nagy csibész volt, hiszen üres zsebbel került be, ott pedig akadtak úri gyerekek, akiknek több jutott játékból, cipőből, ruhából, és ő néha „kölcsönvett” ezt-azt, de ezt is olyan természetes bájjal, és angyali mosollyal az arcán tette hogy soha meg nem büntették érte.
A kártya véletlenül talált rá. Egy kölcsön alatt, azt hitte minikönyv. Szeretett olvasni. Hamar megtanította őt Kari mama. Mielőtt bújkálni kellett, járt fel az elsőre egy idős bácsinak felolvasni. Pénzt nem kért érte, de mindig jutott egy-két finom falat, vagy kakaó a felolvasás alatt, vagy után.
De ez most nem.könyv volt, vissza is rakta volna amikor a 15 éves fiú rajtakapta.
– Tudsz kártyázni Opi? –
– Nem – felelte a fiú szemlesütve, vérvörös arccal, mert egyrészt rajtakapták másrészt nem szerette ha valamit nem tudott.
– Na gyere megtanítalak! Sokkal jobb móka mint ez a csóringálás, ezzel legálisan is meg tudsz szerezni dolgokat.
Neki is láttak rögtön. Először makaózni, zsírozni, és snapszerozni tanult meg, és mivel gyors észjárású volt, hamar rákapott az ízére. Valóban meg tudott nyerni egy csomó mindent. Azután jött az ulti. Abban már tényleg nem ismerte a viccet. De azt nagyon kevesen játszották bent az intézetben. Inkább csak a felnőttek, azonban a fiú velük os szívesen leült egy-egy partira. Egy tanára hívta félre:
– Fiam, a kártya az ördög bibliája. Látom, hogy ügyes, meg is kopasztasz itt szinte mindenkit, de vigyázz, mert egyszer sokat veszíthetsz rajta.
Ezután nem sokkal menni kellett az intézetből, mert kikeresztelkedés ide, névmagyarosítás oda, már az egyház sem tudott segíteni az odadugott gyerekeken.
Újabb bújkálás következett, sokáig. Ezalatt a fiú édesanyja megváltozott. Mindenben és mindenkiben az ellenséget látta, kivéve a fiát. A kisfiúból pedig kamasz lett, lopni járt, hogy legyen mit enni, de kezdte terhesnek érezni anyja túlzó ragaszkodását.
Azután a háborúnak vége lett, de sem a lakásukat, sem a vagyonukat nem kapták vissza. Apja sosem tért vissza, csak évekkel később kaptak egy értesítést, hogy „munkadzolgálat közben elhúnyt”.
A fiúból ekkorra már fiatal férfi lett, tanulni nem volt sem idő, sem pénz. Hiszen neki kellett Eltartani közben elmebeteggé nyilvánított édesanyját. Egy földszinti, sötét, szoba-konyhás lakást kaptak ahol még az illemhelység is kint volt az udvaron. Opi közben dolgozni járt, meg táncolni, meg a színjátszás is ismét rátalált. Na meg bandázott. Mivel sokat éhezett kicsi maradt, és ugyan a fizikai munkától szélesvállú izmos férfi lett belőle, alacsony termete miatt nem mert a kezdeményezni a nőknél. A bandában jutott neki egy-két lepattanó, de azokból csak egyéjszakás kalandjai voltak. Nem vették komolyan, és ő sem mert senkit igazán szeretni. Hiszen hová is vinné őket haza?
Azután az ellenforradalom után a bandázás megszűnt, és a munka mellett maradt a tánc. Sikeres volt ebben is, férjezett partnerével sok versenyt nyertek, de a nők terén még mindig semmi. Ennek egyedül édesanyja örült. Közben az egyik munkahelyén ki akarták nevezni művezetőnek. Ekkor derült ki, hogy még az általános iskolája sincs meg. Persze, hiszen a háború!
Esti iskolába, a dolgozók iskolájába küldték. Ment is örömmel, mert remélte így könnyebben előre jut. Itt találkozott egy nagy kártyás férfivel, akivel komoly ultipartikat szerveztek, és egy intézetis régi barátja is tagja volt ennek a kártyás csapatnak. Az a fiú aki megtanította őt kártyázni. Ezután már nem is járt a munka és az iskola mellett sehova, csak ultizni. Már le is tett arról, hogy neki komoly kapcsolata legyen, hiszen a kártya volt az ő szerelme.
Barátja felesége unszolta csak néha, hogy nem maradhat örökre egyedül.
– Nem vagyok én egyedül Julikám, nekem ott van Anyám. Tőle megkapok minden szeretetet, néha még többet is a kelleténél! – nevetett a férfi.
Aztán az utolsó általános dolgozóiskolás éve elején megjelent egy lány az osztályban. Amolyan semmi különös, de minden pasi neki kezdett udvarolni. Volt abban a lányban valami megfoghatatlan. Lehet hogy a zöld szeme, vagy az hogy a kreol bőre ellenére bájosan szeplós volt a pofija, vagy a nevetése, amitől a férfiak mindig majd elolvadtak? Vagány kicsaj volt, mindenki imádta, de nem volt könnyen kapható, hiszen még csak tizenöt éves volt. Éppen feleannyi idős mint Opi. De neki kellett ez a nő! Nem érdekelte, hogy két centivel magasabb mint ő, nem érdekelte, hogy azt mondták még kislány, nem érdekelte semmi más, csak az lány. Mert ha ő rámosolygott rögtön könnyű lett minden. Azt érezte, hogy minden akadályt le tud győzni, ha ez a lány az övé lesz. Életében először nem csak vágyait, hanem az érzelmeit is rabul ejtették. Sokat beszélgettek, Boginak sem volt könnyű élete. A férfi arra jutott, hogy majd ő megmenti, kiragadja őt abból a pokolból. Elvitte moziba, a legnagyobb örömére Bogi is kiválóan tudott és szeretett is táncolni, vett neki csinos nőies ruhát, színházba kezdtek járni. Opi úgy érezte kinyílt előtte a világ, hogy Bogi mellett már nem az a kis egyszerű munkásfiú, hanem egy férfi aki a tenyerén hordozza az imádott nőt! Most először érezte magát férfinak. El is határozta, hogy feleségül veszi a NŐT. Igen, nőt, nem lányt. Opi élete asszonyát látta benne, és rettegett a gondolattól, hogy esetleg elveszítheti. Meg is kérte a kezét az édesanyjától karácsonykor.
Megőrült fiatalember?!? Ez a lány még gyerek! Még tizenhat éves sincs, csak januárban tölti. Maga meg, ha korán kezdi, az apja lehetne! Hány éves is maga?? Harminc vagy harmincegy? Miért nem keres magához illő nőt? Micsoda egy dolog ez?
Bogi édesanyja is kistermetű volt, még emlékeztette is a saját anyukájára, kivéve égszínkék – most igencsak szúroskék – szemét. Akár szerethette is volna, hiszen hallotta ő is mi mindenen ment keresztül, hogy neki is egyedül kellett eltartania, édesapja halála után anyukáját, a férje lelépépése után pedig még a két lányát is. Opi azt hitte örülni, fog, hogy egy teherrel kevesebb lesz a vállán. Nem így lett.
– Takarodjon innen fiam, a tisszegségtelen szándékával együtt!!!
– A szándékaim egyáltalán nem tisszegségtelenek! Elmehetek, de elviszem nagammal őt is. Mert ő az aki hozzám illik! Nem gyerek ő már, hanem ízig-vérig nő! –
Ezzel magához öllete Bogit, és szinte rohantak le az emeletről, ki a kapun, meg sem állva a szoba-konyhás lakásig.
– Jó estét Mama! Ő Bogi, a szerelmem, feleségül fogom venni! Ezentúl hárman élünk itt, vele is számoljon ha főz! A pénz miatt se féljen, ő is dolgozik, két fizetésből csak megélünk hárman!
Aznap aludtak először együtt.
Pár hónap múlva, miközben próbálták elintézni, hogy annak ellenére, hogy Bogi még fiatalkorú összeházasodhassanak egy csapásra megoldódott a problémájuk.
– Nem jött meg, most már harmadszor. Eljössz velem az orvoshoz? Még korainak tartom, még nem vagyok kész az anyaságra! Még élni szeretnék! Veled táncolni, moziba, színházba járni! Valóban nem vagyok már gyerek, de még asszony sem vagyok. Nő vagyok, melletted, veled lettem az, és akarok is tőled gyereket, egy kócos göndörhajú zöld vagy égszínkékszemű fiút, de még nem most. Még éljünk egy kicsit! –
Opi hirtelen nem is tudta mit érez. Millió gondolat és érzelem cikázott át rajta. Egy gyerek. Az ő gyereke, meg így már biztosan össze tudnának házasodni! Ugyanakkor Boginak is igaza van, korai még. Még nem éltek eleget, meg ebbe a lukba? Hiszen élete két nője ki nem állhatják egymást. Múltkor is csak egy-egy jól kiosztott pofonnal tudta leállítani őket. Hiányzik neki ide még egy állandóan bömbölő csecsemő?
– Elmegyek veled az orvoshoz, aztán meglátjuk mit mond. Ne aggódj bármi is lesz, nem hagylak magadra! –
Szerelmesen bújtak össze.
Másnap elmentek a nőgyógyászatra. Amit az orvos mondott egyszerre volt lesújtó és felemelő.
– Nézze kislány, maga már a tizennegyedik hétben van, el sem vehetnénk a gyereket. Azonban mivel ön fiatalkorú, és nincs férjnél, önre más szabályok vonatkoznak. Én mégis óva inteném egy abortusztól, mert fennáll a veszélye, hogy több gyereke nem lesz. Ugyanakkor ha a fiatalember elvenné önt feleségül, én adhatok önnek egy igazolást, hogy az állapota miatt, önt nagykorúnak kell tekinteni. Gondolják át. –
Eldőlt. Bogi megijedt attól, hogy egyáltalán nem lesz gyereke, meg az akadály is elhárult, nem kell édesanyja hozzájárulása a házassághoz. Így talán el is tudnának költözni a bolond öregasszonytól. Neki ugyan nem lenne baja vele amíg nem jön rá az ötperc. De akkor elviselhetetlen. Így a kicsi fiam, úgy a kis göndörkém, azt hiszi el akarja lopni tőle valaki. De még így is inkább sajnálta őt, csak hát életveszélyes tud lenni. Meg aztán neki ne parancsolgasson, hiszen még a saját anyjától is nehezen viselte.
A következó hónapban megtartották az esküvőt. Ott volt mind a két örömanya, kollégák, barátok a suliból, és a kártyások is. Bogi megejtően szép volt annak ellenére, hogy az élesszeműek már észrevehették göbölyödő pocakját.
Az élet folytatódott, továbbra is jártak moziba, színházba, eleinte még táncolni is.
Azután letelt a kilenc hónap, és megszületett a gyerek. Kislány lett. Göndörhajú égszínkékszemű kislány.
Nem volt több mozi, színház tánc. Ez Opinak hiányzott a legjobban. Pedig Bogi még tizenhét sem volt. Kari mamából Kari nagymama lett, ő ennek nagyon örült. A menyét továbbra is gyűlölte, de az unokáját imádta. Pont úgy nézett ki mint a fia kiskorában, csak égszínkék volt a szeme.
Opit viszont zavarta a gyerek sírás, inkább kártyázni járt. Ismét a kártya lett a nagy szerelem. Szerette Bogit is a lányukat is, de nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. A kártya legalább a régi volt, sokat nyert.
A gyerek lassan nőtt, gügyögni kezdett, bölcsis lett, néha 1-1 órára rá is lehetett bízni Kari nagymamára, vagy a másikra, Zsére. Bogi pedig kérte, hogy menjenek néha el valahova, hiszen neki is újra dolgoznia kellett, és szüksége lett volna egy kis kikapcsolódásra. De csak egy-egy óra jutott. Az pedig kevés, kivéve a kártyát.
Így hát Opi elvitte Bogit, figyelje hogyan kell kártyázni, hátha megszereti.
Csakhogy más nézni mint csinálni. Bogi nem csak unta hanem egyenesen utálta a kártyát, különösen az ultit. Azt végképp nem értette.
Aztán egy alkalommal buliba mentek! Végre nem kártya! Ettek, ittak, táncoltak! Minden olyan volt mint régen! Egészen addig amíg a legjobb barát azt nem mondta:
– Ultizzunk, van köztünk egy újonc hadd veszítse el ingét, gatyáját! Opi mutassuk meg neki mit tudsz! –
Máris a szoba közepén volt az asztal elöl a magyarkártya. Mentek a körök, de az újoncnak szerencséje volt. Már mindenkitől mindent elnyert, annak ellenére, hogy a partik közben is folyton Bogira kacsintgatott. Jóképű, magas, szőke, kékszemű izmos fiú volt az újonc. Mint egy filmsztár. Boginak mégsem tetszett. Hiszen ő a férjét szerette. Az alacsony barna szemű barna göndör hajú szikáran izmos férjét. Aki kitartott mellette, akire számíthatott. Még azért is szerette amiért haragudni kellett volna rá. Mert nem akart elköltözni az anyjától, hiszen ez is csak azt bizonyította milyen hűséges azokhoz akiket szeret.
Mikor már Bogi azt hitte, hogy vége a kártyának, hiszen az újonc mindent vitt.
Ekkor megszólalt az újonc!
– Most én jövök legyen mindent vagy semmit! De nem pénzben. Ha vállaljátok licit közben megmondom. –
Bene voltak, hiszen bosszantotta őket, hogy egy szűzkéz elvitte mindenüket.
Megvolt az osztás kezdődtek a licitek. Opi, a jó barát, és a kezdő játszottak, egy haver volt az osztó.
Opinak jó lapja volt örült is, hogy most negfigják ezt a pimasz fickót. Mentek a licitek.
– Piros húsz-száz ulti – mondta Opi, és már előre dörzsölte a markát. Na ezt licitálja felül ez a pimasz ficsúr!
– Terített betli! Ha elveszítem visszadok mindent, ha megnyerem egy körre odaadod a nejed. –
– Opi ebbe ne menjünk bele! Ez nem vicces! Nem játék! – figyelmeztette a jóbarát.
– Ne tedd ezt velem kérlek! – súgta a fülébe Bogi.
– Mehet! – mondta Opi.
Az újonc kiterítette a lapjait, és Opi elsápadt. Már csak a jóbarátra számíthatott, de rápillantva látta, hogy neki sincs olyan lap a kezében amivel ütésre tudnák kényszeríteni az újoncot.
– Tudjátok mit? Mindent visszakaptok, én ezzel a kis barnával sokkal többet nyertem! – nevetett az újonc.
– Na gyere babám! – fogta meg Bogi kezét. Bogi a férjére nézett szinte esdeklően.
– Te ezt szó nélkül hagyod? – suttogta Bogi.
– Vesztettem. – suttogta vissza szemlesütve vérvörös arccal Opi, úgy mint amikor rajtakapták az első pakli kártya ellopásakor.
Opi órákon keresztül rótta a várost. Mire hazament már csak az anyját találta a szoba-konyhában. Rohant Zséhez, de nem volt otthon senki. Minden barátot, ismerőst, felkeresett. Hiába.
Pár héttel később a postás hozta a válóper papírjait. Opi reménykedett, hátha a békéltetőn meg tudja győzni Bogit, de ő nem csak az ügyvédje jött el.
Soha többet nem látta Bogit, a gyereket láthatta volna, de lemondott erről a jogáról, mert csak egy idegen felügyelete mellett lehettek volna együtt.
Nem kártyázott többet. Soha többet.
Húsz év múlva kapott egy levelet Amerikából. Volt benne egy fotó és egy ismeretlen kézírással írt levél.
Szia Apu!
A képen én vagyok rajta a lányod, igen a kis Dugó. Igen jól látod éppen egy többmilliós pókerversenyt nyertem meg. Ha szeretnéd felvenni velem a kapcsolatot, írd meg válaszként a telefonszámod.
Puszi
Valamire mégis jó volt ez az elkártyázott szerelem
11. Klotz Mária: Kártya-játék
Vetik az élet-kártyát,
ide-oda keverik,
latolgatnak,
számolgatnak,
egymást meg is verik.
Létezés-kártya?
ég a lángja,
időnként elalszik.
Vetik az élet-kártyát,
ide-oda helyezik,
felfordítják,
el is dugják,
végeredményt elemzik.
Pakli-játék?
marionett báb-kép,
testet őrlő-gép.
Vetik az élet-kártyát,
ide-oda terítik,
csiki-csuki játék,
szemfényvesztő parádék,
álmaidat repítik.
Zsuga-csapda?
aljas abrakadabra,
bedobnak massza-alomba.
Vetik az élet-kártyát,
ide-oda sakkoznak,
megölnek elevenen,
csak jó ne legyen,
sírodon dalolnak.
Kártya-lánc?
pórázon sétálsz,
csodára hiába vársz.
12. Dobó Georgina: Úriemberek
Fekete fehér öltönyös Urak
Karimás kalapban ropják
Vad táncát a Szerencsének.
Kopognak a tarka lapok,
Kijátszanak mindent,
Pénzük nem marad,
Felfalják az Összeset.
Fekete fehér fakó Emberek,
Nem a pórnép Szórakozása ez.
Zseton csörren, üresek a Bendők.
A szederfa tegnap óta
Valahogy kissé sem nő.
Fejfedőre, zakóra nem telik.
Kopott kabátban szerzik kenyerük.
Fekete, Fehér köntösben zörren
A Képzelet, az Élet játéka ez.
Van, nincs. Akad, kerül hús ebédre.
Vagy csak a Halál jövetele vigasztal
Minket.
Sötét, világos, fényes, matt a törölköző,
Feladtam. Mégis világít a Fény.
13. Petres Katalin: Emlék
Hajdan a társbérletben
mi, gyerekek, kártyáztunk
sokat együtt önfeledten.
Volt kanaszta, rabló römi,
páros avagy egyéni buli.
A legkisebb én voltam,
mert partner kellett,
hamar megtanítottak.
Nagyon kellett figyelni,
komoly szigorral ügyeltek,
de soha sem csalt senki.
Hol vannak már a partnerek?
Odafönt paklikat kevernek….
14. Kalocsa Zsuzsa: Kártyaparti
Egy kiskocsma füstös zugában
ügyet sem vetnek hangoskodásra.
Az osztott lapokra figyelnek,
ki lesz a vesztes, mert az fizet!.
Kézben a kártya, barátság nincs,
tét? – a hírnév a legnagyobb kincs!
A szerencse vaj kire kacsint?
A szem-fülesnél, több száz forint.
Pipafüst is száll, s oly zavaró,
vajon a kártya Ász, vagy Káró?
Lámpafényt takarja a kalap,
az ütéstől inog az asztal.
Micsoda játszma, s véget nem ér,
egész nap és már itt az est-ebéd!
Gondterheltnek látszik mindkettő,
Ó be kár! – hogy szalad az idő!
Most jő a váratlan szerencse?
tán nem hagy cserben, holnap sem!
Izgul a pipás, üres a zseb,
otthon eltitkolja ügyesen!
15. Kisznyér Ibolya: Kártyacsata
Két férfi ül hallgatag versenyben,
mint vadnyugati párbajhős, szemben,
harsány színek harcolnak sötétben,
árnyak, fények drámája, mélységben.
A kártya, mint fegyver a kezekben,
életre, halálra küzdelemben,
a kártya mintája rikít, villan,
élénk szín asztalon, tét a sorsban.
A pipás, feszültebb testtartásban,
kalapja kemény, nemez formában,
a másik, tán jobb lappal, játékban,
ördög bibliája ég poklában.
16. Gáspár Klára: A francia szőlősgazdák
(Cézanne: Kártyázók festményére)
Szépséges Provence!
Napsütötte lankáidon valamennyi
szorgalmasan dolgozó paraszt
verejtékével dagaszt
minden csepp szőlőszemet.
Aztán elégedetten,
– miután a munkát befejezte –,
egy tavernába tért be.
A szorgos kezek, ekkor
magukhoz néhány paklit vettek.
Az asztaloknál megindult
a vidám blattolás.
Néhány kibic érdeklődve leste:
Vajon, ma kik lesznek,
akik fizetik az italokat?
Játék közben megbeszélték
a másnapi időt,
a cukor fokokat,
a várható termést,
a legjobb borokat.
Az üveg kiürült,
a Cabernet savignon elfogyott.
A kártyapartinak vége lett,
és minden munkás
elégedetten hazaballagott.
17. Dobrosi Andrea:Parti kettesben
Most hogyan tovább? Mondd, hogyan?
Hiszen lapjaim ismered,
pontosan tudod, mi utam,
és látod is, hogy hol megyek…
Esetlen vagyok, suta még –
de lehet, lassan elérlek,
közel van tán a messzeség,
mint csütörtök után péntek.
Na, Te jössz! Nem fogod kezem?
Tessék, akkor taszíts, engedj,
fogalmam sincs, ha vétkezem;
csak Te tudhatod a rendet.
Hát kérlek folytasd a játszmád,
lehessek még a partnered,
és mutasd meg az irányát,
hol várnak engem még helyek!
18. Dobó Georgina: Mintha sakkozók
Sötét szobában mocskos játszmák közt ül
A fekete és a fehér. A jó és a rossz, Te és én.
Maga a kezdet és a Vég. Bölcső, pelenka, nyoszolya, nász és Halál. Várj, itt a piros ász
A pikk Dáma mellett ködös a tánc.
Halotti tor helyett üres asztalon kopognak a lapok,
Kiéleződnek a Tétek.
Örök vesztesként állok, s nézlek Téged.
A homály erős, a Fények halványak,
Mégis ezek éltetnek, ők szánnának.
Áldozatot értem mégsem hoznának.
Igaz szerelemmel meg nem ajándékoznának.
Fekete fehér, árnyék és Fény.
Lenyűgözően szép, mint a Lét.
19. Keczely Gaby: Kártyázók
A kártyázás komoly
agyat megmozgató.
Ez a két férfi is
gondolkodik nagyon.
A pipás nyugodtabb,
ő áll jobban talán,
de ez még ilyenkor
titokba zárt talány.
Sárga zakós arca
egyre gondterheltebb.
Reméljük, nem pénzben
játszanak a felek.
A játék hevében
már izzadnak nagyon.
Ha az asszony hagyja,
ott marad a vagyon.
Mit gyűjtött a család
apraja és nagyja,
egy éjszaka elszáll
a kis üzlet ára.
Jajj, fejezzük már be!
Szól a vesztes férfi,
de nem akaródzik,
ki ellene áll ki.
Hosszúnak látszódik
így ez az éjszaka,
kabátjuk levetik,
nem mennek már haza.
Levetették ezzel
a józan eszüket,
így várják már újra
kétes győzelmüket.