Lyukas vers 05.

A LYUKAK”, MELYEK
SZINONIMÁIVAL JÁTSZUNK:

“Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?” (Vörösmarty Mihály)
“S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?” (Radnóti Miklós)
Meglágyul keménység, megszűnik irígység” (Balassi Bálint)

1)

Diana Soto: Álommanó

Álomra hajtja fejét az öreg, 
megkeményedett éji bogár,
s fülébe suttognak a haldokló
tejcsillagok, üres lakomán.
Ezerszínű estéket esznek, 
és amikor előbukkan a nap,
az ezüst porban körbe hintett
pocakos holdnak kurjantanak.
Nagyokat majszol az öreg sajtból,
a bosszankodó álommanó.
Tengert varázsol a pázsitba,
s égheggyel süllyeszt el minden hajót.
Fel kel ellene az éji bogát,
örökös csatára hívja ki őt.
A múlandó a halandók dolga,
míg ők legyőzik a múló időt.

2)

Mukli Ágnes: Valósággá lett

Szabadulj átkos csókjaimtól,
felégetsz engem, idezársz.
Izzik ifjú véred, elhamvaszt,  
vacogva sírnék ma, fohászt!                             
Hazárd átkodban, senkinek
sem kívánj keresetlen magányt,
egy sivár, féltő semmiben.                                                     

Reményem elhal, félve alszom,                              
remélem mély gyászom apad.
Kietlen sír fon eggyé, férges
hant fed halkuló álmokat.
Rideg hold szövi szóba kínom,
hiszem, hogy őrzi éjed már.
Szüli köd, sugara tűz- káprázat,
talán mulandó… mondanád.  

Egészen meghal, érzem, dalod
valósággá lett, eltemet.
Élni hagyj, úgy vinném imámul 
a kínt, ez gyújt fel új percet.
Halott a perc, amely hangtalan 
magában őrzi az imát,
ó áldott boldog sors, előttem
elégsz, rommá lesz a világ.   

3)

Dezső Ilona Anna: Mindennek ára van

Mert mindennek megvan az ára!
Fizetni kell múló percekért!
Ajtómban nyikorog a pára,
rideg köd permetez rejtekén…
Nekem mégis szép, belőle lettem,
lánya vagyok a szürkületnek;
kegyetlen évszakban születtem,
anyám zúzmarába vajúdta testem!

Mennek a napok reménytelenül,
mint fatönkjei csupasz erdőnek,
úgy kuporodnak össze éveim
koronáik megsárgult keblében…
Ragaszkodok sötét árnyékához,
ahogy ág kötődik leveléhez,
mikor fagytól csilingelő szára
megtérni készül teremtőjéhez.

Szellemek, álmok, holdfényes égbolt,
haldoklik ismét a természet;
vele hanyatlott le ifjúságom…
Minden megváltozott körülöttem!
Arany levelek talpam alatt ismét,
szemem sarkában könny csillantja mását,
puha avarban lépkedni élmény,
kegyelemért koldulok, rejtsék ráncát.

Még csak szirmokban haldoklott a nyár,
napsugár aratott terméseket,
kényszermunkára volt fogva a vágy…
Érteni kell kifosztott szíveket!
Molyrágta keserű-szenvedéllyel,
váratlan harag táncát járja!
Hosszúra nyúlt árnyak lengenek…
Megadom… mindennek megvan az ára!

4)

Varga Katalin: Büszkeség

Elmúlt büszkeségünk, merre váratsz e sötétben?
Amikor az esti tábortűznél pengett a gitár.
Egyek voltunk, örök szövetség, egymás kezében
Sátrainkban nem volt bódító szer, szesz se talán.
S bősz hím, lettél, vesztes a megsemmisülésben.
Erősek voltunk, adjunk hitet, új életünk során.

5)

Petres Katalin: Felismerés alkonytájt

A szűrt fényben a szív kérge puhul,
lassan foszladozik a ködfátyol,
a forró ifjúság szigorára
irgalom és bölcs béke települ.

6)

Kutasi Horváth Katalin: Édes mostoha

Ködben a kőszirt, rejtőzik a szikla.
Felsejlik sorsom, foszladozik leple.
Lecsusszan halkan, s feltárul a titka.

Megdermedt a múlt, zordabb lett a létem,
Komoran néz rám, szemöldöke rándul,
Fenyeget egy rém, kicsordulhat vérem.

Araszolsz némán, felszuszogsz a hegyre,
Próbálkozol még, gyermekké tesz szíved,
Jól tudod pedig: nem számíthatsz kegyre…

Nem enged a kőszív, nem puhul meg soha,
Hiába a vágy, a legenda oda,
Mást mutat a táj, az édes mostoha.

7)

Ordas Andrea: Álom nélkül

Éj sötétje ólomsúllyal húzza pillám,
Agykerekeim sem csikorognak már,
Gondolatpókom sem szövi szép hálóját,
Göndör fürtjeim gyűrik össze a párnát.

Szikraként kigyúló újszülött csalódás,
Gyomromat fekélyként mardosó aggódás,
Szívemet bilincsként szorító fájdalom,
Fölriaszt s érzem hogy könnyekben fuldoklom.

Ezzel hát vége a nyugodt éjszakának,
Jön a forgolódás, sóhajtozás, bánat,
Elaludni most már úgysem lehetséges,
Jöjjön hát egy vers tán jó és tehetséges.

Szavakat kergetek bús tekervények között,
Közben múlik már az éj a csillagok fölött,
Egy új vers születik vagy tán legyen próza,
Reggelre elkészült s nem tértem nyugovóra.