MEGADOTT SZAVAK:
LÉGY, KÖNNYŰ, TORKOM, NINCS, GŐGÖS, NEVETSZ, DŐLT, SZÉP
Dobosi Valéria: Vége
azt hittem könnyű lesz romba dőlt álmokat
gőgős arccal úgy vetni tűzre, – torkomban
dobogó szívvel –ha nincs bennem bűntudat,
szép,színes szalagjuk feketül és roppan,
de mégis engem vádol minden pillanat,
ami lassú léptekkel jön,temet,tagad,
nincs vérző sebe a múltnak,mi visszatart
attól,hogy hamuját szórjam,könny se fakad,
kis címkét ragasztunk a lezárt dobozra,
kecses,de évekkel mérhető a hossza,
benne:képek,kövek,kölnivíz illata,
és sok-sok hajnalig harsogó szócsata,
mától harangként hullik rád az éjszaka:
sírsz vagy nevetsz?jövőnknek nincsen csillaga….
Viemann László: Közölni
Törekszem arra ami leírt, az mondjon valamit.
Nem szeretek fecsegni s feleslegesen költeni.
Muszáj egy témát megelőzően látnom, kezdeni,
Úgy is, ha szavak használata anyaghoz előírt.
Légy hű ahhoz amit az elme akar értelmezni,
Talán nevetsz, de tőlem ezek a gőgös jeleim.
Könnyű ugorva zagyva dőlt képmást itt, ott beszúrni,
Sok gondolja szép, bár a fogalom egy pillanati.
Ha, nincs irány, eltünik munkád mert szellő elviszi;
Vess szemet az adott szavakra s halld gondolataid,
Figyeld hová terel, amint témád kibontakozik,
Sokszor a sejtett idill érzelemtől torokom szorít,
Mint láva folyam ömlik nincs gát rá nehéz tartani.
Persze mindig tartsd szemelőtt amit akarsz közölni.
Varga Katalin: Könnyű álmot hozzon az éj
Szép jó éjt, kedvesem, mindíg velem légy.
Könnyű álmot hozzon az éj,csillagfényt.
Nincs szebb, mint együtt ébredni, boldogan.
Amikor rám nevetsz, ünnep hajnalban.
Sorsunk így dölt el, mi ketten, közösen.
Soha ne bántsuk meg egymást gőgösen.
Mentovics Éva: Ha tisztul a káprázat
Ha már torkomon akadnak
a szerelmes szavak,
s lelkem száraz egén
rügyek sem bomlanak,
nem nézel, s nevetsz rám
a hajnal fenyőerdőn át,
nem dicsérsz, hogy szemem
fénylőbb, mint a gyémánt,
léptem oly lebbenő,
könnyű, mint nyári fuvallat,
selymes, szép hajamon
csillámok suhannak,
ha nincs rajongás, mosoly,
és tisztul a káprázat,
s tudod, közös gyönyör
többé sose várhat,
ne áltass, és ne légy gőgös,
ne mondd, hogy rossz álom,
hadd gyászoljam méltón
romba dőlt világom!
Mentovics Éva: A szolgalelkű
Torkunk kiszáradt, nem bírja most tovább,
hiába győzködnénk, a gőgös, ostobák
hangja túlharsogja megfontolt szavunk’.
Indulatra, dacra már nincs mit mondanunk,
mert hiába a hit, jó szándék, akarat,
nehéz ledönteni oly erős falat,
melynek bástyája a hatalomra épül,
s pazarló termeiben látnak vendégül
minden potyaleső, befolyásos urat.
Nézd, a szolgalelkű ma is ott mulat,
hol „zsírosabb koncok” lesnek a „fazékból”!
Könnyen megélne a régi „maradékból”,
de megszokta szép, pazarló életét,
s lám, identitása akár egy szélkerék;
ellenállást sohasem tanúsítva,
arra fordul, amerre meg van írva.
életfilozófiája: Légy rugalmas!
Elvárás szerint beszélj, hogy nyugton alhass!
Ha sírsz, vagy nevetsz, urad után tegyed!
Buzgón hajbókolva köszönd meg a kegyet!
Mentovics Éva: Köszönet a teremtőnek
Nem akasztottam ki
képedet a falra.
Az időnek nincs akkora hatalma,
hogy elhomályosítsa arcodat.
Előbb mállik le a vakolat,
s omlanak széjjel
a gőgösen nyújtózkodó,
évezredes hegyek,
mint, hogy elfeledjem nevetésedet,
s kezed könnyű simítását.
Azóta sem találom mását
szép szemed kéklő csillagának.
Mielőtt itt hagynának
a védelmemre rendelt angyalok,
remélem, én is hagyhatok
valami halovány nyomot,
s ha az idő csak sajgón vánszorog,
mielőtt még – mint egy árnyék –
ágynak dőlve vegetálnék,
elnyerem majd az égi kegyelmet,
hogy ne, mint tehetetlen gyermek
búcsúzzam e gyarló testtől,
s adjam át mindenestül lelkem
az öröklétnek, mint te, hajdanán.
Mikor fejfádat ölelve
közös imáinkat mormolom,
a hang elcsuklik torkomon,
s könnyem áztatja e becses földet,
megköszönöm a Teremtőnek,
hogy lehetőséget adott rá˝;
Te légy a Nagymamám.