- Kristófné Vidók Margit: Nem tudja más…
“Hogy miért vagyok többször szomorú,”
hisz én sem tudom megfogalmazni,
néha egy édes bús dal összezúz,
mit szívem rejtekén még hallani.
Hiába űzöm messze, nem marad
más csak könnyek, és rezzen a lélek,
érzi a tűnő idő, mint hamvad
szét, álmodásokban mindörökre.
De sejtelmes jövő fátyla lebben,
megfejthetetlen és örök talány,
miért hagyott el, és halt el bennem
a szép kristályfényű szikraparázs.
Ne kérdezzetek, mert én sem tudom,
áttör-e szivárvány az éj ködén,
ezüst-sugár ring hullócsillagon,
és ezt “Nem látta senki más, csak én.”
- Gáthy Emőke: Megszenvedett melankóliám
„ Hogy miért vagyok többször szomorú „ *
’ Hogy miért VOLTAM többször szomorú ’
sorolni nem fogom iszonyúan hosszú
nyolcvan ősz közt nyolcvan tél nyolcvan tavasz és nyár
„ csak estje lenne, lenne már közel,
már alkonyatja, minden szürkesége,
minden fájdalma lenne, vége már ” ***
megszenvedett melankóliám
életem felén valami újat
valami egészen mást kínált
itt csordogál ma is
szívemben véremmel
de harsány vidámnak erőltetetten
megsúgta álmomban egy éjjel
kényszeresen lennem nem kell
végtelen-sok színű képregény az élet
minden minden minden
s a mindennél sokkal több
árnyalat közt félnem
s félnetek hasonlók
nincs miért
jut még szolid vidámság bőven
s ha olvasta ezt a verset
ne mondja senki se
hogy a kegy csak enyém
és „ Nem látta senki más csak én „ * *
** Tóth Árpád
* * Borbély Szilárd
3. Gáspár Klára: Visszajött a remény
„Hogy miért vagyok többször szomorú”?
Mert egy érzés eltakarta előlem a fényt,
Úgy jött el, mint az őszi szél,
mely elsöpört mindent:
elhordta a boldogságot és a reményt.
Szememmel már nem látlak,
de mozdulatod még mindig bennem él.
A csalódás belülről mérgez,
és tép viharba burkolózva az emléked.
Elmentél.
Azóta próbálom elűzni a szorongást,
hiszen nem tarthat örökké.
Reményem megdobogtatta szívem,
mert lágyan hordott a tenyerén,
de mindezt „nem látta senki más, csak én.”
- Klotz Mária: Vívódás
„Hogy miért vagyok többször szomorú” –
kérdezem magamtól,
miért önt el oly gyakran a bánatos ború?
Magam sem tudom, talán ilyen vagyok,
ha örülök, rám ragyognak a csillagok.
Ha mély szomorúság lesz úrrá rajtam,
fájdalom-árkok szakadnak be alattam.
Hogy miért rágódom az élet nehezén? –
titkok, vívódások válaszra várva.
Sorsomat: „Nem látta senki más, csak én.”
- Horváth-Tóth Éva: A titok
“Hogy miért vagyok többször szomorú”?
Mert tudok egy titkot, ‘mit tud kisded,
a gyermek, a felnőtt, s a szépkorú,
de mintha nem tudnák, mind úgy tesznek.
Nem süketek, sem vakok, csak félnek.
Mert szeretni félnek az emberek,
mert ‘ki szeret, az másnak részeket
kanyarít magából, önkéntesen,
mert a szíve szerint az úgy helyes.
De talán leginkább attól félnek,
hogy elfogadják a szív szeletet,
s rosszul hiszik, hogy szeretni szégyen.
A legfontosabb érzés titok lett,
és ott lapul a szívek szegletén,
kis írás: a szeretet szükséglet,
de azt “Nem látta senki más, csak én.”
- Jószay Magdolna: Mellőzve
“Hogy miért vagyok többször szomorú”,
még számomra is megfejthetetlen…
Megfogalmazni is nehéz, mert az
emberek nemigen értenek engem.
Azt tapasztaltam, hogy panaszkodnak,
s mindenkit nekem kell megértenem.
Én vagyok a szemetesláda, rám
nincs idő, s már rosszul sem esik nekem.
De vidám ettől még nem vagyok, mert az
empátia hiányán én nem változtathatok…
így lépten-nyomon azt érzem, hogy szinte
mindegy, világon vagyok-é vagy nem vagyok.
Már nem nagyon gyűrődik a lelkem.
Ott vagyok én, a tömeg közepén,
ahol azt, hogy vállamra szállt egy
lepke, azt “nem látta senki más, csak én.”
- Lám Etelka: Szomorúság
”Hogy miért vagyok többször szomorú”
Elkeseredetten küzdök jó irányba, fordulhat
a balszerencse, figyelmesnek kell lennem.
Szerencse forgandó, újdonság erejével hat
pozitiv energiákat csak én láttom.
Leszerényebb külsö mögött van az igazi kincs.
Fényes csillagod eltapossa az ellenfeleket
szívedig lüktet az aranyló Nap.
”Nem látta senki más, csak én” - Szabó Eszter Helka: Boldogtalan nép…
„Hogy miért vagyok többször szomorú”,
Néha magam sem tudom.
Kiszáradt kutak a tények barna gyűrűi.
Boldogtalan nép a magyar,
Olvasom ma is depressziósan, talán
Az ellenkezőjét úgyis nehezen hinném.
Boldogtalan nép a magyar,
Két Nobel-díjast adtunk idén a világnak,
Bár egyiket sem idehaza,
Csak hát az infrastruktúra
A napsütötte sávokban terem.
Boldogtalan nép a magyar.
Már nem hisz az ígéretekben,
csak a valutájában, de az még megzavarja,
ha nem jut tüzelőfára.
Boldogtalan nép a magyar,
Nem tudja elrejteni szeme körül az árkokat,
Nincs az a festék.
Hiába próbálod megjátszani magad.
Boldogtalan nép a magyar.
Darabokra törve a belső tükröd.
„Nem látta senki más, csak én.”
- Sági Klári: Gondolatok a szomorúságról
„ Hogy miért vagyok többször szomorú”?
Talán, mert ember vagyok?
Az emberek érzelmeket hordoznak magukban, amiket számtalan formában képesek kifejezni. Szeretet, boldogság, öröm, vidámság, tudásszomj, kitartás, akarat, elszántság és sorolhatnám tovább az örökölt és megtanult vagy kifejlesztett tulajdonságokat. A pozitívak mellett ott sorakoznak a negatív érzelmek is, a gonoszság, bánat, szomorúság, lustaság, boldogtalanság, kegyetlenség, düh és harag. Mikor melyik kerekedik felül, az nagyon sok mindentől függ. Az öröm, boldogság és a bánat, szomorúság gyakran jelentkezik életünkben. Örülni lehet kis és nagy dolgoknak, sírunk és szomorkodunk apróságok és tragédiák miatt is. A szomorúság érzése hosszan megmarad bennünk, sajnos mélyebb nyomot hagy, mint az öröm érzése, s mint általában mindenkire, ez sajnos rám is jellemző.
Talán mert magyar vagyok?
A magyarságtudat megbecsülése múltunknak, történelmünknek. Igen, van mire büszkének lennünk. Büszkék lehetünk híres tudósainkra, művészeinkre, sportolóinkra, akiket a világ is elismer és értékel. Kicsi országunk nem szűkölködik eredményekben, sikerekben. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások és felmérések azt mutatják, hogy a magyar emberek a legboldogtalanabb népek közé tartoznak, gyakran szomorkodnak és elégedetlenek. Bizony meg kellene tanulnunk örülni, a jót keresni az apróbb és nagyobb történésekben. Mert, ahogy mondani szokták, nem mindegy, hogy félig üres, vagy félig tele a pohár. Ez nem csak nézőpont kérdése, hanem egy szemléleté is, optimistaként, pozitív gondolkodóként élni könnyebb és minden szebb lesz tőle. Én ezt próbálom követni, keresem az apróságokban is azokat a jeleket, amelyektől boldogabb lehetek. Minden jóban van valami rossz, és minden rosszban lehet találni jót is, csak keresni kell. A szomorúság letaglóz, kimerít, és sötét gondolatokat hoz ki belőlem.
Talán, mert nő vagyok?
A nők az érzelmeiket jobban kimutatják, mint a férfiak. Nagyon tudnak sírni, nem szégyellik a könnyeiket. Kiabálnak, sikoltoznak, hisztiznek, ha úgy van kedvük, majd megnyugszanak. A férfiaknak nem illik hangosan keseregni, sírni, de ez szerintem helytelen beidegződés, hiszen ők is emberek, ugyanúgy megviseli őket, ha baj van a családban, ha szeretteikkel történik valami rossz. A szomorúság érzését magunkban hordozzuk, és bizony gyorsan felszínre tör. Sok minden miatt búslakodhatunk, apróságok és valóban nagy tragédiák, végzetes események okozzák. Én is képes vagyok számtalan ok miatt szomorkodni, elkeserít például az emberi butaság és gyarlóság, a közömbösség, a rosszakarat, a kegyetlenség. Mély fájdalmat és nyomott hagy bennem, ha a szeretteimmel, rokonaimmal, kedves barátaimmal baj van. A sírás segít, de a felgyülemlett feszültséggel, hosszabb-rövidebb idő alatt, mindenkinek magának kell megküzdenie, és ez nem könnyű.
Talán, mert anya vagyok?
Igen, a nők, a gyakran idézett mondás szerint, mindent megtesznek azért, hogy ne legyen, vagy legyen gyerekük. Én az utóbbiak közé tartozom. Nem könnyen, de anya lehettem, lehetek. Az anyaság minden perce aggódás, féltés és főként szeretet. Szomorúvá tesz, ha beteg, bánatos, sikertelen, vele búslakodom, ha valami bánat éri, de ott vagyok mindig, ha segíteni, bátorítani, ösztönözni, vigasztalni kell fiamat. A gyermek, bármilyen korú is, bármerre vezeti is a sorsa, bármilyen eredményes vagy bármennyire sikertelen is, a szülőnek mindig a gyermeke marad.
Igen, nehezen válhattam anyává. Fiatalon beteg lettem. Egyszer az orvosok azt mondták, hogy nincs remény…. Ekkor megzuhantam. Olyan mélységes szomorúság uralkodott el rajtam, amin nagyon sokára és borzasztó nehezen tudtam úrrá lenni, heteket sírtam át. De végül minden jóra fordult. Egy éjszaka gyönyörűségeset álmodtam, ez mutatott utat, adott reményt, hittem benne, és bátrabban néztem a jövőbe. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy ezt az álomcsodát
„Nem látta senki más, csak én.” - Keczely Gaby: Okkal
„Hogy miért vagyok többször szomorú?”
Magamat sem értem.
Pedig olyan vagyok, mint bárki más,
legalább így vélem.
Gyakran látszik lelki szenvedésünk.
Bajunkat és búnkat
olyan híven közvetíti szemünk
s szomorúságunkat.
Pedig boldogok lehetnénk!
De hogy? Körülöttünk tombol
háború, halál! Lehet, hogy
„nem látta senki más, csak én.”
- Kisznyér Ibolya: Egyedüllét
“Hogy miért vagyok többször szomorú”
egyedül, szembenézve, sanyarú,
szemekben a mély tükrözi magát,
törések forrtak, a heg már barát.
Az élet tüzét öröm táplálja,
lelkes lét, a boldogság ára,
ifjúság hevét fejlődés őrzi,
képesség adott, bölcs erősíti.
Évtized munkája láthatatlan,
ám a szívnek halvány mosolyában,
derűs érzést az új tükörképben,
“nem látta senki más, csak én”.
- Dobrosi Andrea: Nesze bánat
“Hogy miért vagyok többször szomorú”?
valahogy közel van a bú,
olyan, mintha a szomszédom lenne,
ki egy kannibál, s megenne.
Ezért én most elhagyom a várost,
mert vonzódom a tanyákhoz,
hol a szomszédom legfeljebb egy gyík,
ami meg embert nem eszik.
Ne lásson senki rajtam könnyeket,
csak azt, hogy már megint nevet,
pedig csak egy pitypang a barátja,
de egész nap azt csodálja.
Igen, de jó lenne ezt hallani,
nem szomorkodnék, mint Ady,
de hiába születik a remény,
“Nem látta senki más, csak én”