A MEGADOTT 10 SZÓ:
KÖNNYES, PIHEGVE, ZAVARODOTT, MERED, SZIGORÚ, BOLONDUL, DÉLUTÁNOK, FURCSA, TALÁLKÁKRA, RAJZOLÓDNAK
01. Szabó Eszter Helka: Egy szerelem emléke
Zavarodottan rajzolódnak ki szavaim,
ha azokra a furcsa találkákra gondolok.
Könnyes ecsettel újrafestem
az elügyetlenkedett délutánok képeit.
Lehettek volna jók is. Művésziek akár.
Akkor lehullnának a szégyenfoltok
régóta barnuló pipacsszirmai.
Isten szigorú tekintete rám mered.
Látja, ahogy pihegve feltápászkodom
albérletem matracáról.
Mindig azt álmodom, hogy elmentél.
Kitárom a hajdani légópince ajtaját.
Testemért már csak a felülről
besüvítő szél bolondul.
02. Mukli Ágnes: Zivatar előtt
Becsapta magát a padlásajtó,
székre ült le minden rezzenés,
pihegve huzatot mímelt magának,
bolondul furcsa az egész.
Modora fásult, megkövesedett,
szigorú, alkura sincs esély,
zivatart érez, csapkodva kiáltoz,
élete könnyes csüggedés.
Mered magába, kavicson csikordul,
magánya gyűrött ruhagörcs,
örökké vár egy találkára, ördögi
körben félérett gyümölcs.…
Lépcsők rajzolódnak vonalakból,
zavarodott hullámvonalak elé.
Párhuzamokká lesznek a
viharos álmok, a tépelődő,
vasalatlan délutánok.
03. Kutasi Horváth Katalin: A Mátrában
Felértél. A kilátó könnyes ködbe burkolózva pihen, magasról tekint le zavarodott világunkra. Elrejtőzik, mintha egy kis magányra volna szüksége. Éppúgy, mint neked. (Vagy a kedvesednek.) Talán így próbálja meg értelmezni a látottakat. Azt hinnéd hirtelen, ősz van, hisz furcsa titokzatosság övez, mint barátaidat, a misztikumba kapaszkodó fákat. Egymásba nyújtóznak, átkarolják a semmit. Az arra csellengők nem értik, ki vagy, merről jössz, s csak találgatják, merre tarthatsz. Mint ahogy te is…
Odaföntről, hisz a kilátóból szemlélődsz már, csak tompán rajzolódnak ki a hegyek a távolban. Épp csak sejlenek. Átölelnéd mindet. Talán nem is hegyvonulat, amit érzékelsz, csak a tünékeny fellegek kacérkodnak veled.
A délutánok ezen a nyáron esőt tartogatnak. Mert ugyanis nyár van! Az Egek szigorú ábrázattal figyelik minden lépted. Ők vannak leginkább képben a dolgaidat illetően. Bármikor megállásra késztetnek villámokat szórva, majd miután elcsitulnak a szelek, találkákra hívnak az erdei szellemek, miközben megidézik a múltat, s elhomályosítják még jobban a jelened…
Bolondul rázkódnak a levelek, vagy tán csak képzeleted játszik – már megint – veled. Megelevenednek a kövek, köréd telepednek, rád merednek, számvetésre bírnak, s míg pihegve mindezt megérted, rád mohosul léted. Lehet, hogy te fekszel szoborrá meredve a völgyben? Kevesen tudnak rólad, így háborítatlan nyugszol, miközben elcsobog melletted az Élet. Hűvös árny tekereg körülötted…
04. Szabó Eszter Helka: Reggel a temetőben
Furcsa nyugalom fog el ebben a hegyi temetőben. Ez már az öregség? Próbálom elkergetni zavarodott gondolataimat. Az apró gyomokra, bogarakra figyelek, meg a kövirózsákra, ahogy rám merednek húsos, de éles végű leveleik.
A kelő Nap elől a sírkövek szélére menekülnek az árnyékok. Még nincs ereje a Napnak. Könnyes rózsatő tüskéit kerülgeti kezem. A szemközti kripta szigorú vaskapuja bámul rám,
a Teremtés köztörvényes bűnözőjére.
Tudatom valamelyik pokolbugyrából bolondul tör a felszínre az információ, hogy 21 gramm a lélek súlya. Elképzelem, ahogy örvénylő sorokban, pihegve vonulnak a lelkek az angyalokkal való találkáikra, valahogy úgy, mint a galaxisok spiráljaiban a csillagok, bolygók és mindenféle légnemű, szilárd anyag. Ők aztán mázsálnak. Isten úgysem győzné.
Teszek-veszek. Egy vagyok a Mindenség végtelenül sok automatája közül. Felszáradt a harmat.
Anyám sírja következik. Amíg töltöm a kannát, azokra a kakaós délutánokra gondolok.
05. Holécziné Zsuzsa: A hegyoldalban
Így van ez ha az ember bolondul a gombákért! Képes az egész délutánt pihegve, a hegyoldalban kaptatva tölteni, miközben szigorú szemmel mered a földre, és lesi: nem rajzolódnak valahol a bokrok alján vargánya árnyékok? Aztán ha megpillant egyet-kettőt ezekből a furcsa „lényekből” – hiszen a gomba nem növény – szinte ráveti magát, majd csalódottan konstatálja, hogy a „megélhetési kukacok” előbb értek oda, mint ő. Azért felveszi, darabolgatja – hátha legalább a kalapja menthető – és a végén kis híján könnyes szemmel dobja vissza az avarra: legalább a spórája hasznosuljon.
Persze a gombász nem azért gombász, hogy azonnal feladja: elindul a tölgyes mentén végig – egyáltalán nem gondolva az esetleges vaddisznós találkákra – pedig így májusban még előfordulhat, hogy a koca a macaival együtt portyázik, és ha az ember hirtelen felbukkan az ő vadászterületén, bizony harciasan védelmezi csemetéit.
Ha az erdő szelleme szereti a gombászt, akkor ezeknek a tölgyesben való barangolásoknak azért általában meg van az eredménye, és talál értékes példányokat is, melyeket szinte áhítattal fotóz és tisztít, és helyez a kosarába. Amikor aztán végképp elfogynak a használható példányok a környékről, fáradtan, de elégedetten indul haza. És ha ilyenkor szembe jön egy másik gombász, aki kíváncsian kérdezi, mi és mennyi van a kosarában, a büszke gombász vidáman lebbenti föl az időközben lekívánkozott kardigánt a „zsákmányáról”. Ki nem hagyná ezt a pillanatot, amikor az „ellenfél”zavarodott mosollyal tekint a kosárba, hiszen a régi mondás szerint „a gombász mosolya sohasem őszinte, ha a kosaradba néz!”
06. Ságiné Szűcs Klára Mária: Délutáni álmok
Könnyes szemmel, pihegve ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Néhány percnek el kellett telnie, míg feleszméltem, s érzékeltem, hogy drága anyám szigorú, de aggódó tekintete vizsgálódva mered rám.
– Már megint rosszat álmodtál? Mondtam, figyelmeztettelek, hogy ezek az alvós délutánok nincsenek rád jó hatással, próbálj meg lemondani róluk. Miért nem hallgatsz rám? – beszélt hozzám, s meleg karjaiba zárt. Csak feleslegesen idegesíted magad. Egyszerű, nem kell lefeküdni.
Még mindig zavarodott voltam, csak lassan bontakozott ki emlékeim közül az a furcsa találkozás, ami mostanában minden álmomat kísérte. Többször elgondolkodtam azon, hogy miért csak a délutáni alvásomkor látom ezt a képsort, miért zuhanok mostanában két óra körül olyan hirtelen az álmok világába, beteg lennék talán? – rémüldöztem, de választ nem találtam.
– Igazad lehet, de szeretném megfejteni, amit minden alkalommal látok, ami folyton-folyvást visszatér. Érdekes, hogy éjjel nincsenek ilyen vízióim – reagáltam elgondolkodva anyám szavaira. Tudod, egy fiatal férfi elmosódott vonásai rajzolódnak ki, aki nem félelmetes, nem bántó. Úgy tűnik, szomorú, mindig felém nyújtja a karjait, szeretne átölelni, de mielőtt elérne, megijedek és csatakosan felébredek. Kérlek, ha tudod az okát, mondd el nekem, hátha a magyarázattal elmúlik ez a fájdalmas kíváncsiság.
Anyám sokáig nem szólt, közben egy-két könnycsepp is legördült az arcán.
– Jó, elmondom, hogy szerintem mi lehet a magyarázat ezekre a rejtélyes, misztikus találkákra. Itt az ideje, hogy megtudd az igazságot, talán nem kellett volna ennyi ideig várnom. Úgy gondolom, apád az, akit látsz. Húsz éve ment el, pontosan ezekben az órákban vetett véget az életének. Te pici, pár hónapos voltál, nem lehetnek róla emlékeid. Ő imádott téged, aznap is egyfolytában dajkált, babusgatott, szeretgetett. Valószínű, kíváncsi rá, milyen az ő 20 éves lánya, a kicsi szemefénye. Másra nem tudok gondolni. Egyszer, ha mégis elnyom napközben a buzgóság, próbálj meg nem felébredni. Talán, ha az álomban megölelhet, békén hagy, nem jön többé vissza, úgy vélem – beszélt anyám, csendesen, meghatottan.
Apám? Kicsi korom óta tudtam, hogy az angyalok között van, de, azt, hogyan ment el, még soha nem mesélték el nekem. Tehát húsz éve, ilyenkor délután…. érteni kezdtem a velem történteket. Ilyen nincs, nem létezhet, csak buta képzelgés – tépelődtem.
Sokáig vívódtam, de elhatároztam, megpróbálom végig álmodni ezt a furcsa történetet, mielőtt bárki belebolondul. Így talán apám nyughatatlan lelke abbahagyja a bolyongást, és végre megnyugodhatunk.
07. Petres Katalin: Vége
Furcsa felhők fölénk rajzolódnak,
zavarodott délutánok bolondulnak,
Szigorú tilalom mellett lopott találkák
könnyes szemmel, pihegve távolodnak.
A tompa magány szürkén mered ránk….
08. Mitiner Mária: Gondolatban veled
Furcsa délutánok
emléke rám mered.
Zavarodott álmok
múlására várok,
gondolatban veled.
Harag lángja égett
szigorú szemedben,
rajzolódnak képek,
fák kérgébe vésett
szerelmet temettem.
Bolondul vitt lábam,
könnyes szívem eped,
pihegve a vágyban,
találkákra jártam
gondolatban veled…
09. Black Ice: Remény matrica
Milyen könnyesek a szemeid,
találkákra hívó vezet, kezeid.
Pihegve lételem, zavarodott,
ajkad suttogása, kimondatott.
Bolondul belém a belső zárda,
rajzolódnak csókjaid, kivárva.
Szigorú sors sorszáma mered,
érző délutánok áldott, kegyek.
Furcsa az érzés, valós is lehet,
remény matricát élek, veled.
10. Győri Nagy Attila: Alkoholmámor
megbolondul a világom
furcsa árnyak kergetőznek zavarodott
könnyes szemem árnyékot vet
boldogságom keserves
a szigorú szabályok eltűntek
csak hosszan kesergek
miközben kirajzolódnak
félelmeim leláncolva
pihegve meredek a vízcsapra
vágyom találkákra
a cseppekkel
bátor lettem
egy merszember
csárdást táncolok
a szentekkel
délelőttök, délutánok
másnaposan mért utáltok?
kíméletet!
tőlem aztán
ígéretet
hogy soha többé,
dicséretet!
11. Mayer Zsó: Egymásra nézve
A tó partjára hívta találkára a lányt, aki nem sokáig habozott vajon elmenjen-e?
Rövid ismeretség volt az övék, egy szállodában ismerkedtek meg, ahol szobalányként dolgozott. A férfi vendégként érkezett ugyanide kollégájával, üzleti tárgyalás céljából mindössze három napra. A tárgyaló terem kerek asztalánál szigorú tekintetek meredtek egymásra. Fontos volt a feleknek a profit nagysága, az üzlet sikeressége. Kemény érdekegyeztetések folytak, pihegvevonultak vissza szobájukba ebéd után egy kis pihenőre. Még ott találták a takarító lányokat. A férfinak megakadt a szeme az egyik csinos, karcsú nőn, aki sűrű bocsánatkérés közepette fejezte be a szoba rendbetételét, míg kolléganője a törölközök cseréjét végezte el a fürdőszobában. A másik férfi kivonult az erkélyre, cigarettájából mélyet szippantva. A férfi ledőlt ágyára, zavarodott gondolatok gyötörték. Kemény délelőtti tárgyalás után, de jó lenne kikapcsolódni – gondolta magában. A szemrevaló lány jutott eszébe, felpattant ágyáról kisietett a folyosóra, még ott találta őt utcai ruhába öltözve éppen távozóban. Megszólította. – A délutánok olyan eseménytelenek, szeretne körülnézni a városban, pl. a Helytörténeti Múzeumban, merre található – kérdezte a lányt, aki szívesen útba igazította. Szimpatikus volt a lánynak a nem tolakodó intelligensek tűnő férfi. – El is kísérhetem, már régen láttam az újonnan kiállított tárgyakat a múzeumban – válaszolta a férfinak, aki boldogan szemlélte szép szemeit, dús haját. Így együtt nézték meg a kiállított, múltba vezető régiségeket. A lány jóleső büszkeséggel mutatta meg nagyapjának vesszőből fonott ládikáit, kosarait, nagyanyjának hímzett terítőit, kézzel festett bútorait. A látogatás befejeztével másnap találkára hívta a lányt a közeli tó partjára, aki könnyes szemmel mondott igent.
A régi tárgyakra, nagyszüleire emlékezette-e, netán egy bimbódzó kapcsolatra? – nem tudni.
Furcsa tekintetű kollégája várta a férfit este a szállodában, de nem kérdezett semmit tőle. Másnap a lány arcán mosoly pírjai rajzolódtak, mikorösszefutottak a folyosón.
Egymásra nézve mindketten bolondultak egymásért.
12. Petres Katalin: Ijesztő
Szigorú, szürke lepel borul agyamra,
a zavarodott, fájó, furcsa felismerés.
Vegyes emlékek pergőn elém rajzolódnak,
könnyes szemek szárazon maradnak,
álom és valóság találkái kavarognak.
Éneim harcolnak, majd belebolondulnak.
Pihegve, döntetlenül kikászálódnak,
mint örök és változó délutánok,
békés mosollyal újra kezet fognak.
Az egyik számon kérőn mered rám.
13. Varga Katalin: Hangulat
Emlékeimbe rajzolódnak ,hangulatomba.
Szemem a múltba mered . minden olyan furcsa .
Könnyes szemmel , pihegve menekülnék , nem akarom.
Remélem , mindez csupán egy zavarodott álom
Ilyen délutáni találkákra már nem vágyom .
Mint szigorú tanító , íly barát nem kell nekem.
Bolondul hiszem, lelki terrorját elfeledem.