Szó-szövő 210.

MEGADOTT SZAVAK:

MAGASRÓL, FUTNI, IDEGEN, BUKDÁCSOLVA, SÍP,
ELFOGY, HÍRES, KUTYA

Dittrich Panka:   Látod-e idegen?      

Fáradtak az emberek. Látod-e idegen? 
Magukért futnak. – megállni nem mernek- 
Elfogyni látszik a jó tett és akarat 
rém- híres kutyák magasról felfalnak.   

Sípol a vég, közelit a világ-temető 
ezt adott az ég, a sima út göröngyös. 
bukdácsolva egymás szív-ütőerein: 
Látod-e idegen, hogy milyen vér folyik?     

Mentovics Éva: …fogy a föld alólunk   

Irigylésre méltó 
odafentről nézve 
szép hazánk dús rétje, 
völgye, erdősége, 
pipaccsal parázsló búzatáblák sora 
(külhoni tőkésnek 
is fájt rá a foga).                     

Idegen gazdáknak 
aranylik az asztag, 
jaj a dolgos kéznek, 
a szegény parasztnak! 
Messze földön ismert, 
híres eszű magyar 
munka nélkül lézeng, 
bárhogy küzd és akar…   

Mi, az agrár-nemzet 
bankok hona lettünk, 
más termékét vesszük, 
már alig teremtünk. 
Jelzálog a házon, 
fogy a föld alólunk, 
nézd, agonizálunk, 
napra nap halódunk.   

Hitel-útvesztőkben 
bukdácsolva, félve 
futni vágyunk néha 
egy boldogabb létbe, 
hol nem csak magasról 
káprázatos látvány, 
de élhető a hon, 
és nem kell kiáltvány,   

füstbomba, síp, ostrom, 
transzparens, vagy puska… 
hol ki tisztességes, 
annak járjon jussa! 
Hol szép jövő épül, 
nincs népharag, átok, 
s minden szívben izzik 
„honért hű zsarátnok”*.   


Bodó Csiba Gizella: Magasról

Elfogy minden levegő,
Kitágul, szűkül a tüdő,
Bukdácsolva kísérnek
Régi képek, ahogy a
Magasról a völgybe érek!
Futok idegen világban,
Magam elől futni?
Siváran tárul fel utunk,
Ha nem jutunk egy
Hosszú úton összhangba
Magunkkal, összeroskadunk!
A lélegzetünk marad
elérhetetlen magasban.

   

Hajdu Mária: Élet

Szállni fel magasra,
vagy futni lélekszakadva,
vagy ballagni szépen
ráérősen, mint Hold az égen.
Ám nem jó ülni se tétlen,
mert elfogy az élet a szélben.

Vessek követ magamra
hegytetőről bukdácsolva?
Vagy koptasson lassan
szelíd folyóvíz szakadatlan,
de ne sodorjon parttalan
idegen áradó patakban.

Vigyen a sors lassan,
nem szállok már, megnyugodtam.
Nem repül a kérész,
már vár a túlparton a révész,
vízre hullanak szárnyaim,
tudom: teljesültek vágyaim.

Golán Angéla Gabriella: Hajsza

Magasról néz a bosszúálló!
Futni szeretnék, hív a határ!
Idegen lény a rosszra hajló,
bukdácsolva az utamba áll!

Síp sikolt fel, jön már a végzet!
Elfogy erőm, a töltet talál!
Sátán kutyája darabra téphet,
míg hírhedt gazdája mögötte vár.


Hanyecz István: Nieder-Olm

Kússz fel a csúcsra,
Magasról fotózni jó
látképed lesz szép

Futni hagyd percet
élvezd e csodás látványt
a hegy ormáról

Hanyecz István: Kopár sziklás táj

Idegen
hidegen hagy
Kopott múltja már

Vadon ösvényén
bukdácsolva lépkedem
szépét idézem

Halk sip hangja szól
dúdolva trilláz széllel
tova száll dala

Lemegy a Nap is
elfogy szépséges látvány
jött a sötét est

Hires aranyhid
ragyogja be e tájat
csend honol sziklán

Távolban halkan
kutya vonyitás hangja
Tör meg hüs csendet

Hanyecz István: Búcsúzik az Indián-nyár 

Száraz avaron süvit az öszi szél hangja
magasról, árván szól egy cinege dala
futni készül már a vénasszonyok nyara
sok az idegen madár itt e kies határba

Fekete varjú boklászik friss szántásba
giliszta után kutat, sürün bugdácsolva
magasról is látják a friss öszi szántást
éhes sereg ellepi a felszántott barázdát 

A természet lágy ölén fuvola sip szólit
öszi napot szélhárfa búcsúztatva csábit
Indián-nyár hires napjait elrejté már tél

 Elfogy már a hosszú finom ösznek napja
kint a határba tombol rideg,kutya-hideg
végérvényesen elbúcsúzott már az öszi dér 

Szakáli Anna: Csak egy kérdés marad

Bukdácsolva araszol
tér-idejében az emberiség,
történelme elnagyolt, hamis,
útvesztőkbe akadt ősiség.
Elméleteit kíséri
híres sántakutya-effekt,
mint „lóláb”, mely kilóg,
ám ha új lelet akad,
sok ezer évre ismét elakad.
Önmagának idegen,
bolygólétbe rekedt
életéből elfutni képtelen.
Lentről a mennybolt
hatalmas kapu,
díszei milliárd csillagok,
mire az igazság feltárul előttünk,
üres lesz az ég,
ragyogó fénye mind elfogy.

Csak egy kérdés marad
átsikoltva az űr hideg anyagán:
kik és milyen emberek éltek
a galaxis másik oldalán?

Gősi Vali: Vándorének

Átutazó vagyok
idegen világban,
bukdácsolva cipelem
kő-nehéz terhemet.
Fogy az út,
erőm is megtörik idővel,
hűséges vén kutyám
sem fut már mellettem.
Nem lesz ki a vártán
magasról integet,
feledi a világ
híremet – nevemet,
nádsíp sem őrzi majd
vándorénekemet.  

Szakáli Anna: Valaki más nevében

Magasról zuhan,
kit mélybe taszít az Úr.
Idegen angyalok szállnak alá,
bukdácsolva tolluk hull,
bűnük rikácsol zenét
jajszavuk alá.
Mire elfogy az út,
erejük emberi,
kutyahű-szavuk
a Teremtőig jut,
hízelegni híreket
pánsíppal kísért éneket
zengetnek híven,
új szellemként,
valaki más nevében.

Czégény Nagy Erzsébet: Delirium

Göröngybotlott már az út alattam,
bukdácsolok csak szakadatlan,
haladnék, de vajh merre?
Délután riszálja magát az estbe.
Futnék én, futnék a nyárba,
magasba repülnék, lerázva
minden földi poklot, mit
ember s Isten alkotott;
ármányt, gyűlöletet, szenvedést.
S ha elfogy már kérészéletű álmom,
magamat mondd, hol találom?
Súlyától görnyed az ég is,
gyümölcsöm fonnyad, be sem érik,
tél borul a feslő tavaszra,
idegen bakancsnak mély a nyoma.
Széttárt tenyeremből mit osztogassak?
Benne csak vér-bódult erek remegnek,
csobognak, mint  eső után az ereszek.