- Holécziné Tóth Zsuzsa: Oly szépet álmodtam
„Láttam a boldogságot én”:
szőke volt, angyalszép, és
kis kezét örömmel nyújtotta felém.
Mosolygott, s feledni tudtam akkor
a kínt, mit szüléskor elszenvedtem én.
Óvtalak mindentől gyermekem,
megváltozott miattad az életem:
örömöd volt az én örömöm,
álmatlan éjszakáim is köszönöm:
mert nekem te vagy a mindenem.
Láttam a boldogságot a szemedben,
de láttam a könnyeket is arcodon.
Úgy fáj, hogy nem tudok segíteni
túllépni az önmagaddal vívott harcodon.
Társad a magány, s ez fáj a lelkemben.
Álmaimban újra a régi gyermek voltál,
kinek arcocskáján csillogott a remény.
Nem voltak az égen komor fellegek,
a boldogság kék madara ott ült a válladon
és vidáman „babrált pihéi közt a fény”.
- Lám Etelka: Boldogság
”Láttam a boldogságot én”
napfény viritott a szívem közepén.
Piros rózsacsokor lebegett a tó víztükrén
együtt sétálunk a kék hajnal peremén.
Selyem ruhád aranyszálakon suhan Istenhez.
Hintázik a tóvíze lelkem sóhajt
sétál az ezüsthold elmém ragyog.
Gyémántkövek csillognak a szívem hegyén
mosolygó szemed az égő gyertyák tükrében
gyöngéd kezed visszaint mára, tisztul a nap.
”Babrált pihéi közt a fény”
- Kisznyér Ibolya: Teadélután
“Láttam a boldogságot én,”
ismeretlen gyermekek szemében,
jóakaratú ember kezében,
palacsintát osztogató körben.
Feledték szegényes ruhájukat,
a restellt, silány lábravalókat,
fűtetlen szobát, a bántásokat,
hétköznapi ordító napokat.
Ételek tették szebbé a percet,
éreztek, emberi szót, figyelmet,
könny csillant, maszatos kislány szemén,
“babrált pihéi közt a fény.”
- Jószay Magdolna: Érezni a boldogságot
“Láttam a boldogságot én” nem is ritkán,
olykor talán nem is volt igazi okom…
de sokszor megtapasztaltam életem során,
oly kevésen múlhat saját boldogságom.
Láttam a méhecskék örömét, ha szirmok
közül sárgán, frissen táncoltak tova,
s hallottam madarak vidám cserfelését –
kicsalták mosolyom – tócsákban ujjongva.
Láttam tavaszonként rügyek pattanását,
a friss virágot nézve ragadott el a tény,
az aranyló nap nevetett a porzószálak fején,
s győztesen “babrált pihéi közt a fény.”
- Klotz Mária: Fény-pihék
“Láttam a boldogságot én”,
megcsillant, rám mosolygott,
aztán hamar cserben hagyott.
Nem értettem, hogyhogy éppen
engem büntet a kő-sors, miért
nem lehetek felhőtlenül boldog.
A magány eszméletlenül fájt,
lelkembe szúrós tüskéket vájt.
Éreztem az elhagyás vonyító
csendjét, az átok megvalósult
szellemét. Jaj, sokáig bántott,
egyszer csak egy új lény felém
kiáltott: „Ne csüggedj, kedves,
itt vagyok, engem szeress,
szűk fényúton előre vezess!”
Így is lett, csendsziromba bújt
a szerelem-kedv, újra visszatért
az élet-rend. A boldogság-virág
egyre jobban kinyílt, illatával
lágyan beterít. Puha pilléi közt
világosság pislákolt, sebesen
feléledő szikrája csodaálmot
sugárzott. Pianoból forte dallamot
muzsikált, két testben egy lélek
vakítóan vibrált. Integetett felém
a bizalom-remény, kacsintott, és
“babrált pihéi közt a fény.”
- Petres Katalin: Örök hála
“Láttam a boldogságot én…”
felragyogott rám a fény,
csilingelő kacagással
körülöttem szaladgáltak,
sírva is hozzám bújtak
fiaim, s tőlem vártak
vígaszt és reményt.
Cicáink, kutyáink
vígan velünk örültek
és sokszor mindnek
“babrált pihéi közt a fény…”
- Gáthy Emőke: Az első kísérlet
„ láttam a boldogságot én „
örüljön kinek őszinte szerelme
de ne higgye a boldogság csak ennyi
az élet csupán csak ennyit ér
fészkéből kipottyant szállni kész kis fecske
első kísérletét sikerrel túlélte
anyja még napszálltakor visszaédesgette
megkönnyeztem mindkettőjük riadt boldog szemét
ahogy utolsó sugarával „babrált pihéi közt a fény”
8. Keczely Gaby: Pille szárnyán érkezett
„Láttam a boldogságot én”
csodaszép volt két pár szeme.
Csüngöttem a tekintetén,
tovaszállt mint könnyű pille.
Én ringtam újra lágy ölén,
a képzelet fölé emelt
s én csókot loptam könnyedén.
Ezt még egyszer ismételd meg!
Kérleltem így e furcsa lényt,
légiesen fejünk felett
még mindig vibráló az ég.
Tünékeny tündér kedvesem,
tudd meg, nekem ez nem elég!
Ne röppenj tova kedvesen,
feldúlt vagyok, jaj, nem egyéb.
Valóságot mutass nekem!
Ne földöntúlit mímelj még!
Összeborultak hevesen,
nem mondtak mást, csak mit a kéj
szavakba öntve képezett.
Tény: ez csodás szerelmi kép.
Csend pille szárnyán érkezett,
„babrált pihéi közt a fény.”
- Horváth-Tóth Éva: Májusi csillag
“Láttam a boldogságot én”
kis zöld rügy volt a világ ágán,
ott méz illatú volt a fény,
s virágszirom ült pille szárnyán.
Kacagott az élet, mosolyát
– a hófehéret – vitte szél
hajakba szórta, mint út porát,
‘min a hit jár, az Istenét.
Fűszálakra hasalt az ég
és langymeleg csendet ringatott
a hajnal – rőt hullámtaréj -,
a fészkekben jövő csiklandott,
a lomb levél-pletykát hullatott,
s május szunnyadt ágyam szélén,
némán csodáltam e csillagot,
akit a mennytől kaptam én.
Univerzum összes gömbjét
láttam szemében felragyogni,
kigyúltam szeme zöldjén én,
s láttam benne ‘ki itt hagyott is,
és hallottam szívét dalolni
– ember-angyalok öltötték -,
s míg suttogtam éji imáim,
“babrált pihéi közt a fény.”
10. Gáthy Emőke: „Láttam a boldogságot én”
” Láttam a boldogságot én „
mikor néhány reményvesztett év után
az egyik ajándékozó kedve
a szülők karjába tette
a nagyon várt
pólyába zárt aprócska lényt
egy kis legényt
s én láttam apa anya párásodó szemét
ahogy az újszülött parányi szőke kézfején
„ babrált pihéi közt a fény „
- Gáspár Klára: Én boldognak hittem
“Láttam a boldogságot én”,
amint kilibbent az életemből.
Lila ruhája szürkébe fordult,
de most csak magányosan,
ébren álmodok az emlékéről.
Lehet, hogy elhanyagoltam őt,
és több figyelemre vágyott.
De én balga, tényleg
boldognak hittem a boldogságot.
Természetes volt, hogy velem van,
nem ápolgattam,
nem simogattam.
Aztán elege lett, és hátat fordított,
lila ruháját ledobta, és angolosan távozott.
A sarokba dobott szomorú lila pille ruhát
azóta naponta figyelem én.
A minap arra eszméltem,
hogy “babrált pihéi közt a fény”.
- Dobrosi Andrea: Én raktam oda…
Láttam a boldogságot én,
láttam, bár csukva volt szemem –
de nem volt vad, könyörtelen,
lágyan ölelt a kanapén.
Azt mondta: ne légy meggyötört,
nem lehet mindig éj, sötét,
s éreztem, miközben beszélt –
a Nap felettem tündökölt.
A csillár helyén tünde rét,
rajta csipkeszirmok hada,
(mennyi-mennyi gyönyörűség)
ezüst-kék, bíbor és fehér,
de közben én raktam oda;
babràlt pihéi közt a fény!