Szó-dekázó 06.

Babits Mihály: Húsvét előtt
  1. Gáspár Klára: Itt élnem, s halnom…

Itt kell élnem ebben az izgatott világban
ágyúk és harangok között.
A holtak vérével
megfestett bíbor felleg mögött.
Elmém nem engedi, hogy pihenjen szívem,
csak reménykedő varázsszót suttogok csendben.
Idilli gondolatom cafatokra szétszakad,
csak a bánat, mi legbelül itt marad,
és nem enged semmilyen
kiutat e kínnak.
Vörös dallal a
vér megfesti rímemet,
erősen égetve perzselő lelkemet.
Itt kell élnem ebben az izgatott világban,
hol a félrevert harangok varázsszóra konganak,
és nem találom gyógyszerét e kínnak.
Egy pillanatra megállok, hogy
pihenjen gondolatom a Hold
ragyogó fénye alatt,
de látom, ahogy
a holdsugár szétszakad,
és a sötétedő felleg jelzi azt,
hogy hamisak a harsogó szavak.
A vér egyre erősebben korrodálja lelkemet,
és füstölgő dallal ágyúk dübörgik el azt a szót,
amitől eddig mindenki csak titokban rettegett: háború.

  1. Jószay Magdolna: Nem pihen a gyászharang

Izgatott hírek, szétszakad a nyugalom,
dallal most nem kapunk varázsszót,
ágyúk zavarják szét kínnak fellegeit,
vérháborútól nem várunk semmi jót.
Úgy véltük, szükség soha nem lesz rá,
pihenjenek örökre a gyászharangok…

  1. Kisznyér Ibolya: Sötét idők

Sötét felleg kavarog országok felett,
mint ítélet, a vész lesújt, öl, fenyeget,
járvány hullámokban tör, zúz életeket,
pusztul a föld, fajok, ember gyilkol embert.

Izgatott hangok, zajok, rémült sikolyok,
szétszakad a békét őrző fátyol, átok,
csúf testvérháború dúl, ágyúk dörögnek,
kínnak ideje, emberek menekülnek.

Vér folyik az utcákon, romos tereken,
a harangok némák, rút varjak tipegnek,
ártatlanok halnak, ártatlanok ölnek,
lelkeik értetlenül fent tévelyegnek.

Az ég felé szállnak bús imák, fohászok,
pihenjen lágy dallal a szív, ha kimondják
a varázsszót, legyen béke, megegyezések.
Fellegek gyűlnek, nézzetek fel emberek!

  1. Dobó Georgina: “Elkésett békevágy”

Izggatott lelkem nem kér már kárpótlást,
Csak békére vágyik. Szétszakad a máj,
A szív réges régen nem kalapál. Csak vár.
Víg dallal köszöntöttelek volna, piros tojással,
Mégsem jöttél. Otthon maradtál inkább.

Véremben úszik a Balaton vize és a Tisza
Árja is. Lelkem a kínnak oltárán pihen,
Hisz nem vagy velem. Nem véded kezem.
A néma csendben sincs felelet, sem válasz.
Ágyúk dörrennek! Mégsem érdekel!

Egyedül Te! A fellegekben füst gomolyog,
Retteg a világ, kicsit én is. Világháború ez?
Vagy mi dúlja fel jólétét a népnek, mely morog,
Nem látja végzetét. A tékozló életet, s a pazarlást
E gondok fogják meg. Vírus, remegő kezek!

Ki nem mondott búcsúhegyek egymás felett.
Elsülő fegyverek és bombák! Mind a gonoszt
Szolgálják. Vagy pusztán beteljesülő próféciák?
A varázsszót ki fogják e vajon mondani, hogy vége?
Az életnek, vagy a forrongásnak, sortüzeknek.

Pihenjenek az ágyúk, szóljanak helyettük énekek,
Újabb és újabb slágerek! A zene felszabadít,
Örömöt ad. Egy dal oldhatna talán minden feszültséget.
Azonban csak a harangok búgnak, azokat verik félre,
Melyek nem léteznek, fáj, de elvesztek a ködben, bölcsen.

  1. Gáspár Klára: Falevélben rezdül a tavasz

Reggel a sárgarigó vidám dallal keltett,
az éjszakai kínnak nyomban befellegzett.
Az apró pici madár izgatott volt,
mert látta, ahogy a hajnali égbolt
vörössé válik, mint a vér,
és perzselő fényében a vidámság visszatér.
A természet kimondta a varázsszót,
és virágba borítja az egész Földgolyót.
A vidám kis harangok hangja lelkesen csilingel,
a vihart ma még az ágyúk se ébresztik fel.
Az égen szétszakad minden felleg,
kisrigóm a lombok között vidám nótát cserreg.
Nem engedi, hogy pihenjen a szívem,
hiszen már a tavasz rezdül minden falevélben.

  1. Dobó Georgina: Fegyverek

Szívem izgatott, mikor a holnapra gondolok.
Szétszakad fejem, nem hagy el a fájdalom.
Kísér a tegnap, vár a jövő, álmokat szövő,
Csalfán kéregető. Cseni boldogságom, visszajő!

Dallal köszöntöm az új napot, mely remélem,
Szebben ragyog! Bearanyozza életemet,
Jobbá teszi napjaimat, keresi boldog kedvemet.
Segít, így visszanyerem régi szerelmemet.

Vér folyik, búgnak a fegyverek. Ezt én el sem hiszem,
Hogy ismét háború, mely most nem csak szívemben dúl,
Felforgatja az egész világot! Megritkítva a lakosságot: vesz,
Ragad, fiatalokat, családosokat és véneket. A helyzet komor, bús!

Aggódásra ad okot, miért kellett e kínnak ránk törnie?
Az ágyúk sortüzét a népnek ismét elővennie?
Fellegek szállnak, feketék, nem nézik az özvegyet,
Sem az árvát. A varázsszavak palackba zárva hevernek:

Béke, szabadság, emberség! Jön helyette ismét rab iga,
Mert hiába kérik ezren, hogy pihenjenek a fegyverek,
Csak a harangok búgnának, mint a mohácsi vész napjaiban,
De már azoknak sincs esély, hisz ők is pusztulásban hevernek!

  1. Petres Katalin: Miért?

Ércesen zúgnak félrevert harangok,
éjsötét felleg borul rá a tájra,
dallal idézne varázsszót a remény
de ágyúk, bombák, rakéták,
izgatott fegyverek vágya a vér,
tombol kegyetlen örvénye a kínnak,
szívek szőtte álom szétszakad,
mint vadul széttépett gyöngysor,
hiába várjuk végre pihenjen
az értelmetlen őrület pokla,
erőre kap újra és újra….

8. Klotz Mária: Békére várva

Vivaldi-s, madárcsicsergős, trillás dallal,
járvány utáni új lehelettel, friss életerővel
vártam a virágesős, napsugaras tavaszt,
de meglepett, kijátszott, átvert a ravasz.

Nyugodt, de már tőrrel sebzett, izgatott
lelkemet ágyúk zöreje, roncsolja ma is,
szétszakad a békeszalagok fényes lánca,
nem ébreszt a tavasztündérek üde tánca.

Harangok vészkongása rondít a csendbe,
zsoltár-varázsszót mormol elhalkult szám,
férges a kép: vér, mély sebek, hullahegyek,
idill-szonáta helyett, gyászos-hangjegyek.

Kínnak jajveszékeléseit sziszegi a szellő,
pihenjen már a gyalázat, legyen már vége,
oltalmazz égi oltár, öleljen a csipkés felleg,
emelkedjen magasba a béke-aranyserleg.

  1. Takács László: Háború

Harangok sírnak odalent a völgyben,
az ágyúk közben egymással csacsognak.
Izgatott ördögök röhögve nagy vigan,
a vér forró szagára halált osztogatnak.

Szétszakad a Földnek ártatlan aurája,
míg egy felleg kúszik halálnak fölébe.
Messze hallik a kínnak bősz sírása,
és zuhan minden az elmúlás ölébe.

Egy dallal búcsúzik a józan értelem,
varázsszót sikítna fel a fényes égbe,
hogy a romok közt végleg megpihenjen,
Ember ! Hát legyen már végre béke !

  1. Keczely Gaby: Ki mondja ki a varázsszót?

Izgatott a világ!
Hát mi lesz a sorsunk?
Vérrel írjuk a szót:
rút VILÁGHÁBORÚ…
Ágyúk dördülnek,
kínnak kínjával halunk!
Véres felleg alatt,
hiába gondolkodunk.
Szétszakad a földünk…
Pihenjen az Őrült!
A harangok zúgnak,
zeng az ég, a bőszült!
Nem lehet dallal elfojtani ezeket!
Ki mondja ki a varázsszót? SZERETET…

  1. Petres Katalin: Esti könyörgés

Varázsszót rejt a harangok hangja,
csoda dallal érint meg lelkeket,
minden zord felleg szétszakad.
Megfáradt nap után pihenjen
végre minden szorgalmas kéz,
izgatott, futkosó apró gyermek
esti mese után elszenderedjen.
Ágyúk soha ne dörögjenek,
falakra ne tapadjon vér,
ideje véget vetni a kínnak,
mert a könny az égig ér…

  1. Mayer Zsó: Legyen már vége

Izgatott emberek hada óvóhelyre futott
Utcákon, tereken háború zajlott,
Ágyúk zaja ropogott, fekete felleg szállt
Fel a magasba, épületek omoltak rommá.

Szétszakad családok apraja, nagyja
Kínnak nyoma mindenütt, vér tócsákban,
Varázsszót mormol sok anya: pihenjen
A sok katona, legyen már vége az öldöklésnek!

Ne zúgjanak vészjósló harangok
Dallal köszöntsék a békés holnapot,
Rosszat váltsa jó, a szebb jövőt építsék!
Ki tudja: – erre mikor lesz remény?

  1. Horváth-Tóth Éva: Viszi a szél

Akár a vér, vörös az ég,
a felleg, mint rőtes tócsa
fodrozódik a tetején,
és csorog a házfalakra,

izgatott harangok zúgnak
a távolban, a fürge szél
langyos tenyerén a dallal
elsuhan, és viszi hírét

ágyúk felizzó torkának,
kínnak, árváknak, özvegyek
vértől könnyes ruhájának,
és eltépett életeknek,

mert szétszakad a hús, az ín,
reccsen a csont, zúg a repesz,
lehull a kéz, szakad a szív,
felszáll a lélek, s elernyed

a vörös égnek tetején,
hogy rőt felhőkön pihenjen,
és várja, hogy a feketét
egy hószín gerle váltsa meg,

és várja, hogy mint harangok
szájak zúgják a varázsszót,
hogy legyen béke, mindenhol,
mert ami van, abból elég volt…

  1. Kutasi Horváth Katalin: Harangzúgatás

Virrasztó éji FELLEGek szárnya
VÉRtől nehezül, kötözésre vár.
Ránk borul már az iszonyat ára,
A háború KÍNNAK sírjába zár.

ÁGYÚK merednek ártatlanokra,
HARANGOK zúgnak a holtak felett,
Szelíd DALLAL hogy célozz tankokra?
PIHENJEN a lőszer a harc helyett.

Ha tudnék VARÁZSSZÓT, kimondanám,
Hisz bármely tündérszál SZÉTSZAKADhat,
Ha IZGATOTT kézzel bontogatnánk,
Akkor a létünk is meghasadhat.

  1. Gáthy Emőke: Snitt

Büszke önfeledt örömmámor lendülete lobogtat.
Izgatott lelkes tömeg.
Valaki nemzetiszín pántlikát kötöz a nyelemre.
Az elit keresztet emel.
Zúgó harangok öblös dallal hirdetik a varázsszót: Győzünk !
A szó középen szétszakad.
Kínnak ágyúk torkolattüzének vörösét idézi egy fölénk úszó felleg.
És vér. Véres eső.
Élete romjain vánszorog.
Ha vánszorog még.
Nem is olyan rég még itt lelkendezett.
Pihenjen békében ! Örök béke legyen vele !
Hinti az elit a keresztet.
Atomtöltetű rakéta indítógombján a másik keze