A MEGADOTT 10 SZÓ:
ZONGORÁZIK, ÖRVÉNYLŐ, LÜKTET, HALLGATAG, VÉNHEDT, VERŐFÉNY, RITMUSRA, FELRIADVA, ÁBRÁNDJAIM, VONAGLÓ
01. Benedek-Nikli Hunor: Álom
Egy vénhedt ember felriadva
örvénylő álmából azt látja:
Ablakán verőfény süt be,
És ritmusra lüktet a szíve.
Álmában zongorázott,
A közönség vonagló ütemre tapsolt.
De ábrándjai szertefoszlanak,
A szobában minden olyan hallgatag.
02. Győri Nagy Attila: Csak egy tánc
örvénylő ábrándjaim beindulnak
a ritmusra s egyre gyorsabban
lüktetnek izmaim
itt valaki zongorázik
felriadva álmából vénhedt testem
szikrát kapott s lángra gyúlva
elkezdem vonagló mozdulataim
itt valaki táncolni fog
lépteimtől zajong a padló
felébresztem a hallgatag békéből
életet taposok belé
itt valaki mosolyog
mikor már a levegő is boldog
mert verőfény csiklandozza
átjár a pillanatok szépsége
itt valaki örül
már suhanok, akár egy táncos
forognak velem a bútorok
elkapta őket is a hév
itt valaki szédül
ne hagyd abba zongorista!
mozogjanak csodás ujjaid
hadd élvezzem még egy darabig
03. Holéczi Zsuzsa: Krisztina álma
Krisztina álmából felriadva, izzadó homlokkal és lüktető halántékkal zihált a gyűrött vánkoson. Álmában megint átélte azt a borzalmas éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életét. Autóban ült, párhetes ismeretség után most először indult Bélával és annak barátaival kirándulni. A Zamárdi disco volt a cél, ahol nagyon jól szórakoztak, egészen hajnal négy óráig. Nem sokkal később kocsiba ültek, a fiú jól vezetett, kellemes zenét hallgatva, sebes tempóban hajtottak az autópálya felé a 112-es úton. Az andalító ritmusra Kriszta lassan álomba szenderült. Hatalmas csattanásra és rázkódásra ébredt: az autó elejébe vágódó óriási test pontosan a vezető melletti jobboldali ülésre – vagyis az ő ölébe zuhant. A testén érezte a kivénhedt őzbak vonagló haláltusáját, melynek emléke még most is – öt év után – viszolygásra készteti. Iszonyatos fájdalom hasított a gerincébe, és mielőtt az eszméletét elveszítette volna, még érzékelte, hogy az autó a fák közé csapódik: a lámpa fényénél örvénylő zöld lombot látott és egy hatalmas fatörzset, mely pontosan a mellette lévő ajtónál fogta meg a kocsit a további zuhanástól.
A többit már csak a társak elbeszélésből tudja. Azt, hogy hogyan találtak rájuk reggel a favágók, amint a verőfényes nap megvilágította a zuhanás nyomait, azt, hogy bár mindenki eszméletét vesztette és súlyos sérüléseket szenvedett, a többiek lassan felépültek. Ő viszont nyaktól lefelé béna maradt. Örökre.
Édesanyjáék minden lehetségest megpróbáltak: amikor a magyar orvosok tehetetlenül tárták szét a karjukat, hogy ennél többet ők már nem tehetnek, vitték Berlinbe egy jó nevű professzorhoz, próbálkoztak őssejt beültetéssel is, de hiába, az a zuhanás tönkretette az életét: az ábrándjait, hogy majd külföldi turnékon zongorázik, a sikert, melynek már soha nem lehet részese.
Béla – aki az autót vezette, és ezért felelősnek érezte magát a lány sorsának alakulásáért – mellette maradt. Most is itt fekszik vele közös szobában – de külön ágyban, mert Krisztina forgatásához speciális fekhelyre van szükség – és csak szólnia kellene, hogy igazítson a párnáján, mert teljesen elgémberedett a nyaka, de nincs szíve felébreszteni. Annyit dolgozik, hogy a terápiák és a gyógyszerek árát előteremtse, hogy élhetővé tegye az ő hétköznapjait – hagy pihenjen. Krisztina nem várta tőle, hogy vele maradjon, hiszen iszonyatos teher lehet neki nap, mint nap szembesülni a baleset következményével, és lemondani arról, hogy egyszer majd apa legyen – de a kedves, hallgatag fiú kitartott mellette. A baleset után Béla és Krisztina szülei egy földszinti lakást vásároltak meg, melyet úgy rendeztek be, hogy a teljesen lebénult lányt egy emelőszerkezettel még a fürdőszobáig is el tudják vinni. Nappal – amíg a fiú dolgozik – két ápolónő váltja egymást Kriszta mellett: Évi, aki az évek során a legjobb barátnője lett, és Olga, egy idősebb, szakavatott betegápoló, aki rendszeresen tornáztatja, mozgatja a teljesen magatehetetlen lányt. Amikor viszont Béla hazaér, azonnal elkezd vacsorát készíteni és ellátni kedvesét, akinek egyetlen végtagja sem mozdul a baleset óta. Már megtanulta a szájába adott speciális tollal a tablet érintő képernyőjét kezelni, így legalább olvasni vagy zenét hallgatni tud „önállóan” is. Az orvosok néha biztatják: rohamos léptekkel fejődik az orvostudomány, hátha egyszer az ő bajára is kifejlesztenek valamit…ebben kell hinnie, különben a körülötte élőket is csak keseríti bánatával.
Krisztina itt tartott a gondolatiban, amikor a párja megmozdult és kinyitotta a szemét: az ablakon át beszűrődő napfény megvilágította Krisztina párnán szétterülő szép szőke fürtjeit, és a fiú mosolyogva lépett hozzá, hogy megigazítsa a párnáját, és egy jó reggelt puszival köszöntse kedvesét.
04. Varga Katalin: Életkép
Hajléktalan a vénhedt padon , felriadva néz.
Hova tűntek ábrándjaim , szívem lüktetni kész
Örvénylő álmom visszatér, vonagló pillanat..
Nagy művész zongorázik , verőfényes ég alatt
Ritmusra jár mind két lába , ajka nem hallgatag.
05. Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 58
minden korábbinál szebb a tenger,
sójával 57 év esőjének cseppje éget,
örvénylő vízfüggöny karol át merészen,
s hagyom, hogy eggyé legyek véled.
felettem kékben lüktet az ég,zongorázik a táj,
beleolvadnék összes gyöngyházbillentyűjébe…
ritmusra vonagló testemre vénhedt a nyár;
Adenium bódító illata öreg dallam kíséretében.
hervadt szirmai sodródnak felém, végzetem volna?
homokban izzó délibáb a verőfény,
hisz minden emlékben ezernyi csomó van!
vitorlások suhannak álmomban.
hallgatag a bor… ábrándjaim
egyre nehezülő pillámba ragadnak.
szerelem… mint pipacs a búzatáblában
oly szép… mégis kártékony magja.
üresek a léptek, virágok lengenek…
ülünk egymással szemben felriadva.
06. Kutasi Horváth Katalin: A szurdokban
Lüktet a kövek között az élet,
Hallgatag völgyben ritmusra lépek.
Mohák közt lágy szellő zongorázik,
Bonyolult emlékkottából játszik!
Vonagló kéjjel ringnak az árnyak,
Ábrándjaimmal versenyre szállnak.
Örvénylő múlt-képek villanása
Buborék-gömböknek illanása.
Felriadva az álmodozásból
Érzed: elég a játszadozásból,
Verőfény űz sötét barlangodba –
Vénhedt vágyaid visszhangozva.
07. Szabó Eszter Helka: Céges bulin
Vénhedt, girhes alak zongorázik. Túl kevesen vannak az Auróra éttermére, mégis betölti a teret a Gyöngyhalász örvénylő dallama. Márta elnézi a ritmusra vonagló párokat. Mindig utálta ezt a nyálas műdalt. Lakodalmas zene lüktet a Gyöngyhalász nyomában. Egyre rosszabb – gondolta Márta. A hallgatag lány nem jószántából jött el erre a céges bulira, hanem muszájból. Véletlenül se gondoljanak róla rosszat a főnökei, kollégái az új munkahelyén!
Már-már félálomból felriadva, csodálkozva nézett a pincérre, amikor az a nevén szólította:
– Szia, Márta! Nem ismersz meg? Nándi vagyok, tudod, akinek az osztályát megörökölted! Hogy keveredtél ide?
Márta elszégyellte magát. Most el kell mondania, hogy ő is otthagyta a pályát. Azt a harminc gyereket már megint más tanítja. Először gondolt bele abba, milyen furcsa lehet szegényeknek: minden évben új fizikatanár.
– Sosem voltak olyan ábrándjaim, hogy fizikatanárként dolgozok a nyugdíjig, ha lesz olyan még akkor. A Vízmű szinte verőfény az életemben, mert itt legalább fizetnek – válaszolta a lány.
– Na, a fizu, az nekem is jobb. Nagyon nehéz munka ez itt, hidd el! De ez van – mondta Nándi, aztán térült-fordult a tálcával. Sorra töltögette a bort, sört, mindenféle szeszt az új kollégák és kolléganők poharaiba. Márta egy korty szeszt sem ivott. Úgy bámultak rá, mint a világ nyolcadik csodájára, amikor gyümölcslevet kért. Akármilyen nehéz is volt az az év, de a gyerekek legalább őszinték voltak. Őket még lehetett formálni. Ezeket itt olyannak kell elfogadnia, ahogy vannak – lakodalmas zenével, Gyöngyhalásszal. Nem, nem táncol, fáj a feje, nem szeret, nem szokott, nem szereti ezt a fajta zenét. Ezeken már úgysem változtathat.
08. Petres Katalin: Vívódás
Mikor hevesen háborog a lélek,
rapszódiát zongoráznak az emlékek,
harmóniáért esdekel a kétségbeesés,
feltárja örvénylő bugyrait a lét,
vonagló ritmusra lüktet a halánték,
felriadva megvakít az éles verőfény,
jönnek felém vénhedt árnyak,
hallgatag ábrándjaim elbújnak.