JUHÁSZ GYULA: MILYEN VOLT
01. Czégény Nagy Erzsébet: Milyen volt…
„Milyen volt szőkesége, nem tudom már,”
Csak azt tudom, sohasem festette,
S ha hajában kacér szél bujkált,
Tengeri csigák játszottak benne.
Milyen volt szeme zöldje, nem tudom már,
Talán pisztácia tenger csillámos selyme,
S amikor ölében kisdedként dajkált,
Belemerültem a csillám-végtelenbe.
Milyen volt a hangja, nem tudom már,
Csak azt tudom, ha dalra fakadt,
Ezernyi csengő lágy dallamban
Sírásra késztette a csillagokat.
- Holécziné Tóth Zsuzsa: Milyen lesz…
Milyen lesz a haja színe még nem tudhatom.
De hogy eljön, s az enyém lesz – magam biztatom.
S „ha dús kalásszal jő a sárguló nyár”
Hiszem: a szerelem újból rám talál.
Milyen lesz a szeme színe azt se tudhatom.
De engem néz, velem marad – magam biztatom.
És ha ősz lesz, borongós és fázós.
Velem marad, s nem leszek magányos?
„Milyen volt a haja selyme, nem tudom már”.
De amíg én símíthattam, nyár volt – boldog nyár.
Nincs már velem a boldogság, elillant tova rég,
De ő szól hozzám „egy tavaszból, mely messze, mint az ég.”
- Keczely Gaby: Milyen volt barnasága…
Milyen volt barnasága, nem tudom már.
Csak azt tudom, hogy barnák a földek,
mélybarna a fák törzse. Örülök hát,
e barnaságban újra érezlek.
Milyen volt szeme zöldje, nem tudom már.
De ha kimegyek nyáron a rétre,
visszanézek a zöld domboldalnál,
s élénken emlékszem szemed színére.
Milyen volt baritonod, sem tudom már.
De a szabadban az apró zajok
téged idéznek, hangod utánozzák…
Messze vagy, így szívem egyre sajog.
- Petres Katalin: Milyen volt…
Milyen volt érintése, nem érzem már,
De azt érzem, ha perzsel a napfény,
Ha megborzongat a szél, a nem várt,
S e kettősségben a régi láz újra ég.
Milyen volt barna szeme, jól tudom már,
De ha sötét, viharos fellegek jönnek,
Azt kívánom, hogy ne tudjam bár,
Sós könnyek arcomon gördülnek.
Milyen volt hangja selyme, siratom már,
De ha jeges út serceg csizmám alatt,
Az égen varjúsereg károgva kiabál,
Rideg, gúnyos, végső szavai hasítanak.
- Kisznyér Ibolya: A szerelem emléke
Milyen volt haja színe, nem feledtem el,
Gesztenyeszín barnaságát őrzik az őszi fák,
De szelídségem viharrá vált, ha emlékeztem,
csalódásom mély kútjában, oly soká bánat ült.
Milyen volt szeme kékje, nem feledtem el,
Mint tenger kékjében csillanó, ragyogó égbolt,
De mikor kihűlt a szerelem, szürke acéllá lett,
Metsző, hideg télből a közöny rám tekintett.
Milyen volt hangja selyme, nem tudom már,
De ha gyermekem megszólal, felidézi őt,
Haragom lassan eloszlott, bölcs idő hozta el,
Ifjú tavaszból búcsút int a szerelem, itt az ősz.
- Szabóné Horváth Anna: Milyen volt…
Milyen volt az ifjúság, nem tudom már,
De tudom, öleltek boldog nyarak.
Két kezedet sajnos nem foghatom már.
Elmentél, s anya nélkül maradtam.
Milyen volt a fájdalom, nem tudom már,
De néha feltör egy üres érzés,
Mely belém mar nyirkos, szótlan sírodnál.
Borzasztó hiányod sebet tép még.
Milyen volt ringatásod, nem tudom már,
De ha szél ágat lenget szelíden,
Látom a kék ég kisimult mosolyát,
S mintha kisgyerek lennék hirtelen…
- Szörényi Vanda: Tavaly még…
Tavaly még mézszőkét nézett a kassza,
a mai nők feslettek és festenek,
ki itt, ki ott, merre leng a dús kalász,
néhány számadat már hamvassá tehet.
Ha kék lenne szemem, se jegyeznék meg,
tán, ha megadom, az e-mail címemet,
megleshetem az arctalan világot,
bármilyen színű is az ég, tengerek.
S ha elhagyná számat némi hanganyag,
hol találom, kinek az csak lágy selyem,
míg hamarabb lelem meg azt a férfit,
kinek az ideálja a sprőd szövet?
- Kutasi Horváth Katalin: A harmadik év
Milyen volt ében haja, nem tudom már,
Hisz megőszült. De volt, mint a tarló,
Ha felégeti izzó parázs, s a láng
Ha kihuny, hamuvá lesz a gyarló.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De csak tükörbe nézek, s láthatom.
Kialudt fénye. Nevét súgom, s itt jár.
Fájdalmát meg nem válthatom.
Milyen volt gyenge hangja, sem tudom már,
De hallom a múló, fonnyadt őszben,
Miről dalolt a végső, fájdalmas nyár,
S érte tiltakozom most is bőszen!
- Mayer Zsó: Teste, lelke
Milyen volt szépsége nem tudom már,
De ha mezei virágot csokorba kötök
Szirmainak vidámsága emlékeztet reá,
Nyár tűzének hevében érzem őt.
Milyen volt derekának karcsúsága,
Vázám kecsességében látom testét.
Lehelete, mint parfümje violának,
Mint egykor, így szólítanám nevét.
Milyen volt lelkének tisztasága,
Mint frissen mosott hófehér ruha,
Ha szellő libbenti lágyságát
Könnyedén fellegekbe száll.
- Varga Katalin: Szőke volt
Milyen volt szőkén, nem tudom már.
Mesélte, megőszült mikor Édesanyját elvitte a halál.
Megőszülve is szeretem, ez hozzá tartozik
Fehér hajjal büszkélkedik.
Milyen szeme kékje, naponta csodálom.
Ha rám néz, szeretetét benne látom.
November szürkeségében szeme fénye a lámpám.
Tudom, vele nem maradok árván.
Hangját hallom, mióta is, nem tudom már.
De minden szava simogatás.
Érzem, szavai adnak nekem mindig erőt.
Támaszt adót, reménykedőt.
- Kalocsa Zsuzsa: Kihunyó csillag
Milyen volt hosszú haja, nem tudom már,
takarta, ahogy kalász a mezőt,
az ősz haját is bámulnám’ a Holdnál,
újra elnézném, mint varázserőt.
Talán kék volt a szeme, nem tudom már,
csillagos égbolt, s ragyogó kékség.
Kihunyó csillag, nem jő’ vissza a nyár,
szeme színe volt örök reménység.
Milyen volt csengő hangja, sem tudom már,
lombok alatt madarak daloltak,
csendes éjben az övét utánozták,
csak, a csengő hangjával dacoltak!
- Vitos Irén: Túrós puliszka
(ahogy apu készítette az erdei kaszálón)
Milyen volt az ég kékje, nem tudom már,
De három kuporgód a tűz körül
A kaszálón, túrós puliszkára vár,
S gondoskodásodon csüngve örül.
Milyen volt főztöd íze, nem tudom már,
De azt tudom, milyen volt az éhem,
Amikor juhtúróval megszórva vár,
S konyharuhába forrón tekered.
Milyen volt az est hűse, nem tudom már,
De, ha apa vigyáz, medve sem árt,
Kaibában az éj kaland bája vár,
S a reggel kukujza teával tárt.
- Márton Csilla: Milyen volt
Milyen volt, elmélkedem
Mosolyra derül a szám,
És az emlékezet már ott is
a retina kivetítőjén át.
Tűző napfény, tiszta égbolt,
égszínkékben fehér kis folt,
csak hébe-hóba, kukucskálva
leskelődtek le a nyárba.
Sirályok szálltak, köröztek,
s egyesek úszkáltak, pihenve.
Az élet tengerén mindenki nyaralt
S vidám volt, az a pillanat.
Milyen is volt, amikor megpillantottalak.
Szemünk tükrében szikrázott a tűz.
Melkasunk zilált, s a tempó
csak magától gyorsult, szelte a hullámot.
Mindketten egymás felé usztunk.
Karjaid átöleltek, éreztem megérkeztem,
édes csokod a hullámra fektetett,
s az örökkévalóságba repített.
- Horváth-Tóth Éva: Jó volna…
Vajon milyen volna egy olyan világ,
ahol barna hajszálaid közé
ujjaim szántanának lágy barázdát,
s elvetnék érintésem örökké.
Vajon milyen volna egy olyan világ,
ahol szemed kék vize ringatna,
s karodba hullnék, mint puha loccsanás,
ölelnélek, mint tenger a holdat.
Vajon milyen volna egy olyan világ,
ahol csókjaim nyomán szirmot bont
csendjeink virága szíved ugarán.
Nem tudom, de jó volna, jó nagyon…
- Thesaurus: Milyen volt…
Hogy szőke volt-e az én kis galambom?
Szép aranysárga haja volt, bizony!
Mint a búza mezők rózsás alkonyon.
… Mindig hiányzik; de nyáron nagyon!
Égszínkék szeméről…, ma is álmodom.
Bár őszidőn, – Isten tudja, miért? –
Álmatlanul hánykolódom ágyamon
Arany haj-kék szem – bájos arc kísért.
Annát hallom távol’, vagy lombsusogást?
Fagy után a Föld megrázza magát.
Erőt vesz rajta a megújhodás;
Zsongása nőmtől kölcsönzi hangját.
És a zord tél mit őrzött meg belőle,
Mi boldogít, ha ekkor Rá gondolok?
Mint a szűz hó, ragyogott szép lelke;
S nem hóban, – szívemben hagyott nyomot…
16. Gáthy Emőke: Milyen volt
Nem tudlak feledni nagyalföldi nyár
Kéklő napsütésben sárgán zöldellő
Lám néha még az alkony is ott talált
Csatornákkal szabdalt végtelen mezők
Nem tudlak feledni csendes néma táj
Szűz havon homokon suhanó léptem
Tisza-gáti szelek súlyos sóhaját
Hívjatok várjatok oly gyakran kérem
Nem tudlak feledni kisvárdai vár
Kastélyok templomok sok régi műemlék
Bár COVID is járja most a maga útját
Hiszem szabadságom ott majd visszatér
17. Kristófné Vidók Margit: Angyallá váltál
Milyen volt nevetése, nem tudom már,
messzire vitték az őszi szelek,
de alkonytájt, ha lobban a bíborláng,
vágyakról susognak a tölgyesek.
Milyen volt szelíd szeme, nem tudom már,
csillogása végtelenbe merült,
de mikor ezüstöt sző a holdsugár,
angyal szeme csillagokra feszül.
Milyen volt ölelése, nem tudom már,
karjában most a mindenség remeg,
de mikor csillagport hint az éjmadár,
álmaimban ott lesz mindig velem.
18. Szabó Eszter Helka: Milyen voltam szőkén
Miiyen voltam szőkén, nem tudom már.
Csak azt tudom, hogy hajam fehér.
Fehér hajamra kék festék vár.
A nyugdíjból erre futja. Mért?
Arcom, mint egy vízihulláé,
egyre sápadtabb minden nappal.
Úgy tántorog a tél, a csálé,
mint aki későn kelt, bal lábbal.
Nem várom, hogy jöjjön csahos nyár.
Az ugatást meghagyom másnak.
Fehérben nem érzem magam már.
Összefagyva talál a másnap.