Szó-szövő 234.

MEGADOTT SZAVAK:

KERTEM, SZELLŐ, ONTVA, REBBENT, HALKAN, BÚSAN, KIKELET, SIMOGATJA

1.

Kutasi Horváth Katalin: LebbeNő

            Kertemben méláztam, foszlattam a jelent, szellőként cikáztam, vágytam a végtelent. Panaszaim ontva  nem láttam a csodát, rácsaimat bontva kaptam új kalodát. Szemem meg sem rebbent, tűrtem a sorsomat, végzetem fellebbent, csitítom jajomat.

            Halkan szól sóhajom, reményem hiteget, búsan fut hajnalom, letűnt kor integet. Kikelet feltámaszt, simogatja arcom, tudja már a választ: nem adom fel harcom!

2.

Dobrosi Andrea: Erdei iskola

Már majdnem a hegy tövében jártunk. Legalább is mi így hittük. Túl rég indultunk ahhoz, hogy ne érjünk le. Kezdte mindenki az óráját nézni, mintha várták volna, véget érjen az osztálykirándulás.

Pedig emlékszem, mennyire akartuk ezt a napot, mikor a töri óra helyett lágy szellő oson a fejünk felett, nem kell eszeveszetten lapozgatni füzetünket a szünetben, benne pedig: „A történelem az élet tanítómestere.”

Végre a május ontotta illatát. Azon a napon senki sem koptatta búsan az iskolapadot, az igaz – de a sárga jelzést nem találtuk, annak örültünk volna igazán. Mégis kitartóan róttuk a kilométereket, olyannyira, mintha már a vakáció v-jét írnánk a táblára. Persze a természet halk neszének nyoma sem volt, annál inkább az össznépi csődületnek. Csodálatos módon mindenki tudta a helyes irányt, ezért aztán ijedtükben még a madarak is felrebbentek a fák között, mondanom se kell, rossz felé.

A történelmet csak az idő múlása idézte fel, ahogy egyre hosszabbodtak az árnyékok. Persze ott volt még a biológia, mely tantárgyat az osztályfőnökünk rendszeresen gyakorolt, de azt szerette volna, ha az nem csak az ő lelkét simogatja.

Babi néni megint megerőltette a hangszálait, mint máskor, amikor elnyelt minket az iskolai hajcihő, akár morajló tenger a kagylót. Osztályfőnökként most ő volt a nagyvezér, a női Napóleon, s meneteltünk, mintha csatába mennénk.

Aztán eleredt az eső, de már meg sem lepődtünk, mert mindig a lábát lógatta, ha kirándulni mentünk. Ez amúgy nem sokat változtatott a helyzeten, esőkabát elő és kész. Valahol duzzadhattunk a tettvágytól, hogy hazaérjünk, de úgy, hogy pihenjen a másnap.

Út persze már sehol sem volt, csendes permettel lélegzett az erdő. Előttünk párás-zöld meredély, pedig az imént még Babi néni tartott kiselőadást az ártatlan kis vízisiklóról, ami a lábunk előtt szelelt el a nap elől két gally között

Egy kerítés állta utunk, mint valami vatikáni strázsa, de bizony ez az őrszem volt, akit megleckéztetett, amikor át kellett mászni rajta. A kis Mazsi gömbölyded testét pl. nehezen engedte el a kert vasrácsos felvigyázója, de nekünk is sietnünk kellett, mielőtt Bodri megismerkedik az emberi test anatómiájával. Más szerencsére nem volt akkor otthon, ráadásul megkönnyebbültünk a távolból felsejlő autófékezéstől, hogy ismerős a terep.

Ekkor hátrafordultam.

A kis táblán, ami a kerítést díszítette ez állt: Kikelet u. 46. Az addig szitáló esőt magába gyűrte a nap, amint a végre elénk táruló földút pocsolyáján megcsillant egy fénysugár, én pedig szomorúan konstatáltam, holnap megint iskola.

3.

Dobó Georgina: Kikelet-haiku

Rebbenő kertem
ontja bús halk szellőjét
kikelet simiz

4.

Mukli Ágnes.: Égre dőlt fa

Koszorút kötöttem bús fenyőm ágából,     
nevető kikelet nevelgette nagyra,                
zápor fürösztötte, halk szellő ringatta.         
Rebbenve szunnyadt el simogató estbe,
búcsúzott a Holdtól, aki fölnevelte.
Most sírokon díszlik krizantémok között,  
sírkertekre szépségét elárvultan ontja,
színarany harmatos hideg hajnalokba.          
Égzengés a csöndje, gyökere még földben,   
virulna még zölden, virulna esendőn,           
magas hegyoldalban, fenyők közt az erdőn.   
Örökzöld élete koszorúba kötve,   
csillagok aranya ragyogjon fölötte!

5.

Lám Etelka: Varázsfény

Hideg eső hangja halk zenét komponált
megrebbenő szellő fuvalatában.
S az ősz búsan lebegtette varázslatos színeit,
melyek szelíden simogatták
az ezüstösen csillogó hold arcát,
udvarát fehér fáttyol borította.
Ekkor megpillantottam tiszta lelkedet,
mely sugárzott, mint a tavaszi kikelet
S szemeid halványkék ibolyái
kertembe ontva illatát,
felém küldve szíved aranytollal írt üzenetét

6.

Dittrich Panka: Virág helyett

Próbálok mást keresni
ha búsan ébredek fel,
nem viaskodni megint
a fránya kikelettel.

Évek múlnak szertelen,
a nyár csúszik a téllel.
Bősz ősz küzd a színekkel,
avarba beletérdel…

Lázból szelíd vágyaim,
mint zúgó esőcseppek
rebben, ontja szárnyait
zuhanva, tehetetlen.

Napsugár randevúzik
a loboncos szellővel,
simogatva kergetőzik
és halk neszt lel esővel.

Ha lenne saját kertem
nem csak én élvezném,
oly virág is lehetne
mit soha le nem szednék.

Ha eljön a halálom,
hát azon túl is nyílna.
Most nincs kert, se virágom.
Helyette vers lett írva.

7.

Kühne Katalin: Ágakat rebbentget

lágy szellő ágakat rebbentget
simogat bimbót zöld levelet
átsuhan a tavasz kertemen
halk muzsika szól lelkemben

a tetőnkön dalolgat halkan
rigók fütyülnek kikeletet
bús szívemben öröm fakad
mézes illatfelhőbe temet

nyílnak nárciszok orgonák
nap sugarai fényüket ontják
köztük futkosnak gyermekek
Maminak virágot szednek

8.

Dobó Georgina: Búsongva a padon

Búsongva üldögéltem a padon mindig, mikor már nem voltál mellettem. Lágy szellő ébresztett a halk Kikeletben, de nem érdekelt senkit.
Ömlött belőlünk a hülyeség.
Emlékszem, kávédban nem volt cukor, keserűen szeretted. Én akkor még édesen.
A kis kert napról napra szebb, a padokat is felújítják; hogy miért, nem tudom. Rebbenő függöny mögül kandikál ki tekintetem, de nem talál, hiába vár.
Hiába próbálnám végig simítani arcodon kezemet, nem lehet.
Neked ez csak játék volt, nekem az életem.
Ontom a sorokat, miközben oltani kéne. A tüzet s a lángot. Mikor felejteni kellene Téged, amikor már el kellene felejteni mindörökre az egészet.

9.

Varga Katalin: Évszakok tánca

Kertemben tavasz illatot kerget már a szellő.
Színes virágok illatát ontja a kikelet.
Pajkosan nyár simogat, rebben a bárányfelhő.
Avar fanyar illatát ontja az ősz, hoz szelet.
Halk nesszel roppan hó. itt van már a télidő.
Búsan mégsem szól a dal.Karácsony jő,szeretet.

10.

Kutasi Horváth Katalin: Kettősség

Kikelet kopogtat, kertembe kacsingat,
szelíd szavú szellő szisszenve szólongat.
Rebben a rigószárny, rekettye rárezdül,
halk hegyek hajnalán hűs halál hegedül.
Sajdul a sáfrányom, sarló simogatja,
oktondi orgyilkos osztalékát ontva.
Babér​babusgatja, búsan bajmolódik,             
zergevirág zizzen, zuzmó zúgolódik.

11.

Lénárt Anna: Búfeledő

Zord tél után rám köszöntött a kikelet,
elolvadt a hó, feléled a természet…
Ezen felbuzdulva, gazdaboltba mentem,
aratás reményében magvakat vettem.
Úgy ahogy édesanyámtól megtanultam,
veteményeskertembe hagymát duggattam.
Szellő az illatát messze elsodorta,
apró szemeket unokám velem szórta.
Rebben a könnyes szem az utolsó sorra,
halk madárdal biztat, ám tetszik a strófa.
Szívemet a muzsika rabul ejtette,
bús gondolataim igen messze űzte.
Derekam a lemenő Nap simogatja,
vetésre éltető, meleg fényét ontva.

12.

Négy évszak  – shf/ Istvan Hanyecz

Öszi kertemben
lágy szellö kergetözik,
madárka rebben

Pirkad már a Nap,
ontva finom melegét,
simogatja Öszt

cinege dalol,
búsan az öszi fákon,
széphalk muzsika,

Elköszönt egy Nyár,
búcsút int az Ösz és Tél
jöjj szép Kikelet

13.

Kikelet – shf/ Istvan Hanyecz  haiku sor

Madárka dalol,
kertem virágba borult ,
halk szellö zenél  
*
Indián Nyárnak,
Ösznek melegét ontva
lágy fuvallat jö
*
Hiv már Kikelet
búcsút intek szép Télnek,
örömöm osztva
*
Februári Nap
sugara simogatja
halvány arcomat
*
Búsan lágy zenét,
Tavasznak frissmelegét
böséggel ontja
*
Eljöve Tavasz
megújulás ideje
szellö simogat
*
Szél simogatja
kertem virágos fáit,
turbékol gerle
*
Éled újvilág  
avar között gyik surran 
madárka rebben

14.

Petres Katalin: Rémálom

Feldúlva belső kertem,
reá kártevőket ontva
tör a rettentő kétely.
Lágy szellő nem simogatja
búsan hervadó virágait.
Halk neszre is ijedten
rebben a Remény bokra,
a Gonosz az aranyló Kikelet
esélyeit settenkedve lopja.

15.

Dél Tamás: Folytatódik a tánc

Álom volt e táncom,
ahogy forogva
rebbenek,
s e szeles,
hirtelen mozdulatra
ébredek?

A Kikelet kelteget?
S hova lett az etikett,
hogy e zöld bársony
szőnyegen
lépten-nyomon,
léptem
nyomot,
éltet,
s nem gyomot
téphetett.

S te bús,
tavaszi szellő,
még kérded:
– Miért tapostam össze
a kertedet?

Miért adsz rám
zöld, báli ruhát?
Miért fonsz
virágkoszorút hajamba,
ha nem akarsz ma
táncestélyt adni
e fagyos csend után?
Megsimogat:
– Nézd, hogy ontom
virágimat!
Ott egy sárga
Pitypang kiáltja:
– Itt van az első lépés!
A Százszorszép,
halkan bár, de
százszor kér:
– Ide lépj!
S hogy el ne téveszd
e szűzi táncot;
karöltve járjuk majd
az eszterláncot.