- Kristófné Vidók Margit: Vágyom rád
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
ki álmok szárnyán repülne veled,
és amíg gondolatom bóklászik,
apró csókokkal becézem szép szemed.
Édes együttlét nincs más, csak te; meg én,
pihegő vágy reszket a válladon,
szenvedélyünk szárnyal magasba; pőrén,
csillagköd takar, lágyan átkarolsz.
Ősrobbanás; ami kitörni készül,
már kevés itt a csók, ettől több kell,
vad mámorba lelkünk is beleszédül,
annyira vágyom rád; szeress, ölelj.
Míg szívem dobban, izzik a parázs,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Mayer Zsó: Égre pillantva
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
elfáradt a játékban, ágyába kívánkozik,
anyja édes szavát áhítja, ő mesével ringatja,
arcát lágy kezével simogatja.
Úgy érzem én is pihenésre vágyom
csend némasága vegyen körül,
kályha melegébe burkolódzom
izzó parazsa szunnyadva velem örül.
Álmomban hullámvasúton utazom
az égre pillantva a csúcson néha megállok,
Istenhez fordulva mormolom imám,
„mely téged minden kínban megtalál”.
- Horváth-Tóth Éva: Ölelés
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
úgy gömbölyödöm karjaid közé,
billentyűm nesze mellkasodra csuklik
és meghitt csend kunkorodik körénk,
szelíd sóhaj kíséri ujjbegyeim
kósza kis köreit a testeden,
ajkadon kedves mosoly bukfencezik,
párnámban a pehely is megremeg,
csókod, mint folyékony bársony lecseppen,
mereng kicsit nyakam hajlatában,
majd elgurul fényes gyöngye nevetve,
s fészket rak egy érzés aortámban.
Szíved hallja a szívem ritmusát,
„mely téged minden kínban megtalál.”
- Holéczinė Tóth Zsuzsa: Visszavárlak
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
Szeretetet és megértést koldulok.
Azt hittem, már nem jöhet másik,
Életem végéig veled maradok.
Mit tettem, hol ronthattam én el?
Szüntelen magamban keressek hibát?
Gondoltad : búcsú nélkül mégy el?
Elhagyott szívem megértésért kiállt.
Jöjj vissza, jöjj hozzám kérlek,
Mert a magánynál tán jobb a halál!
Számodra sincs más rokon lélek
“mely téged minden kínban megtalál”.
- Takács László: Rideg folyó
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik,”
nézem.csendben a lenyugvó napot.
A parti fák ölén csak a szél hárfázik,
forróság van de én majdnem megfagyok.
Meleg ölelésed a rideg hűs víz nyelte el,
mikor hüsölni tértél annak nyugtató ölébe.
A horizonton túl egy angyal neked énekel,
valahol ott kint a távoli sötét temetőbe.
Nekem mindig fényt fontál őszülő fejemre,
mert csillagomként csak nekem ragyogtál.
Lelkem majd megkeres most már örökre,
„mely téged minden kínban megtalál.”
- Keczely Gaby: Mint gyermek…
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik,”
csak egy szép altató mesére vár,
fejében eltűnik a szorongás máris,
ha mama óvó karjaiba zár.
Ringatja gyermekét, jön a nyugodt álom,
duruzsol a kályha, dalomra kánon:
éneklés közben meglepő e mámor,
de most nyugvópontra, csakis erre vágyom.
Sok a gond, nem hagy nyugodtan élni.
Előre tervezni sosem lehet.
Hamis a tudás – hinni és remélni…
Fejünk üres és minden elveszett!
Kimászni e mély gödörből úgy lehet,
ha valaki szeretettel hat át.
A gondoskodás, mi fogja kezedet s
„mely téged minden kínban megtalál.”
- Petres Katalin: Helyzetjelentés
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”,
hajtanám fejem a felhők vánkosára.
Levedleném e földi lét kérgesedéseit,
szabadlábon szárnyalhatna lelkem,
bát tudom, dönteni nem az én tisztem,
Hozzád küldöm fohászom, Istenem,
„mely téged minden kínban megtalál.”
- Szabóné Horváth Anna: Kitárom lelkem
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
eldobom fegyverem, nem csatázom.
Tollat tépek, s keserv-lelkembe mártom.
Szépet írnék, bölcsőtől a máig.
Míg szívem dobban, élettől a gyászig
forgatom pennám, s betűket gyártok.
Pacsirta dalt szeretnék, mégis károg.
Vidámság helyett gyötrelmet állít.
De félre mindenféle rusnya kórral,
sutba, settenkedő álnok halál,
Mulassunk fürge dallal, tüzes borral!
Jer jóbarátom, velem vigadjál,
Hű szívvel cimborálok, s igaz szóval,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Kristófné Vidók Margit: A bennem élő gyermek
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
úgy várom a csend ölelő nyugalmát,
összetört lelkem vacog; szinte fázik,
fals ütem dobolja sorsom kudarcát.
Mint gyermek ki fél, a sötét szobában,
látom, árnyak kúsznak be a réseken,
hamis remény táncol selyem topánban,
és én gyáván tűröm el, hogy létezzen.
Mint gyermek ki a csodákról álmodik,
hinni szeretném, hogy csatát nyerhetek,
új reményt szül az éjszaka; bátorít,
oszlanak lassan a sötét fellegek.
A bennem élő gyermek tiszta lelke,
bántó szellemek hadával szembeszáll,
hozzád száll örökké fohászom csengve,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Kalocsa Zsuzsa: Csillagok közt
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik,”
a kedves mese annyira hiányzik,
álmában ott lesz a boldog lebegés,
ahol nem lesz félelem és rettegés
Gyermekként, egyedül a magány a társ,
lélek nem nyer békét, csak újabb csatát,
hiába az emlékek, mind elhagynak,
a sebzett szív végleg gyógyíthatatlan.
Aranyló felhőkön habkönnyű álom,
e szépséget nem felejted, nem bánod,
hunyd le a szemed, minden éjjel látod,
igaz mese, bármikor elvarázsol.
Hárfán játszik az angyalok serege,
s megszólal az éj isteni zenéje,
körbe fognak és zenéjük feléd száll,
„mely téged minden kínban megtalál.”
- Takács Mária: Szerelmesvers
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”,
úgy nyugtatom lelkem karjaidban,
szívem egyre hevesebben dobban,
s kezem arcodon simogatón játszik.
Mint gyermek, ki érzi anyja hiányát,
úgy keresnélek, ha nem vagy velem,
nagyon fáj, de mégsem röstelkedem,
magamhoz szorítom éjjel a párnát.
És testem áthatja ekkor egy érzés,,,,
mennyire szeretlek, maradj, kérlek,
minden percben csak téged néznélek,
de ha elmennél, szép a visszatérés.
Hozzád tartozom. Testünk, lelkünk egy,
benned találtam meg azt, kit kerestem,
nem vágyom másra, hisz mindazt szeretem,
amit te nyújtasz nekem, s a lényed.
Egy szó: szeretlek! Mint a gyertyaszál
lobogunk, és tüzünk egyre hevesebb,
s bármi bánat ér, van egy szív, ne feledd,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Dobó Georgina: Anyám
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
Keresem anyám ölelő karjaid,
De nem találom, nem lelem
Kiskorom óta másokat ölelsz vele.
Szeretnék megnyugodni, de nincs hely,
Hol békémet meglelhetném.
Jó lenne békében élni, de
Kezedet mégis elrejted, mely nem szép!
Vágyom szeretetedet. ,mit soha nem
Kaptam tőled meg. Szeretnélek,
De neked sem kellek. Kutatom
Minden szavad, mindent elmondok,
De te csak visszaélsz vele.
Minden szavammal csak alám teszel.
Pedig szükség lenne lelkemnek Rád,
“mely téged minden kínban megtalál”
- Domokos Edit: Áldást váró
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”,
de ösztöne még rúgkapál,
úgy jön a gondolat egyik, majd másik,
s a félelem is rádtalál.
Szánod a múltat, a jövőt féled,
a lelked árván kiabál…
Feladnád talán, de azt reméled,
a sötétből még kitalál.
Szobád falán néma árnyék játszik –
rettegsz, mert hiszed, leskel a Halál!
Egy áldó kézre vágysz – ez látszik,
“mely téged minden kínban megtalál. “
- Jószay Magdolna: Suttogj egy imát!
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”,
oly átkozottul gyengére fáradtál,
egy vágyad van csak: fejed lehajtani,
s még jobb lenne, ha nem is gondolkoznál.
Túl sok a gond, megtör a fájdalom,
annyira szeretnéd, ha megnyugodhatnál,
suttogj egy imát, az segít! Egy imát,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Kutasi Horváth Katalin: Mint gyermek…
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”,
s várja a békítő mesét s mosolyt,
úgy próbállak elképzelni téged,
s még önmagam látom folyton benned.
Mint gyermek, ki fél, hogy egyedül marad,
kapaszkodom az emlékeinkbe,
s próbálok erőt nyerni belőlük,
de csak a fájdalmat növesztik bennem.
Mint gyermek, ki elismerésre vágyik,
próbálok megfelelni az elvárásnak,
mit én támasztok magammal szemben,
ám csupán békétlenséget érzek.
Mint gyermek, ki elzárkózik magába,
magányra vágyom, mit megoszthatok veled,
hogy kettesben maradhassunk a múltban,
mit táplál, s mégis felemészt a jelen.
Mint gyermek, kinek fel kellett nőnie,
hálás vagyok, ha önfeledt lehetek,
ha felfoghatom az időtlen szépet,
mit többé már nem szemlélhetek veled.
Mint gyermek, ki túl korán elárvult,
próbálok felérni a valósághoz,
de csak egykori reményem kergetem,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Kisznyér Ibolya: Álmatlanság kínja
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik,”
lelkének szelíd, simogató hang hiányzik
felhőtlen, gondtalan, édes álmodások,
árnyat átfestő színes ecsetvonások.
Kipihent ébredés, könnyedén, derűsen,
mint kedves pillangó tánca napfényben,
a föld felett lebegni, könnyű lépteken,
boldognak lenni, ok nélkül, jól, lelkesen.
Ám a tudattalan kínzó módon lángol,
nappal kitörölt gondolat éjjel pokol,
örök elégedetlen tenmagad tombol,
“mely téged minden kínban megtalál.”
- Gáspár Klára: Édesanyád hangja
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik,”
várja felhőjében a színes lebegést,
mert jól tudja, álmában majd sárkánnyal játszik,
lágy szellő lesz ott és önfeledt nevetés.
Hintája a horizonton csüng,
hallgatja a ringató édes dallamot.
Édesanyja boldog álmot küld,
majd halkan csukja be az ablakot.
Álmaid azóta nagyon megváltoztak,
színes sárkányod már rég nem száll.
Hullám tükrén nézed a haldokló holdat,
és ajkad szép szavakat nem talál.
A sárkány megszökött gyermeki kezedből,
színeit lassan elfeleded már.
A csend nem áll másból, csak tövisekből,
de a remény valahol mégis vár.
Nem vagy hozzászokva a csendhez,
galaxison átkelő dallamot hallanál
édesanyád hangja lesz ez,
„mely téged minden kínban megtalál.”
- Dobó Georgina: Credo
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
Úgy közeledem hozzád Istenem,
lágyan, kecsesen.
Néha kínkeservesen
Színed elé menetelek.
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
Ki megunta fiatalon az Életet
Kezem imára kulcsolva kérem,
Vegyél magadhoz kegyesen.
Vedd el mindenem!
Nincs sok, csak a levegő, a rét,
a mező, minden mit Teremtményed dícsér.
Bár áldani tudnám én is neved,
De nem teszem, nem tehetem
“Mint gyermek, aki már pihenni vágyik”
Annyira szeretnélek látni, érezni
Minden fájdalomtól mentesen élni
Veled, örökké. Kinek nevét,
Míg élek, hirdetni szeretném.
Mégsem merem. Nem teszem.
Csak térdeimre roskadva reménykedem,
Mert tudom, szenvedhetsz bolyongásaim miatt
Te is.
Zsolozsmát mormolok, melyben kegyedért esengek,
Vedd el földi Létemet,
Vedd el gyarló, gyermeteg lelkemet,
“mely téged minden kínban megtalál.”