JÓZSEF ATTILA: SZÜLETÉSNAPOMRA
CÍMŰ VERSÉRE
01. Szörényi Vanda: Születésnapodra
Övenöt szál a gyertya már,
nem kell hozzá matektanár
elég
e lét.
Abban pedig egyszer élve
metszetének lettél része
egész
merész.
Mert rám vetetted a szemed,
mint piára az alkeszek,
tettem
vettem.
Lassan két év ketten s külön,
volt itt öröm, némi üröm,
laca-
faca.
Lájkolgatunk, ez a módi,
Messengeren irogatni,
tiszta
fricska.
Annyi titkot rejt a jövő,
titok nélkül idegölő,
marad
a nagy,
az egyetlen és bárhogy.
Meglelhetnénk boldogságot,
ránk fér
már rég!
Tudd, a szívem csak a tied,
nem csak század, nem csak tized,
ne űzd,
betűzd!
Bár nem vagyok Micimackó,
kinézetre kicsi tacskó,
de még
derék.
Sírig együtt, addig szeress,
szól huszonnyolc karakteres
esem-
esem.
02. Vermes György: 30 évvel később
Hatvankét éves lettem én,
Tilos ma már a sütemény,
Cuki,
Csoki.
Egészségesen étkezem
És kevesebbet vétkezem,
Szerény
Erény,
Sírtam sírhantok peremén,
Elég ostobán éltem én,
Sután,
Bután
Este a székben alszom el,
Jöhet a legjobb sanzon el,
Hallom,
Vallom,
Izgatjuk egymást, hogy vagyunk,
Csavaros farkú malacunk
Töfög,
Röfög
A dalt már nem kurjongatom,
És mára már nem csurgatom
Magam
Magom!
És ma már semmit sem jelent,
Hogyha valaki feljelent
Irka
Firka
Egyre többet tökölődöm,
Ahogy összekészülődöm,
Csiga-
Biga
Legnagyobb kincs az unoka,
Pénztárcám nyílik csak oda!
Fogyó
Zsozsó
A harcunkat megharcoltuk,
A szavunkat megtartottuk,
Ósdi
Módi
Fogaim száma foghíjba,
Én meg mehetek nyugdíjba
Az ám,
Komám!
Nyugdíjamat lefaragják,
Magánpénzem másnak adják,
Lazán,
Hazám!
Elélek vagy százhúsz évig,
Jutottam a félidőig,
Úri
Muri!
03. Petres Katalin: Születésnapi előzetes
Hatvankét éves leszek én –
áprilisi meglepetés
talán
talány.
Árral szemben megtanultam
úszni, eddig fent maradtam
minden
vízen.
Hatvanegy évem ráncait
szarkalábaim táncait
gyűröm
tűröm.
Lett énbelőlem oktató,
most már billentyű koptató
digi
dili.
Voltam rég gyermek könyvtáros,
békéjére visszavágyom.
Az ám,
babám!
Történelmet tanítottam,
magyar nyelvet és irodalmat,
szép volt,
rég volt.
Az angol nyelvre váltottam,
már nagyon sokat változtam.
Úgy ám,
druszám!
Verseimet felvállaltam,
a döntésem meg nem bántam:
írok,
bizony!
Keresztem súlya nagyra nőtt,
szívem januárban összetört.
Sírban
fiam.
Rád bízom jövőm, Istenem!
Sorsom miatt nem fő fejem.
Tied
hitem.
04. Szörényi Vanda: Egészségemre
Pest, majd Buda befogadott,
harmincnyolc éve lakom ott,
viszem
szívem.
Gyermekként kezdtem körömet,
ma már gyermekem, ki követ,
sercen
percen,
gyötrelmet gyönyörré érlel,
megismertet az Egésszel,
s köröm
öröm.
Öröm, mert ha nincs is pardon,
család képe van csak kardon,
Éden
még nem.
Rajtam nem múlik szeretet,
megérdemlem, megfizetek;
csupán
bután,
tudatlan kerültem oda,
hol bűn, igazság rokona.
Menjen
Mennyen
expressz keresztül bosszúvágy,
én kedves vagyok, nem galád,
kincsem
nincsen,
csak Gyermekem, s tán ha akad,
ki verseimre sokat ad,
tömör
gyönyör…
Enyém anyám, apám háza
s hitem is: elér barázda –
kemény
remény,
de e remény mégis enyém,
aranyárban rakták elém
ele-
delem.
05. Dobó Georgina: Sok sokk év
Sok év eltelt már azóta, hogy az iskolapad koptatását magam mögött hagytam.
Tömör
Gyönyör.
Sok év eltelt, fájdalmam nem parány,
Hogy belőlem sem lett tanár,
de még pedagógus sem.
Az ám!
Kicsiny Hazám!
10 év telt el, lassan 11 év fájdalom, hogy a megújuló oktatási rendszer rabjává váltam.
Bologna
Ma Corona.
Csak elégséges, megaláz a Bizottság ura, hisz nem tetszett neki maga a téma,
Ám legyen,
Úgy legyen.
Kemény a papír, nem ropog, popsi törlésére sem ildomos, szoktam mondani.
Bologna,
Itália!
3 év alatt nem lettél tanár, csak egy mondvatekert szindróma: orosz gazdásági nyelvi szakértő.
Elégséges,
Kettes.
Politika-e a művészet, a plakátok nyelvét elemezni, döntse el a köz! Egyéni, eredeti téma. Szerinte:
Propaganda,
Politika.
Nyomta rám bélyegét a kar.
Az egyetem,
Mit kis ember minek is akar.
Fanyar,
Zavar.
Második diplomám ez, sokkoltak már a tanulásban eltöltött évek.
Rémes
Képek.
Mikor a szótáron túl évekig mást nem látsz. S az irodalmi témát, szíved csücskét is megtagadták.
B téma,
Másodszor is.
Buta az, ki diplomáz, mondom, vallom.
Sok sokk
Elúszott év,
Keserű a dinnyehéj.
Úszott az első szakdolgozatom is, régi nagy szerelmem: a vasút. Gyorsan elszálltam a dallal, mint bukott témám,
Expresszül rebbenő
Orientem, lekésett vonatom!
Szállnak az évek, maholnap 34 éves leszek. Vagy inkább csak voltam. Egy nő e témakörben bármit megtehet:
Lehet,
Mehet.
Közeledő harmincötödik születésnapomra nem kívánok egyebet, mint hogy az irodalmi Nobel-díj kerülgessen engem meg.
Kacag
Maga s én.
Álom, ábránd, egy bukott Élet kárpótlást kíván,
Sok sokk év,
Kikacagó vágy.
Parány szamkenedzserként a turisztikában érvényesülhettem volna,
Ha eszem
Nem beteg!
Mit is mondhatnék még “bukott diákként”
Hisz én örökké csak ennyi maradok,
Egy
” Vécsnüj sztyudent”
Egy
Örök tanuló”
Kit kikacag a Nap is! Sok sokkoló év után, gazdasági emberként már akkor a papír fölöslegességét vallottam.
Hisz kemény
Sok sok év
Nyomja rám bélygét, átvirrasztott álmatlan éj. Olvastam az Alkotmányt 2007-ben, vagy 08- ban tán:
S már akkor megmondtam, hogy
Sz*rok
Rá!
Nem érdekel a politika ma sem, a korona, csak magam kicsiny énje, része.
A milliónak tűnő eltelt évek bére
Egy mirtusz koszorú,
S a katedra.
Mely elérhetelen.
06. Holécziné Tóth Zsuzsa: Életszilánkok
Hatvannégy éves leszek én,
Erről szó ez a költemény.
Bizony,
Bizony!
Mikor még falun éltem én,
Boldog voltam és oly szerény.
Vidám
Kislány.
Aztán jött a sok iskola,
Apám halála, mostoha
Sors, nagy
Csapás!
Munkába álltam, majd igen,
Lett újra boldog életem.
Férjem
Imád.
Megszületett a gyermekem,
Értelmet nyert az életem.
Kicsiny
Remény!
Sorsom a bankba vezetett,
Kötöttem sok-sok üzletet.
Mi kell?
Siker!
Majd munkám Pestre szólított,
A család követ, itt vagyok.
Siker?
Kudarc?
Öreg fát miért ültettem?
Idegen földbe szenvedjen?
Anyám
Halott.
Fiam sem boldog. Azt hiszem
Nem lesz már boldog életem.
Örök
A vád.
Unokák nélkül élhetek.
Ki akart ilyen életet?
Nincs már
Remény.
Prózákat sorban onthatok,
Sok pályázaton ott vagyok.
Érmem
Érdem.
Lett saját könyv és oklevél,
Alkotótárs mit úgy remél.
Nekem
Terem.
Már nem halok meg jeltelen,
Nem volt hiába életem.
Talán.
Talány!
07. Keczely Gaby: Párhuzam
68 éves lettem én,
nincs meglepetés e féltekén –
élet
terem.
Karácsonyi játék helyett,
sutba dobom ötletemet:
hagyom
magam.
68 évem elröppent
s a nyugdíjamból sose telt
házra.
Hazám!
Voltam tanár, oktató,
most „csak” töltőtoll koptató
szegény
leány.
Hiába lettem, mert kedvesen
eltanácsolt az egyetem
dékán
feje.
Több oktatót kirúgott azért,
mert ezt követelte a vezér
talpát
nyaló.
„Intelme gyorsan, nyersen ért”
az „Apám hitte” énekért.
Ima
helyett!
Azért is tanár lettem én,
a tanítványok kedvéért.
Szemük
ragyog.
S hiába tiltott el a Sors,
adtam a tudást mindenkor.
Lelkem
velük!
08. Záruba Károly Valér: Játékvírus
Nem tapsolok erkélyeken,
így
Énekem
sincs
Én nekem.
Legyél otthon és légy nekem,
egy
Kérelem
kell
Védelem!
Én biztosan elérhetem,
hogy
Sérelem
nem
Ér velem.
Sok azt teszi, mit kénytelen,
a
Félelem
nagy
Érzelem.
A rossztevőt nem érthetem,
mert
Képtelen
ez
Értelem.
09. Kutasi Horváth Katalin: 2020 novemberében
Ötvenkét éves lettem én.
(Van még helyem e földtekén?)
Kérdem:
érdem?
Hiába zengtem költeményt,
S öntözgettem hiú reményt?
Szárad
vágyam!
Próbálok még középfokon
– igyekszem, így ne vedd zokon –
taní-
tani.
Szívedben ott maradhatok,
Lelkedben nyomot hagyhatok.
Szálljon
álmom!
Röpült az idő szárnyakon,
Átlépdeltem az árnyakon,
révem
réved.
Mélázgatok a tegnapon,
Elkeseredni nem hagyom
magam
magam.
Vannak mögöttem szebb napok,
naplementék meg hajnalok,
s örök
ködök.
Múzsámat hívom, keresem,
a Parnasszus vár csendesen:
kegyes
hegyem.
Boldogságomat meglelem?
Fortuna bármily szertelen,
tűröm
nyűgöm.
Sorsomat betöltöm végül,
Hadd hagyjam hát örökségül:
Támaszt
támassz!
10. Szabóné Horváth Anna: Sorsfontoló
Ötvenhat évet értem én,
épp e rút vírus idején.
Ravasz
tavasz
A torta lehet citromos,
ünnepelni nem ildomos.
Maszkot
kapok.
Áldozatoktól forr vérem,
ha este a tévét nézem.
Lépek,
élek
átérzem szenvedők sorsát.
Mások summás nyaralását.
Úri
muri.
Nem életem kérem számon,
hogy nincs annyi a számlámon.
Ingyen
nincsen.
Fölös púp az ingyen élő,
beteg, alamizsnát kérő.
Romlott
nyomor,
Éhbéren ketyegő óra,
de még működik rugója,
s mutat
utat
egy szebb és jobb jövő felé,
hol a döntés az emberé.
Élni,
s félni
nem kell, nem csábít hatalom,
szeretet gyógyít vágyakon.
Áldom
álmom
Akkor is, ha meg sem érem,
legyen másé Béke-érdem.
Kemény
remény.
11. Kisznyér Ibolya: Ünnepek pandémia idején
Hatvannyolc éves lettem én,
harmincegy kisebb gyermekem,
napok
telnek.
Családi ünnepek közel,
ajándékok ajtón kívül,
felvesz
letesz.
Születésnap tiéd, enyém,
torta nincs, közös ebéd sem,
senki
semmi.
Szívet szorítja a magány,
tombol, nem enged a járvány,
rideg,
hideg.
Idő nyit adventi naptárt,
hozza szép, legszebb ünnepet,
közel
közel.
Beszélgetés telefonon,
rendelés számítógépen,
ügyes
üres.
Türelem gyertyái égnek,
csonkjai még pislákolnak,
búsan,
csendben.
Távolság értéket növel,
az ölelés kinccsel ér fel,
tétet
emelt.
Segítségkérések, imák,
betegért, kenyérért szállnak,
Égre
Földre.
Csodát vár milliárd ember,
legyen vírusölő gyógyszer,
rabod
szabad.
12. Keszy-Harmath Dániel: Születésnapomra
Harminckét éves lettem én,
megtervezett e költemény,
lári-
fári.
Öniróniával nézzétek,
amit most nektek regélek,
versbe
rejtve.
Amin átmentem, forgathat „gyomort”,
megéltem mámort és nyomort,
gyerek,
ember.
Ütött és vert, alázott apám,
szeretett, de menekült anyám,
magány
maradt.
Észhez térve alkotni kezdtem,
minden rosszról megemlékeztem,
sírtam,
s írtam.
Szerelmet láttam a világban,
a lelkem sokfelé kitártam,
káros,
város.
Iskolapadba visszatértem,
a másik oldalról beszéltem:
Zsivány,
diák.
Jó ez így középiskolás fokon,
s közelről figyel egy rokon
mögém,
öcsém.
Ha a halál mostanság érkezne,
tőlem már semmit sem kérdezne,
még ne,
kérlek!
Ezért a jelenben maradok,
erőmmel csak kicsit szakadok,
mindig
addig…
13. Thesaurus: Harminchárom mínusz egy
Ma ünneplem születésem!
Krisztusi kort, hogy megérjem,
kell még
egy év.
Kávé – forró, ma jár nekem -,
– magamhoz szól bús énekem;
adom,
kapom.
Emberöltőnyi rettenet!
Senki ennyit nem szenvedett,
mint én,
miért?
Karrirem széttört álom,
darabjait nem találom
meg, én
szegény.
Végzetem ott ért Szegeden…
– Önnek már nem jár egyetem!
Dohog
profom.
Kirúgtak renitens versért,
– látszat-aggódás! nemzetért…
nesze
neked!
Korlátolt ember mind irígy,
kis kakas-dombján hogy’ virít!
piti
diri.
Megtiltja, mihez köze nincs,
szava súlyáról dunsztja sincs,
totyog,
locsog.
Veszteség engem, biz’ nagy ért,
hogy küzdenem kell nyelvemért!
Antal,
‘Nagy’ vagy!
Katedrához nem engednek,
kávéházban verselgetek,
szerény
erény.
De álmomat fel nem adom,
egykor majd népem oktatom
szépre.
Végre!
14. Mayer Zsó: Nem adom fel
Harminc éve beteg lettem én
gyötrődő, kínnal teli hosszú év.
Sírok,
bírom.
Napjaim, mégis gyorsan telnek
értelemmel töltöm meg.
Írok,
olvasok.
Lábam görcsöl, kezem fáj,
fejemben sok gondolat cikáz.
Rovom
sorom.
Éjjelente nem alszom
kutyám ugatását hallom.
Véd,
még szép.
Néha gépem használom,
ha elromlik, tovább adom.
Szánom,
bánom.
Lényeg, hogy nem adom fel,
ha ezer baj gyötör, akkor sem.
Lázadok,
abbahagyom.
15. Buday Anikó: Megkoronázva
Hatvanötödik évembe lépve,
még semmiről sem vagyok lekésve,
gondolom,
tudom.
Bár, ma fejemre korona került,
ez a fránya fejdísz a fejemre repült,
kaptam ,
adtam.
Lázban ég fáradt testem,
ezt álmomban sem hittem,
ágyban
fáztam
Ízlelésem, szaglásom
fenn ragadt a padláson,
károm
bánom.
Várom, fejemről korona hulljon,
lázas testemből a kór múljon
bizalom
vagyonom
Lesznek még szép hosszú évek, kalandok
életem nem adom, várnak a barátok.
akkor,
máshol
Hisz, még semmiről sem vagyok lekésve,
korona hullás után jön a szabadság éve
talán,
igazán.
16. Czégény Nagy Erzsébet: Visszanéző
Hatvanhét éves lettem én,
jöhet egy újabb költemény,
azám
babám.
Megjártam rögös utakat,
magam mögött hagytam nyomokat,
kevés
vetés.
Voltak szárnyaim, repültem,
Óceán habjában merültem,
extrém-
bohém.
Átéltem lelkem poklait,
ledöntöttem gátak falait,
mindez
vértez.
Most itt állok a vártán egyedül,
Remény áll mellettem, hegedül
magán,
lazán.
17. Varga Katalin: Gondolatok
Hatvanöt év? El sem hiszem.
Mert kihívás ez most nekem.
Igaz.
Vigasz.
Lelkem szárnyal, dolgom van még.
Sokáig írni szeretnék.
Ez szép.
Remény.
Hagyni valamit belőlem.
Hogy majd olvassák a könyvem.
Csekély.
Remény.
Kiadót kéne keresni.
Nyomtatásban megjelenni.
Kevés
A pénz.
De én azért mégis írok.
Élvezem a feladatot.
Tollam.
Koppan.
Igaz, van már egy kis könyvem.
Egyetlen nagy büszkeségem.
Örök.
Öröm.
Nem is fogom abbahagyni.
Sokáig fogok még írni.
Tervem.
Remek.
Írásaim varázsolnak.
Maradva az utókornak.
Késztet.
Éltet.
Mit nekem a hatvanöt év.
Míg élek, addig hajt a hév.
Vénám.
Vár rám.
Csak ennyi lenne a vágyam.
Írni, verselni nagy bátran.
Ez lesz
Tervem.
18. Horváth-Tóth Éva: Manapság-ok
Harminchat éves múltam én –
efféléről nem írtam én
szedte
vette:
döbbenet, mellyel meglepett
az utcán, parkban, tereken,
özön
közöny.
Az elmúlt évem elszelelt
de ehhez torta nem is kell.
No lám,
Komám!
Lehetett volna szép tavasz,
nem nyílt mosoly, mert nem szabad
takar
a maszk.
Sóváran néztünk rügyeket
most meg hulló levelet
ronda
szoba.
Nem bánom én, hogy messzebb áll,
úgyis féltem az „aurám”
tiszta
rinya,
lám élesztő meg liszt a kincs.
Van, akinek meg semmi sincs,
közöd
közöm.
Acsarkodva fröcsög mocsok
mellkast döngöl „ember-jogok”-
értem
(s)érted.
Szemek előtt vaskos műsor,
szívekben a dühös cenzor,
irka
firka-
Csak a szádat most ki ne nyisd,
maszkok alatt reszket a hit
szabad-
sága!
19. Szabó Eszter Helka: Már nem parázok
Hatvanegy évem elszelelt.
Még egy kötetre sem telt!
Villog.
Írok.
Harminchat éves voltam én,
Mikor szültelek, csemetém.
Léted
Éltet.
Körmöltem dolgozatokat.
Határidők nyomorgattak.
Nincsen
Kincsem.
Könyvtár őrizte az álmod.
Papír világot kellett látnod
Énmel-
Lettem.
Tüzel a hit, hogy kezdjük
Az éveket máshogy, együtt.
Vetélt
Regény.
Elfogy a szusz, s ami maradt,
Mind csak kidobandó kacat.
Könnyű
Fércmű.
Bazalthegyre hágtam veled.
Lézertőr döf át: tekinteted.
Még fáj
A táj.
Ide szültelek: Debrecenbe.
Bárányok bégetnek fülembe.
Macska-
Zene.
Nálam még csak félkész a leltár.
Excel-tábla, dögszag, borzadály.
Maszkom
Mosom.
20. Klotz Mária: Minden szép napomra
Sajnos már koros lettem én,
sok jó szót kapok versemért,
tere-
fere.
Örömdal, mellyel meglepem,
Facebookos-oldalamon
társam
lelkem.
Ledolgoztam néhány évet,
ennivalóra mindig telt,
de jó
hahó.
Lehettem volna énekes,
dalos pacsirta ég felett,
vágyni
szállni.
De nem jött össze sehogy sem,
hangom nem dalolt fényesen,
dó-dó
mi-mi.
Lettem inkább firkász-tanár,
magasan repdeső madár,
suhu
buhu.
Kiírom magamból a bajt,
kinyújtom másoknak a kart,
hajrá
verseny.
Rossz versemet nem dicsérik,
pontozáskor alul mérik,
zsűri
tagok.
Német nyelvet okítani,
sváb dalokat dalolgatni,
hú de
tudok.
Ki tudja egyszer még mi lesz,
könyveimből mennyit, ki vesz,
olvas
kedvel.
21. Szabó Eszter Helka: Vérbeli para
Hatvanegy éves lettem én.
Szívom. Jó, forró költemény.
Véres
krémes.
Ajándék, mellyel kergetem
e maszk nélküli, hűs helyen
legyed,
s kegyed.
Hatvanegy évem vérbe fúlt,
Míg ott sztrájk, itt kuss dúlt.
Hát szép,
nincs pénz!
Lehettem volna talpnyaló,
nem egy nyápic robotoló,
fakír
vámpír.
De nem lettem, mert Fülöpön
ültem a tó fölött egy cölöpön
halat
falva.
Védett volt, az lett a vesztem,
elkobozta a halat s a versem,
cudar
fukar.
Szelleme azóta is fenyeget,
véres kard kaszálná fejemet,
sírok
s írok.
Ha örül az a magasságos úr,
hogy vámpírunk ebből tanul,
balga
szolga.
Én egész népem véréből fogom
a butaság vírusát saját jogon
kiir-
tani.
22. Szörényi Vanda: Fél évszázad már mögöttem
Fél évszázad már mögöttem –
nem mondhatom, hogy most jöttem,
még hogy
épphogy…
Az első ötven megtalált,
kigúnyoltam én a halált,
maszkos
harcos.
Elvégre itt az otthonom,
ahhoz pedig ragaszkodom,
élem
éltem.
Örömöm, hogy van, ki szeret,
nem számít, hogy más kinevet,
csak is
a hit.
Bíztam magamban és másban,
ahogy tagadtam és bántam,
lenni
ennyi.
De hogy meddig fújok gyertyát,
legyenek írek vagy belgák,
-akár
tatár –
azt a nagy urak se tudják,
némán tűrik terek, utcák,
ahogy
gyalog
rajtuk cipősarkam koppan,
halkból lépek hangosabban
végre;
vége.
Rám váró időm így robog,
amint sínpáron vonatok
jóban,
rosszban.
S mi maradna hátra másom,
amíg van itt maradásom:
óva-
tosan!
23. Kovács Ádám Máté: Születésnapomra
– parafrázis József Attila versére –
Huszonnyolc éves lettem én,
Életem újra kezdeném?
Noha,
Soha.
Születtem mozgássérülten,
Pedig nem erre készültem:
Remek,
Sebek.
Iskolákat elvégeztem,
Felnőtt létbe megérkeztem
Végleg,
Tényleg.
Teljes életet élhetek,
Segítenek művészetek,
Élek,
Lélek.
Kitüntettek januárban,
Mitől leesett az állam,
Nocsak:
Lovag.
Barátnőre rátaláltam,
Grétával voltam a bálban,
Ragyog-
Hatok.
Jöhet most már a házasság?
Otthonunkat elárasztják:
Gyerek-
Sereg.
Ketten leszünk egy nagy család,
Szerelmen túl két jó barát,
Anya,
s Apa.
Élünk tovább békességben
Addig, míg a népmesében:
Holtig-
Pontig.