Képzőművészeti alkotásokra… 18.

  1. Dobrosi Andrea: Ilyen vagyok

Ablak mögött legalább,
nem jár engem hideg át,
csak ülök és nyávogok,
ilyenek a cicusok.
De ha nyílik a hűtő,
akkor eleget ült ő,
így hát felpattanok én,
az étel nem jön elém!

  1. Záruba Károly Valér: Az ablak mögött

– Itt üldögélek, enyém az ablak;
Kinn a nap sugárzik, s én aludni hagylak?
Mégis oly furcsán torz e kép nekem;
Vágyam hajt ilymódon, s mindezt én képzelem?

A gazda alszik, macskája dohog.
– Hát néked azértis hideget álmodok.
Szuggerállak, s álmodban úgy látod,
Zúzmara borítja a kinti világot.

Közben csak kinéz, hó esik már ott.
– A macska rúgja meg, rám is hat az átok.
Mivé lettem így? Fene akarta!
Szikrázó hó előtt mint fekete macska?

Most már vigyázok, ne ébresszelek!
Bizony nem álmodjuk e hideg zord telet.
Legyen mentségünk: időt követjük.
Lábaidhoz fekszem, aludjunk hát együtt!

  1. Szabó Eszter Helka: Csaba elment

Üresnek érezte a lakást, s az volt a legfurcsább, hogy saját magát is. Mindene megvolt, sőt, annál is több. A fa alatt még mindig ott volt Csaba ajándéka, az új okostelefon, Xioami márka. Ráér éjfél felé felhívni. Előbb úgysem ér haza. Ez a bolond macska úgy bámul a diófa ágára, mintha képes lenne onnan lenyávogni a földre a verebeket. Idejében kitette az etetőt, ide is szoktak rendesen. Legalább nem az a süket csend, ami nap mint nap körülveszi. Lesz itt madárcsicsergés a tavasszal, de hol van az még?
Katus sem jön át a szomszédból. Minek is jönne, amikor ott vannak z unokák. Vissza sem mennek a téli szünet végéig. Az ő egyszem fia Szentestére jött, aztán ma, 26-án már ment is vissza. Arról volt szó, hogy három napig marad, de a munka, mindig csak a munka… Esetleg felhúzta az orrát, hogy nem akar kiköltözni hozzá Japánba? Minek menne, amikor két éve untig elég volt az az egy hónap is Bostonban. Hiába tanulta még az apácáktól a brit angolt, azt az ugatást ott kint eleinte alig értette. A piacon sem volt könnyű. Folyton attól rettegett, hogy a bankkártyát valaki kikapja a kezéből, amíg fizet. Itthon a vállára veheti a kézitáskáját. Ott? Mindent a nyakába kell akasztania szíjon, s a szíjat még el kell takarnia a gallérral. Japánban azt a pokoli tömeget megszokni, hááát…. A fia nagyon várja már az áthelyezést. Két évet írt alá. Beláthatatlanul hosszú idő…
Teri elültette a bogarat a fejében, hogy menjen majd ki hozzá Japánba. Egyszer élsz, Valikám, így mondta. Azzal is fenyegette, mennyire fáj majd neki, hogy nem találkozhatott a fiával. A halálos ágyadon tehetsz majd szemrehányást magadnak, így mondta. Ma megnézi alaposan, hol lesz az a hely, ahol a fia januártól él majd a párjával. Unoka? Ki tudja, talán ott, keleten ő is világra jön. Itt viszont minden mozdulatlan, még a macska is, akár egy kőszobor.
Nem is érti, miért jutott eszébe az a délután. Akkor még nem volt meg ez a ház, sem a macska, de mintha a hó, az ugyanaz lett volna. A hatodikon állt, a bukóablak előtt. Csaba alakja egyre távolodott, aztán pici ponttá zsugorodott. Ilyen lehet a Föld az űrből, ahogy belevész a semmibe. Onnan nincs visszaút.

  1. Dobrosi Andrea: Ablakban ült

Ablakban ült egy macska,
kedvence a halacska.
A kertre bámult mindig,
enne valami fincsit.
Abban volt egy pici tó,
kisebb, mint egy kiscsikó.
De halat sose látott,
csak macskát, ahogy ült ott.

  1. Kalocsa Zsuzsa: Cirmoska az ablakban

A konyha ablakból ki tekint,
függönybe kapaszkodik megint.
Figyel ő minden mozdulatot,
elnyávogja, – hogy éhes vagyok.

Üveg mögé reppen egy madár,
morzsáért mindennap visszajár.
Cirmoska nem hagyja annyiban,
gondolja, őt el kell kapnia.

Leugrik, felugrik serényen,
miákol hangosan, – nem értem?
Szemével rám néz, hol a madár?
előbb még itt volt, sehol nincs már!

Hogy éhes maradjon, nem hagyom,
madarat bántsa, – nem hagyhatom.

  1. Gáthy Emőke: Néha ébren álmodom
    (töprengő)

Nem ritkák az életemben olyan történések vagy helyszínek, melyek
váratlanságuknál esetleg éppen ismétlődésükkel, vagy egyéb oknál
fogva nagyon erősen hatnak rám. Különös, végzetszerű üzeneteket
érzek ki belőlük. Kiemelnek a mindennapok rutinjából, valami más
dimenzióba. Ébren vagyok, mégis mintha álmodnék. Nem restellem
elővenni ilyenkor az éjszakai álmaim megfejtéséhez is használt Pamela
Ball Tízezer álom / Álomképek megfejtése A – Z – ig kötetét. Erre sarkallt
most is Szőnyi István Macska az ablakban képe. ( Persze ha más
álomszótárhoz folyamodtok Kedves Olvasók, meglehet egészen más
magyarázatokat kaptok. Annak, aki rendszeresen foglalkozik
álomfejtéssel, meg kel találnia a számára legtesthezállóbb
szimbólumrendszert. Az enyém ez lett.)
A képnek az a szellemvilág szürke árnyalataiban tobzódó alaptónus. Az
az ablakon kívüli télbe – hóba dermedt néptelen utcarészlet. De mintha a
szobabelső sem lenne melegebb. Sehol fényre, tűzre, melegre utaló folt
a sárga bármely változatában. ( Jó – jó tudom; a készítés technikája
kizárja, de nem lehet véletlen téma és technika ilyetén összeillesztése. )
Az élet egyetlen jele az az ablakon sóváran kifelé tekintő magányos
fekete macska. Mélyen szomorú, depresszív kép.
Innen átmegyek álomfejtőbe, előrebocsátva, hogy mindez játék. De
olyan játék, amely mérhetetlen mélységeket és távlatokat nyithat meg
önmagunk, világunk, emberi viszonyaink, tehát egész életünk alaposabb
megismeréséhez.
Kezdjük talán a szobával. Az anyaöl, vagy az anyafigura szimbólumának
tekintik. Az enyém sajnos olyan volt, mint fentebb leírtam.
A kép kulcseleme A Macska. Az álmoskönyvekben a női erőt
szimbolizálja. Lelki biztonságra és ezoterikus tudásra utal. A fekete
macska rejtett titkokat vagy rejtett képességeket jelent.
A képen süt belőle a magányosság, az egyedüllét. Nekünk háttal ül.
Nem kíván személyes intim kapcsolatot létesíteni, fantáziája gyakran
változtatja irányát, nem kötődik meg egy tárgynál. ( Ezt a magyarázatot
valahol régebben olvastam, de nem sikerült visszaemlékeznem, sem
felkutatnom, hol. ) Pozitívabb szemszögből a függetlenség iránti igényt is
képviselheti. „ Ez az álomkép megmutatja: képesek vagyunk felismerni
annak szükségességét, hogy az embernek saját érzelemvilágával mások
segítsége nélkül kell foglalkoznia. “
A kép másik kulcseleme az ablak. Ismét idézek.
„ Az ablak az az eszköz, amellyel az ember a maga kis világát megítéli, .
. . . . ahogyan a valóságról tudomást szerez. . . . . . ha az álmodó egy
ablakon kifelé néz, ez arra utalhat, hogy önmagát extrovertáltnak tartja,
és inkább a külső körülményekkel foglalkozik. „ Melyek jelen esetben a
tél, hó, dermesztőnek érezhető fagy.
„ A tél álomszimbólumként az álmodó életének terméketlen időszakát
vagy azt a korát jelentheti, amelyben erői fogyatkoznak. . . . . . A
természeti körforgás kapcsán a tél az új ébredés előtti sivárság idejét
jelképezi. „
Ám ha jobban megnézem, az az ablak mintha egy völgy ölében nyugvó
faluképre nyílna.
Völgy. „ Utalhat lényének védelmező női oldalára, és arra, hogy mindkét
lábával a földön áll. „
Falu. „ Közösségre utal. . . . . . Lehet, hogy ez a szimbólum a
beszűkülést fejezi ki, amit az álmodó valamilyen fontos kapcsolatában
érzékel. . . . . .a falu életének középpontjában gyakran a templom és a
kocsma – két, egymással szöges ellentétben álló hely – állt. Spirituális
szemszögből nézve az álmodónak állandóan azon kell lennie, hogy
összehangolja életének két különböző aspektusát. ” (A párosítás
végtelen. ) Hogy ez mennyire nem könnyű, sőt kimerítő tud lenni annak,
aki nem született bele, példázza néhány nagytehetségű fiatalon elhunyt
színészünk sorsa.
Azért érdemes néhány szót áldozni a színekre is.
Szürke. Valódi tulajdonságai vitatottak. Alázatot, gondoskodást szokás
hozzá kötni. Gondoljunk csak a szürke csuhás barátokra. Oda
kívánkozik magányos sóvárgásában az a macska ?
„ Fekete. Ebben a színben az összes többi benne van. ” Talán nem
véletlen, hogy napjaink fiatalsága olyan előszeretettel viseli.
Kifejezőképességre, negativitásra és ítélőképességre utal. Persze nem
feledve szerepét a gyászban.
Hát ezzel a gyűjteménnyel lettem gazdagabb – hála ennek a
RÉZKRAJCOS, mondjam a magaméról, hogy rézkrajcáros ? játéknak –
és adom tovább azoknak, akiket tud érdekelni az ilyesmi. Köszönöm a
kiírónak, Kutasi Katinak. Lehetne még gazdagon bővíteni a
magyarázatokat, de fárasztó, idegen lehet a tartalom olyanoknak, akikből
hiányzik az ilyesmihez szükséges természetes affinitás, és a szerzőt jó
esetben kicsit bolondnak vélik.

  1. Kürtösi Gizella: Nyárbúcsúztató

Szeptemberben egy harmatos délelőtt
Nelli cicánk az ablakot vészesen
csapkodva ugrált az ablak előtt.
Légy lehet véltem én, ám nem hagyta abba,
így odafigyeltem a munkát elhalasztva.

Közelebb mentem és kinéztem az ablakon,
fecskék röpködtek vagy ezren az udvaron.
Meglepődtem,ezért az udvarra mentem,
a látvány szép volt, ijesztő és hihetetlen.

Házunk minden élét, szélét ellepték a fecskék
Láthatóan izgatottan a költözést szervezték.
Időnként egy csoport fel-felkerekedett,
Toborozni mehettek a fecske seregeket.

Egyre többen lettek, én meg csak ott álltam,
Meghatódva, mozdulatlan, mert ilyet sosem láttam.
Oly picikék, oly esendők, lesz elég erejük?
Szépen kértem a Jó Istent legyen végig velük.

Éppen hogy aggódó sóhajom elszállt,
a fecske sereg egy perc alatt felszállt.
Ki adta a jelet, hogy itt a pillanat?
Van közöttük vezér? Vagy talán a Nap?

Az üres és néma udvaron szomorúan álltam,
bementem a házba, de helyem nem találtam.
Kijöttem hát újra, és Istenem mit látok?
Öt-hat későn érkező a kerítésre szállott.

Tanácstalanul, ijedten fél óráig vártak,
aztán látták nincs mit tenni ők is tovaszálltak.
Tovaszálltak, elrepültek, ahogy azt a Nyár is tette,
Megérkezett, lombhullató, aranybarna árnyalatú
Ősz helyette.

  1. Holécziné Tóth Zsuzsa: Cicának lenni jó!

Cili cicánk ablakban ül,
esik a hó? Arra fütyül.
Dehogy megy ő kóborolni,
hideg hóban toporogni.

Idebent a kályha mellett,
fejben fog csak kisegeret.
Havas a táj, zimankó van,
jobb most itt bent a szobában.

No, de mit lát? Ott a társa:
Mici épp a havat ássa!
Cili kéri: hagy mehessen,
fehér hóban eltűnhessen.

Mint két gyermek, a friss hóba
játszik a két kormos cica.
Megkergeti, hempergeti,
Mici ugrik, és üldözi.

Játék végén hazatérnek,
Megéheznek, enni kérnek.
Cicaágyban lepihennek,
Hóval, faggyal nem törődnek.

  1. Keczely Gaby: Sóvárgó

Dermesztően hideg tél van.
A háztetőn fehér lepel.
Ott benn duruzsol a kályha,
nem kell félni, hogy hó lep el.

A macska sóváran néz ki.
Ugrásra kész, így is talán.
De gondolja, mégsem megy ki,
jobb a gazdija oldalán.

Dorombolna neki sokat,
pedig nem egy hálás jószág.
De tőle kap finomakat,
ezért úgy tesz, mint egy jóság.

Jó érzetét kimutatja,
odabújik kedveskedve.
Viszonozza a gazdája:
ő is vágyik szeretetre!

  1. Horváth-Tóth Éva: Macska az ablakban

Nem, nem terveztem macskás nővé válni. De annyi mindent nem tervez az ember és mégis megesik vele. Jogosítványt sem akartam, aztán valahogy mégis lett. Azóta sem értem. Nálam nagyobb értetlenséggel csak az oktató meg a vizsgabiztos rendelkezik a témát illetően.
Mondjuk az meg az ő bajuk. Nem terveztem munkahelyet sem váltani, aztán tőlem
függetlenül is megtörtént egy szükségszerű áthelyezéssel. Nem gondoltam arra sem, hogy a férjemhez hozzámegyek, aztán csuda tudja hogyan, megesett velem az is.
Közvetlenül az esküvőnk utáni ősszel jelent meg két szőrgombolyag a lépcsőházunk ajtajában. Hevesen tiltakozott az agyunk a befogadást illetően, miközben a két kis jószág falta a májkrémet, amit felbontottunk nekik. Szóbeli megállapodást kötöttünk a két girhessel, hogy ugyan elutazunk pár napra, de ha megvárnak minket az ajtó körül valahol, akkor kénytelen-kelletlen, befogadjuk őket. Mert az már maga a sors akarata lesz. Na, meg az övéké, ha jól beszélik a nyelvünket. Napok múlva a hazaúton éreztük elhamarkodott ígéretünk súlyát, mert a két macska a huszonnyolc négyzetméteres leánylakásomban komoly tömegnyomorhoz vezethet. Megkönnyebbülten láttuk érkezéskor, hogy egy gombolyag sincs az ajtóban. Mégis mindkettőnk torkában keserű csalódottság íze csordogált. Elfértünk volna valahogy… gondoltuk, és tudtuk kimondatlanul is a másik pillantásából. A zár kattanására előugrott egy sötét puhamancsos a fenyő alól. Vidáman baktatott felénk, mi meg felkacagtunk, hogy számon tartotta a szóbeli megállapodást a vacak kis jószág. Így nem csak mi érkeztünk haza, hanem ő, Luca is. Ezt a nevet kapta tőlünk, mely az évek során rengeteg módosulással létezett indulattól függően. A Ludmillától egészen a te etted meg a tésztát te mocsokháziig terjedt.
Egyéb változatai nem vállalhatók komoly cenzúra nélkül, ezek a cipőbe pisilések és szőnyegre hányások alkalmával voltak használatban. A leánylakás bár szűkös volt, mégis feltalálta magát a doromboló masina, hiszen ő nem csak a padló szintjén közlekedett, mint mi, hanem a függőlegest is kedvelte, főként az organza és csipkefüggönyök felületén. Itt is volt érvényben pár nem túl szofisztikált megnevezése a befogadott rombológépnek. A pubertás meghozta Lucánál az ablakban ücsörgés flegma arcú közönyét. Bár amikor jóképű iromba kandúrok jelentek meg a szomszédos melléképületek tetején, akkor képtelen volt az önuralomra és két lábra állva céda mód nyávogva tudatta szándékait a jövevényekkel. Be kellett lássuk, kell a nagyobb lakás, mert bár megfogadtuk, komoly szabályaink lesznek, Luca felülírta legtöbbet. Na, jó. Mindet. A nem jön az ágyba volt az első. Az asztal teteje is ilyen dolog volt, meg az is, hogy nem kunyerálhat a kajánkból és nem veszünk neki drága alutasakosokat sem. Meg a napi egyszer kap szárazat. És az is, hogy figyelünk a súlyára, következetesek leszünk. Röhögni ér… Ellenben megtanult több kézjelet. Igen, a csúnyát is… igen, a hányás miatt például. De azt is, hogy hívó jelre odajöjjön. A joghurt, a hús, a kaja szavakat nem mondtuk ki egy idő után véletlenszerűen sem, mert feljogosítva érezte magát, hogy elhangzásuk után kérjen és kapjon az említett dolgokból. A vágódeszkát nem lehetett olyan óvatosan elővenni, hogy ne teremjen szempillantás alatt a lábam mellett. Mint valami macska dzsinn, sutty, ott is volt a ház bármely távoli pontjáról. Mert a deszka az húst jelent. A nagyobb lakás nagyobb és több ablakkal járt. Mindre macska biztos szúnyogháló kellett, mert ügyesen mászott azon is, mint valami pókmacska, és az emelet nem életbiztosítás még nekik sem, dacára a talpraesés mítoszának. Szerette nézni a járókelőket és élvezte, ahogy lélegző szénné égeti a napsütés. Olyankor felsejlett vörös szőrének színe a krém és csokoládé foltok közül. Nézte, ahogy munkába megyek, és bár nem hallottam a bezárt ablakon át, láttam a nyávogását. Valószínűleg haragudott, mert így értelemszerűen nem adhattam neki pár percenként szárazat. De a hazatérést két lábon állva üdvözölte, másik kettővel természetesen az ablakot összemancsolva kaparászott és bónuszként összeorrozta a nózijával is. Ahogy beléptem az ajtón két lábra állva nyújtózkodott, hogy vegyem fel. Hangos dorombolással és vádló nyávogással köszöntött, majd gyorsan nasit kunyerált. Nem törekedett a bosszú nyomainak eltüntetésével. Döbbenetes felfedezés volt, hogy a zacskóból képes volt a piskótát kirágni, vagy a sörperecet. Megbabozánták ezek az emberi rágcsák és nem tudott nekik ellenállni. A horgászatból hazahozott halszagú cuccaink voltak rá ilyen hatással még.
Előfordult, hogy annyira révületbe esett a pontyszagú matractól, hogy elaludt rajta szimatolás közben, vagy éppen beszorult valamelyik táskába. Aztán jött a kertes ház sokszemű csodája.
Minden szobában két ablak és annyi, de annyi szoba az ötven négyzetméter után! Ráadásul itt nem volt ám emelet. Testközelbe került az a fű, amire egyébként már rálépni sem mert. Jöttek a virágok az ablakba, amiket rendre megkóstolt, így rájött, hogy az orchidea mérgező, mert egy napig hányt tőle. A korallvirágra amúgy, mint kiderült immunis, még akkor is, ha nem ehető, mert rendre megcsócsálta mindet, aztán a szőnyeg közepére hányta, némi szőrpamacs kíséretében. Közben a függönyök biztonságba kerültek, mert Luca sem lett fiatalabb, már nem volt annyira pókmacska. Csak a moccanatlan megfigyelés maradt, mint hasonlóság. A kinti macskák rendszeresen borzolták idegrendszerét, hiszen ilyesmivel nem találkozott az elmúlt tíz év során. Itt, amikor munkába indultam, az ablakhoz nyomta az orrát, hogy köszönjön. És az évek alatt megtanulta a néma biccentést, ami olyasféle lehet az ő nyelvén, hogy jól van, kibírom, de igyekezzél azért… Ebben a házban nagy a kád széle, és tudott velünk pancsizni.
Fura, hogy a puhamancsosok nem szeretik a vizet, mégis imádják nézni, ahogy fürdünk benne. És megkóstolni is. Rejtély, hogy mi alapján választanak ablakot. Nem mindet szereti ám ő sem. Amikor először műtötték rákkal, még bizonytalan volt a mozgása, de első útja az alom után az ablak volt. Állt előtte, tudta, hogy nem képes felugrani, de azt is tudta, hogy elég szólnia és felteszem. Leszállni sem tudott, de megvárta, míg leveszem. Megvárta, míg hazajövök munkából és leveszem. Most a második műtétje után hosszú ideig nem tudott ugrani, de lépegetni igen. Kisszékkel, nagy székkel, asztallal megoldottuk az ablakot, hiszen fel akart menni. Mert szereti a napot, a madárfüttyöt, a nyári tücsökmuzsikát és mert macska.
A macskák szeretik az ablakokat. Nagy zöld szemét olyankor félig lehunyta és olyan volt, mint aki meditál. Maga a béke és a nyugalom szőrgombolyagnyi szigete.
Rejtély az is, hogy mi alapján választanak embert a macskák. Talán csak a lelkek tudják, az övék és a mieink. Hiszen nekik is van, csak az övéké hangosan dorombol. A miénk meg simogatni tud. Jó párosítás. Nem lesz több műtétje. Nem tud beszélni, úgy ahogy mi. De látom a szemén egy hete, tudja, hogy meg fog halni. Búcsúzkodik. Amikor ébren van bújik, simogatásra vágyik és máshogy dorombol. Fáradtan. Menne. Csak még gyűjt egy kis törődést, szeretetet. Úgy, mint az ember. Senki sem akar ölelés nélkül menni. Mi pedig elengedjük.
Nem akartam macskás nővé válni, de Lucával vagy nélküle, már mindig az maradok.
Mindegy hol élek, mindig keresni fogja őt a tekintetem az egyik napsütötte ablakban, amikor hazaérek. Akkor is, amikor már tudom, hogy ő egy másik ablakban ül. Odafönt, a második emeletnél is magasabban.

  1. Dobrosi Andrea: Élnek-halnak

    Már csak két macskája volt. Pedig televolt macskanyávogással a kis porta. Szerény zug. Ahogy ő maga is szerény volt. Sosem kérkedett se ezzel, se azzal, csak vitte tovább a gazdaságot.
    És igen – egyedül. Vagyis azzal a két gézengúzzal: Incivel és Fincivel. Inci a nőci. Csak így hívta a lánya, Jázmin, aki időnként meglátogatta, besegítve itt-ott.
    Egy halfeldolgozó üzemben dolgozott, és ugyan a munkája mellett nem igen maradt ideje, hogy meglátogassa az édesanyját, de mivel odavolt a cicákért, így mégis megoldotta, hogy felkeresse a kis zugot.
    Inci kinti macska volt, aki hozzászokott a szeszélyes természethez. Meg úgy egyébként is igazi nőcis volt.
    Mindig talált magának helyet, hogy megmutassa magát, de a kedvence egy kiszuperált régi hokedli volt. Azon ült és mosakodott, időnként égnek álltak a lábai.
    Finci viszont benti cica volt. Egy valódi lusta kandúr. Általában az ablakban ült, és akár esett, akár fújt, vagy épp a napsugár pödörte a bajuszát, szüntelenül a hokedlit bámulta. Biztos szerelmes,- gondolták anya és lánya.
    A gazdasszony jártában-keltében is mindig tudta, hogy az egyik macska a hokedlin, a másik az ablakpárkányon van. Hozzászokott ő ehhez a látványhoz.
    Olyankor azonban, amikor Jázmin beugrott a halgazdaságból, rögtön földet értek Inci lábai, és Finci is megtalálta a szőnyeget.
    Nem véletlenül. A szaggal együtt mindig érkezett egy kis élelem is, és akkor nem számított sem hokedli, sem ablakpárkány. Hiába volt meg a kémia – ha megvolt egyáltalán – de a vacsora biztosan!
  2. Jószay Magdolna: Téli macskás idill

Álmos, szürke téli reggel
hó fedi a tájat,
ember sincs az utcán, talán
őrzik még a házat.

Az, akinek muszáj menni,
tapossa a havat,
ám az ablakból nem látni,
csak havas házakat.

Kedvenc helye a macskának
az ablak párkánya,
órákig elnézelődik,
békés a világa.

Hideg van, s ő nem vágyik ki,
bent meleg a kályha,
jól táplált, ez látszik rajta,
fényes a bundája.

Meghitt, csendes téli idill…
kintről bárki látván,
örömet okozna annak
e klasszikus “bálvány”.

  1. Kisznyér Ibolya: Vívódás

Szabadságot áhít, fára mászást,
vágyódik, de, szereti a kályhát,
figyel, keres, madarat, pillangót,
játékot, kergetni, űzni valót.

Kint a szabad lét, bent a kényelem,
macska töpreng, bent biztos élelem,
látja a kertet, mi övé egészen,
trónja az ablak, ül fenségesen.

Félig lehúnyt szemmel mereng, csendben,
tudja, mancsa fázik a hidegben,
jeges szél borzolja bundáját,
marad, így megőrzi méltóságát.

  1. Dobó Georgina: Karácsony

Borongós téli napon szállingózik a hó,
Beborítja a tájat. Táncot lejtenek az apró
Pihék a vad vihar ölén. Csak egy cica él
A képen, a halott táj mámorában üldögél.

Lengedezik a függöny, kísértetek, egy bók –
És elolvad minden – nem léteznek. Jó szót
Nem hallani a ködös reggelen. A kék ég
Szürkébe burkolódzik, és a macska csak néz!

Duci kis teste kirajzolódik, de csak hátulról.
Farkincáján ül, és bámul ki az ablakon. Jó
Ebédre vár, vacsorára tán egeret fog, vagy kény
Lesz úrrá rajta, s Whiskast kíván, az éhség

Úr, hiába dorombol. A kilátás mesés, a korgó
Gyomor azonban sötétnek látszatja Őt. Maró
A gúny, mi lelkem hatja át, felidéződnek a rég
Nem látott karácsony éjjelek, amikor még

Együtt volt a család, ott voltam én is, lila jód
Helyett rózsaszín volt a felhő felettem. Szórt
Anyám egy kis fahéjat a kalácsra, illata ég,
Odakapott, mint ahogyan néha megtép. És

Érzem, hogy vége az ünnepnek. Az emberekre kór
Telepszik,, kaja kóma. A fát lebontották, a jós
Sem láthatja másképpen: rideg a festmény. mégis fér
Bele egy kis jóság, egy parányi boldogság, egy falat szép!

Szenteste nyomorúságos, magányos ünnepén!
Amikor elolvadnak a jégcsapok, az úton a jég.
Magam vagyok, így szívem örökké fél, ha fúj a szél.
Lelkem üres, mint ez a komor, borongós, tobzódó tájék.