MEGADOTT SZAVAK:
NÉZ, RAGYOGÓ, CSÖNDES, DIDEREG, NAP, ÉG, SZEGÉNY, SOHA
Szakáli Anna: Szálljatok hamvak
szálljatok hamvak
didergő szélben
hűs hullám ölében
leljen csöndes álmot
egy szegény lélek
ki meztelen bolyongott
ki semmivé lett
ki szerette a világot
ne feledjétek
őrt álló hegy és ég
meséljetek róla
ki felhők között száll
ki bekukkant néha
ki szivárvány útját
járva mint a Nap
itt marad velünk
mert övé a szívünk
hogy ne vesszen
homályba soha
suhan vele a vitorla
a víz a szél az ki temet
míg könnyet ont
a feltörő emlékezet
Dittrich Panka: Darázsfészek
Olykor didereg a nap. A jeltelen holnap kékje
homályban, mintha omlani készülnének a sugarak
úttalan utakra, halvány árnyai áhítatban.
Szóljon-e az mi olykor kimondatlan?
Ám dobbanása hallik: ha vihar-zápor tépi
csak önző önmaga, hogy álnok az ég,
mely bevallani fél mi a fény? – világos vagy a sötét –
Mi jobb a csillagok vagy a napsütés?
Aki nem látja szegény! Aki látja az ostoba!
– ócska a sors ha a szép mostoha –
Ha lelket égető ragyogó nap csak színezi a holnap egét,
csak szunnyadó menedéket felidézve, nézve töredékét.
Emeljen-e magasabb teret? vagy csak múljon…
és aztán hulljon tovább mint falról a csöndes vakolat.
Szakáli Anna: Szemében a fény
ragyoghat a hajnal
szilánkokká törik
ívének húrja
vörösre mart erek
szabdalják fehérjét
csak szeme bogara
néz messze
arcát emeli
az ég kékje felé
szivárvány csillog benne
bár soha nem tekintett
a szférákon túlra
ettől tekintetében
didergővé válik
a csöndesre aszott fény
Czégény Nagy Erzsébet: – hajléktalanság –
csöndes magány-nappalok az élete,
nap-szítta kabátjában foszladoznak
az évek, didergő tél ül hátán, sorsa
semmivé lett, összesorvadt garatja már
csak hígat kortyol, soha, semmi nem
jutott a jóból, az ég is ellenség, mostoha,
villámokkal súlyt, hol lábai vonszolják
a nyarat, néz maga felé, s nem értem
szeme véreres homályában mégis
miként ragyoghat élniakarás
Dobosi Valéria: Hajnali ég
csöndesen didereg a hajnali ég,
foltozott felhőket vedlik,sír szegény,
levelet paskol,kormos szirmokat tép,
mintha kiszámolná:van-e még remény?
vádlón a feltűnő Nappal szembenéz
sok koszos ablak,festett tűzfal,kémény,
s foncsor vesztett tükröt tartanak elé,
ne lássa meg,milyen színtelen s hogy fél,
kocsik,kutyák és küszködő emberek
indulnak szótalanul valahova
muszájból, gyűrötten, a vesztett sereg,
de a látványon némelyik elmereng:
foszladozva,de felkúszik lassan a
ragyogó szivárvány ívelt vonala…..
Varga Katalin: Hajléktalan dala
Csak néz maga elé a padon. a hajléktalan.
Ragyogó szemében, mostani nehéz sorsa van.
De nem adja fel, tudja, csöndesen harcol tovább.
Most még didereg kint, de érzi, talál egy szobát.
Eljön majd a nap, amikor emlék lesz a küzdés.
Gondolataiban béke lesz, felragyog az ég.
Nem lesz többé másoknak egy szegény hajléktalan.
Soha nem fog már éhezni, fázni, új célja van.
Golán Angéla Gabriella: Aludj, Csillagom
Tested ezüstbe takarja az ég.
Magadra húzod didergőn a véget.
Szemed tükrében még ragyog a lét,
s az el nem tűnő, napáztatta képek.
Csöndben, ködbe fúl puhán az élet,
elmerengsz az álmok tengerén.
Eléd kúsznak csipkeszárnyú lények,
s átsiklasz, hol téged vár a fény.
Aludj!
Érezd, hogy itt őrzöm a lelked,
s kezem feléd a téren áthatol.
Leveszem, ha kéred, válladról a terhet,
s Csillagom felébredsz, én várlak valahol!