MEGADOTT SZAVAK:
BODZA, DÖCÖGVE, VÁLLÁ, PUHA, PEHELY, RESZKETETT,
HAMVAS, ELHERVADTAK
Viemann László: Hamvas Kegyeit
A vonatunk csak döcögve halad,
Fülkénkben itt-ott kevesen űlnek,
Sok magányba zárkózott s bodza,
Bár pár zagyvasággal elmerülten,
Ők mondják magukét s többi biccent,
Úgy tűnik elhervadt létük, nincs tét.
Duma-pehely dicsért, száll, sin recsent.
Némely nem szól vissza fújtva mérgét!
Kalauz vállán puha embléma,
Magyar Vasut, és Ő jegyeket kér.
A hallgatók nem nyujtják jegyüket,
Mindenkit reszket, még sem kap mesét.
Barátok, tönkremegyünk az mártény,
Hamvas Kegyeit, mutassa felém.
Dittrich Panka: Merengés
Döcögve halad a pillanat
veri múltba ritmusát,
fények reszkető
hamvas foszlányát
terelgeti tétován.
Vállán hordva szerelmet,
ahogy bodza illatán
puha szirmok hervadnak
szívünk pehely árnyékán.
Schvalm Rózsa: Tovasuhanó idő
Tovasuhanó idő vállán,
reszketve bolyong a képzelet.
Nincs pihenő és nincs megállás,
villan a múlt, homályos képekben.
Megfakult emlékek, mint hulló,
hervadt virágszirmok sejlenek.
Tovatűnnek csendesen, múló
percek: pillanatfelvételek.
A ma még enyém, mit élni kell,
hamvas fény-varázsát látni kell.
Virágillatát érezni kell,
jelen dallamát hallani kell.
Puha pilleszárnyán messze száll,
s a holnap oly bizonytalan már.
Ragyoghat, mint fénylő napsugár,
vagy elfolyhat, élet- folyamán.
Schvalm Rózsa: Szélben lengedező
Szélben lengedező bodzaágon,
reszketnek hamvas kicsi levelek.
Hullnak elvirágzott gyümölcsfákról,
hervatag virágszirmok pelyhesen.
Nyugatról sötét felhő közeleg,
sűrűn koppannak az esőcseppek.
Szomjas földet záporozva mossa,
szikkadt talaj boldogan elissza.
Eső után szivárvány ível át
az égen, alkonyfényű színvarázs,
villantja halvány, aranysugarát.
Fák lombján esőcsepp, gyöngy-csillogás.
Est közeleg, homály hull a tájra,
sejtelmes árny vetül a világra.
Nem szól madárdal, elhalkul a zaj,
éj vállán pihen, míg jön a hajnal