01. Keczely Gaby: Pille könnyű
Mozdulatlanná vált a táj,
a jegenyék sora feszül.
Megoldhatatlan a talány,
mi kérdésedre felmerül.
Ordas hideg idén a tél,
átfagy újra öles kezed,
pórusodban kikezd a vég,
mint jég, foltokban megreped.
Pille könnyű életeddel,
mi bölcsőtől sírig kísér,
tüzes-hű természeteddel
elnyerheted mások szívét!
02. Gáspár Klára: Így már nem fáj, emberek?
Bár a szomorú költő azt kérdi tőletek,
hogy „kinek fáj, emberek?”
Megláthatjátok, bánatos szavaiból
hamarosan vidám rímek zengenek.
A hold ezüst sarlóként ragyog a vízen,
hullámok suttogják megoldhatatlan rejtélyét.
Bár átfagytak, mégis ott állnak teljes díszben
az út szélén a büszke jegenyék.
A felhők között az apró hópehely,
mint vidám pille, úgy vándorol.
E boldog perceknek időt szentelj,
hisz ehhez az univerzumhoz tartozol.
A hó alatt zöldet álmodik a föld,
tüzes leheletétől a jég megreped.
A tél csillogása most elbűvölt,
érzed, lassan a tavasz rád nevet.
A bölcső mozdulatlanná vált melletted,
gyermeked szívét hallod dobogni.
A csend által festett ordas csendélet,
ezt a gyönyört már nem lehet fokozni.
Ha látjátok, hogy mi van az ég kékjén túl,
akkor már csak azt kérdezem tőletek.
Ha a pillanat mosolyotoktól felvidul,
ugye így már nem fáj, emberek?
03. Jószay Magdolna: Kilátás nélkül
Mint pille, szárnyalt, csak a percnek élt,
baljós csillagzat alatt született?
Hogy lehet, hogy minden, mi jó volt és működött,
semmivé vált, megszűnt, megrepedt, tönkrement?
Az ordas hideg szinte átfagyasztja szívét,
botorkál a részvétlen jegenyék során át,
bár mondják buzgón: mindenre van megoldás,
az ő számára megoldhatatlan a lét s a problémák.
Bölcsőtől koporsóig sorjázik élete,
pár másodperc, e képek pörgők, mint a rulett…
és tudja, nem éri meg már tüzes nap sugarát,
az élet végképp mozdulatlanná dermedt.
04. Gáthy Emőke: Levél Zuzmóországba
Kedves Szüleink, Rokonaink, Honfitársaink! Zuzmóország Pille járatával apró késéssel megérkeztünk. Otthon jegenyék lennénk. Na jó, tujafenyők. Itt ismeretlenek vagyunk. Mozdulatlanná dermedt három gumóból kíváncsiskodó pár centis zöldség. Önkéntes kísérőnket, otthoni szárnyas ordas – farkasunkat itt rókalepkének hallottam nevezni. Jól idetévedt. Még átfagy ebben a kora tavaszi zimankóban. Valaki így mondta. De őt nem láttam. A hang magasról jött. Nagyon magasról. Még jó, hogy a nyelvből már otthon előre felkészítettetek. Nyújtózni próbáltam. Sikerült is. De csak egy – két millimétert. Az erőlködéstől megrepedt levélzöld pikkelyes mellényem egy szeme. Tüzes – vörösen buggyant ki alóla … azért remélem nem a vérem. A növényeknek nincs vérük. Még Zuzmóország különleges küldetéssel útjukra bocsátott követeinek sem. És ha lenne, az is inkább rózsaszín. Vagy kék. Most már tudom, hogy ami az én megsérült levélzöld pikkelyes mellényem alól kibuggyant, az az első szirmom volt. Kezdem úgy érezni, küldetésem megoldhatatlan. Még ha biztonsági mellény a születés pillanatától a bölcső mellé jár is a mi fajtánknak. Érdekes, itt a bölcsőnek is más neve van. Virágláda, kaspó, cserép. Színt, illatot, jókedvet, szeretetet, békességet csempészni ennek a különös vidéknek az életébe. Ezért érkeztünk ide. . Ahol nem ismerik a mértékletes türelmet. Egy órája éppen vízágyúval lövöldöztek. Kemény hideg sugárban. Kiszáradás elleni frissítő locsolás. Slaggal. Vagy az ő nyelvükön: locsolócsővel. Ezt is ott fenn a magasban tárgyalták. Mivel lágyíthatnánk meg kínzóink szívét ? Remélem, tudtok jó tanáccsal szolgálni. Még mielőtt hiába hagytuk ott Zuzmóország bársonyos rétjeit.
P:S: Ja, és képzeljétek ! Itt a Jjácintot kizárólag hímnemű személynévként hajlandók elfogadni. Ez az, amit hímsovinizmusnak neveznek ? Vagy kirekesztésnek ?
05. Petres Katalin: Golgota
MOZDULATLANNÁ vált JEGENYÉK
a gyásztól ORDAS gondolatok.
ÁTFAGY tőlük a lélek.
TÜZES, belső könnyek BÖLCSŐJE
a MEGOLDHATATLAN elfogadás.
MEGREPED minden törekvés
a felszín elsimítására,
mint PILLE száll el végül
a mindennapi kényszer.
A gyermekét vesztett anya SZÍVÉT
vasmarok szorítja újra és újra.
06. Szabóné Horváth Anna: Hajnali gondolatok
ORDAS farkas mindig támad,
így tömi az éhes szájat.
Életösztön hajtja vágyát,
ez dobbantja SZÍVÉT, álmát.
ÁTFAGY bennem a gondolat,
ha TÜZES torka fojtogat,
s lesz préda MOZDULATLANNÁ,
test-melegét máris falná.
JEGENYÉK hallgatnak szótlan…
Bús sétámon, kedvem sótlan.
Közben szürke ég MEGREPED,
kelő Nap nyelve rám mered.
Átfon langyos ölelése,
s ringat, mint BÖLCSŐ rengése.
Felhők szállnak, mint a PILLE,
harmatos szivárványt hintve.
Ne érjen számos gondolat,
MEGOLDHATATLAN feladat.
Szívünk, s lelkünk ingerei,
ember ettől eredeti…
07. Kristófné Vidók Margit: Jegenyék könnye
Szívét már darabokra tépték,
vérpatak csorog sáros földön,
elborít mindent a sötétség,
ártatlant sújtanak az öklök.
Miért, miért emberek?- kérdem,
tüzes fegyverek hoznak halált,
hol bölcső ring, már csak árny térdel
hörögve átkozza gyilkosát.
Ordas csend ül jegenyék hegyén,
ezüstselyem könnyük megreped,
hol rontás, gyűlölet az erény,
nem remélnek többé életet.
Mozdulatlanná váló világ,
átfagy a lélek csupa bánat,
pille röppen; virrasztó imán
a megoldhatatlan lét árad.
08. Kemény János: Megoldhatatlan
Megoldhatatlan kérdések gyötörnek.
Vírus mar, szúrós téli jegenyék
egy mozdulatlan régi égbe törnek
lerázni ordas háború szelét.
A lélek átfagy. Létünk rettegés lett?
A pille bölcső szebbet sejtetett, –
de szomszéd föld repesztől megrepedt,
lakói szívét zúzza tüzes végzet.
09. Horváth-Tóth Éva: Szeretet eladó
Jegenyék hegyére
tűzte magát a hold
– gigászi ezüst gomb –
fénye a tájra rácsorog,
éjbe dermedten állnak
az árnyak éles kontúrjai,
mint pille lebeg a csönd
a mozdulatlanná alvadt
holdvéres táj fölött.
Fázik a csont ott
hol a nincs az úr,
fázik a csont, kihűl
az üres gyomor,
fázik a szív, hol bölcső
a sáros nyomor,
hol megoldhatatlan
tétel részekre osztani
azt ami sosem volt.
Átfagy benne az ember,
a kapillárisokban már
csak a ma kereng,
nem szállítanak az erek
kétes esélyű holnapot
– ordas hazugság volna
a jövő, ha nincs morzsa se.
Mint a hold a jegenyék
tűhegyén, megreped
az önérzet vászna,
kifeslik az ember,
földig csorog, árnyéka
csak önmagának,
a hallgatás tüzes
lepkeként lobog,
a tüdővéna fuldokol,
a gégefedőn tenyerel
a félelem, vérzik a hold
a vályogtéglák teteme felett.
Eladná szívét az ember
néha pár jó szóért, békéért,
de senki se veszi meg.
10. Szabóné Horváth Anna: Tavaszváró
MEGOLDHATATLAN, hogy ne legyen tél,
ne szorítson jég, ne csipkézzen dér.
ÁTFAGY a föld, alszanak vetések,
megváltoznak szívben az érzések.
MOZDULATLANNÁ megdermed a táj.
Kedv, kacaj, szín, s bogár elsuhant már.
ORDAS hideg fogát csikorgatja,
s tél gyémántpalástját lobogtatja.
Várjuk, hogy jöjjön Nap víg mosolya,
mikor kék szemét nyitja ibolya,
ébredeznek a délceg JEGENYÉK,
s zsongó dallam veszi át szél helyét.
Lélek újra száll, mint könnyű PILLE,
simít rajt’ tavasz-kebel méz-íze.
SZÍVÉT ringatja BÖLCSŐ dallamán,
szivárványt fakaszt olvadó falán.
Nap TÜZES arca pirulva ölel,
s küldi aranyló fénycsókját körbe.
Árasztja az áhított meleget,
s fák bimbózó ruhája MEGREPED.
11. Kutasi Horváth Katalin: Helyzetjelentés
MEGOLDHATATLAN vészhelyzetbe fordult a lét.
Fékezhetetlenné vált az őrület.
MOZDULATLANNÁ dermedt az idő.
ORDAS lövedékek csattogják félelmem,
Perzselt JEGENYÉK merednek az égre.
Galambjaim SZÍVÉT elönti a félsz,
Varjak mellén koppan a remény.
ÁTFAGY a beteljesülés.
MEGREPED a lét burka,
A BÖLCSŐ álomba ringatja a jövőt,
S mint a PILLE, lágyan ring
A rezdülő árny szavaink nyomán,
Miközben TÜZES nyelvek
Mardossák tűréshatárainkat.
12. Kisznyér Ibolya: Utak
Megoldhatatlan a múltba visszatérni,
az idő folyójába kétszer belépni,
mozdulatlanná merevedett képek cseréje,
emlékek útján csapong az ember képzelete.
Vonat kattog, busz mormog, azután lábra állni,
mindig úton, felhők alatt, néha felhőkön járni,
jegenyék közt kanyargó köves úton sétálni,
sötét erdőszélen ordas árnya elől félve futni.
Orr átfagy a hófödte, jeges, fázós utakon,
tüzes pille táncol, ragyog útszéli virágokon,
megreped a föld, eső után sóhajt aszályban,
bölcső álma andalítja szívét a szülői házban.
13. Buday Anikó: Pókháló az ablakon
JEGENYÉK sora takarja a házat,
melyben egykor BÖLCSŐM állt.
MEGREPEDT vályog fala kopott már,
SZÍVÉT kitépte az üres magány.
MOZDULATLANNÁ dermesztett a látvány
Lelkem kihűlt, ORDAS farkasként
tépte a bánat, az idő mit tett veled? -mit az
ÁTFAGYOTT téli éjszakák, TÜZES nappalok
MEGOLDHATATLAN álmok, kopott
ruhák a szegen, pókháló függöny helyett,
ezt hagyták hátra a benned élő embere
Magány, csend, melyből lelked PILLEként szökött.
14. Dobó Georgina: Szerettelek
Megoldhatatlan problémám a bélyeg, mellyel családom kiskoromban rám ragasztott végleg.
Hazaköltöztem, az égig érő jegenyék bús hűse nem várt a parkban, fajdalmam nem takarta el.
Mozdulatlanná vált a levegő, új szerelmek ébredtek szívemben. Beteljesedésre azonban nem leltek ezek sem.
Ordas a hideg, fagyos az éj. Eltakarja kéjes vágyunk, melyet már nem vágyunk.
Elszállt ez is, átfagyott lelkünk, mind a ketten új útra tértünk.
Pille száll a deres tájban, érthetetlen, mint a kudarcba fulladt élet, mit élek.
Bölcsőm nem óv már, kinőttem belőle, telnek az évek.
Hűvös csókjaidtól megreped a Balaton jege a télben.
Szívét nem adja Ő sem. Hiába, a szülői tévedések.
Tüzes érzés kevereg a szélben. Szerettelek! De Te ezt még most sem érted.