Szó-szövő 207.

MEGADOTT SZAVAK:

KOMOLYAN, ÉRDEKES, SZÁRNYALT, KÜLÖNLEGES, REJTETT, ÓCSKA, FÁRADHATATLANUL, ÁLMAIT

Varga Katalin: Megvalósult álom

Komolyan gondolta. Ő pedig indul a Tehetségkutatón. Lesz, ami lesz. Gyerekkora óta énekelt, énekkarban, az iskolai Ki-mit-tud-on. Érdekes hangja volt. Több oktávot is ki tudott énekelni. Nagyon sokat gyakorolta. Órákon át skálázott. Csak hát tolókocsiban ült. Ez vajon hátrányt jelent?
Szabadon szárnyalt a fantáziája. El fogja varázsolni a közönséget, a zsűrit is. Különleges álma volt az éjjel. Ahogyan énekelt, hirtelen felállt, kiszállt a tolókocsiból Úgy érezte, ez biztosan jelent valamit.
Aztán eljött a nagy megmérettetés napja is. Rejtett vágyai felülkerekedtek a tétovázásán. Ócska volt a színpad, recsegtek-ropogtak a deszkái, ahogyan a zsűri elé gurult a kocsijával. Fáradhatatlanul hajtotta a vágy, sikerülnie kell. Annyit küzdött érte.
Hangja betöltötte a termet. Behunyta a szemét, most csak a dal volt, úgy érezte, még sosem énekelte ilyen átéléssel a Szivárvány dalt az Óz a csodák csodája volt a kedvence.
Na, most egy utolsó hang kitartás. ….”A kék égbolt rám, jaj, miért nem váááááááááááááár…”
Nagy a csend, aztán hatalmas tapsot kap. Nem lát a könnyeitől. Ekkora sikerre nem is számított.
Aztán az eredményhirdetést szinte révületben éli át.
Első lett, igen. Beteljesültek az álmai. A siker, szinte szárnyakat ad neki.

Dittrich Panka: Betűk tengerén

Miért is írunk? Áruljuk el féltve rejtett titkaink…? Írunk, és hagyjuk, hogy szárnyaljon velünk a képzelet. Versben, vagy prózában az érdekesnek vagy fontosnak hitt (ilyen-olyan) meglátásaink.Ilyenkor egy másik dimenzióban, olykor másik térben és időben, de ugyanazok az ember vagyunk. (?) ha a szó és az ütem, a rímek és a szótagok, szavak és mondatok, különleges kapcsolata komolyan elrepít oda ahová és ahogyan szeretnénk. Ott vagyunk. Aztán kalauzolja az olvasót is, aki tán velünk is utazik. Mondhatni: lélekben de érintkezünk. Mert mindent le lehet írni, mit számít ha csak egy ócska füzetben van lejegyezve. Mi más is az író és a költő? Csak kormányos a saját olykor csendes néha viharos betűtengerén – egy teleírt papírhajón – ami fáradhatatlanul, de talán kiköt, az ő álmait őrző szigetén…

Golán Angéla Gabriella: Az ismeretlen dalia

Komolyan gondolta, hogy az álmait megvalósíthatja. Fáradhatatlanul dolgozott ócska viskójában a gépen.

Amióta egy titkot rejtett düledező házában magát is különlegesnek érezte. Már nem szegezte tekintetét a földre, ha valaki vele szembe jött az utcán. A hangja sem csuklott meg, ha valaki más kérdésére válaszolt. Sőt, most már ő is mert itt-ott kérdéseket feltenni vagy beszélgetést kezdeményezni.

Úgy gondolta, végre mások is komolyan veszik.

A járása is magabiztosabb lett. A háta már nem görnyedt meg mint egy kérdőjel. A fejét feszegte s haját kifésűlte szeméből.
– Láttátok azt a férfit? Milyen mélyreható acélkék a szeme. Szőke hajfürtjei, mint megannyi aranykarika omlanak széles vállára? Izmos végtagjai és ruganyos járása rettenhetettlen erőt sugároznak ki. Szinte szárnyalt, amint elment mellettünk! – jegyezte meg királykisasszony.
– De hiszen ez a kertész fia, Ágoston volt, aki már gyermekkora óta itt él a várpark sarkában az omladozó kunyhóban. Már milliószor láthattad sétáid során? – felelte Rebekka, az udvarhölgy.
– Érdekes, nekem Ő, eme szépségében még soha nem tünt fel! – válaszolta  a királykisasszony és epekedve tekintett a fiatalember után.