MEGADOTT SZAVAK:
KÓBOR, IHLET, HALLGATÁS, ERŐ, CSÖND, TISZTUL, KÖLTŐ, MEGFELEL
1. Gősi Vali – Csak szeretni
A költő sem akar végül már semmit,
csak szeretni,- ráncos, erőtlen kezével
írt, utolsó versét az emberek szívére tenni.
A jó csöndre vágyik, az ihletet szülő,
mély hallgatásra, mi körbefon,
ölel, nem ereszt, betakar,
és a szavakat végül a csöndből kiásni.
De nem akar mást semmit,
csak csendben szeretni,
és önmagának néha megfelelni.
A szíve se kóborol végül egyre-másra,
tisztul a vágya is, és ha nagy-sokára
szárnyakat bont a szavakká érlelt
szelíd-szép, gondolat,
a költő végül nem akar már semmit,
csak gyengéden szeretni,
belecsókolni utolsó szerelmes versét
a lüktető, zajos, megvadult. világba.
Ennyi csupán a költő utolsó vágya.
(Baranyi Ferenc szavaira)
2. Móricz Eszter – Hallgatás
Most hallgatok
a csond honol,
konok homaly,
nincs semmi mas.
Most hallgatok
,…egyszer megszolal
Sziv, – megszolal,
es nem enged el.
Lassan letisztul
minden ami bant,
reg mult idoket
sosem feledek.
Nem akarok
megfelelni a
vilagnak, senki
masnak…en
onmagam vagyok
sajat almaimmal,
es onmagam
Ihlette apro,
kusza varazsommal
veled, s orokke!
3. Dobrosi Andrea – Tanácstalanul
Az ihlet sétányán vágyba merülve
elnyúlik a csönd, akár egy égi más
vagy valami reggeli, nyurga árnyék.
Hallgatásra ébrednek a téli fák.
Az éji nesz is elkóborolt tán rég,
tanácstalanul fürkészi a költő,
ahogy a semmi súrolja városát.
A letisztult pusztaság idegőrlő,
mint meztelen test feszül most előtte
a megfelelés tákolt fakeresztjén.
Felette gyűlnek szürkén a fellegek,
de félszemmel csak azért is lentre néz,
a hóba mereszti szelíden szemét.
Erőtlenül
rándul egyet össze még.
4. Dittrich Panka – Az én költőm
nem tagad senkinek
ha fájdalmat ismer
rátör így az ihlet
bátran ír mit visel
ábránd- kóbor lelkén
tanul élet- leckét
hallgatásán is túl
hangos szó letisztul
rímbe szedett sorral
mosolyt lop zokogva
erőt adva kutat
a költő szebb utat
csöndjében keresve
arra megfeleljen
akkor is szeressen
ha az élet oly kegyetlen …
5. Dobrosi Andrea – Mélybenéző
Késhegynyi ihletébe kapaszkodik a költő,
a hallgatás szikláján hezitál épp magában,
nem tör a gyors vég se csöndet. A vers
odaát van?
Talán még kóborol kicsit, máshol a térerő.
De nem mond ki áment, lassan tisztul
poétafej,
aztán beborul megint, mint egy őszi délután,
s azért is kapaszkodik. Ha vissza-visszaugrál
a sorban, legalább saját magának megfelel.
6. Kühne Katalin – Tisztul az egem
eső koppan az
ablakra
gyöngysort fűznek
pókfonálra
szél rezegteti az
ágat
kóbor fények
felcsillannak
sötétséget
eloszlatnak
helyet adnak
gondolatnak
a költő
ihletet kaphat
új versek
születnek nappal
csöndben
jő el a varázslat
vár rám
puha-pihe párna
fiamnak nyugodt az
álma
egyenletes
szuszogása
tisztul az
egem felettem
ágyamba
én is lefekszem
csillagaink
milliárdja
szikrázó
lángban hallgatás
szeretteimtől
erőmet
onnan fentről meríthetem
utódnak üzen az őse
feladatom megfeleljek
őrizzem
az értékeket
átadjam
mit tőlük kaptam
reményt
hitet szeretetet
sugározzak
a fiamnak
7. Varga Katalin – Lágyan simogat a szó
Nem kell a hallgatás, oly lágyan simogat a szó.
Lelkem kóbor csöndje, ihletre csábít, így a jó
Adjatok erőt költői sorok,
jöjj szerelem.
Homály tisztuljál,
szép verssorok megfeleljetek.
8. Kutasi Horváth Katalin – Megfelelés
A kóbor lovagok kora lejárt.
Nem adnak ihletet Dulcíneák.
A hallgatás nem szül emberséget,
A nyers erőt nem hívnám erénynek.
A csönd sem a megdermedt igazság,
Ha tisztul az elme, az ad tartást.
Gyakorolj költői magatartást!
El kell még telnie néhány évnek,
Hogy megfeleljek, ha számon kérnek.
Hogy megfeleljek, úgy hiszem,
Kevés a lelkiismeret.
Költővé érni rettenet,
Űzött, letisztult értelem!
Ha csönd hallgat a sötétben,
Nem nyugodhatsz te is tétlen!
Fogyatkozik már az erőd?
Hallgatásra buzdít velőd?
Nem nyerhetsz így ihletet,
Kóborolhatsz eleget!
9. Mukli Ágnes – Ki vagyok
Ki vagyok
neked, hogy szólítsalak…
egy apró jeladás az életedből,
vagy egy nyugtalan álom erős szorítása,
egy útjelzés letisztult
láza,
vagy egy képlet, mi megoldásra vár,
vagy csak a sátán követe,
mi csak ámít,
vagy egy megtévedt e-mail, mi rosszra csábít?
Egy motiváció a tenger illatával
vagy egy reflex az esthomállyal,
egy múló titok a kihűlt kalandokból,
mint egy gyors futóhomok,
vagy egy együgyű szívdobbanás?
Végzetes csöndes
vonzalom talán?
Vagy egy ördögi látomás,
teli naptáradban egy vonás,
vagy egy pillanatnyi melegség a hideg őszben,
mint költőknél
az ihlet,
mi megdiderget,
átmelenget?
Vagy egy kihűlőben lévő kapcsolat?
Vagy egy sebzett madár, mi oltalomra vár?
Egy megtorpant pillanat, vagy kóbor hallgatás,
mi elveszett a védelmed alatt?
Vagy csak egy átmeneti üzemzavar,
vagy egy kódhiba, mi szűnni nem akar?
Egy ismerősen csengő név csupán,
vagy egy utolsó fény a nyírfa koszorúján?
Ki vagyok neked, hogy megfeleljek,
hogy szólítsalak?
Ki vagyok neked…
Dobosi Vali – Vihar után a hegyen
tisztulnak előttem köd-áztatta csúcsok, tisztulnak
ahogy kóborlok a zöld lankák hajlatán, kóborlok
tudod,az ösztönöm még haragvón duzzog,
de felhők között a Nap már meg-megtalál,
harapom ezt az Isten áldotta csöndet, csöndet
minek minden pillanata a menny maga,
még a visszhang is azért esd,hogy feleljek feleljek
és erőt pumpál belém,hogy menjek haza! erőt
hallgatás ihlette varázslat körbefog, hallgatás,ihlette
táncol velem,elringat,szemem lecsukja,
kéz a kézben velem álmosan andalog,
mint aki a hegyek minden titkát tudja,
költő tolla alá kívánkozik a kép: költő
rabul ejti érzékeim a messzeség…