- Kisznyér Ibolya: Tévhitek ködében
A felszabadultság álma kísért,
bohóc-arcom bánatosnak festett,
gyerekként a játékot kerültem,
befalazva, örömöt mímeltem.
Vétkeimből élt kishitűségem,
büszkeségből fennsőbbrendűségem,
vakon éltem mindkettőt egyszerre,
nem tűnt túlzásnak, nem vettem észre.
Papír trombitát nem, nem fújtam,
játék mámorát nem tapasztaltam,
soha nem szürcsöltem dianát,
bár elvennéd a konokság átkát.
Örök elégedetlenként éltem,
hittem, nem ért meg senki sohasem,
lettem mégis valakinek csillag,
jobbá tett, ám ő hazug volt, maszlag.
- Gáspár Klára: Aida
Felharsanó trombiták köszöntik a hadvezért.
Arcán jól látom a győzelem mámorát.
Radames! Vakon követ téged e nép.
A birodalom most éli fénykorát.
Melletted új országba kerültem, hisz’ legyőzted Etiópiát.
Bár veled szürcsölgettem a győzelemnek ízét,
de vétkeimtől nem menekülhettem tovább.
Tudom, valakinek szívesen elmondanád,
hogy az éjszaka leple alatt elvennéd
azt a szépséges rabszolgaleányt.
A fényes csillag most végleg kialszik,
ott, Írisz oltára alatt élve befalazva
sziklasírban veled együtt hal meg Aidád.
- Kristófné Vidók Margit: Bűnök útján
Reményeim lassan köddé válnak,
befalazva sikoltoz a lélek,
vétkeimből izzott fel a máglya,
bíborvörösben lángoltak éjek.
Átadtam magam vakon a vágynak,
szürcsölgettem vad, érzéki gyönyört,
feláldoztam mindent csak a mának,
hajnali fényben a szégyen gyötört.
Becsapott rútul újra az élet,
percnyi örömök mámorát adta,
fényárnyak űztek, egyre követtek,
sátáni erők trombitát fújtak.
Elvennéd-e Uram, mit megbántam,
hogy tisztán kezdhessek egy új jövőt,
valakinek hadd legyek a csillag,
már messzire kerültem a földtől.
- Keczely Gaby: Vakon kerültem
Vakon kerültem eléd.
Vétkeimből itt egy kosár.
Csodás csillag lehetnél…
Elvennéd szívem mámorát?
Befalazva érzem magam,
szürcsölgettem búsan borom;
valakinek jót akarva,
még a trombitát is fújom!
- Horváth-Tóth Éva: Begubózva
Vétkeimből szőtt körém
az idő dacos csendeket,
befalazva a néma
szövetbe csak szürcsölgettem
vén sebeimből a múltam,
mégis szomjazón vágytam
a szárnyak szabad mámorát,
de halk, kihunyó csillag
volt csupán ajkamon imám,
s vakon festettem álmokat.
Elvennéd-e, ha kérem
minden porladó bűnömet?
Szövetszálakra tépném
szoros gubónyi csendemet…
Elvennéd azt is, ha kérném?
Meggyónom vérző múltam
minden bűnös sebét neked,
szárnyaim szomját adom
valakinek – ha kell, tied -,
trombitát fújnak angyalok
meghajolt fejem felett,
bár tőled távol kerültem,
jó pásztor terelt feléd,
s pőre hittel megérkeztem,
csillag lettem Isten szívén.
- Jószay Magdolna: Lelkiismeret bugyra
Vétkeimből már csak
én csinálok ügyet.
Vakon kerültem
lelkiismeretem
bugyrába, ahol mint
kihunyt csillag, sírva
tengődöm befalazva.
Ily keserves létben
elvennéd-e tőlem
még annak a mámorát is,
hogy kávémat szürcsölgetem?
S miért fáj az valakinek,
hogy ezt a lepusztult trombitát
kölcsönvettem?
- Gáspár Klára: Szabadon szárnyalok
Fanfár zeng felettem,
hallok kürtöt és trombitát.
Győzelmemet ünnepli lelkem,
éljeneznek harsonák.
Korábban vakon szürcsölgettem,
majd habzsoltam életemnek mámorát,
mígnem euforiába kerültem,
és egy csillagon lógtam odaát.
Vétkeimből ösvényt építettem,
titkom valakinek elmondanám.
Minden félelmemet messze elkergetem,
nem maradok befalazva tovább.
Merészségem most elvennéd?
Nem gondoltad, hogy megteszem.
Bár már nincs fal, ami megvéd,
de szabad lettem. Gyere, ünnepelj velem!
- Lám Etelka: Egy kis napfény
Apró lépéssel halad a fény az utamon
bevillan az életünkbe színes álmok, fényűző élet.
Ahol a zöld liget a legszebb, ott leszek veled.
Felragyog a sötétkék szemed őszinteség fényében
és szerelem mámorát ringatja a halványkék tó.
Elvennéd a nehéz terheket, ahol befalazva áll ez a
márványszobor, vakon figyel, mikor egy gyönyörű angyal
trombitát küldött valakinek, most napsugár bevillan életünkbe.
Ide kerültem vétkeimből itt leszek veled, mert
Isten igaz képet alkotott a csillogó vízre.
Behunytam a szemem, szürcsölgettem a kávét
szépséged, mint egy fényes csillag betoppant életembe.
Szívem lüktet aranyhomokon már megpihen.
Álmos szellő leng itt, s lám szökökut mellett élénk képek,
szép leányok ,illatos gyöngyvirágok ébrednek,
fakadó rügyek nézelödnek és hófehér gyöngyöt sző a reggeli harmat.
Kócos hajaddal játszik a szél, a kék égen ámulat és szeretet lep meg.
Boldogság és remény nyújt kezet.
9. Kristófné Vidók Margit: Soha nincs vége szerelem
Ma lilába öltözött a hajnal,
s míg szürcsölgettem reggeli kávém,
elméláztam, milyen lenne habbal,
és tudtam te biztosan elvennéd,
mert így szereted, ilyen édesen.
Régóta már befalazva élek,
kerültem veled a találkozást,
de ne hidd, hogy feledtelek végleg,
ma is érzem vágyaink mámorát,
tudod, követtelek volna vakon.
Vétkeimből szőttem szelíd csendem,
valakinek átadtam az álmom,
engedtem, hogy hangom tisztán csengjen
míg a csodás trombitát hallgatom,
és az égen új csillag születik.
- Gáthy Emőke: Pünkösdölő
Il silencio … Trombitát véltem hallani … Lágyan, sejtelmesen … „ Jó éjszakát szerelmem … ” Ahogy ezt a számot csak a legnagyobbak tudták megszólaltatni.
A nyár az esztendő nyolcadik, augusztus, másként Nagyboldogasszony, vagy ősi magyar nevén Újkenyér hava felé tart. Ilyenkor egyre ragyogóbban tekint be éjszakai szobám ablakán néhány csillag. Három oldalról befalazva szürcsölgettem azon az éjszakán az emlékezet belőlük csorgó bódító mézét. „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok … ” Ezzel a magyar népdallal kerültem be, énekeltem be magam tizenhét évesen, másodikos gimnazistaként a majd’ száz tagú nagy iskolai énekkarból Katanics Mária utóbb nemzetközi hírnévre szert tett kamarakórusa alt szólamába. Hangom még ott, a nemzetközi porondon is érték lett volna, de több szólamhoz bizonytalan hallásom önkéntes távozásra késztetett. Társaim és Maresz is sajnálták. Ő mindig talált valakinek helyet mellettem, aki abszolút hallásával megtartott a helyes dallam ívén. Én pedig imádtam. Tiszteltem, becsültem. Őrangyalaim közül te, a születési ! Ha vétkeimből mindig időben elvennéd, elvetted volna akkor is azt a hiúságtól vakon választott döntést. Anyámtól örökölt, rám kényszerített perfekcionizmus ! Hányszor fosztottál meg életem során teljesíthető, ám nem vállalt teljesítésektől ! Ha még egyszer átélhetném a Pünkösdölő, kórusban fortissimo zengetett mezzó szólamának mámorát ! ” Felállott Szent János, Meglátott egy várost,. A pokol kapuját. Földig le tapodta. Mennyország ajtóját szépen kinyitotta „
Il silencio . . . A csend . . . Trombitaszót vélek hallani … Lágyat, sejtelmeset … Ahogy ezt a számot csak a legnagyobbak tudják megszólaltatni . . .
- Petres Katalin: Miért?
Miért kerültem e világra?
Szürcsölgettem vígan mámorát
dalnak, táncnak, szerelemnek,
vakon vétkeimből befalazva
Valakinek kérelmet küldök.
Megváltója az esendőknek,
csillagok fényénél fényesebb,
ki elveszed a világ bűneit,
elvennéd-e tévelygéseim?
Hogy tisztán hallhassam, fogadjam
a végső, szent, szabad trombitát…
- Szabó Eszter Helka: Elvetélt csillag
Szakítani kéne, mondta Orsi, hogy milyen igaza van! Megtehetném, hogy kiadom az utadat. Helyette lomolok, selejtezek. Azzal is telik az idő. Nem élhetsz befalazva a csigaházadba, azt is mondta még, állj végre a sarkadra, mi vagy te, marionettbábu? Én aztán nem! Igaz, nem kellettem én már az apámnak sem. Ezt a trombitát még ő vette valakinek. Talán huginak? Én ezzel nem játszottam soha, az biztos. Lefertőtlenítem, aztán belefújok, hátha szól. Erős legyen a hangja, mint az utolsó ítélet! Látod, ha szeretnél, most vakon elvennéd! Átélhetném újra az ajándékozás mámorát. Magamba szívnám senki mással fel nem cserélhető illatod. Ehelyett itt az a molyette pehelypaplan. Nem is értem, miért nem dobta még ki az anyám, mielőtt lelépett Luigi-val Franciaországba. Vajon hol lehetnek most? Megvan még a Luigi?
Megfogadtam, hogy anyára nem gondolok. Becsapott. Azt sem érdemli meg, hogy gondoljak rá. Átvert, ahogy te is tegnap este. Azt ígérted, jössz. Szürcsölgettem a kávét. Jó erőset főztem, sos-sok tejszínhabbal. Azt szereted, tudom. Egy meglepi sütivel is készültem. Kakaós csiga, a kedvenced. Most legszívesebben kivágnám az egész tepsivel! Vétkeimből talán mindent megbocsát az Isten. Nem direkt volt, hogy elhagytam a tablettát. A csuda tudja, miért estem teherbe mellette. Még mindig vérzek. Hiába mondták a kórházban, hogy néhány napig még szivárog. Két hete már, hogy csordogál. Te is oka vagy, hogy ebbe a helyzetbe kerültem. Ne is próbáld rám fogni, hogy mindennek a tabletta az oka, meg hogy direkt nem vettem be! Mit akarsz ezzel az egésszel, de tényleg?
Ma sem jössz, tudom. Hiába hívtalak. Ez lettem: egy elvetélt csillag.
- Dobó Georgina: Trombitaszó, nagyharang
Varangyos VÉTKEIMBŐL VAKON válogat a sátán
Vágyom hozzád!
VALAKINEK biztosan hiányzom, képzelem,
Miközben rólad révedezem!
KERÜLTEM tekinteted valamennyi tükrét;
Zavaros érzéseimet űzd hát szét!
Ha ELVENNÉD minden bűnömet, sem tudnám
Hinni nevedet, belém vetett hitedet, galád
Rongy viszonzatlan érzéseimet
CSILLAG ragyog az égen! Augusztus közeleg!
Születésnapod halálát ünnepli az Univerzum,
És az Egek!
Kora reggel kávédat SZÜRCSÖLGETTEM, nem jöttél
Érte, pedig már hajnalban lefőztem
Csak Neked. Édesen, krémesen. Ahogyan szeretheted.
Füstmentesen.
BEFALAZVA a nagy nevek a labirintusba, nincs út hozzád.
Versek sem szólnak Rólad, nem telt füzetre, csak pár sorra,
Összesen háromra!
S hogy vad MÁMORÁT zengje e dal lelkemnek, hogy
Észrevedd, nálam esélye az Igének nem sok már
TROMBITÁT vett anyám, pedig fuvolát kértem.
Nevess piszkos fantázia, a zene éltet és az irodalom,
A próza, a líra, a mindenem, Te!