- Dobrosi Andrea: Társkeresés
Régen is csapták a szelet,
csak akkor papírra írták,
most is vannak még bókhegyek,
a karakterek jól bírják –
megváltoztak irkafirkák.
Ma nem kell postára menni,
hogy megkapjál bűvöletet,
a bájolás már hadseregnyi,
amíg feladnál levelet –
talán megkérik a kezed.
Más a tér, a betűk: bájtok,
ájlávjúk vannak meg szmájlik,
onlájn hódolnak titánok
magyar földtől Szenegálig –
közben otthonuk a Lánchíd.
Ha a postás csenget is ma,
csak az ajtóban toporog,
azt is kétszer meggondolja,
és helyette inkább kopog –
digitális nyála csorog.
- Takács Mária: leveledre várva…
várok tőled egy üzenetet
percenként lesem az ablakot
hiába, a postás nem csenget
iszom egy kupica barackot
elfojtja bennem a haragot
csak a légy zümmög felettem
különben minden halott és fáj
azt hittem, arcod már feledtem
nem hat rám többé semmi bűbáj
s nem szorít ott lenn a gyomorszáj
de mégis, én egyre csak várok
egy postgalamb sem repül felém
a lábamon már alig állok
pálinka után a sört nyelném
s asztal alól a postást lesném
- Petres Katalin: Változás
Mit rejt a postaláda?
Izgatott voltam régen,
sokszor leveleket várva.
Ma nem vagyok résen,
csak a számlákat nézem.
Ó, mennyire más volt
a szépen írt képeslap,
rajt’ szép bélyeg volt,
halvány ujjlenyomat,
öröm, rám gondoltak.
Ma helyette üzenet van,
e-mailen, messengeren.
Minden sokkal gyorsabb,
de sokszor elmerengek,
valami mégis elveszett.
- Szabó Eszter Helka: Az első levelezés
A tanító néni a címeket kiosztotta.
Egerszalókot kértem, bízva, jó lesz.
Első levelemet is megírtam oda.
Izgulva futok a postára: kész ez!
Sort állok, várok, mert új ablak kezd.
Meglepett, hogy jött rá válaszlevél.
Már többet tudtam Icáról, baráttá vált.
Kinyíltam én is, napraforgó-tányér.
Magjaim vidáman szívták be a tréfát,
Ha rossz kedve volt, az nekem is fájt.
Új levél érkezett: ismeretlen név.
Kíváncsi lettem: vajon ő ki lehet?
Ica barátja – elfogott ám a félsz!
Leírtam: “A tolladat most elteheted!
Én bizony, csak Icával váltok levelet!”
Azt a mérges választ a ládába dobtam.
Biztos voltam, hogy az üzenet célba ér.
A postás nem tudja, jót vagy rosszat írtam.
Aludni sem tudtam. Ébren kapott el az éj.
Ica soha többé nem írt. Számomra nem él.
- Jószay Magdolna: Postára várva
Ó, hogy milyen nagy dolog volt
tizenéves koromban a posta!
Nem voltam sem élő, sem holt,
mikor a postás leveledet hozta,
ember azt jobban nem várhatta volna!
Nem voltak kütyük, ma már nehéz
elképzelni, hogy egyetlen módszer,
mivel kapcsolatot intéz,
akár évekig fenntarthat két ember,
az a levelezés. Egyetlen gyógyszer.
Mily boldogan gyalogoltam
kilométerre a postaládáig,
reménykedve bizakodtam,
levelem odaér hozzád másnapig,
a választ izgalommal várva mindig.
Manapság pár másodpercet
kell várni, türelmesnek lenni,
a toll helyett ott a billentyűzet,
van telefon, számítógép, bármi,
de egy kézzel írt levél fílingjét nem fogja elhozni.
- Kutasi Horváth Katalin: Sugallatok
Érzem, hogy üzensz az emlékeim által,
Levél helyett sugallsz, s becsönget a múlt.
Cipelem csomagod, de egyenes háttal,
Csakhogy a galambunk máris vízbe fúlt.
Nem hord már híreket, bús csöndje feldúlt.
Várnám, hogy üzenj még most is odaátról,
De nem működik jól az égi posta.
Nem szabadulhatsz a Párkák fonalától,
Szavad felfogja már egy sűrű rosta.
Csak rád érzek, ha már a Sors így hozta…
- Gáspár Klára: Távirat
Amikor leveledet lelkesen vártam,
és emiatt a tanóráról elkéstem.
Mindezt én cseppet se bántam,
mert csak a postást lestem.
Erre még ma is emlékszem.
A Posta felkészült a szépre és a jóra,
hogy az emberek egymást köszönthessék.
Lapot írjanak Karácsonyra és Húsvétra,
a jómodort ők ne feledjék,
rokonukat szép szóval megöleljék.
A Posta szállította leveledet,
vasúti kocsiban éjszaka.
Én pedig őriztem, mint egy kincset.
Elmémbe vésődött minden sora
érződött belőle a távolság bánata.
Néhány virágos táviratból
névnapomon választhattál.
Én boldog voltam a pillanattól,
hogy megint csak rám gondoltál,
és ezzel hatalmas örömet okoztál.
Egyszer fekete keretes távirat érkezett,
és könnyek szöktek a szemembe.
Már a külseje is rossz hírt sejtetett,
és a postás csak szótlanul letette,
a vigasztaló szavakat hiába kereste.
Csak leveleidet hagytad rám,
hogy újra és újra felkavarjanak.
Jobb lenne, ha őket mélyre eldugnám,
hogy ne fájjanak azok a leírt szavak,
és elmémben tovább ne harsogjanak.
- Gáspár Klára: Ha elavultál
Egymás mellett sok évet éltek ők,
esőben, szélben és rekkenő hőségben,
mindketten ott a posta előtt.
Valakire várva békében,
éjjel, nappal készenlétben.
A postaláda vörösen ott ragyogott,
minden nap örömmel figyelte,
ahogy valaki egy-egy levelet belédobott,
sőt, még azt is kíváncsian kileste,
ha egy lány a levelére csókját lehelte.
Mellette a telefonfülke büszkén feszített,
átlátszóan várta vendégeit.
Kagylójában sok jelenet lecsengett,
hallotta, ki az ki reménykedik,
és látta némelyek könnyeit.
Sok év telt el azóta,
hogy ide tette őket a Posta.
De ebben a rohanó világban,
levelét már senki nem hozza,
és a fülke előtt sem állnak már sorba.
A lamellákon nem játszadoznak az ujjak,
nem csengenek vidám érmék a dobozban,
Már elfeledték, mire voltak egykor hivatottak,
csak ott állnak egymás mellett szomorúan,
már nincs rájuk szükség a mindennapokban.
A levél mostanra imél lett,
mobil és okos a telefon.
A szmájli jelzi érzésemet,
és sms-t kapok névnapomon,
vagy vidám giffet, melytől elmosolyodom.
A postaládám virtuális,,
az elérhetőségem onlájn,
a fiókom perszonális,
a lájkom néha spontán,
és csak merengek a régi postaláda sorsán!
Gáthy Emőke: Géppel vagy személyesen
Riaszt mert túl gépesített
Mert embertelenné gyorsult
A Vízöntő – kori élet
Minden gombnyomásra mozdul
Versenyképességgé torzul
Hogy’ kerül ez a postához
Nyugdíjamat mai napig
Kézbesítőm hozza házhoz
Adott napon pontban délig
Legkésőbben megjelenik
Előfordul más dolgom van
Ajtómon egy cetli elég
Kérem másnap újra hozza
Mint a gépi ügyintézés
A választ nem húzza – vonja
Csekkjeimet magam viszem
Mindez heti kirándulás
Mindig készpénzzel fizetek
Automata átutalás
Sok félórás ” csengőrázás “
Ne hidd hogy online gyorsabb vagy
Mert közénk és célunk közé
A technika arctalan hang
Kordont ékel mindenfelé
Megbízhatóbb kézből – kézé
Horváth-Tóth Éva: Az utolsó levél
Üres a ház, a hangod keresem,
lebben a függöny, apró fénysugár
hull be az ablakon a szőnyegre,
por kavarog,mint száz csillag pilács,
illatod foszlik, nem őrzik a párnák,
még nem teljes a hiány, a tiéd,
a ruhák a szekrényedben, egy könyv
a kanapén feledve, a bögréd
a csapnál, a posta nevedre jön,
olyan, mintha itt lennél, csak fáj a csönd.
Lassanként elapad a fájdalom
és a hiány marad csak a házban,
egy nap végleg elfogy az illatod,
és ott fog várni rám a konyhában
az utolsó levél az asztalon…
Kisznyér Ibolya: A múlt értéke
Régi korok romantikája, postája,
filmen, lovas vágtat kalapban, kabátban,
hőségben, hóban, esőben ázva, fázva,
levél rejtetten varrva, mélyen, bélésben,
viaszpecséten a jel, hű szívében, életében.
Érzelemmel írt tekercsek tekerednek,
küldő hajtja okos galambja lábára,
bizalmas, meghitt szavak, vágyak, érzések,
máshol kopog a jelzés, hangja hangozza,
távirat hírét, továbbadja, leírja.
Rég, hittük levélpapír, tinta varázsát,
hivatalos levél lehetett, üröm, öröm,
őrizte szívnek titkát, várakozását,
szép országból képeslap, múzeum, rom, dóm,
ünnepek, köszöntések, vidám folyam.
Ma már szűkül tere, jele, szerepe,
postást van ki várja, érkezzen, csengessen,
még fontos a személye, tevékenysége.
Korokon az ember átrohan, átsuhan,
kényelmes, mégis veszít, rájön, biztosan.
Holécziné Tóth Zsuzsa: Vallomás
Nem volt akkor még internet,
Se viber, se mesenger.
De azért vártam a levelet:
A postást lestem “ezerrel”!
Híredet hozza majd Pestről.
Naponta ìrtam új levelet,
Sort álltam este a postán.
Repesve vártam az tiedet.
S ha nem jött búsultam jócskán.
De nyilt az ajtó, s a válasz te voltál!
Negyvenöt éve már ennek,
Levelet már alig irnak.
Manapság neten üzennek,
S a mobillal gyorsan felhívnak.
Elgépiesedett a világ.
Minek postaláda? Nem lesz több levél,
Hisz velem vagy éjjel és nappal.
Kedves szavad a szívemhez elér,
Ha te elmégy, vigyél magaddal.
Mert mi örökre összetartozunk..